 |
 |
|
Czigler Olga A KISZÁRADT FELHŐK ELLEBBENNEK Rég megszáradt a kötélen felejtett ruha, honnan, honnan nem eső permetez mégis. Egy láthatatlan rovar túl hangos döngicsélése bukdácsol a cseppek és fények utcáin. Ez lenne a díszlet, s még, hogy el ne felejtsem, bentről kihallhatóan a mosogatóvíz gurgulázása. A szenny alattomos hallgatása, amint fönnakad a lefolyó engedékeny rácsán, mint azon az égi máson a nap sűrűje. Hanem a tökéletesen kiszáradt felhők ellebbennek, csak csipeszeik maradnak az ágakon. Ezek nem röppennek fel, kitartanak a poszton, melyet még csak nem is maguk választottak. A jelenet várat magára. Egy szereplő nincs megelégedve a díszlettel, a kísérőzenével? Meg kell érni, amíg valakik meg- vagy visszaérkeznek? De hát melyik tényleg a háttér? S a jelenet? Történetek itt is, ott is. Nem szabad bedőlni az önkényesen kiválasztott szerepeknek, mondom én, a néző. De az vagyok-e? |