 |
 |
|
Horgas Béla HA FÉNYKÉPEZNÉK ha fényképeznék gondoltam ott a Horvát utca végén kiöblösödő tenyérnyi tér parkolójában akkor például ezt és gyönyörködtem az elém ugró képben képzeletben be is kereteztem négy ujjamat a szemem elé emelve buzgón segédkeztem a szombat délelőtti nyárvégi alacsonyan szálló nap a fények és árnyak síkidomaiból összerakta úgyszólván gondosan berendezte a kockaforma térséget a szemközti ház rücskös-piszkos falán kiálló málló erkélyek valaha sárga sötétszürke dobozok most éltek lenn a kapu üvegajtaján az autók az aszfalt a satnya fa foltjai szétrongyolt plakátok tükröződtek vakon és mohón beforgatták a fakó elnyűtt kinti közeli mögötti tárgyakat a poros zöld dugig tömött kukát a poros piros tűzoltó csap oszlopát és ott benn tovább nyitogatták a képzetek képeit is kigöngyölték és áthúzták egymáson kubista járatok csavarodtak spirálisan s ahogy tekintetemmel lassan ezt mind végigtapogattam és a véletlen szépség összenyíló struktúráin elandalodtam talán csak azért hogy a mozdulattalan díszlet benépesedjék egy harminc körüli férfi lépett egyenesen a magányos kukához mintha az lett volna célja hogy beerőszakoljon még valami valót oda de üres volt a keze a papundekli dobozokat vizsgálta elmerülten ez szíven ütött szinte talán szakmai társam túl azon vagy innen hogy ember talán hivatásos grafikus vagy festő vagy ráíró a balga talán egy posztmodern menő még ezt sem átallottam feltételezni egy hulladékfeldolgozó látomásait a gyorsan szétfoszló kidobott anyag hátára lökő reménytelen de nem a fehérbőrű étolajat szállító rekeszt durván a járdára csapta a gyermelyi tojás házát szintén és a kuka hasába nyúlt ezt a mágikus műtétet már láttam a gyomrom összerándult valami zöld-sárga címkés pálinkás üveg visszaválthatatlan ugrott tenyerébe a kupakot két ujjal lepörgette és a fenéken megtapadt kortynyi szeszt kiszoppantotta s haladt tovább le jöttek föl sorban a márkás maradékok likőr whisky unikum nyelte fényképemet cafatokra tépte egy kék pongyolás nő lépett ki az ajtón beomlott a varázsos tükröződés bár akkor már mindegy volt négy ujjamat is leengedtem |