 |
 |
|
Somos Béla AZ ELSŐ ALKONYAT Miért jöttem én ide? mondta(m) a trópuson, álldogálván a nyitott folyosón, egy balkonon mint egy világutazó, akit a sors nyitva hagyott, egy ajtót vagy ablakot, nem tudhatta(m) még hány napot mért ki ott fent valahol az Isten hogy itt vagy ott legyek, legyen, hát csak szidta(m) a pillanatot, hogy ide jött(em), valamit megtalálni vagy elveszíteni (az ártatlanságot? az ifjúságot?) mint valami 'duplikát' két darabra szakadt a világ hol volt még akkor szó a klónozásról? sehol, holmi scifiben talán, s ki hitte volna, a titkosrendőrök hadát se tudtuk, csak a zuhanó alkonyatot egy utasszállító repülő ami a Föld görbületeit kiegyenesíti, s északi fényként világító villanykapcsoló. És aztán aludni mentünk és fölébredtünk és megint aludtunk és ébredtünk, megnőtt a szőrzetünk a párás időben (hiszen a relatív páratartalom olykor a száz százalék fölé emelkedett), ez már a lehajló ág, hát nem mondom tovább. Csak azt az alkonyatot (amikor a kettészakadó világ mégiscsak találkozott) |