←Vissza

Nagy András KIS ANGYALTAN 3. (részlet) (kultusz) Dionüsziosz a rendszer leírásával - végső soron: megteremtésével - nemcsak az angyalok közötti tájékozódás klasszikusa lett, de az V-VI. századtól kialakuló "angyal-kultusz"58 nagyrészt az ő mennyei topográfiájából táplálkozott, és terjedt el többfelé a korai kereszténységben. Hiszen ezek az égi lények, a maguk Isten-közeliségében, illetve az emberek számára is "érzékelhető", rendfenntartó, őrködő, üzenetvivő, közbenjáró és egyéb szerepében igencsak könnyen válhattak tárgyaivá az emberi vágyaknak és szenvedélyeknek, s a feltétlen és differenciálatlan imádattal szemben, ami a Mindenhatóra irányult, teret nyithatott az angyalok iránti rajongás és vonzódás változatosságának.       Túlzásokkal, természetesen. A laodiceai zsinatnak már 363-ban tiltania kellett imádatukat59, ennek ellenére - vagy éppen a tilalom indítékaként - az V. század elejére Kis-Ázsia-szerte az angyalok különféle kultuszhelyei alakultak ki, és átterjedtek a Földközi-tenger más tájaira: Frígiára, az Appennini-félszigetre, és tovább. Itália a mai napig őrzi ennek a tradíciónak megannyi nyomát: Spoleto mellett például az Angyal-domb egyik templomában felirat dicsőíti az "Angyalok Szentséges Istenét" (Clitumne), s egyben közbenjárását kéri a halál utáni utazásban. Gargano hegyén annak emlékhelye látható, ahol az V. században megjelent az angyal, míg a közelben számos templom neve tanúsítja, hogy az egyik legnépszerűbb égi hírnök: Szent Mihály imádata elterjedt, és egyre erőteljesebbé vált. A pogány tradíció meghatározó elemeinek különös, és talán szükségszerű metamorfózisai nyomán a Szent Mihálynak szentelt templomok sokszor korábbi Hermész- (Merkur-)szentélyekre épültek, ez pedig funkció és karakter égi analógiáira utal. Európa más vidékein pedig - másféle tradíciókat integrálva - Wotan vagy Mithrász kultuszhelyeit "szentelte meg" és formálta át saját képére és hasonlatosságára a sokáig legnépszerűbb arkangyal60.       Népszerűsége ekkoriban nagyrészt a túlvilágon is érvényes katonai - tehát politikai - hatalom diadalmas jelképének szólt61, s Bizáncban osztatlan imádat övezte - mint erről ábrázolásai is tanúskodnak évszázadokon át, hiszen jelentősége a kultusz elhomályosodásával is fennmaradt (és továbbélve megihlette a keleti kereszténységben domináns Szent György-rajongást).       A kontinens nyugati felén azonban erőteljesen korlátozni próbálják az önálló életre kelő kultuszt: Nagy Károly egyik rendeletében egyenesen megtiltja az angyal-imádatot, a niceai zsinat pedig 787-ben teoretikusan is foglalkozik a szükséges restrikciókkal62, miután a római egyháztanács néhány évvel korábban (745-ben) rendet teremtett az angyali rend - e világról sejthető - "ellentmondásai" között63. Mindez a rendteremtés olyan következményekkel is járt - hiszen az angyalokat tekintve mégiscsak olykor esendő lényekről volna szó -, mint hogy Zachariás pápa bizonyos angyalokat egyszerűen kizárt a szentek sorából64, vertikális mozgásuk ekként még a történelemben is folytatódott.       Mint annyi más tilalmas kultusz, később ez is kerülő utakat keresve, elfojtva, mágikus alakban vagy misztikus rajongás alkalmaként élhetett tovább. Egyes szerzetesrendek a maguk módján "átmenthették" az angyal-imádat számos vonását - hiszen mint a hívők áldott közössége, maguk is hozzájuk hasonlóan igyekeztek az esendő világ fölött maradni -, míg az égi liturgiában elgondolt angyali szerepet újraértelmezhették és magukra próbálhatták az ezt tükröző földi liturgiában65.       Az e világi hierarchia megbillenésekor vagy átalakulásakor azonban úgy tűnhetett: megbomlóban van a mennyei rend is, s annak alakulásával eddig nem sejtett titkok tárulhatnak fel. Így kortársi traumák vagy akár korábbi, feldolgozatlan e világi krízisek emlékét is őrizhette az angyalok - történelemben is változó - sorsa és rangsora. Aminek bőséges forrást biztosítottak a hiedelmeken túl az elevenen maradt apokrifek, feltámadó eretnekségek, görög vagy arab fordítások nyomán újraolvasott szent könyvek, vizionáriusok vallomása, misztikus revelációk. Mózes apokalipszise például leírta az égbolt feltárulását, ahogy Ádám halálakor Éva meglátta a sorra kinyíló menynyeket, amelyekben "rangjuk szerint" gyülekeztek az angyalok. A szeráfok és kerubok mellett ott sejlett még a "két nagy titokzatos lény az Isten színe előtt"66: a Nap és a Hold. Ezek - akár e világi - jelentése a középkoron keresztül eleven volt (és különös értelmet nyert a pápaság és császárság harcaiban), míg pogány jelentésük sem homályosult el. Az égitestek "angyalságáról" még lesz szó, amely ugyancsak archaikus hagyományokra utalt, míg örök viszonyítási pontot sejtetett, állandó rendjével a változó világban. Ugyancsak fontos volt Énokh könyvének apokrif angelológiája, amely sokféle archaikus hatást integrálva formálta meg sajátos égi rendjét, és bár nem vált kanonikussá, sokak szerint - például Tertullian meggyőződése nyomán - a mű mégiscsak az ihletett Szentíráshoz tartozott67. Hiszen Énokh magával az Úristennel együtt sétált valaha, így olvasható az Ótestamentumban, ki tudhatna őnála többet? A misztikus judaizmus több forrása szerint később Énokh maga is angyallá változott, az égben folytatva munkálkodását: feljegyezve az emberek tetteit, hogy a mennyei bíróság előtt majd jól láthassa el Izrael védelmezőjének feladatát68.       A zsidó hagyomány kevésbé hierarchikus, ám individuálisabb angyal-hite, a maga név szerint ismert angyalaival, s ezek megidézésével fontos szerepben tartja nyilván Metatront, akit "kisebb Jahvének" is neveznek, aki a legnagyobb hatalmú angyal69, és csakis valamiféle büntetés elszenvedése nyomán maradt "mindössze" angyal. Ugyanez a nagyhatalmú égi lény más források szerint Jahoelként is feltűnik - nevében Isten héber betűi vannak, közelsége és misztikus "összege" tehát a legmagasabbal rokonítja. A gnoszticizmus követői közül többen őt azonosították a Demiurgosszal, vagy éppen magával a Sátánnal, s ennek hátterében ismét felsejlik valamiféle ősi dualizmus, amelynek az angyalokra alapvetően szüksége volt a párhuzamos hierarchiák és egymást tükröző rendszerek érdekében70. A judaizmus elevenen maradó hagyománya negyedik arkangyalról is tud: Uriel alakja, szerepe, rejtélyesebb egyénisége egészen a huszadik századig megihlet bölcselőket, művészeket, kétkedőket71 - akárcsak neve: "Isten a fényben".       Mindez elsősorban az ezoterikus hagyomány számára válik meghatározóvá a későbbiekben, bár ezzel ki is szorul a kánoni keretek közül. Ez lesz veszedelme és vonzása is - eleven forrás marad, s a disszenzus alkalma egyben. A misztikus és folklorisztikus zsidó hagyomány a maga módján őrizte és erősítette a - sokszor mindenekfeletti - angyali fontosságot. Scholem leírja, hogy a haszidizmus követői szerint a Trónuson is egy angyal - pontosabban kerub-alak - ül72, maga a kerub pedig már a középkortól annak szinonimája, "ami hatalmas és félelmetes"73.       Ez a hagyomány úgy tudja, hogy az Ábrahámot meglátogató angyalok, vagy a Jákobbal birkózó égi lény nem eredetüknél fogva idegenek, különneműek vagy felismerhetetlenül rettentőek a pátriárkák számára, talán mert "a három ősatya - idéz Buber egy haszid legendát - az angyalok három világából származott"74. Ekként tehát a tőlük eredő nemzetségek közvetlen leszármazottai az égi lényeknek, egyszerűen követhető a mennyekbe vezető családfa, s így bukásuk sem szükséges az e világi eredettörténet geneziséhez. Megmaradtak továbbra is angyaloknak, és "az angyalok álló lények - vallják a haszidok -, mindegyik ott áll örökké a maga fokán"75.       Az iszlám angyali hierarchiája mindettől eltért, mert az archaikus keleti és észak-afrikai tradíciók integrálásán túl végül az arisztotelészi és neoplatonikus szellemi univerzumon belül formálódott meg76. Ennek feszültségét jól jellemzi, hogy szigorú és egyértelmű koncentrikussága ellenére maga Mohamed is óv az angyal-kultusztól, mint ami összeegyeztethetetlen az Allah iránti feltétlen odaadással, de ami - eszerint - mégiscsak eredendően létezett77. A mindenre kiterjedő égi rendszeren belül számos muszlim angyal név szerint is ismert - a korai iszmaili kozmológia például megnevezi azt a hét kerubot, akiket Allah a fényből teremtett. A legfontosabb angyali szerepet azonban mindvégig Dzsibril játssza, a "hűséges szellem", a reveláció angyala, aki elhozza Mohamednek a kalbot, a Könyvet78, s különös gondot visel kedves prófétájára és követőire. Az iszlámban név szerint ismertek még a halál angyalai is: Munkar és Nalur, míg tükörszerűen megjelenik pozitív párjuk is: Mubasir és Basir - ha éppen nem ugyanazokról a lényekről van szó, csak éppen ellentétes funkcióban szemlélve őket79. Harut és Marut már korábban említett angyali utazása, illetve ennek jelentős e világi kitérői a Tehén szúrában80 pontosan követhetők, s ennek nyomán ők lesznek azok, akik a mennyből alászállva túlzottan megközelítik a teremtményeket, és minden túlvilági hatalmuk ellenére - vagy által - végül az emberek, s a démonok tanítómestereivé válnak. Jól példázva az angyali mozgás vertikális határait, és - ebben az esetben - határátlépéseit.       Hiszen az alvilág struktúrája, s így a démonok rendje is számos ponton tükrözi az angyalokét, többféle archaikus tradícióban rögzített eredettörténetükben ugyanis ott volt a bukás, majd a zuhanás során visszájára forduló rendszer, nemcsak az iszlámban, de a judaizmusban is, ezért hihette Josephus Flavius, hogy a démonok hierarchiája az angyalokét követi, sőt: még a hét főbűnnek is megvannak a felelős démonai. Más felfogás szerint akik nem az égből hullottak alá, azok oda törekszenek: a hét földközeli égboltot nem égi lények, hanem démoni vámszedők uralják81, akiknek még sincs útjuk felfelé, tovább.       Az efféle különös "keveredést", vagyis égi és földmélyi hierarchiák közös eredetét és analogikus struktúráját a korai egyháztörténetben az angyalok lázadására vezették vissza, Irenaeus felfogását azonban Ágoston elutasítja, ahogy a manicheusokkal folytatott polémiájában is tiltakozik az ellen, hogy a jó és rossz dualizmusát kiterjesszék az angyalokra82. Ez a különös kettősség azonban túlélte a polémiákat, túl a gnosztikusokat, és túl a későbbi eretnekségeket - például a bogumilokat, akik hasonló meggyőződés alapján voltak az egyházi és égi rend kritikusai83 -, túl mindezek hatását, hogy az egyház számára érvényes rendet majd azzal a felismeréssel teremtse meg: a menynyei és pokoli hierarchiák vertikális tagolásában valójában a lélek mozgása meghatározó - felemelkedhet angyali magasságokig, de lesüllyedhet démoni mélységekbe is, a hierarchia csak ennek a szabad mozgásnak az alkalmaként értelmezhető, nem eredendő adottságaként.       Mindezt Origenész fogalmazta meg klasszikus pontossággal84, merész érvényességgel és persze korlátozott hatással. Hiszen a hierarchia az egyház minden erőfeszítése ellenére többször megrendült, és ha később érvényben maradt is, kevesen osztoztak feltétlen hitében. A későbbi érvényvesztés, a kimondatlan tagadás egyik legkétségbeejtőbb lehetősége egyben a legvonzóbb is volt: az egész angyali világ sajátos "infantilizálódásával" járt. Amikor a tisztaság és jóság szinonimája felnőtt már nem lehetett, de a feltétlen mennyei derű és optimizmus lényeire mégis szükség volt, maradtak a gyerekek: "a gyermekdedség a menny angyalainál a jó tulajdonképpeni léte"85 - írja majd erről Swedenborg. És ezzel természetesen nemcsak a hierarchia tűnik el, de a tudás, közvetítés, erő archaikus princípiumai is szertefoszlanak: a reflektálatlan lét, a tapasztalattal nem "fertőzött" akarat, az emberi kapcsolatokból hiányzó kétely teremt itt tagolatlan rendet és rendszert, melyben az angyali "gyermekdedség" feltehetően a teremtményi gyermekdedség tükre. Tagolt és rétegzett, sokszor krízisekben és harcokban kikínlódott, gazdag és ellentmondásos hagyományt váltott itt fel az öntudatra ébredés előtti "tisztaság" naiv homogeneitása, és minden bája és idillje ellenére az isteni rendben tájékozódó teremtmény valójában ezen a ponton zuhant vissza az eszmélet előtti, boldog öntudatlanságba.