 |
 |
|
EZ A LÁMPA TÉNYLEG EREDETI (részlet) 1940-ben tehát N-re érkeztünk. Itt született meg Attila. Ő is igen nehezen született, dehát ezen nincs mit csodálkozni, öt kilók voltak mind a ketten. Mikor Attila született is orvost kellett hívni. De az másként intézte el, az nem állt föl az ágy szélire. Ez egy zsidó orvos volt. Nagyon törődött velünk. Hogyisne törődött volna a csendőrség gyerekeivel! Ez az orvos mondta azt, hogy Attila gyönyörűszép gyerek! (...) Amikor ezeket a zsidókat kezdték összegyűjteni, ezt az orvost hagyták utoljára. (...) Az iskola udvarán szedték össze őket. Erről az orvosról azután nem szólt senki egy szót sem. De egyszercsak jött apuka, hogy megjött a parancs, délután jönnek értük, el kell vinni őket Marosvásárhelyre. Én elég jóban voltam az orvos feleségével. Például emlékszem, egyszer átjött hozzánk, tudom, hogy pont juhtúrós puliszka volt salátával ebédre, aztán ebéd után átjött, és megkérdezte, hogy rágyújthat-e. Mert a dohányzást nemigen nézték jó szemmel. Ezek a zsidók meg próbáltak úgy alkalmazkodni, ahogy csak bírtak. Úgyhogy ennek az asszonynak megtiltotta az ura, hogy rágyújtson, nehogy ebbe is belekössenek. Én meg mondtam neki, hogy hát persze, gyújtson csak rá, ha nagyon jólesne neki. Én meg tudtam azt - mert az az orvos mondta -, hogyha ő megtudja, hogy elviszik őket, kiirtja az egész családját, utána önmagát. Apuka meg elmondta nekem, hogy megkapta a parancsot, hogy ezt az orvost is el kell vinni. Én meg sajnáltam őket, tudtam, hova készülnek vinni őket, de nem tudtam, megmondjam-e nekik, hogy megjött a végzés. Úgyhogy átmentem a postamesternőhöz kikérdezni, hogy mit csináljak. Annyit törtük a fejünket, annyit gondolkoztunk! De hiába, mert végül is úgy döntöttünk, hogy mégse szólunk nekik. Mert akkor talán apukának lett volna belőle valami baja. Ha megölik magukat, mindjárt kiderült volna, hogy miért tették, s hogy honnan szivárgott ki a hír, s akkor apukának biztosan valami baja esik, mert neki igazság szerint nem lett volna szabad elmondania nekem semmit. Úgyhogy rengeteget tanakodtunk, aztán még ilyen formán döntöttünk. Amikor aztán vitték a zsidó családot, a kocsi megállt az őrs előtt, de apuka nem ment ki hozzájuk elbúcsúzni. S utána hogy mi lett velük? Azt nem tudom. Azt se tudom, elvitték-e vajon őket valami haláltáborba. Nem tudom. Bántott ez a dolog, mert jóba voltunk, dehát azt láttuk okosabbnak, ha ezt a megoldást választjuk. |