 |
 |
|
Fecske Csaba IDEGEN ÉRZÉS ki most hazátlan nem lesz háza már ki most maga van már marad magára mennyi veszélyt is rejt magában egy elhagyott megcsalt asszony mikor a test mely semmit sem lelt meg csalódva bánva messze hagyja párját a kopár senkiföldje fontos stratégiai terület nem tudhatja az ember mikor lép aknára mikor történik valami jóvátehetetlen csupa-csupa zűrzavar a világ elbizonytalanodom most vagyunk igazán sötétben rajtaveszt az óvatlan kíváncsiskodó gyönge szándékot gyors megbánás kerülget bejött a szobába a sorsára hagyott csönd régi hang régi kép idegen idő mintha lombok felett jácintok közhellyé vált szaga szállna már menekültem volna de nem volt erőm nem volt meg a kellő akarat igazán nem tudom mit is érezzek az egészet nem értem azzal áltattam magam nem hiszem el szemének azt a szép alkonyi kéket úgy éreztem egy idegen bolyong a fűszagú mondatokban elérhetetlen megfoghatatlan személy akinek sorsa belevész egy távoli tavaszba egy fűszál éjjelébe egy perc elég idő hogy döntés majd ellenérv szülessék s omoljon hirtelen érintett meg szó szerint és átvitt értelemben kissé talán tolakodó volt elszánt nem is tudom ijedtség vagy valami más érzés kerített hatalmába csodálkozva vettem tudomásul forróságát ahogy belémkap mint falánk láng a száraz ágba aztán a hús édes viszolygása az idegdúcokban kíváncsiskodó fájdalom szégyenkezve bámultam meztelenségünket a tapasztalatlan fényt a bőrünkön idegen érzések idegen gondolatok bútoroztak be a pillanatot végsőkig feszíthetem s a nagy tavak töretlen nappalának mélyébe túr halakkal a szívem mi űzött ide kíváncsiság aljas szánalom bűnös vágy nem tudom s mind tapadóbb a kép két szememben halott virágok piros lányszívek ez próba volt vagy már az előadás |