←Vissza

Méhes Károly PASCAL ANYUKÁJA (részlet) Én karácsony előtt láttam először Pascal anyukáját, amikor a fiáért jött a téli szünet kezdetekor. Azt már tudtam, Pascalnak azért van ilyen fura neve, mert a faterja francia vagy angol - lehet, hogy német, de nem nagyon ismeri, mert kint él Nyugaton. Pascal nem túlzottan csípi, tudja, hogy az apja, de nehéz apaként kezelni valakit, aki ritkábban jön, mint a Mikulás. Egyszer meg valami kék színű plüssnyulat hozott neki, és hát eléggé cikis volt, mert a Pascal akkor már kis híján borotválkozott, amúgy meg igazából az Eddára meg a P. Mobilra hörgött.       De az anyukája... Igazság szerint, ő se úgy nézett ki, mint egy anyuka, tökéletes bombázó volt, hosszú, vörösre festett, dauerolt hajjal, tűsarkú csizmában, rövid bundában. Alfa Romeo Giuliettával jött a Pascalért, én épp akkor húztam befelé, vissza a hálóba pakolni a cuccomat, de az Ostyánszky meg Rédey szokás szerint ott ólálkodtak, és a Pascal anyukája nagyon kedvesen beszélgetett velük, elmenőben még az se kerülte el a figyelmemet, hogy a körme vörös lakkal volt festve, és ezzel a kezével borzolt bele a Rédey répaszínű hajába.       Az már csak az új esztendőben derült ki, hogy ez a két gazember karácsony után ott vendégeskedett Pascaléknál, csúcs szilveszteri buli volt, szóval lehetett irigykedni. És még csak nem is tudtuk, hogy voltaképp mire is irigykedünk!       Hozzám csak néhány hét elteltével jutott el a kósza hír, hogy mi történt abban a budai villában. Ami annyira hihetetlen volt, hogy az ember görcsbe rándulva azonnal elhitte. Tudniillik, a Pascal anyukája az Ostyánszkyt és Rédeyt is, szóval, hogy beavatta. Úgy. Elvette a szüzességüket, mondta Kapiller. Dugtak, hozta tudtomra Gács, a vadszamár. Sétáltunk a fagyott hóban a '19-es emlékmű felé, és Szondi végre apróra elmagyarázta a dolgot. A Pascal muterja egy luxuskurva, érted, nem kell ehhez professzornak lenni, ránézel, és tiszta kép. Igen-igen jó bőr, az hétszentség, adta meg Szondi is, amit hümmögve magam is elfogadtam. A Pascalt is így szedte össze annak idején valakitől, attól a franciától vagy angoltól vagy némettől, és azóta is, szóval ez az ábra. Ráadásul imádja a fiatal fiúkat, a komoly szakma mellett. Elnéztem az osztályban ezt a Pascalt. Vékony, de jó kötésű, olajos-kreol bőrű, szénfekete hajú fiú volt. A szája teli óriási fehér fogakkal. Elég jól tanult, penge volt fociban, pingpongban nem annyira. Mondjuk, az orosz, az egyszerűen nem akart a fejébe menni. Persze a tagozatos általános suli után én könnyen villogtam. Lehettem volna vele is jóban, semmi sem szólt ellene, de mégse barátkoztunk. Idegesített a szava járása, az az idétlen “pestiesen szólva...", így meg úgy, és mondott valamit, amit mi is ugyanúgy mondtunk otthon, egyáltalán nem Pesten.       Amúgy meg kit érdekelt Pascal, Pascal anyukája számított egyedül. Akihez viszont csak Pascalon keresztül vezethetett az út.       A tavaszi szünetben Berzsenyi és Braun vendégeskedett náluk, és az eredmény, ha lehet, még egyértelműbb volt, mint a télen. Hangos siker, mivel Berzsenyi és Braun egy pillanatig sem titkolta a nagy, sorsfordító eseményt, nem úgy, mint Ostyánszky és Rédey, a két fatökű (utóbb már csak így emlegették őket). Magam csak Braun beszámolóját hallottam a saját szájából, de Berzsenyi kalandjáról is szolgáltak adatokkal. Azt tudtam már, hogy a Pascalék villájában temérdek szoba van. Még véletlenül sem aludhatnak a kedves vendégek egy hálóban. Amúgy teljesen normális élet folyik náluk, tudósított Braun, a reggeli lustálkodás után elmentek a műjégpályára, utána moziba, kaptak pénzt kajára, ettek hot dogot meg csupa ilyesmit. A házba néha jött valaki, néha távozott. És hát az az este... Már mindenki eltakarodott a maga zugába. Csönd volt. Érezte, hogy most lesz valami. Azt se tudta, mit csináljon. Levetkőzzön vagy ne, menjen zuhanyozni vagy várjon. Így teltek a percek. De nem történt semmi. Ledobta magát az ágyra ruhástul. Még a cipőjét se vette le, mert mezítláb olyan gyámoltalannak érzi magát, vallotta be a Braun. Leste az ajtó kilincsét, a faliórát meg a plafont. Addig-addig, míg szépen el nem szunyókált. Arra rebbent, hogy sötét van, kicsit fázik, de csak azért, mert a bal oldalán valami egyre csak ontja a meleget, és ehhez képest tűnik minden hidegnek. És ekkor egy forró kéz siklott a nyakára, a mutatóujj a füle mögé, hogy összerándult tőle. Csak nem akar csicsikálni az én kis Palikám?, kérdezte suttogó, évődő hangon a Pascal anyukája. A Braun először azt érezte, hogy illatos. És így tovább. De ez nem kész recept, a Berzsenyit állítólag a fürdőben lepte meg.       A tavaszi hónapokban kevesen tulajdonítottak kellő figyelmet a tanulmányaiknak, hogy finoman fogalmazzak. Egy cél, az életnek egyetlen értelme létezett, Pascal kegyeibe férkőzni, s valahogy kieszközölni a nyári meghívást. Három hónap, te jó szagú Úristen, igazán be lehet osztani az időt.