 |
 |
|
Dániel Anna KÖZTES VILÁG Ami a szavak között lappang, ami körülöttük cikázik, ami betűformát nem öltött, de ott él a szövegben - a köztesek világa akkor nyílt meg előttem, amikor tizenkét esztendős gyerekként megérintett Jászai Mari hangja... Voinovich Gézáék budai villájának makulátlan ízléssel berendezett fogadótermében Jászai nem elszavalta vagy előadta - kitörölhetetlenül belém véste a Vörös Rébéket. De előbb a hallgatóságról! Az előkelő (nem hivalkodó) villa, valamint a dunántúli nagybirtok tulajdonosa, Arany László egykori özvegye, Szalay Gizella húsz (fullánkos megjegyzések szerint legalább húsz) évvel volt idősebb az alapos irodalomtörténész és csüggesztően gyönge drámaíró férjénél. Voinovich az Arany-életművel kötött házasságot, felesége a fiatalsággal és mindazzal, amit életnek képzelt - mondta évekkel később Hevesi András. S az is jó néhány év múlva történt, hogy a valahányadik Lajos stílusú szalon cirádás karosszékében ülve kérdezett valamit az arra haladó háziasszonytól, Voinovichné, Gizi néni pedig - a keze picit fölfelé emelkedett - ezt mondta: Ha egy dámához szól, aki történetesen áll, akkor maga, a férfi nem maradhat ülve. Szinte barátságosan mondta, s a dühkitöréseiről elhíresült Hevesi András - a Párizsi esőt még nem írta meg, de novellái és kritikái alapján az új magyar próza ígéretes tehetségének tartották - Hevesi Bandi kolosszus teste, mintha az a néhány szinte barátságos szó és a kissé felemelt kéz drótkötélen rántaná, felemelkedett, ott állt a dáma előtt, arcán torz mosollyal. Úgy rémlik nekem, ő nem volt ott, amikor a Vörös Rébék elhangzott, de a szüleire emlékszem. Mihelyt a végső "Hess madár" végigbúgott a szalonban, Hevesi Sándor elsőként lépett Jászaihoz, és anyám mellett valaki azt mondta: - Úgy hírlik, Hevesi megkapja végre a Nemzetit. Ott ültem anyám oldalán, zavartan a sok ismeretlen felnőtt között és sértődötten is, mert Gizi néni az uzsonnaasztalnál megjegyezte: - A gesztenyésből is az édesszájú kislánynak. Jászai Mari felállt, és néhány lassú lépés után szembefordult velünk. Az arca öreg volt, valami furcsa, lehetetlen ruhát viselt, s én hallottam közben anyám unokanővérének kapkodó beszédét, mint nemrég otthon, a szomszéd szobából: - A fiatal szerelőnek azt mondta azon a mély, búgó hangján: Maga innen addig ki nem megy, amíg engem... - Olga, hagyd abba, kérlek, mondta anyám. - A Nemzet nagy tragikája! Egy szerelővel. - Ismétlem, hagyd abba! - kiáltott rá anyám. - Egy Arany-ballada. Jászai egy pillanatig hallgatott. Puritán nevelésben részesültem. Nem fogtam fel, amit akkor otthon a szomszéd szobából hallottam, de a fiatal szerelő most ott állt Voinovichék szalonjában az öreg Jászai mellett, s ő azon a mély, búgó hangján: - Vörös Rébék. Én már olvastam a Toldit, az Estéjét is, a Szondi két apródját betéve tudtam. A Vörös Rébék nyilván az érettségi táján került volna sorra. Vörös Rébék által ment a Keskeny pallón, s elrepült A fiatal szerelő eltűnt az öreg Jászai mellől. A Hang megsemmisítette. "Tollászkodni már mint varjú..." Mesélő hang, de ott lappang benne sejtetőn a tragédia. Akinek azt mondja: kár! Fenyegetés volt Jászai hangjában és fenyegetettség. A versszakonként - néha többször is - megismétlődő szó Jászai hangján varjúkárogás volt, a megcsalt férj keserűsége, dühe, Rébék alattomossága sűrűsödött benne, akárcsak a feleség, "a cifra asszony" vonakodó magakelletése, végül naprakész bánata. Jászai hangjából eszméltem rá, hogy a tizenhárom strófás ballada világokat fog össze. Az indítás a falusi regélő világa, a csoda ott mindennapos, de már a második strófában elkezdődik a tragédiába torkolló házasságról szóló történet. Akár egy Móricz-regény, mondtam évek múltán. Hiú, felszínes feleség, felgyülemlő keserűséggel küszködő férj, veszekedések. A csábító, a kasznár az úri világhoz tartozik - igaz, az alsó rétegéhez. De az igazi csábító a gonoszságát élvező, mítosz és valóság között ingadozó Vörös Rébék, akit - úgy érzem, vélem, talán Jászai hangja nyomán - gyűlölettel átitatott torz szerelem köt áldozatához. Libikókázunk a valóságból a mítoszba. Oda-vissza. Híre terjed a helységben: Tudjátok, mi az eset? Pörge Dani egy varjút lőtt, S Rebi néni leesett. És ismét a valóság: "Gyilkost a törvény nyomozza" Jászai hangja egyre mélyebbre csapott. Elérte, megszólaltatta az elhallgatásba burkolt szavakat. Arany János le nem írt szavait. A bujdosásnak induló Pörge Dani szembetalálkozik a kasznárral. Keskeny a palló kettőnek Nem térhet ki a Dani Nem térhet ki? ... Hiszen félrefordulhatna a pallón, összehúzódzkodhatna. Nem teszi. Jászai hangjából kikerekedett előttem a kasznár arca, hetyke mosolya, összevont szemöldöke. Lent a vízben nagyot csobban valami. Olykor talán csak így lehet szólni a lényegről: ahogy Arany tette, elhallgatással, a szavak közteseivel, s ahogy Jászai hangja ezt megszólaltatta. |