 |
 |
|
Belső ruhatár Horgas Béla NEURÓDAL (részlet) ...légvár a mi várunk... (KOSZTOLÁNYI DEZSŐ) neuronjaim az agyban hajszolnak nagyban vagy őket én vagy nem vagy igen megy a tamtam recseg a tok kifutok mint a tej felelj légi szavaid K. D. öreg buborékok ma más a mód a légvár való alapja euró silány talányok mázas kényszere csácsogva ölt alakot egész kollekció hápoghatsz botor szókirakó képzelhetsz magadnak katakombát nincs kockázat a kocka hat oldala üres minden dobás biztos bukás nincs bohóc pojáca van nincs isten van vallás fogyasztás népszavazás fagyasztott remény ha nem leszel szegény magad is nem elit mirelit - így galoppíroztam el hirtelen magam de hova hát hogy legyek mottóm költőjével hova lovaljak artistaként olvastam tovább mint fájó paródiát hogy kiáltsatok együtt Európa bátor szellemei költők felettébb kínos motyog-tam és a salátás kedves könyvet odahagy-tam kapar-tam valami vastag kartonpapírt szégyenlősen grafittal lágy fekete-szürke szénnel vonalaz-tam lavíroz-tam sárga-kék-zöld akvarellt nosza lilát és lelassulva gondol-tam el öregkori papundeklimen magam meg nem vetem ha nevetem pöttyeim idézeteim és a megvetésre mint jelentésre ellenpontként támaszkodom csak azt ne még csak oda ne jussak tudom a jussal a múlttal bánni rettentő nehéz megrettentem múlt decemberben is a temetőben jeges szélben álltunk ott és hallom ám hogy a hivatalos szavalatban a magyar Nobel-díj bekattan "európaiságunk elismerése" rikít a rothadt frázis elborzad-tam holott tudhattam volna ez csak intonáció a mozihoz ennyivel meg nem úszható ez az Auschwitz tényleg szerfelett költséges az emberi történet nulla fokát ahogy most kétmilliárddal beszorozzák az ölünkbe hullt ajándékot mondja a miniszter nem hagyjuk magára az "ölünk" megakaszt hagyjuk mindegy megint eljött az álmodt minden-mindegy rettentő eredmény majd százötven majd tizenötezer viszi végbe lesz monstre világszám vele aztán aratunk a korszerű tivornyán vásznak szakadnak Londonban hej ma azt játsszák hogy rakétán lőnek atomot Iraknak már elég már sok már bele ne ragadjak világhiányba-iszapba-fenyegetésbe az eurokonténerek esélyeit a létminimum védelmét is lássam meg is játsszam miközben émelyegve nyelem a honi szétdarabolást túllihegést itt mindig minden szét és túl azon túl hogy elszenvedem az én részem itt mi lehetne még meg tudom-e mondani milyen dalt szeretnék ha volna milyen kockadobást hogy ne légvár legyen a légvár ne paródia se tautológia (nemzeti) de elemi arány kényszer és vágy közt belátható Európa bátor szellemei hát hol vagytok kik vagytok nem a falra ment politikusok nem a tőkések nem a művészek sztárok elnökök vezérek közt hol és hogyan hallana meg egy is ha kiáltok forog sután nyelvemen ínyemen szájpadlásomon a vásott fogakon fogalom ige fő és melléknevek szavaink az édes étek mert még élek s az ember csak az marad ami hangfogyasztó hallatja tudatát szól át a semmibe ír kapar tép már-már felel én legalábbis a tollnak ahogy K. D. hangzatai-tól-nak a tintának valamiképpen még ma is a na mije hű-je vagyok bár billentyű immel digitális porban lépkednek ujjaim (tisztelt szerkesztő-ség a lehető-séget köszönöm hogy a múlt századiaktól így idéztem nézzék el ezt úgy tettem fel egy-egy rég lejárt lemezt hogy közben ráláttam magamra dühöm időm dalom hiábavalóm testetlenjére február volt a nyomdában jártam pénteken N. L. az ablaknál megállított nézd mondta a háztetőkön ahogy a szél a porhó fehér füstjét a kémények szürkéjével elkeveri ezt szeretem nézni ez szép és néztük percekig) |