 |
 |
|
Rába György KOSZTOLÁNYI SZEMÉLYES KAMARADRÁMÁI (részlet) Kínai kancsó Szegények és gazdagok konfliktusa: van-e ennél elcsépeltebb irodalmi téma? De ha az elbeszélő nem a szociális feszültségről szónokol, és szegényei nem nyomorgók, csak lapos pénztárcájúak, és a gazdagok nem mennyországukban pöffeszkednek, hanem fennáll a két társadalmi réteg közt valami kapcsolat, akkor történetükön már érezzük az avatott írói kéz nyomát. Ha pedig kapcsolatuk a szegények rovására házi balesetbe torkollik, már föl is vázoltuk Kosztolányi Kínai kancsójának alaphelyzetét. Reménykedő várakozás érzelmi, anyagi veszteségbe fordul, amit a kárt okozó jótevő nem is tudatosít, a vesztesek meg a jóvátételre áhítozva, könynyeiket nyelve kicsinyítenek: ez a családi kincsként őrzött kínai kancsó pusztulásának drámája, ahogy a novella narrátora, a kárvallott pár háziasszonya elbeszéli. A vendégségbe hívott lovag Martiny alias Hatvany Lajos egy óvatlan mozdulattal a földre söpri a drága műkincset, és a háziak, azaz Kosztolányi és felesége a nagyobb támogatás meg a kárpótlás reményében törpítik kárukat, vigasztalják a baleset okozóját. Kulcs-elbeszélés, mondhatjuk, de nem ismerjük, mennyire valós a történet és mennyire a képzelet szülötte, nem tudjuk Hatvany olvasói reakcióját sem. Tény, hogy közte és Kosztolányiék között a kapcsolat végig felhőtlen maradt. A novella szövegének sorsa viszont némi bepillantást enged az író műhelyébe. Az elbeszélés első közlésekor a Nyugatban még Ribillió címen jelent meg. (L. Nyugat 1931. I. 77-78.) Miért változtatta meg Kosztolányi a címet? Általában a címadás a figyelem fölkeltésére hivatott és a lényegre tapint. Sakkmatt. Ezt a szellemi viadalt ritkán játsszák mattig, a vesztésre álló fél reménytelen helyzetében kezet nyújt ellenfelének. A novella nincstelen házitanítója rendre legyőzeti magát kenyéradója tehetségtelen, beteg fiától, ám eljön a nap, amikor cselből kialakított vészhelyzetéből mattolja megalázóját. A kövér bíró. Bíró rengeteg van, de a "kövér" jelző egyszeri, alkalmasint bonyodalmat gerjesztő tulajdonságról értesít. Gyerekek ezt a testi túlságot utálva meghajigálják a hájas embert, de amikor anyja megvendégeli őket, sőt gyerekkori, rájuk pontosan illő holmijukkal is megajándékozza a rongyosokat, fordult érzésekkel távoznak. "Csúfondáros irónia, vidám gonoszkodás észrevétlen siklik át fojtogató részvétbe - végül a szívbe csapó, az igazi érzés rejtett felmagasztalása... leheli arcunkba ... minden embersorssal való rokonságunkat" így jellemzi Örley a novellát. (Örley István: Kosztolányi olvasása közben. Magyar Csillag 1943. II. 424.) Ezek a korai elbeszélések valami rendkívülit jeleznek előre: hol a mindennapok alatt romboló, hol az eltitkolt erőket. Később Kosztolányi címadó gesztusa módosul. Piros köd. A köd szürke, barátságtalan, lehangoló. De ha piros? Akkor megvesztegető színben láttatja a világot. A gazdatiszt fővárosi orfeumba viszi fonnyadó, divatjamúltan öltözött feleségét. A színpadi énekes egy kuplét énekel, és a gazdatisztnéra mutogat. Ettől kezdve a hervadó nő képtelen kacabajkákat aggat magára, haját festi, arcát rikítóra mázolja: férje csak meghatott részvéttel szemléli. A cím itt a csalóka szerepre utal, melyből kirí a színtelen hősnő. Vakbélgyulladás. A rutinműtéten átesett kishivatalnok sorsát kivételesnek érzi, megdicsőült állapotában fölötteseivel összevész, családját nélkülözésbe dönti. Ahogy Kosztolányi kinagyítja, Kovács János immár az altató kloroform mámorában él, s minthogy az író hősével színes mellényt vásároltat, az új holmi pedig piros, a megtévesztés színe ötlik szemünkbe: maga a cím metaforaként fejezi ki a novella sorsfordító bonyodalmát. Tailor for gentlemen. A viseltesen öltözött tanár a nyaralóhelyen találkozik elegáns, hajdani tanítványával. Megirigyeli a választékos megjelenésű fiatalember ruháit, és tanácsára fölkeresi Schreinert, a divatos, noha méltányos áron dolgozó úriszabót. De eltéveszti a házszámot, Schreiberhez jut Schreiner helyett, és járhat elfuserált öltönyben. Beletörődik balsorsába: úrnak születni kell vagy legalább a társadalmi leckét időben megtanulni. Ezt jelzi előre a cím, ami így a történet metonímiája. A novellista Kosztolányi címadása a középpontba állított történéstől a jelképes utalásig: a metafora, a metonímia felé fejlődik. |