Vissza

MÁRKUS EDINA

SZEKTORSEMLEGESSÉG A KULTÚRA TERÜLETÉN –KULTURÁLIS CÉLÚ NONPROFIT SZERVEZETEK


Bevezetés

A civil társadalom újrafelfedezése az 1970-es években figyelhető meg a társadalomtudományi kutatásokban, egyes kutatók a kelet-közép-európai átalakulás, a kelet-közép-európai országok demokratikus átmenetében betöltött szerepével indokolják, mások a jóléti állam válságára adott reakcióként, lehetséges megoldásként tekintenek rá.

Számos kutató hívja fel a figyelmet a civil társadalom jelentőségére, különböző megközelítésből, más-más szerepre helyezve a hangsúlyt. Arató (1999) a civil társadalom az állami diszfunkciók kontrolljaként való működését emeli ki, Zapf (1984) szerint bizonyos területeken a piac, más területeken a jóléti állam mondott csődöt, nem képes a társadalom tagjainak szükségleteit megfelelően kielégíteni, ennek következtében az informális gazdaság válik meghatározóvá, egyrészt a család és háztartás, másrészt a kis informális csoportok révén. Putnam (1993, 2000) társadalmi tőke vizsgálatai kapcsán utal a civil társadalom szerepére, véleménye szerint az egyének, hálózatok közötti kapcsolat, amely elsősorban a kölcsönösségen és a bizalmon alapul, a társadalom tagjainak formális civil társadalmi szervezetekben való részvétele, alapjai a társadalmi tőkének.

A rendszerváltás után a kultúra területét érintően is strukturális átalakulás ment végbe, az állami szervezetek mellett megjelentek a piaci és a nonprofit szektor szereplői, sőt az állami szerepvállalás nagy arányú csökkenése mellett a piaci és nonprofit szervezetek váltak hangsúlyossá egyes területeken, pl. zene, média.

A többszektoros modell elé a kelet-közép-európai országok nagy várakozásokkal tekintettek. Azzal a mítosszal (Kuti, 1998; Lantos, 1999), amelyet a 90-es évek elején a hazai kutatók és a nonprofit szektorban dolgozók kialakítottak, a nonprofit szervezetek hatékonyságával kapcsolatban már leszámoltak. A nemzetközi szakirodalomban fellelhető kutatások és az eddig elvégzett, hazai empirikus vizsgálatok igen változatos eredményeket hoztak. Ezek leginkább abban foglalhatók össze, hogy a jól működő nonprofit szervezetek által elért hatékonyság magasabb a túlbürokratizált állami intézményekénél, míg a rosszul szervezett nonprofit szolgáltatások – többek között – hatékonyság tekintetében is elmaradnak a jól működő állami szolgáltatások mögött (Kuti, 1998:154).

Ennek ellenére a kulturális célú nonprofit szervezetekkel szemben új elvárások jelentek meg, pl. szolgáltatásban nagyobb szerep vállalása, foglalkoztatás-élénkítő szerep, alternatív foglalkoztatási formák kialakítása. Fel kell tennünk a kérdést, hogy mi a valóságos helyzet? Alkalmasak-e a szervezetek ezeknek az elvárásoknak megfelelni, ha nem, milyen problémáik vannak, milyen akadályai vannak annak, hogy az elvárt szerepeknek megfeleljenek? A következőkben azokat a hazai kutatásokat tekintjük át, amelyek a fenti kérdésekre keresik a választ a kulturális célú civil szervezeteket vizsgálva.

 

Kulturális célú civil szervezetek vizsgálata a hazai szakirodalomban

Az alapítványok és egyesületek a társadalom önszerveződésének megnyilvánulásaként egyének és csoportok érdekeinek, értékeinek kifejezésére, ezek képviseletére, valamilyen közös cél, tevékenység megvalósítására szerveződnek. Létrejöttük és működésük elemzése a társadalmi-gazdasági folyamatok, a társadalmi fejlődés, az állam és a társadalom viszonya, a társadalom szellemi és anyagi ereje tekintetében nyújt hasznos ismereteket (Bocz, 1992).

A szervezetek tevékenységük összhatásaként társadalmi-gazdasági funkciókat látnak el. A magyar szakirodalomban több szerző is hangsúlyt helyez a nonprofit jelenség megértésére és társadalmi összefüggésekben elhelyezésére, a nonprofit szervezetek társadalmi-gazdasági szerepének az összefoglalására.

Számos nonprofit témájú hazai szakirodalom ellenére néhány foglalkozik kifejezetten a kulturális célú szervezetek szerepével. A következők említhetőek meg. Kuti 1997-es Központi Statisztikai Hivatal adataira építő általános vizsgálata a szervezetek működéséről, szolgáltatásairól (N=4656). A Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány 2000-ben végzett vizsgálata. Harsányi – Kovács 2000 évi budapesti kulturális szervezetekre vonatkozó felmérése (N=411) a szervezetek működési jellemzőinek, szolgáltató szerepének feltárásának céljával. A Third System and Employment[1] program keretében debreceni kulturális nonprofit szervezetek vizsgálata (N=422, N=65) a működési jellemzőkre (tartalmi, anyagi), foglalkoztatási jellemzőkre összpontosítva. Blénesi – Mandel – Szarka 2003-as “A kultúra világa. A határon túli magyar kulturális intézmények” vizsgálata (N=2642) keretében a kulturális szervezetekre is vonatkoznak megállapítások.

A ’90-es évek elejétől kezdve a Központi Statisztikai Hivatal Magyarországon évente végez nonprofit szervezeti adatgyűjtést és helyzetelemzést a nonprofit szektorról, amely elsősorban a szervezetek alap működési és gazdasági jellemzőinek feltárására irányul, így alapadatokat tekintve idősoros adatok is rendelkezésre állnak a szektor egészéről (saját, évente aktualizált adatbázis alapján). Az éves adatgyűjtés alapkérdőíve mellett 1994-től egy-egy tevékenységi területre (szociális 1994, oktatási és tudományos 1996, kulturális 1997, környezetvédelmi 1998, egészségügyi 1999, településfejlesztési 2000, szociális 2002) kiterjedő vizsgálatot is végeznek, az adott területen működő szervezetek működéséről, szolgáltatási és támogatási tevékenységükről.

1997-ben a kulturális célú szervezetek vizsgálata (N=4656), részletes helyzetfeltárás a szervezetek működésről, szolgáltatásaikról (Kuti, 1999), azt mutatja, hogy a nonprofit szervezetek a kilencvenes évek második felére – mind adományosztó, mind szolgáltatási teljesítményeiket tekintve – a kulturális szféra fontos szereplőivé váltak.

Az aktív szervezetek több mint fele számolt be valamilyen szolgáltatótevékenységről emellett jellemző tevékenységi forma még az adományosztó és a közösségi művelődési feladatok ellátása. Jellemző a többféle tevékenység folytatása egyidőben, különösen gyakori a kulturális szolgáltatás, valamint a közösségi művelődés összekapcsolódása. A szervezetek közel egynegyedét a tevékenységeknek ez a kombinációja jellemezte. Az összes kulturális célú nonprofit szervezet egyötöde kifejezetten szolgáltatásra szakosodott, 15 százaléka pedig a közösségi művelődési (például olvasóköri, nyelvművelő) tevékenységet tekintette legfőbb feladatának (Kuti, 1999:15).

A kulturális célú nonprofit szervezetek éves kiadásai valamelyest meghaladják a folyó bevételeket (1997-ben 30,4 milliárd forint), az előző évi pénzmaradvány (3,7 milliárd forint) egy része is felhasználásra került. A nonprofit szektorban elköltött 30,4 milliárd forint a költségvetés kulturális kiadásaival összevetve (1. táblázat) azt mutatja, hogy a nonprofit szervezetek már a 90-es évek második felében a kultúrafinanszírozásban meghatározó szerepet töltenek be.


 

1. táblázat A költségvetés és a nonprofit szektor kulturális kiadásai tevékenységi csoportok szerint, millió Ft

 

Tevékenységi csoport
A költségvetés
A nonprofit szektor
A nonprofit szektor állami támogatása
 
kulturális kiadásai
 
Könyv- és lapkiadás
726
1 416
309
Tömegkommunikáció
2 617
12 792
1 430
Művészet
16 965
7 969
3 448
Közművelődés
33 141
3 801
1 542
Egyéb kulturális tevékenység
7 289
4 518
821
Összesen
60 738
30 496
7 550

Forrás: (Kuti, 1999:14)


 


A következőkben az 1997-es vizsgálat adatait összevetjük a 2002-es adatokkal, amely mutatja a szektor fejlődését. 5 év alatt több, mint kétszeresére nőttek a kulturális célú nonprofit szervezetek kiadásai. 2002-re elérték a 82 milliárd forintot (Bocz et al.,


2004), amely a nonprofit szektor kiadásainak 12%-a (a költségvetés kulturális kiadásai 2002-ben 148,1 milliárd forint (Bárdosi – Lakatos – Varga, 2004). A kiadások arányai azonban a nagy mértékű növekedés ellenére sem változtak jelentősen (1. ábra).


 

1. ábra A kulturális célú nonprofit szervezetek főbb becsült kiadásainak megoszlása, 1997, 2002

     (Forrás: Bocz et al. 1999, 2004)


 


A kulturális szervezetek problémáinak, kihívásainak a feltárását nyújtotta a 2000-es vizsgálat, amelyben a KSH 1997-es kulturális szervezeti vizsgálatának másodelemzése után fókuszcsoportos interjúkat végeztek a kulturális szektor különböző területein dolgozó civil szervezetek képviselőivel. A másodelemzés célja, a kulturális célú szervezetek társadalmi, gazdasági környezetét meghatározó tényezők feltárása, az elmúlt másfél évtized makroszintű folyamatainak elemzése, valamint, a szervezetek szektorszintű jellemzőinek összegzése volt. A fókuszcsoportos interjúk során a szervezetek tevékenységéből adódó speciális problémákra összpontosítottak. A másodelemzés és a fókuszcsoportos beszélgetések alapján megállapították, hogy a nonprofit szervezet kulturális területen komoly szolgáltató szerepet töltenek be, de súlyos problémáik vannak: a szolgáltatásaik színvonalának emelése; szervezetek működésének fejlesztése a nyújtott szolgáltatással összhangban; a környezetüket meghatározó viszonyok elemzése, és az ahhoz való alkalmazkodás; a közönség bevonása, mozgósítása; valamint az együttműködő partnerekkel való viszony kiépítése, illetve a meglévő kapcsolatok ápolása.

2000-ben 411 budapesti kulturális célú nonprofit szervezetre kiterjedő kérdőíves vizsgálat (Harsányi – Kovács, 2002) célja a szervezetek működési jellemzőinek, szolgáltató szerepének feltárása volt. A kutatás során az alapítási motivációkra, fontosabb jellemzőkre alapozva a szervezeteknek négy markánsan elkülönülő csoportját mutatták ki. Az első ilyen csoportot az egy-egy konkrét célra létrejött civil kezdeményeződések alkotják, amelyeket magánszemélyek hoznak létre. Ezek olyan gyakorlatias szerveződések, mint egy színjátszó kör, dalárda, stb. E szervezetek adják ki a kulturális nonprofit szervezetek jelentős hányadát. Kevés pénzből gazdálkodnak, és ezen belül is kevés közösségi (állami, önkormányzati) támogatásra számíthatnak. E szerveződések szempontjából fontos forrásnak számít a szerveződés működtetőinek közvetlen hozzájárulása. A szervezetek tipikus formája az egyesület és az alapítvány. Egy másik típusa lehet a szervezeteknek az, amelyet a kulturális élet neves személyiségei hoznak létre. E személyiségek a vizsgált szervezetek alapításának közel háromötödében részt vettek. Ezek is klasszikus értelemben vett civil szerveződések. Bár előfordulhat, hogy gyakorlatias célokat is követnek, e szervezetek mögött általában “filozófia” húzódik meg. E szervezetek is kevés pénzből gazdálkodnak, bár jobbak az esélyeik a külső forrásokhoz való hozzájutáshoz, mint az előző csoportnak. A vizsgálatban szereplő szervezetek összességéhez viszonyítva már közepesen nagy szervezeteknek számítanak azok, amelyek egy-egy kulturális intézmény árnyék szervezeteként működnek. E szervezetek képezik a harmadik csoportot. Legfontosabb feladatuk az anyaszervezet kiszolgálása, feltételeinek javítása. E szervezetek jellemzően magánadományokból élnek, kevés állami támogatáshoz jutnak. Ilyen szervezetek például a valamely kulturális intézmény támogatására létrejött alapítványok. A negyedik csoport a “mamutszervezeteké”. Idetartoznak az állami és önkormányzati (köz)alapítványok és kht-k. Ezek az állami, önkormányzati kulturális feladatok ellátását, szervezését, ellenőrzését, stb. vállalják át az adott közösségi szervezettől. Döntően közösségi, költségvetési pénzekből élnek, és ezeket egészítik ki alap- és kiegészítő-tevékenységük ár- és díjbevételeiből (Harsányi – Kovács, 2002:11).

Többek között a debreceni kulturális célú szervezetek vizsgálatát tűzte ki célul 2000-ben az Európai Bizottság által támogatott a Third System and Employment program. A program célja a kulturális célú nonprofit szervezetek helyzetének elemzése kelet-közép-európai városokban az alábbi témakörök mentén: a szervezetek létrehozásának motívumai, a működési keretek bemutatása, értékelése; a szervezetek céljai, fő tevékenységei, célcsoportja; a szervezetek működésének anyagi feltételei; a szervezetek foglalkoztatási jellemzői, szerepe, az önkéntes munka arányai; a szervezetek saját helyzetének értékelése, a kulturális és gazdasági helyzet értékelése az adott régióban.

A tevékenységi terület, a feladatkör és a célcsoport változók összevonásával az alapítói motivációt vizsgáltuk a kelet-közép-európai városok vizsgálatának debreceni részében. Az elemzés során a vizsgált debreceni szervezeteknek alapvetően három nagy típusát különítettünk el a zárt, a félig nyitott, és a nyitott típust.

Az első típusba tartozónak tekintjük azt az egyesületet, vagy alapítványt, amelynek működése során a szervezetet létrehozók saját munkájukat, munka- és életfeltételeit, jövedelmi viszonyaikat, tevékenységi lehetőségeiket kívánják javítani a közösen végzett feladat során. Ezt a típust bizonyos értelemben zárt típusnak nevezhetjük, hiszen az eszközökhöz, a forrásokhoz, a szolgáltatásokhoz alapvetően az alapítók és tagok férhetnek hozzá. Ehhez a típushoz sorolhatók az alkotó művészeti közösségek, az önmaguk számára közösségi programokat szervező egyesületek, a szabadidős társaságok. A legérdekesebb változata ennek a típusnak azoknak az alapítványoknak a köre, amelyek azzal a céllal jönnek létre, hogy évről évre egyet maguk közül kiemeljenek és megjutalmazzanak, illetve támogassanak. Ennél a típusnál főként az egyesületi formával találkozunk, de nem ritka az alapítványi forma sem, különösen az utóbbi példa által illusztrált helyzetekben. A források jelentős részét pályázatok útján szerzik, amelynek során a saját tevékenység van hangsúlyos helyzetben.

A második típust félig nyitott típusnak neveznénk. A nyitás iránya szűken behatárolt cél, intézmény, személy, vagy csoport, amelynek megsegítésére a közösség létrejött és tevékenykedik. Ebben a kategóriában a feladatot ellátók és a célcsoport nem esik egybe, bár meglehetősen szoros összefüggés van a célcsoport és a szervezet tagjai, alapítói között. Ehhez a típushoz sorolhatók a művészeti csoportokat, kórusokat támogató alapítványokat, amelyeket a legtöbb esetben a célcsoporthoz valamilyen módon kapcsolódó “külső kapcsolati kör” hoz létre azzal a céllal, hogy a célcsoport számára támogatást biztosítson. Ebben a kategóriában találkozhatunk pl. a költségvetési intézmények mellett működő alapítványokkal, amelyeknek célja a forráshiányos intézmények működésének segítése, külső források elérése. Ebben a típusban főként alapítványokkal találkozunk, hiszen itt az alapvető feladat a pótlólagos forrásszerzés és nem a tevékenység. A források jelentős részét adományokból szerzik, de fontos szerepet tölt be a költségvetésben a pályázatok útján szerzett pénz is. A pályázatok során nem a saját tevékenység, hanem az általuk támogatott célcsoport tevékenysége kerül hangsúlyos helyzetbe.

A harmadik típust alapvetően a nyitottság jellemzi több tekintetben is. A tevékenységek köre rendkívül széles, és sokféle feladatot felvállalnak az ebbe a típusba tartozó szervezetek, ha forrást jelent számukra, a célcsoport is igen szerteágazó. A szervezetek főként “kifelé” kínálják szolgáltatásaikat, a szervezeten kívüli személyek, szervezetek képezik célcsoportjukat, ellentétben a zárt típusú szervezetekkel, ahol a célcsoport és a feladatot végzők köre, szolgáltatást kínálók köre a legtöbb vonatkozásban megegyezik. A nyílt szervezetek nem határolják le szűken célcsoportjukat. Forrásaikat a legtöbb esetben a saját bevételek révén teremtik meg, és nem pályázzák, ill. adományok útján gyűjtik, mint az előző két típus képviselői. Ennek megfelelően minél szélesebb a “potenciális fogyasztók köre”, annál sikeresebb a szervezetben a tevékenység.

A kárpát-medencei magyar kulturális intézményekről és szervezetekről (határon túli szervezetek) 2003-ban végzett átfogó vizsgálat (N=2642) (Mandel, 2004), amely a kultúra egész területét egységes – ugyanakkor a szakmai területek sajátosságait is figyelembe vevő – kérdőíves módszerrel vizsgálta, vannak a civil szférát érintő megállapításai, amelyek további kutatásokat is megalapozhatnak. A kulturális intézményi adatbázis létrejöttének elsődleges célja volt, hogy lehetőleg teljes és átfogó képet nyújtson a kárpát-medencei magyar kulturális intézményekről és szervezetekről, azok személyi és működési feltételeiről, szakmai tevékenységéről. A kutatás további céljai, hogy – a kulturális intézmények adatait (elérhetőségét, szakmai tevékenységük jellemzőit) egy egységes és átlátható, mindenki számára hozzáférhető rendszerbe foglalva – lehetővé váljanak az adatbázisra alapozott összehasonlító vizsgálatok és regionális elemzések, valamint egy-egy szakmai terület részletes feltérképezése.

A vizsgálati eredmények arról tanúskodnak, hogy a magyar kisebbség kulturális intézményrendszere évről évre egyre több lábon álló hálózatot jelent, amelyben az egyes intézményi szereplők különböző keretek között és eltérő tulajdonosi-működtetési struktúrában tevékenykednek. Az utóbbi másfél évtized egyik legfontosabb jelensége, hogy folyamatosan nő a civil kezdeményezések, az állami szférától független finanszírozású és irányítású intézmények, és főleg szervezetek szerepe. A szervezetek közel 70%-a alapítványi és egyesületi formában működik. (Fábri, 2004: 101). A működési formák előfordulásait az intézménytípusok szerinti bontásban vizsgálva (3. táblázat) a közgyűjtemények körében a költségvetési intézmények vannak kimagasló arányban (67,0%).

 

3. táblázat A működési forma és intézménytípus összefüggése

 

A főbb intézménytípus szerinti megoszlás (%)

 

Költségvetési

Alapítványi

Társadalmi szervezet,

egyesület

Gazdasági

szervezet

Összesen

Közgyűjtemények

67,0

5,9

26,2

0,9

100,0

Kiadók, média

20,8

8,2

37,4

33,6

100,0

Művészeti szervezetek, intézmények

13,4

9,1

76,7

0,8

100,0

Komplex kulturális

intézmények,

szervezetek

19,4

17,6

62,1

0,8

100,0

Összesen

25,6

11,7

57,4

5,4

100,0

N=2642 Forrás: (Fábri, 2004:103)

 

A társadalmi szervezeteknek is magas az aránya (26,2%), amely azonban a többi főbb intézménytípushoz mérten még mindig a legkisebbnek számít. Itt nem speciális könyvtárakról, egyéb közgyűjteményekről van szó, hanem elsősorban arról, hogy sok társadalmi szervezet, egyesület saját könyvgyűjteménnyel rendelkezik, amelyet mások is kölcsönözhetnek, megtekinthetnek, és így ezek a civil szervezetek olykor kifejezetten könyvtári közgyűjteményi tevékenységet folytatnak. A művészeti intézmények, szervezetek esetében éppen az egyesületi és egyéb szervezeti forma a legjellemzőbb (76,7%), mint ahogy a komplex kulturális tevékenységet folytató intézmények között is. Utóbbiaknál azonban mindenképp meg kell említeni az alapítványok magas arányát: közel egyötödük (17,6%) ebben a formában működik. Végül a kiadók és a különböző nyomtatott és elektronikus média intézményeire hívnánk fel a figyelmet, hiszen kiugróan itt a legmagasabb a gazdasági szervezetek aránya (33,6%). Ebből látszik, hogy a könyvkiadás és a média a kisebbségi kulturális intézményrendszer leginkább piacosodott, profitorientált – még ha olykor csupán szerény “profitot” is termelő – területe (Fábri, 2004:103).

 

Összegzés

A hazai kulturális célú nonprofit szervezetek vizsgálatainak áttekintése fontos ismereteket nyújt annak a kérdésnek a megválaszolásához, amely a szektorral szembeni elvárások érvényességét vizsgálja. A nonprofit szektorban rendkívüli gyors fejlődés ment végbe, azonban a szektor egyes szervezeteinek helyzete hátterüktől, támogatóiktól, tényleges tevékenységeiktől függően különbözően alakult. A kulturális célú nonprofit szervezetek intézményi formáikat, területi elhelyezkedésüket, alapítóikat tekintve igen sokszínűek, ami céljaik és tevékenységeik sokrétűségével függhet össze. A 2000-es évek elején már nemcsak, mint a közösségi művelődés intézményei, hanem mint szolgáltatók is jelen vannak a lakosság kulturális szükségleteinek kielégítésében, kiegészítő, fejlesztő funkcióban.

A budapesti és debreceni vizsgálatok egyaránt vizsgálják az alapítói motivációkat, a két vizsgálat típusai között felfedezhetőek hasonlóságok. A debreceni vizsgálat zárt típusa megfeleltethető a budapesti vizsgálat egy-egy konkrét célra létrejött civil kezdeményeződések típusának, mindkét vizsgálatban megjelenik az egy-egy intézmény mellett, annak támogatására létrejött típus (debreceni vizsgálatban félig nyitott, budapesti vizsgálatban egy-egy kulturális intézmény árnyékszervezeteként működő típus). A típusalkotás természetesen problémákat is felvethet, a típusok között elképzelhetőek bizonyos átmenetek, és létezhetnek olyan szervezetek is, amelyek nehezen besorolhatóak, a típustól eltérő jellemzők, nehezen definiálható célcsoportok, tevékenységi területek miatt. Ennek ellenére úgy véljük, a típusok segítik a közös vonások feltárását, és a sokszínű szervezeti világban való eligazodást.

 

Irodalom

Arató András (1999): Civil társadalom, forradalom és alkotmány. Budapest, Új Mandátum Kiadó

Bárdosi Mónika – Lakatos Gyuláné – Varga Alajosné (2004): A kultúra helyzete Magyarországon. Találkozások a kultúrával sorozat 4. Budapest, Magyar Művelődési Intézet

Bocz János (1992): Egyesületi statisztika Magyarországon. Statisztikai Szemle 70: 10. 841-852.

Bocz János – Emri Istvánné – Kuti Éva – Mészáros Geyza – Sebestény István (1999): Nonprofit szervezetek Magyarországon, 1997 Budapest, Központi Statisztikai Hivatal

Bocz János – Kuti Éva – Mészáros Geyza – Nagy Renáta – Sebestény István – Telegdi László (2004): A nonprofit szektor főbb statisztikai jellemzői 2002. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal

Csoba Judit – Juhász Erika – Márkus Edina – Szabó János Zoltán (2000): Kulturális átalakulási folyamatok kelet-közép-európai városokban, különös tekintettel a nonprofit szektorra. Magyarországi résztanulmány. Debrecen, Debreceni Egyetem

Fábri István (2004): A határon túli magyar kulturális intézményrendszer vizsgálata. In Blénesi Éva – Mandel Kinga – Szarka László: A kultúra világa. A határon túli magyar kulturális intézmények. Budapest, MTA Kisebbségkutató Intézet

Harsányi László – Kovács Róbert (2002): Kulturális non-profit szervezetek Budapesten. Budapest, Nonprofit Kutatócsoport

Kuti Éva (1998a): Hívjuk talán nonprofitnak… A jótékonyság, a civil kezdeményezések és az állami keretekből kiszoruló jóléti szolgáltatások szektorrá szerveződése. Budapest, Nonprofit Kutatócsoport

Lantos Tamás (1999): Nonprofit mítosz. Kovász 3, 1-2: 21-49.

Mandel Kinga (2004): A kulturális intézmények felmérése. A kutatás céljai és módszerei. In: Blénesi Éva – Mandel Kinga – Szarka László: A kultúra világa. A határon túli magyar kulturális intézmények. Budapest, MTA Kisebbségkutató Intézet

Putnam, Robert D. (1993): The Prosperous Community: Social Capital and Public Life. The American Prospect4. 13: 22-32.

Putnam, Robert D. (2000): Bowling Alone The Collapse and Revival of American Community. New York, Simon and Schuster

Zapf, Wolfgang (1984): Welfare Production. Public Versus Private. Social Indicators Research 15, 3: 263-274

 



[1] Az Európai Bizottság támogatásával létrejött kutatás (Third System and Employment) a civil szektor foglalkoztatásban betöltött jelenlegi és lehetséges szerepének feltárására irányult az európai országokban három területen: a kultúra; a környezetvédelem és a szociális szolgáltatások területén. Ennek a kutatásnak a részeként az Európai Bizottság támogatásával jött létre az Art and Cultural Cities: New Employment Laboratories kutatás. A kutatás első szakaszában, amelyet az Instituto per il Mediterraneo vezetett, nyugat-európai (olasz, német, spanyol) városokat vizsgáltak. A második szakaszban a Drezdai Egyetem Szociológia Intézete és a görlitzi Szászország Kulturális Infrastruktúrájáért Intézet vezetésével, a Volkswagen Alapítvány támogatásával közép-európai országok, Csehország, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Németország városait (Prága, Krakkó, Riga, Debrecen, Drezda, Görlitz, Weimar) vonták be a vizsgálatba. A debreceni kutatócsoport tagjai – a Debreceni Egyetem Szociológia Tanszéke és a Felnőttnevelési és Művelődéstudományi Tanszék együttműködésében: Csoba Judit, Juhász Erika, Márkus Edina, Rubovszky Kálmán, Szabó János Zoltán.

A német kutatásvezető hozzájárult a vizsgált városok adatainak felhasználásához, így ezek képezik alapját a saját kutatásomnak.

A kutatást támogatta az Alapítvány a Magyar Felsőoktatásért és Kutatásért a Humán erőforrás fejlesztése a civil szektorban ösztöndíjpályázat keretében.