←Vissza

 

Nagy András

KIS ANGYALTAN - 5. RÉSZ
(részlet)

lélekvezetők) Az őrangyal egyik legfontosabb feladata messze túlterjed e világon. Pszeudó-Máté evangéliumának József halálát leíró epizódja nem fejeződik be a földi élet végének leírásával, és folytatásában válik igazán meghatározóvá az angyal szerepe: hogy a rábízott lelket megóvja a fenyegetésektől és a veszedelmek között felvezeti végső hajlékába47. Ennek a túlvilági utazásnak az ősi mintái egyiptomi hiedelmekre és halottakat kísérő szövegekre utalnak, amelyek leírják, amint a lélek további - az életben ismertekhez képest más nagyságrendű - megpróbáltatásokkal szembesül48. Korai keresztény ábrázolásokon az emelkedő lélek is angyalszerűen jelenik meg, vagy éppen a lelket hozzá hasonló angyalok szállítják a magasba49, majd elvegyülnek az üdvözültek között. Szerepük még a halál körüli teendőkre is kiterjedhet, hiszen ez is annak feltétele lehet, hogy a lélek nyugodtan távozhasson. Mózes apokrif apokalipszise szerint Ádám halálakor testét "hatszárnyú angyalok mossák le az acheroni tóban"50, sőt angyalok temetik az első embert - bizonyosan az érvényes e világi rítusok szerint.
      Az egyiptomi halottkultusznak rendkívüli befolyása volt a később kialakuló tradíciókra, e világ és túlvilág találkozási pontjain. Éppen a halál utáni tájékozódás szempontjából vált meghatározóvá mindaz, amit például túlvilági "útmutatókban", koporsószövegekben, az életen túli "útleírásokban" a fáraók kora örökül hagyott, s amely a szinkretizmuson belül - egyéb hagyományokkal eleven kölcsönhatásban - nyert azután új értelmet és terjedt el az ókor hosszú alkonyán a Földközi-tenger medencéjének keleti felében51. A halottkultusznak Egyiptomban Thot volt az istene, ám a halálon túl - azzal együtt - a tudományé is. Alakját a későbbi hagyomány Hermésszel azonosítja, igencsak meglepő, de fontos analógiák alapján - mint a "hermetikus irodalom" eredete és karaktere erre további példákkal szolgál: miként tűnik át egymásba a két égi lény, a különös - és szükségszerű - találkozási pontokon52.
      A görög mitológiából ismert Hermész maga is lélekvezető. Kerényi átfogó és empatikus elemzésében utal az istenség különös, ősi eredetére, az archaikus hagyomány szerint éppenséggel titáni felmenőire, valamint a homéroszi himnuszokban megénekelt folyamatra, ahogy "ős-gyermekből az olymposiak egyikévé nő, és ezzel Olympos-előttisége olymposi alakjának részévé válik"53. Eredetében, és későbbi működésében is ezért otthonos biztonsággal köti össze a mélységet, a lázadó eredetet, és akár a bukás ősi élményét, a magasság égi pályáival, amelyeken szárnyas saruja és sapkája segítségével könnyeden mozog. Hermész ábrázolása gyakorta félelmetes - mint Kerényi hangsúlyozza -, a rettenet tehát a két világ közös titka, míg számos vonásában ez az istenség lefegyverzően emberi marad54.
      Ez a kettősség jellegének és hatalmának megértése szempontjából döntő fontosságú. Hiszen Hermész a szerzés mellett a vesztés, a jóság mellett a káröröm istene is, tolvaj, útonálló, leselkedő, lélekvezető és lélekfélrevezető: "minden eljövendő rétor és szofista ősképe"55 - mint Kerényi írja. És ami a későbbi hagyományteremtés számára döntő, ez a szárnyas küldött "legalább az Odysseia óta angelos is, az istenek követe"56. Éppen a maga végletességében, komplexitásában az: mintha maga az üzenetvivő is az üzenet része volna, s ekként folyamatosan és lényének szerkezetéből adódóan közvetítené mindazokat az ellentmondásokat, végleteket is, amelyek archaikus, csaknem zabolázatlan, sokszor tagolatlan, de mindig feltétlen isteni kommunikációra utalnak.
      És ebből a szerepéből következő további feladata egy még egyetemesebb, és archaikus erejében még különösebb hagyományra utal. Hermész ugyanis egyben Hadés követe, vagyis a lélek kísérője a halottak birodalmába. Szerepének ellátása azonban szinte isteni vonásainál is többet követel. Beavatottnak kell tehát lennie - írja Kerényi -, akárcsak a "női angelosnak"57, Hekaténak, akit az archaikus hagyomány szerint a kabirok avattak be. Vagyis Hermész a klasszikus tradíció világán belül, annak egyedülálló képviselőjeként eleven kapcsolatot tart az archaikus beavatások titkaival, így a kabirok misztériumával, általában véve pedig: a misztikus tradícióval. Ez az "angelos" számára - sajátos szerepéből következően - talán a legfontosabb: az érzékfölötti és értelemfölötti hagyomány eleven egysége, a szubjektum számára e világban megsejthető transzcendencia - a misztérium. Aminek sajátos intézményesülése ismét csak Hermészhez kötődik, akiről a hagyomány úgy tudja, "Daeriával, az ősistennő egyik rejtélyes megjelenési formájával nemzette Eleusist, a misztériumok színhelyének alapítóját"58. És ezeknek a misztériumoknak a története azután döntő jelentőségű lesz e világ és túlvilág kommunikációjában. Pontosabban: annak kölcsönösségében - hogy az ember is eszközöket és közvetítést kereshet az istenek megszólítására.
      Hermész azonban a maga angyaliságában egyszersmind - Kerényi szavaival - fürge, "fallikus és mozgékony isten"59, akinek az út mentén felmeredő, jelképes hermái segítették például a vándorokat a tájékozódásban, míg csomópontjaivá, vagy gyülekezőhelyeivé váltak a mozgásukban nyilván csapongó, helyi szellemeknek. Ugyanakkor az "angelosra" bízott lélek, amelynek vonásai az övéihez hasonlóknak tűnhettek, paradox módon femininnek bizonyult. A psyché ugyanis - Kerényi gondolatmenete szerint - az ókori görögben pillangó jelentésében is használatos volt, s az éjjeli lepke "phallaina"-ként, mint a phallosból képzett nőnemű alak fejezte ki ennek az archaikus élménynek: vezetőnek és vezetettnek, mozgatónak és mozgatottnak, léleknek és éjszakai metamorfózisainak bensőségesen ismerős, és mégis nappali logikánk számára szokatlan egységét60.
      Hermész hagyománya egyedülálló volt, s Merkur kissé "latinizálta" vonásait, amelyek azután belesimulhattak a később kialakuló tradícióba. Mindezek nyomán pedig meglepő, elgondolkodtató és rejtélyes, hogy Mihály arkangyal is "pszichopomposz" volt, aki az ókor végétől bizonyos megjelenési formáiban átvette Hermész egyes vonásait61 - sőt, még a rómaivá vált görög "angelos", Merkur templomait is örökli62, hogy ezzel az otthonossággal "csábítsa el" az új vallásnak a Római Birodalomban élő, erre fogékony híveket, és feltétlenebb autoritással vállalkozzon a lélek vezetésére.
      Ezzel természetesen az a kellemetlen kötelesség is együtt járt, hogy iránymutatása végeztével mérlegre tegye a lelkeket: hallgattak-e rá, követték-e őt vagy sem. Hermésztől idegen az efféle ítélkezés. Az autoritással csábító Mihálynak pedig lényege, hogy a továbbiakban csak az üdvözültek számíthatnak efféle angyali kíséretre, a megtérés a megváltás feltétele. Ezt ábrázolja a római katakombákban, Vicentius sírján látható és az üdvözültek lakomáját megjelenítő freskó63, ahol egy angyal az újonnan érkezett lelket vezeti a többi étkező közé. Az efféle, "célelvű" lélekvezetés ókeresztény katakombák képeinek visszatérő motívuma - mintegy ablak a mélységből a magasságra, e világi böjtölésből elgondolt túlvilági lakoma. A hermetikus szerep azonban további értelmezésekkel konkretizálódik: későbbi ábrázolásokban lélekvezetőként maga Pál apostol is megjelenhet64. Az "angyal" ekkor már nagyon is emberi, e világi funkciót jelent, hiszen "a lelkek terelője" a földön kezdi fontos iránymutatását, de már ott is magán viseli az égi jóváhagyás pecsétjét.
      Ezért, hogy az ókeresztény egyház létrejötte során az angyal az elöljárók neve is lehet: elsősorban a hét kis-ázsiai közösség vezetőit nevezték angyaloknak65, így hát amikor a "gyülekezet angyalához" címeznek apostoli leveleket, éppen nem égi lényeknek szól az írás, hanem nagyon is e világi tisztségviselőknek. A lélek vezetése során - és ez a kereszténység üdvözülésbe vetett hitének, és ebből eredő létszemléletének következménye volt - nem válik el egymástól "hermetikusan" e világ és túlvilág, ahogy a lélekre leselkedő veszedelmek sem a halál után, hanem főként előtte számosak. Az e világi megpróbáltatásokért azonban bőséges kárpótlást nyerhet a lélek, ha "angelosára", vezetőjére már a földön is feltétlen figyelemmel és engedelmességgel tekint, mert ha itt követi, akkor egyenes út vezet vele a magasba.
      Az új hit szerint Krisztus még arra is képes, hogy "kifossza a halál angyalát"66, vagyis elragadja a korábban meghaltak - jobb sorsra érdemes - lelkét, amikor alászállt az elmúltak és elkárhozottak birodalmába, és személyesen vezette az arra érdemeseket mennyei hajlékukba.
      A tradíció szerint angyalok figyelmeztetik Szűz Máriát közelgő "felvételére a mennybe"67, ahogy ők hozzák-viszik mások számára is az elmúlás és öröklét üzeneteit. A középkor elején ez a logika megfordult kissé: üdvözítő hatalmuknál és örökkévalóságuknál fogva az angyalok a halál ellen védik a halandókat, gyakorta megidézett szárnyaik mintha a halhatatlanságot jelképeznék, a mennyekbe emelő könnyűséget, a lélek legfontosabb vágyát és mozgásának reményteli irányát. Ennek volt paradox következménye, hogy bizonyos - angyaloknak szentelt - bazilikákban nem engedélyezték a temetkezést68, talán azért, hogy a test nehézkedése az épületben ne hagyjon nyomot.
      Hogy a halálnak is angyala van, hagyományok fölött és a történelmen keresztül feltehetően abból az igényből fakad, hogy túlvilági küldött lehessen jelen, amikor a lélek elhagyja a testet. Angyalok bukkannak elő különféle hiedelmek szerint már az agónia idején, ott vannak az elmúlás pillanatában, talán tovább, mint hogy ellebbent a lélek, és szerepet kapnak a temetéseken - és ott is maradnak a temetőkben, templomi sírkertekben, kriptákon, gipszből, márványból, kőből, napjainkig, hogy a halállal semmiképpen ne magányosan kelljen szembesülni, és soha ne maradjon magára az eltávozó.
      A halálangyalok az iszlámban69 is az elmúlás ceremóniamesterei: ők szólítják Allahhoz a hívőket70, majd ők invitálják az üdvözülteket a Paradicsomba71, és mutatják meg kijelölt helyüket, ahol az örök üdvösség, és annak
- gyakorta érzéki igézetű - csodái várják őket. Szerepük inkább vigasztaló, semmint félelmetes, hasonlóan ahhoz, ahogy - például a judaizmus hagyományán belül - a viszony lélek és sorsa között egyenesen barátian meghitt is lehet. A Talmud szerint "Rabbi Chamina bar Pápá a Halálangyal barátja volt"72, míg Józsua ben Lévi esetében a halál angyalának lekötelező "indiszkréciója" azt is lehetővé tette, hogy még életében megpillantsa azt a túlvilági helyet, ahol elmúlása nyomán majd üldögélni fog73.
      És itt ismét csak a lélek végső otthonosságának és elementáris égi honvágyának kifejezésével találkozunk. Azzal a hittel, hogy a földi lét nyomán csak az átmenet zökkenői kínosak, fájdalmasak, netán tragikusak az életben és az élet végén, de ami az emberben és az emberfelettiben közös és lényegi, az végül harmonikusan egymásra talál. A haszidizmus szerint a lélek égi sóvárgása származásának angyali eredetére utal, és visszatérésének sürgető vágya is ezt sejteti. Hitük szerint a lélek a mennyei szekér négy hordozójának egyikétől ered - s ennek megfelelően oroszlán-, sas-, ökör- vagy emberszerű74, és vissza is jut majd Isten kocsijába. A Zohár a lélek emelkedését már e világon is követni tudja: misztikus áhítatában az ember halhatatlan része megláthatja az égi kert hét palotáját, s ilyenkor annak ajtajával együtt megnyílnak előtte az angyalok titkai75, ahova végül belépnie is megadatik. Halálakor pedig az örökkévaló tudás teljességéből részesül az ember, és ezért nincs semmi a halálban, amit angyalok révén a hívő e világban már ne sejthetne meg.
      Az angyalok eszerint olyan világ lakói, amely halandók számára csaknem felfoghatatlan, bizonyosan elgondolhatatlan, de azért megsejthető, és olykor megpillantható - és éppen ennek az összemérhetetlenségnek az ügynökei az angyalok. Vagyis egyfelől a lélek vezetése a dolguk, másfelől a transzcendens érzékenység bevezetése a lélekbe - ha ez éppenséggel nem ugyanaz az irány.