 |
 |
|
"Nincsenek egyértelmű okok" BESZÉLGETÉS DR. TONGUE-TÓÁSÓ ÉVÁVAL (részlet) - Mikor mondható valaki kábítószerfüggőnek? - Ez erősen függ a fogyasztó fizikumától. Az alkoholizmushoz hasonlóan van, aki két év alatt függővé válik, mások egész életükben súlyos ivók, mégsem lesz belőlük alkoholista. Nem vagyok liberális, de a marihuánával kapcsolatban elfogadom, hogy kontrollált körülmények között nem okoz komoly bajt. De a mindennapos füvezés már mérhető egészségkárosodáshoz vezet. - Az ENSZ-szel folytatott együttműködés során az egész világra kiterjesztették a szervezet munkáját? - 81-ben kezdtem Afrikában dolgozni, ahol azelőtt semmiféle egészségügyi vagy jogi feltétel nem volt adott ebben a témakörben. Egészen más minőségű alkoholt fogyasztottak a falusi vagy kisvárosi tömegek, mint amit mi ismerünk: a pálmabor, ez a rettenetes ital például úgy készül, hogy megcsapolják a pálmafákat, az így nyert levet tökhéjakban megerjesztik, és egy hét alatt elkészül az alkohol. A kannabisz ott vadon nő, és senki nem tudja, mi az igazi kémiai tartalma, de egyes feltevések szerint sokkal erősebb hatású, mint az Európában termesztett változat. 81-től 94-ig tartottam kurzusokat Afrikában, és abban az időben ott még nem volt heroin vagy kokain. Úgy hallom, most van. Az volt a feladatunk, hogy megtanítsuk a falusi nővéreket és orvosokat a tünetek felismerésére, és hogy az adott, meglehetősen primitív egészségügyi körülmények között miként nyújthatnak valamiféle egészségügyi vagy szociális segítséget. Azok a szakemberek, akik ma az ENSZ Kábítószer részlegének alkalmazásában állnak Afrikában, nagy részben az ICAA tréningkurzusain szerezték elsődleges tudásukat. - Más földrészekre is eljutottak? - Igen, például Közép- és Latin-Amerikába: Kolumbiába, Venezuelába, Hondurasba, Costa Ricára, de ott más nem kormányzati szervezetek már megelőztek. Mi gondosan megválasztott adaptációs folyamatokkal próbáltuk a máshol bevált modelleket bemutatni, hiszen a különböző kulturális, gazdasági és szociális környezetben más-más megoldás bizonyul hatékonynak. Ázsiában kevesebbet dolgoztunk: Thaiföld, Malájföld vagy Szingapúr tradicionálisan kábítószerfogyasztó társadalom, tehát az ottaniaknak már volt némi elképzelésük, miként akarják megakadályozni a kábítószer elterjedését. - Magyarországon hogyan alakult az alkohol- illetve kábítószerfogyasztás az elmúlt évtizedekben? - A változás évéig az alkoholizmus problémája - elsősorban dr. Levendel László agilitásának köszönhetően - többé-kevésbé előtérben volt. Mérhető adat például, hogy amikor bevezették az autóvezetésnél a nulla alkoholszázalékot, csökkent az ittasság okozta közúti balesetek száma. - Ez az intézkedés megfelel a nemzetközi joggyakorlatnak, vagy szigorúbb annál? - Nem egységes a szabályozás: Albániában 0.1, Ausztriában vagy Finnországban 0.5 százalék engedélyezett. Kevés olyan ország van, ahol a magyar gyakorlathoz hasonlóan nulla százalék: például Örményország, Csehország vagy Románia. - A 0.1-0.5 százalék körülbelül egy pohár sört vagy bort jelent. Sokat számít, hogy Magyarországon ennyit sem engedélyeznek az autóvezetőknek? - A rendelkezésünkre álló adatok szerint igen. - Mi a helyzet a kábítószerrel? - Magyarország 1990-ig követte a volt Szovjetunió példáját, és egyszerűen letagadta, hogy létezik a probléma. Az ENSZ Kábítószerelleni Bizottsága évente ülésezik; 69 óta minden ülésén részt vettem és részt veszek a mai napig. 1990-ig úgy tűnt, mintha a Szovjetuniónak, Magyarországnak, Romániának, Csehszlovákiának nem okozna gondot a drog. - Honnan lehetett tudni, hogy ez nem igaz? - A nem hivatalos kapcsolatok révén. Én például már 86-ban tudtam, hogy a pomázi intézetben sok mákgubót megfejő fiatalt kezelnek. A pontos adatokat persze senki nem sejthette. - A magyar orvosok felkészültsége milyen szintű volt? - Ez a szakmai érdeklődésüktől függött. Az alkoholistákat gyógyító pszichiáterek többnyire tudták, miről van szó, felismerték a tüneteket. Szervezett ellátás azonban nem létezett. - Az a fajta spontán civil szerveződés, ami az alkoholistáknál kialakult, nem jött létre? - Nem, de nem is engedték volna. Ma persze már működnek ilyen szervezetek. Tehát ez volt a helyzet 1990-ig, sőt még tovább is, mert a rendszerváltás után nem az volt az elsőrendű probléma, hogy hány kábítószeres él Magyarországon. 1992-ben az ENSZ kábítószer-ülésén résztvevő magyar küldöttség tagjai elmondták, mennyiben változott a droghasználat, -kereslet és -kínálat helyzete Magyarországon. Körülbelül ebben az időszakban vált Magyarország tranzitországgá a kábítószercsempészésben. Most már inkább Lengyelországon és Németországon át vezet az út, mert a magyar határőrség jól szervezett, és néhány nagyobb fogással elvették a csempészek kedvét. Ettől persze nem szűnt meg teljesen, de a Balkánt átszelő út már nem szükségszerűen érinti Magyarországot. - Honnan hová vezet a kábítószer útja? - Heroin esetében az úgynevezett ,,arany háromszögből": Thaiföldről, Burmából, Laoszból, Vietnamból indul, aztán Bangkokból irányítják egy részét Ausztráliába, Új-Zélandba, a másik része pedig repülővel jön Európába, elsősorban Németországba, Franciaországba és Angliába, majd onnan hajóval és más módokon Amerikába. A másik út Ausztrálián keresztül Amerika nyugati partjához vezet. A kokain szinte kizárólag repülővel érkezik. Hosszú ideig kottongumiba csomagolva szállították: a futárok lenyeltek tíz-tizenöt ilyen csomagot, majd Frankfurtba, Münchenbe, Londonba érkezve természetes úton eltávozott belőlük. Ez a csempészés klasszikus korai példája volt. - Ezzel a módszerrel a vámvizsgálatnál sem tudták kimutatni a drogot? - A vámhatóságok és a légitársaságok gyakran együttműködtek, és ha valaki például Kolumbiából érkezett Frankfurtba, egész úton nem evett és nem ivott semmit, a repülőgép személyzete jelentette, és a kiszállásnál a vámtisztek röntgenfelvételeket készítettek, ami kimutatta a drogcsomagokat. A módszer azért is válhatott ismertté, mert előfordult egy-két haláleset, amikor a csomagok valamelyike felrobbant a futár gyomrában. Előbb-utóbb minden módszer kiderül. Előfordult, hogy virágokat küldtek Brazíliából vagy Argentínából, és azok közé rejtették a kábítószert. Valóságos tudománnyá fejlődött a drogcsempészet. - Magyarországon elsősorban a szárazföldi forgalom jelentős? - Igen, és amennyire tudom, nem magyarok végzik, inkább szerbek, románok, nigériaiak. Amikor sikerült némileg visszaszorítani a burmai, thaiföldi ópiumtermesztést, akkor jött az úgynevezett ,,ezüst félhold": Pakisztán és India. Ez nem volt sokáig jelentős, mert az afgánok hamar átvették a piacot, és kiépítették a hálózatukat, amely Kirgisztánon, Türkmenisztánon, Oroszországon vagy Ukrajnán át egyenesen Lengyelországba vagy Németországba vezet. - A kilencvenes évek közepétől tehát Magyarországon is elismerték a kábítószer problémáját. Milyen lépéseket tettek a magyar hatóságok? - Létrehoztak néhány drogambulanciát, Szegeden, Budapesten, Pécsett, és ha jól tudom, ma már majdnem minden nagyvárosban van ilyen intézmény. Működik a telefonos segélyszolgálat, és öt-hat évvel ezelőtt megalakult a Kábítószerkoordinációs Központ az Ifjúsági és Sportminisztérium keretein belül. Feladataik közé tartozik a prevenció, az együttműködés a bűnüldöző szervekkel, a rehabilitációs centrumok kiépítése. Jelenleg körülbelül nyolc-kilenc központban foglalkoznak rehabilitációval. A kormány drogpolitikáját is igyekeznek befolyásolni. Az előző kormány törvénykezésével egyáltalán nem értettem egyet, mert így az Egyesült Államok példáját követtük volna. Ott a börtönök hatvan-hetven százaléka tele van fiatal kölykökkel, akiket elkaptak öt-tíz gramm kanabisszal. A börtönben aztán megtanulják, mi mindennel lehet foglalkozni a tisztességes életen kívül. Ha mégsem így történik, akkor is priuszuk lesz egész életükben. Az Egyesült Államok meghirdette a kábítószer ellenes háborút, mint a terrorizmus ellenes háborút. Remélem, az utóbbiban valamivel eredményesebbek lesznek. - Amerikában semmilyen kézzel fogható eredményt nem hozott a szigorúbb törvénykezés? - Még több embert tettek szerencsétlenné, de hogy visszatartó erő lett volna, arra nincs bizonyító adatunk. Az új magyar törvénykezés életbeléptével a prevencióval és gyógykezeléssel foglalkozó szervek rákényszerülnek, hogy többet foglalkozzanak a betegekkel, és mindent megtegyenek az alkalmi fogyasztók számának csökkentéséért. A tűcsere program meghonosítása is rendkívül fontos: Hollandiában például ezzel a módszerrel mérhető arányban megállították az AIDS és a hepatitis terjedését. Ha nem is csökkentjük a kábítószerfogyasztók számát, valamelyest könnyebbé tehetjük az életüket. Minden országban alapvető kérdés, hogy valójában hány embert érint a probléma, hiszen míg azt tudjuk, hogy Magyarországon körülbelül egymillió embert veszélyeztet az alkohol, és kétszázötven-háromszázezer közülük súlyos, krónikus alkoholista, senki nem sejti, hány kábítószeres él az országban. Én körülbelül százezerre tenném a számukat, ami nagyjából megfelel az alkoholisták és a kábítószerfüggők közti átlagos nemzetközi aránynak. Mivel a drog elsősorban a fiatal korosztályt fenyegeti, és Magyarországon nincsen olyan hagyománya, mint az alkoholnak, feltűnőbb, a társadalom által súlyosabban megítélt jelenség HORGAS JUDIT |