 |
 |
|
Zoltán Gábor FÖLDSZAG (részlet) Micha tizenkilenc éves. Azt a feladatot kapja nagyapjától, hogy utazzék Magyarországra, és ültessen el egy facsemetét. Legszívesebben visszautasítaná az öregembert. Egyetemi tanulmányai szinte minden idejét lekötik. Fél, hogy amit távolléte alatt elmulaszt megtanulni, azt soha nem pótolhatja be. Azonkívül szerelmes. Ki tudja, lehet, hogy Aniának néhány nap elég, máris elfelejti őt, és összejön valaki mással. Csak aki nem ismeri Michát, abban merülhet föl a kérdés, hogy miért is nem hazudik valamit a fiú, vagy miért nem jelenti ki egyenesen: nincs szándékában Magyarországra utazni. Mivel ő Konrad bácsinak, a nagyapjának se hazudni, se nemet mondani nem tud. Mint ahogy az apja, Werner se lenne képes nemet mondani vagy hazudni Konradnak, és apjának testvérei sem: Sylvia, Kai és Helga, és ahogy nincs Micha testvérei, sőt unokatestvérei seregében senki, akiről ő ilyet el tudna képzelni. Arra utal mindez, hogy Konrad zsarnok, régi vágású családfő, aki eréllyel és különféle fenyítésekkel tartja kordában famíliáját? Nem, erről szó sincs. Úgy nevelte föl négy gyerekét és tizenhat unokáját, hogy a keze egyszer se lendült ütésre, a hangját nem emelte föl. Elég valamit kérnie, elég tiszta kék szemével a leszármazottaira pillantania, hogy eleget tegyenek akaratának. Igaz, kérése sosem bizonyul önkényesnek vagy fölöslegesnek, előbb-utóbb mindenki belátja: végső soron az a legegyszerűbb, legbecsületesebb, legszebb és legjobb, amit Konrad kíván, úgyhogy rábízzák magukat. Micha most tudja meg, hogy előtte már tizenöten elmentek arra a Budapest melletti helyre, amelyet Konrad kijelölt számukra, hátizsákjukban egy réges-régi gyalogsági ásóval és kezükben egy gondosan becsomagolt facsemetével, mind a nálánál idősebb testvérek és unokatestvérek. Belenéz a tiszta szempárba, ami nem is olyan könnyű, ugyanakkor hasonlíthatatlanul jóleső érzés, egyúttal kitárja saját tekintetét, melyen, mint valami csövön át, nagyapja belé lát. Konrad nézése előtt védtelenné válik a szem és minden, ami mögötte van, hátul a koponyacsont fölmelegszik és viszket. Micha hallgatja a csöndes szavakat, melyeket nem szakít meg sóhaj, torokköszörülés, pedig a hallgató szívesen venne legalább egy pillanatnyi szünetet. És csak most tudja meg Micha, hogy Konradot tizenhét évesen vitték ki a frontra, együtt a gimnáziumi osztálytársaival, akik közül nyolc a szeme láttára pusztult el. Klaus sovány teste például azt a golyót fogta föl, amely Konrad életét olthatta volna ki. Johannes meghűlt a várpincében, amely Budapest ostroma idején a szállásuk volt. Lázasan azt képzelte, anyja ül az ágya mellett, kérlelte, hogy meséljen neki, és Konrad sokadszor újra elmondta azt az egyetlen mesét, amely eszébe jutott. Mikor hazatért, egyik első dolga volt mesegyűjteményeket szerezni, és valóban, Sylvia születésekor már egy csomó mesét tudott kívülről, hogy aztán évről évre újabb és újabb gyűjtemények anyagát tanulja meg és mesélje el a gyerekeinek, az unokáinak. Az ostrom hosszú volt. Éheztek és fáztak. A pincejáratok megteltek az avas gépzsír, az emberi verejték, az ürülék és a rohadó hús szagával. Úgyhogy amikor kiosztották közöttük az utolsó konzerveket, töltényeket és gránátokat, és fölsorakoztak a kitöréshez, örültek. Végre friss levegőt szívhatnak magukba, végre megnyílik előttük az út, és talán hazajutnak. Legtöbbüket már az első utcákon levadászták az oroszok. Ablakokból lövöldöztek rájuk. Minden egyes ház minden egyes ablakából. Ha valaki megállt, hogy viszonozza a tüzet, és célba vegyen egy oroszt, még jobb célponttá vált, mint szaladó társai. A levegő zsongott a benne röpködő hegyes és éles fémdaraboktól. De mégse mindenkit terítettek le, egyeseknek megadatott, hogy kijussanak a városból. Konrad és Thomas kijutott. Nem véletlenül érzi úgy Micha, hogy a nagyapja belé lát. - Miért nem akarsz Magyarországra menni? - Muszáj épp most? Miért most? - Most alkalmas az idő ültetéshez. Akkor Micha megosztja vele aggodalmát az egyetemi tanulmányokat és Aniát illetően. - Aniát elhívod, veled megy. Bepakolsz egy-két könyvet meg jegyzetet is. Majd meglátod, milyen jól lehet vonaton tanulni. Micha tovább aggodalmaskodik. Bevallja, hogy ő még egyetlen lánnyal se feküdt le, de Ania az első, akivel kapcsolatban úgy érzi, képes lenne rá. Egyáltalán, hogy levetkőzzenek egymás előtt. - Miért - kérdez közbe Konrad -, Ania szép? Hát nem tudod, hogy minden, ami az arc vonásait befolyásolja, meg az egész test formáit meghatározza, csak csont és zsír? Azon múlik, mekkorák a zsírpárnák, és hogyan helyezkednek el! Tényleg nem tudod? Aggódsz egy lány holnaputáni érzései miatt, akinek még a mai és a tegnapi érzéseit sem ismered, csak a zsírpárnái topográfiájából egy keveset? Micha hallgat. - Adok pénzt - mondja Konrad -, két jegyre, és azon felül, hogy Budapesten be tudjatok ülni vendéglőkbe, és szállodában alhassatok. - Vigyem magammal? - kérdezi Micha. - Vidd - feleli Konrad. Így, hogy nem maga miatt kér, hanem Konrad akaratát közvetíti, egészen könnyen meg tudja állítani Aniát az egyetem előtt, és el tudja hívni, és Ania csak annyit kérdez: - Mikor indulunk? |