 |
 |
|
"FÜGGETLEN EMBER VAGYOK" Beszélgetés Bíró Gáspárral (részlet) - A Ligetben a szudáni emberjogi helyzetről írt. Hogyan került oda? - Az ENSZ különleges megbízottjaként 92-ben azt volt a dolgom, hogy jelentést tegyek az ENSZ közgyűlésének és az Emberi Jogok Bizottságának Szudánról. 98-ig láttam el ezt a feladatot, akkor lemondtam. A hat év alatt sokszor jártam Szudánban, és amikor onnan kitiltottak, a környező országokban. - Miért tiltották ki? - Megharagudtak rám, mert megbíráltam őket. 94 februárjában a harmadik jelentésem után történt. - Miért kapta éppen Szudánt? - Korábban általában nemzetközileg ismert személyiségeknek adták az ilyesfajta munkát, és mivel kevesebb volt a teendő, ezek az emberek elvállalták, az ENSZ-ben pedig a nagyját elvégezték helyettük a fizetett tiszviselők. Mindenki tudta, hogy Szudán nehéz ügy, mert ha a megbízott bírálja a kormányt, azonnal megvádolják, hogy a kritika oka valójában az állam iszlám jellege, végső soron támadás az iszlám mint vallás ellen. A kilencvenes évek elején kialakult az a nézet, hogy a Nyugat új ellenségképet kreál magának, és a Szovjetunió, a szocializmus helyét most az iszlám tölti be. Ez a hangulat eluralkodott az ENSZ-ben is. - Ennek nem volt semmilyen valós alapja? - Nem, éppen ellenkezőleg, a nyugati országok inkább kesztyűs kézzel nyúltak a kérdéshez. Szaúd-Arábiát például még egy vita erejéig sem lehetett napirendre tűzni, mert az amerikaiak nem engedték. - Miért? - Az olaj szövetségessé tette őket, a szaúdiakat pedig kínosan érintette, ha az ottani emberjogi kérdéseket feszegették, így amerikai nyomásra inkább mindenki hallgatott. Szudánt azonban vizsgálhattuk, és amit ott tapasztaltam, csakugyan megdöbbentő volt. A rabszolgaság, a gyilkosságok, a civil lakosság bombázása mindennapos volt, és az maradt a mai napig. Formálisan minden emberi jogot biztosítottak, de valójában rettenetes volt a helyzet. 83-tól polgárháború dúlt a déli fekete afrikaiak és az északi arabok között. Az ország déli része természeti kincsekben gazdag, ezért is akarták az északiak kizárólagosan az uralmuk alá vonni. A nyolcvanas évek elejére az akkori elnök, Numeiri, nagyon népszerűtlenné vált, így elhatározta, hogy a vallás segítségével hódítja vissza a közvéleményt. Rendkívül szigorú iszlám jogi szabályozást vezetett be, amit a déli, túlnyomóan keresztény lakosság nem fogadott el. A háború délen folyik, északon többnyire csak sivatagok vannak. A lázadók is kegyetlen mészárlásokért felelősek, de a kormány kezében vannak az eszközök, amelyekkel véget vethetnének a polgárháborúnak. A jelentéseimben ezt világosan megírtam. Az ENSZ Emberjogi Bizottsága akkoriban komoly presztízzsel rendelkezett, jelentős publicitást kaptak a Genfben tárgyalt ügyek. A szudáni küldöttek komoly támadást indítottak ellenem, de ezzel csak azt érték el, hogy mindenki figyelmesen elolvasta a jelentéseimet, és egyre nőtt az érdeklődés. A szudániak azt állították, rosszabb vagyok, mint Salman Rushdie, de fatwát nem adtak ki ellenem. 96-ban végül engedniük kellett a nemzetközi nyomásnak, amerikai közvetítésre a szudáni igazságügyminiszter, a szudáni delegáció vezetője visszahívott. - Hogyan gyűjtötte be a szükséges információkat? - Volt olyan, hogy egy nap húsz-huszonöt embertől, vettem fel ún. tanúvallomást, akiknek fogalmuk sem volt, ki vagyok. A jelentéseimnek éppen az adta meg a hitelét, hogy valóban elutaztam az ország legkülönbözőbb vidékeire. Szudán akkora, mint Európa harmada, Kartúm körülbelül a közepén van, de onnan a legközelebbi város négyórás repülőúttal érhető el. Többször előfordult, hogy ugyanarról az esetről évekkel később és több ezer kilométer eltéréssel hallottam, mert az emberek menekülés közben sokfelé elkerültek. - Mi történt, amikor visszament? - Az ENSZ kartúmi irodájában egyik délután megjelent a szudáni főügyész, akivel meglehetősen feszült viszonyban voltam - nagyon elfogult ember volt, ott akadályozta a munkánkat, ahol csak tudta. Egyedül volt, négyszemközt akart velem beszélni. Közölte, hogy éppen egy tüntetés folyik ellenem a város főterén, és nem tudják garantálni a személyes biztonságomat. Értettem, mire megy a játék, és megmondtam neki: elmegyek, mert felelőtlenség volna a saját és a munkatársaim életét kockáztatni, de amint hazaérek, mindent elmondok az újságíróknak, és ők kerülnek kellemetlen helyzetbe. Másnap este sikerült elutaznunk, és valóban tartottam harmadnap egy sajtótájékoztatót Genfben, az ENSZ központjában. Soha még annyi újságírót nem láttam egy helyen. Hatalmas botrány lett az ügyből. - Többé már nem ment vissza? - Még egyszer jártam ott, de sok újat nem tudtam mondani: a jelentéseimben újra és újra leírtam ugyanazt, és semmi nem változott, sőt, azóta rosszabbodott a helyzet, mert délen megindult az olajkitermelés, ami csak súlyosbítja a problémákat. A lemondásom másik oka az volt, hogy megbomlott a nyugati országok közti egyetértés Szudánnal kapcsolatban. Amerika keményen elítélte az ottani helyzetet, egyes európai országok azonban üzletelni akartak velük. Ilyen körülmények között nem lehet hatékonyan dolgozni. |