 |
 |
|
Kovács Ágnes BIBLIOVÍZIÓ "Mikor születtem, a földre gyöngy szakadt"* Kérdés: igaz, vagy hamis? (Nehéz feladat egyetlen megtagadott magzatomat bemutatni az írástudók társaságának. Szégyenlem "őt". Pedig máig emlékszem fogantatásának minden gyönyörűségére. Aznap az Országos Széchényi Könyvtárban a szolgabíró feladatkörét meghatározó jogszabályokat értelmeztem, amikor egy delejes erő kényszerére felálltam asztalomtól, és az ablakhoz mentem. A Dózsa György térre vezető lépcsőkön bikaszerűen görnyedt hátú alak ballagott lefelé. Öntudatlanul néztem, csak néztem őt, mindaddig, amíg különféle, valamikor és valahol már látott, látni vélt képek, átélt pillanatok érzetei villantak fel agyamban. A másodperc tört része alatt létrejött képzeletbeli diaporámát szójátékok kísérték. A legrosszabb ebben az egészben az volt, hogy mint a Nyolcadik utas a halál című film szörnye kívánkozott ki belőlem az egész. Próbáltam elfojtani. Hivatkoztam a lexikonszerkesztőtől hagyományosan elvárható komolyságra, kötelességtudatra, a szépirodalom szentségére, az OSZK, a tudósok és általában a férfinem iránti kötelező tiszteletre. Mindhiába. A bensőmben egyre duzzadó szörny világra akart jönni. Így hát visszatámolyogtam hordozható számítógépemhez, vajúdni kezdtem. S ott, helyben, az ellenőrző kamerák kereszttüzében, megszületett az Eznemazénművem!!!, egyszóval "Ő":) Nincs az OSZK-nál sivárabb zug egész Budán este hét után! Olvasótermei, ezek a kopár hodályok, ekkorra már konganak az ürességtől. Zárás előtt százhúsz perccel csak a megszállott tékaremeték körmölnek még szorgalmasan. A 666-os fülke rejtekében Kalko Pirit (tudományos és titkosszolgálati álnevén CuFeS2), hírhedt rézércfürkész fémtörténész, egyetemi tanár, amatőr Arany-kutató, bosszúsan keresgélte a padlószőnyegen zoknis jobb lábával cipőjét. Óráján ellenőrizte az időt, majd hátratolva székét komótosan felállt, s elindult a kijárat felé. Az üvegajtón túl jobbra fordult, s leporoszkált a lépcsőn. Közben magában azon szórakozott, hogy szabadon lógó, lépései ritmusára összevissza kalimpáló cipőfűzőiben mikor fog megbotlani. Az ötödik szintre érve a félhomályos Tárgyaló egyik bőrfoteljébe ereszkedett, a derékfájós emberek óvatosságával. Kibújt cipőjéből, lábát a szemközti kerevetre helyezte. Észrevétlenül nyomta el az álom. Képzeletében a Carmina Burana finom xilofonjátéka csendült fel, s kékesfekete bársony mélyedésében sárgásfehér gyöngyszem csillant. - Vagy telihold csillagtalan égbolton? - meditált Kang, a belső hang. - Gyöngyök... - merengett tovább. - Távolról mindegyik szem egyformán fénylik. De van közöttük hamis?! Páratlan vagy a magad nemében, Pirit, valóságos gyöngyszem! - ironizált. - Vajon igaz, vagy hamis? Lássuk! Kalko előtt elsötétült a világ, s "áll néma csend." A Carmina Burana fortissimója felhangzásával egy időben a végtelen jele tűnt fel, amely - felülről nézve - két ovális, gyöngyökkel teli, éjkék peremű, hófehér fületlen porcelánbögre volt, éjkék háttérben. Oldalukat ugyanarról az érettebb korú személyről készített fénykép díszítette. Az egész alakos aktfotók Kalkót ábrázolták, elölről-hátulról. - Pirit, holnaptól fogyókúráznod kell! - élcelődött Kang. A következő pillanatban CuFeS2 lelki szemei előtt világos, tágas dolgozószoba látványa lebegett, keleti és nyugati felén széles ablakokkal. A hajópadlón, papírgalacsinok tengerében, könyvszigetek emelkedtek. Az iszfaháni falikárpit mintáit tétova kéz tapogatta vakon. Mintha a perzsa mester titkos üzenetet szőtt volna textilszálakból, amelyet a barangoló ujjbegyek Braille-írásként fejthetnének meg. A bizonytalan végtag Kalkóhoz tartozott, aki rózsafa íróasztala mögött ülve kétségbeesett tekintettel bámult írógépére. Szenvedett. L Semmi sem jutott az eszébe. L L Hirtelen megélénkült. J Megszállta az ihlet. JJ Ujjai sebesen mozogtak a billentyűkön. A turfáni imaszőnyegen az összegyűrt papírok egy lapot emeltek magasabbra, a születendő mű első oldalát. Címe és szerzője neve jól olvasható (Kalko Pirit: Arany és a modern zománc). - Halleluja! - visszhangozta Kang. CuFeS2, ölében megjelent szellemi termékével, elégedetten dőlt hátra ribizlibor rubin bőrfoteljében. A felkelő nap (dics)fénye övezte. - Néked a szó mákony... - zengte váratlanul Kang. Kalko az OSZK katalógustermében egy katalógusszekrénynek támaszkodott. Bal karját derékszögben behajlítva gesztikulált. Jobb kezében, combjához szorítva, könyvet tartott. Címe nehezen, de kisilabizálható: Arany és a modern zománc. Három egyetemista lánynak magyarázott. A diákok félkörívben állták körül. Magas férfi lévén mindegyikük felnézett rá. A hallgató-tanár távolság alig fél méter, amely bensőséges kapcsolatra utalt. A tágra nyílt szemek, az arcmimikák, az érces hangú Magiszter iránti feltétlen csodálatot, odaadást, áhítatot tükrözték (= stréber kóma). - Az írás mámor... - búgta Kang. CuFeS2 a Findzsa kávéházban az Arany és a modern zománcot dedikálta. A galériáról szemlélve az eseményt, az alkotónak csak a feje búbja látszott ki rajongói gyűrűjéből. - "Lángoló menny, alkonyat, / csupa vér az ajakad, / csupa vér az ajakad, / ha csókollak, védd magad" - trillázta Kang. Kalko az OSZK Tárgyalójában, a szürke kőoszlopok jótékony takarásában, kényelmetlen bőrfotelbe süppedve bambult. Előtte bronzbarna vadmacska térdelt. Vend kendője a vén kandúr ölében, a nadrágszöveten átsejlő húshalmon pihent. De a film pergett tovább. CuFeS2 dolgozószobájában a könyvespolc már megtelt az Arany és a modern zománc idegen nyelvű mutációival. A kiadványokon a Ki kicsoda az Arany és a modern zománcban? című vaskos lexikon, ezen igazgyöngyökkel teli, vörös üveggömb hevert. Egy szakítás, egy gyöngycsöpp (megdermedt szűzkönny), amelyet a mindenkori frissiben (el)ejtett őzgida hullajtott el. Románcos hősünk békésen szundikált ribizlibor rubin bőrfoteljében, kedvenc ádámkosztümjében. Löttyedt karját a fotel két karfájára, lábát négyszögletes, pastu puffra tette. Álma álmában először egy olasz márványvénusz fejét próbálta elcsavarni (Szép a szemed, gyere velem focizni! Vagy szívesebben szaunáznál?), majd hol az ókorban, hol a jelenben járt. Szája nyitva, s félhangosan, összefüggéstelenül ezt motyogta: - Látjátok, nyámnyila syriaiak, remekművemmel Hrabal ázsióját is túlszárnyaltam! Ez az öntömjénezés Kalkóból előhívta a tudata mélyén elfojtott kisördögöt. A vérszomjas démonka mint rőt hajú, pajkos kobold kelt életre. A kötetek fölé röpült, s azokat egyenként a szerzőre dobálta. Nemsokára CuFeS2 fejét, mellkasát saját alkotásai temették maguk alá. Az egykor vitézi tetteire oly büszke alvéget gyöngytakaró fedte. Ekkor a legragyogóbb szem növekedni kezdett, nőtt, nőtt. Egyszerre az egész szobát ez a sárgás gyöngyszem töltötte ki, mely áttetsző buborékként nyelte el Kalkót könyvestől, gyöngyöstől együtt. E sajátságos óriáscseppet a kobold szempillantás alatt homokszem méretűre zsugorította, s egy fekete, matt kartonpapírra ejtette, amitől az apró, de jól kivehető, egyedi égitestté vált a semmi egén. CuFeS2 álmában utoljára a Takla-Makán sivatagát látta. A kimerevített képkockán az a bizonyos homokszem mértanilag pontosan ugyanott feküdt, mint az előbb, de hasonszőrű társai milliói között jellegtelenné, felfedezhetetlenné vált. - Uram, uram, ébredjen, tíz perc múlva zárunk! A biztonsági őr kitartóan rázta Kalko vállát. Ő riadtan körbenézett, mint aki hirtelen nem is tudja, hol van. Érzékelve a nedvességet lábai között, zavartan és mérgesen szorította jegyzettömbjét ágyékára. Tenyerével féltékenyen takarta el a legfelső lap egyetlen sorát, leendő életműve címét (Arany és a modern zománc). (Torzújszülöttemet ösztönösen ki akartam törölni gépemből, de nem tudtam, mert a hiúságszörny mikronnyi maradványa mindörökké ott kering a véremben.) |