KISS GABRIELLA

SZABADIDŐ-DISKURZUSOK A XXI. SZÁZAD ELEJÉN

Néhány személyes, de nem személyeskedő szót az előadás elejére, a konferencia jellegéhez illően, tennék. Az első évfolyamok népművelés szakosai közé tartozom, Durkó tanár úr különös gonddal vett körül bennünket és a képzés egészét. Ez utóbbit sok kritika érheti utólag, és természetes, hogy radikálisan meg kellett újulnia mára, de nem vitatható, hogy – tantárgystruktúrájának köszönhetően – sokoldalúan művelt emberként végezhettünk, és ki-ki elmélyülhetett később valamilyen speciális terület tudásanyagában. (Szakértelmiségi képzésként indult ezen a területen, de igazi értelmiségi képzés volt. Ez az összetételnek, sok nem magas kulturális tőkével érkező hallgató számára jó volt, vagy a tágabb érdeklődési körrel rendelkezők számára. Nem a diplomára hajtottunk. Érdekes és korszerű tárgyaink voltak, színháztörténettől kezdve a szociológiáig. Mi voltunk az első évfolyamok és az első szak, ahol szociológiát is oktattak. Az én véleményem szerint ma is nélkülözhetetlen alap a kultúrával foglalkozók számára. A PhD- dolgozatok témaválasztásai is ezt mutatják.)

 

Mottó: “ A munka régi világa és annak letisztult szerkezeti egységei – képzés, munka és szabadidő, nyugállomány – a többség számára már csak emlék, de az emlék visszhangja még nem ült el.” (R. Dahrendorf)

 

A 60-as években – még egyetemistaként – fordult figyelmem a szabadidő problémája felé. A választásom sikeresnek mondható, mert mint cikkem végén újra megfogalmazom, korunk alapszavai között ott van, és ott kell lennie a szabadidőnek is. Nem véletlen volt ez az orientálódás, hiszen a 60-as évek a szabadidő-kutatás, illetve a szabadidő fétise jegyében teltek, bár ma már tudjuk, lehetőségeit akkoriban túlzott optimizmussal kezelték, de ráérzett ez a korszak a megváltozott világ s benne a szabadidő jelentőségére.

Ez akkor is igaz, ha ma még mindig a munka és a (bér)munka-társadalom válsága a probléma, és a szabadidő-társadalom víziója “még vagy már”, de távoli, utópisztikus dolognak tűnik. G. Friedmann már igen korán, az 50-es években megfogalmazta a munkaszociológia, még inkább a szabadidő-szociológia számára igen fontos megállapítását, nevezetesen, hogy a két fogalom és valóságtartalmuk nem választható el egymástól. Mára már bizonyos, hogy egymásra vannak definiálva, ha a viszonyuk változó is. A mai válságmegoldásokban erről nem jó elfelejtkezni, mert továbbra is a bérmunka-társadalom foglyai maradunk a megoldások keresésében.

A munkatársadalom válságára reagálva a társadalomtudományokban felvetettek néhány alternatív paradigmát. Az alternatív modellek a régi munkaparadigmát hivatottak felváltani.

A 90-es években írt cikkeimben (Kiss G. 1994) tárgyalt, felvetett modellek (megújított munkaparadigma, az információs társadalom modellje, tevékenységtársadalom, a szabadidő-civilizáció) esélyeinek utólagos, mai felülvizsgálata, kritikai szemlélete alapján, prioritást élvez a módosuló, megújuló munkaparadigma, de esélyt ad a tevékenységtársadalomnak (Dah-rendorf), vagy más elnevezéssel a multiaktivitás (A.Gorz 2000) társadalmának is, az információs társadalom modellje beolvad a hálózati társadalom által formált munkavilágának perspektívájába, azaz a munkaparadigmát módosítja. A szabadidő civilizáció modellje továbbra is a legutópisztikusabb marad, inkább csak a tevékenységtársadalom tendenciáját erősíti, színezi. Ma inkább a (bér)munkatársadalom meghosszabbítása a cél, válságának megoldása, lásd az atípusú munkák népszerűsítését, a beléjük vetett bizalmat, vagy a szolgáltató társadalom elhúzódó mítoszát.

Így a hagyományos felfogás, amely a szabadidő kérdését összekapcsolta a társadalmi idő felosztásának és a munkavilágának kérdéseivel, még sokáig, a növekvő idejű és jelentőségű szabadidő esetén is fennmarad, hiszen a (bér)munka továbbra is fontos szerepet játszik az emberek életében, illetve a munkaidő, a pénzkereső tevékenység és a háztartási-családi időráfordítás mennyisége és minősége az, ami a szabadidő mennyiségét és minőségét, e tevékenységek viszonyát alapvetően befolyásolják, bár erősödik önértéke és individuális meghatározottsága, felhasználásának szabadságfoka. Nő a szabadidő aktív felhasználása és kihasználása, formái és területei, a kereslet iránta és kielégítésére, sőt fokozására egyre bővül a szabadidőipar kínálata, szolgáltatása.

A szabadidő keresletet kedvezően befolyásolja bővülő ideje, a növekvő bér, az emelkedő iskolázottság által formált igényszint és nem utolsó sorban a szabadidő szimbolikus jelentősége. A szabadidő presztízse nem egyedül mennyiségi minősége által emelkedik, de növekvő szimbolikus jelentősége révén is, mert mint mindig, ma is reprezentálja az emberi egzisztencia privilegizált, kivételes jelentőségű idejét. Nemcsak a szabadidő/mun-kaidő arányának radikális módosulása történik, de erősödik a szimbiózis tendenciája is, egyre inkább áthatják egymást mind a társadalmilag rendelkezésre álló idő felhasználásában, mind az egyén életidejének formálásában. (Acker, J. 1988)

A megváltozott világ rákényszeríti a kutatókat is, hogy a szabadidő vizsgálat új dimenzióit keresse, mert:

– újraelosztása történik a társadalmilag rendelkezésre álló időnek a szabadidő javára , amelynek dinamikája visszafordíthatatlanul továbbnöveli a szabadidő értékét a társadalomban,

– fokozódik a szabadidő gazdaságélénkítő szerepe a tercier szektorban (lásd a szabadidőipar, a szórakoztatóipar, a turizmusipar súlyát stb.),

– erősödik bizonyos szabadidőformák szerepe a közösségi életben, a közösségek formálódásában (pl. jótékonykodás, vallási élet, önkéntes munkára fordított idő),

– a szabadidős tevékenységek megjelennek az állami, a piaci, a non-profit és az informális-voluntáris szférák területén is,

– a modern szabadidő nemcsak individualizálódik, de bizonyos értelemben institucionalizálódik is, állami (kormányzati), önkormányzati politikák és intézmények feladataiként jelenik meg a társadalmi idő felosztása és elosztása (pl. nyugdíjkorhatár, a képzési idő, az éves szabadság stb. megállapítása), a közösségi szabadidő szervezése (pl. sport-, kulturális- és turisztikai feladatok ellátása),

– megjelenik a globalizáció vonatkozásában is a szabadidő kérdése. A modern szabadidő jellemzője általánossá válása és univerzalizálódása. Minden társadalmi csoportra kiterjednek régi (pl. utazás, televíziózás), vagy természetesen lassabban, új formái (pl. az internethasználat, a shoppingolás stb.), megőrizve a tradicionális egyenlőtlenségeket (régiók, kultúrák, országok, nők-férfiak, életkor- és státuszcsoportok között), vagy éppen új egyenlőségeket létrehozva, lásd a “digitális szakadék” növekedését.

 

Megfigyelve a legújabb szabadidő-kutatásokat három, egymással is összefüggő témakör kerül előtérbe. Mindhárom témakörben a társadalmi egyenlőtlenség, kirekesztettség, diszkrimináció kérdései erőteljesen jelen vannak, jelezve és erősítve, hogy napjaink problémái között előkelő helyet foglal el a társadalmi kirekesztettség több dimenziós jelensége. A leggyakrabban hangsúlyozott és tárgyalt – egymással erős korrelációt mutató – négy dimenzió: a kirekesztettség a munka/termelés, a fogyasztás, a politikai aktivitás és a társadalmi részvétel lehetőségeiből. A kirekesztettség komplex megközelítéséből nem hiányozhat a társadalmi-kulturális-szabadidős aktivitásokból történő kirekesztettség. A szabadidőre vonatkozóan is használhatók R. Castel “társadalmi betagozódás zónái”: az integráció, a sebezhetőség, a kirekesztettség és a kiilleszkedés zónái. (R. Castel 1998, 376.)

Az Európa Unió tagállamainak közös törekvése a társadalmi kirekesztettség elleni küzdelem, bizonyos erőforrásokból, szolgáltatásokból, jogokból (lásd a szabadidőhöz való jogot) történő kirekesztés megakadályozása, a veszélyeztetettek segítése. Megfogalmazott célkitűzés, hogy a kirekesztéssel fenyegetett emberek számára olyan szolgáltatásokat és intézkedéseket fejlesszenek ki, amelyek lehetővé teszik számukra a legkülönbözőbb közösségi és magán szolgáltatásokhoz – beleértve a kultúrát, oktatást, sportot és szabadidőt – való hatékony hozzáférést.

Ennek a hatékony és az esélyegyenlőséget hordozó tendenciának a sérülését jelzi néhány kutatási irány, vizsgálódás. Ilyen új megközelítéseket képviselnek:

– a “deviáns szabadidő-eltöltéssel” foglalkozó tanulmányok, elsősorban a kirekesztett-kiilleszkedett fiatalok problémáira koncentrálva,

– az “őszülő társadalom” szabadidő kérdéseinek tárgyalása, az életkori diszkrimináció megszüntetésének lehetőségét felvetve,

– a feminista szabadidő-kutatások, a szabadidővel való rendelkezés sajátos esélyegyenlőtlenségének és e speciális esélyegyenlőségért folytatott küzdelemnek bemutatása.

 

A szabadidő kutatást nem lehet a sok szabadidővel rendelkezők, a “minőségi fogyasztók” szabadidőszokásainak vagy hiányának kritikájára szűkíteni. A régi szakemberek inkább a szabadidő-befektetés pozitív oldalát hangsúlyozták, és elhanyagolták a szabadidő-használat negatív formáit, jelenségeit, hatásait, kivéve talán a televíziózás káros követelményeinek, illetve a média és az erőszak viszonyának tárgyalását. Újabban a “romboló időre” nagyobb figyelmet fordítanak. E kutatások bázisa a teljes foglalkoztatást feladó társadalmi átalakulás és annak negatív társadalmi költségei, a magas (fiatalkorú/munkanélküli-ség, egyenlőtlenség, kirekesztődés, az anomikus társadalom értékválsága, szabályok fellazulása, új szocializációs formák (O. Galland 2004) és illegitim életstílusok terjedése (drogfogyasztás, bűnözés, galeriképződés), a “szórakozás etikájának” általános, tartós “életetikává” válása, elsősorban a fiatalok körében. Probléma a kényszer szabadidő, az alulszocializáltság a rendelkezésre álló szabadidő kreatív, feltöltő-fejlesztő kihasználására. Az individualizált posztmodern családban a szocializáció komplex folyamatát kevésbé befolyásolja a családon belüli hatás, ellenkezőleg, erősödik a családon kívüli kapcsolatok (kortárs csoportok) és intézmények (média, pláza) – gyakran negatív – hatása. Már igen korán, a kamaszkorban kialakul a fiatalok saját kultúrája, megkülönböztetve a felnőttekétől. Elismerésük “lármás követelése, a “stílus látványos formái”, a felnőtt kultúra, a felnőtt társadalom domináns formáira adott saját válaszukat jelentik a rizikó- és élménytársadalomban. Az izgalom, a kaland hajszolása, képességeik határainak kipróbálása kockázat kereső magatartásukkal, a “szórakozás etikájának” követése növeli az ifjúság veszélyeztetettségét. A veszélyeztetettség különösen növekszik a “kettészakadt társadalom kettészakadt ifjúságának” legalább három területen – a képzés, a szabadidő és a munka területén – kiilleszkedett “vesztes” fiataljai körében. Nő a fiatalok “üres ideje”, romboló jellegű felhasználása és élménykeresése, a fiatalok szenvedélybetegségei, kockázat kereső életstílusuk, deviáns magatartásai és szubkultúrái. (Rácz J. 2002) Megfigyelhető a problémák és megoldási stratégiák kriminalizálása, medikalizálása, pszichiatrizálása, a represszív kontroll manifeszt vagy látens stratégiáinak kialakulása. Ez a kirekesztődés különböző típusának növekedését eredményezi, a kirekesztettek, a marginalizáltak fölösleges idővel, negatív szabadsággal, -szenvedéllyel, és -identitással, agresszív reakciókkal rendelkeznek. R.Castel szerint a jövő válságát egy olyan társadalom esélye is jelzi, “ahol az aggastyánok jobban bíznak a jövőben, mint a fiatalok”. (Castel, R. 1998. 403)

Az uniós szabadidő-politika nem elkülönülten irányul a sebezhető fiatalokra, hanem túl a fiatalokon, mindenki számára szükségesnek tartja, hogy egy magas színvonalat biztosítsanak a szabadidő-hozzáférésben, s ezáltal tegyenek “a sebezhetőség ellen a nagy kockázatú csoportokon belül”. (Azzopardi 2004. 239) Nagyobb figyelmet kell fordítani olyan “speciális társadalmi csoportok” (pl. munkanélküliek, hajléktalanok, külvárosiak, lakótelepiek, bevándorlók, fogyatékosok, megváltozott képességű csoportok stb.) szabadidős aktivitására, akik ebben a tekintetben is szintén vagy már kirekesztettek vagy könnyen a kirekesztettség állapotába kerülhetnek.

Míg a fiatalokkal kapcsolatban inkább a deviáns szabadidő-eltöltés foglalkoztatja a kutatókat, az idősek vonatkozásában pozitívabb tartalmú paradimaváltásról beszélhetünk. Napjaink megváltozott társadalmi-kulturális klímájában az idős korosztály számára a szabadidő felhasználásának is új normatív alapjai jelennek meg: autonómia, önszerveződés, gyámkodás alóli felszabadulás, aktívabb, kezdeményezőbb szerepvállalás, új iránti nyitottság stb. A szabadidő szociológiájában az időskorúakkal kapcsolatos új szemlélet legfőbb jegye a differenciáltabb kezelése az időskorú népességnek több vonatkozásban is: kor (20-30 év belső tagozódása), egészségi állapot, családi helyzet, anyagi helyzet, életstílus, jövőre vonatkozó elképzelések, kulturális preferenciák stb. alapján. Az időskor társadalompolitikájának az eltérő öregedés felé kell fordulnia, és magában kell foglalnia egy gazdag és változatos lehetőségstruktúrát, amely biztosítja, hogy az egyének szuverén módon formálhassák életüket, szabadidejüket. (Czigler I. 2000)

Az időskori szabadidő kutatásának “számot kell vetnie” új, ebben az életszakaszban eddig nem preferált tevékenységi formák megjelenésével, és jelentőségének növekedésével. A szabadidő-használat szempontjából lényeges, hogy erősödik a “felnőttkora jellemző” tevékenységek további fenntartása a nyugdíjas években is, a “kvázi professzionális” feladatok elismertetése, a “korhatár nélküli munkához” való jog képviselete és “korspecifikus” atípusú formáinak feltárása, az élethossziglan tartó tanulás, a formális és informális képzésben való részvétel komolyan vevése, feladatok találása túl a családi kötelékeken és a jótékonysági intézményeken. Ez lényeges változás, mert hagyományosan az öregkor azonosult a nyugdíjas korral, azaz a munkából való kiilleszkedéssel, a professzionális élet végével, megterhelve az öregkor hátrányaival, és azonosul a passzív pihenéssel, illetve a korlátozott tevékenységekkel. Ha az öregkör, a nyugdíjaskor – az aktív öregség szakaszában – nem feltétlenül jelenti a munka világából való kiileszkedést, akkor a munka és a szabadidős tevékenységek szimbiózisa fog erősödni. Ez új alternatíváját is jelenti a “teljes szabadidő” vagy a “teljes munkaidő” közötti választásnak, két olyan elszegényítően homogén állapot közti választásnak, amelyeket rigid – nagy egyenlőtlenséget létrehozó – nyugdíjkorhatár választ el, nagyobb kiegyensúlyozottságot hoz az életszakaszok között, és nagyobb figyelem esik az élet végére is. A nyugdíjas évek ilyen értelmezése megszabadít az öregkor “kárpótló szabadidővel” jellemzett felfogásától. Az “aktív öregség a hosszú életű társadalomban” elnevezésű szcenárióban módosul a szabadidőnek és a munkaidőnek elosztása és kapcsolódása. A lineáris karrier és a teljes idejű foglalkoztatás vége, a kialakuló és egyre fontosabbá váló időskori – korbarát – munkaerőpiac a sokféle vagy szimbiotikus aktivitást biztosító-megengedő szabadidővel kapcsolható össze. Ezért is a XXI. század kérdése már nem a munkaidő, de a társadalmi idő kérdése, és ebben helyezhető el a szabadidő kérdése is.

A harmadik irányzatot a feminista indíttatású szabadidő-teóriák képezik. A feminizmus kulturális elfogadottsága, konszolidációja a hetvenes-nyolcvanas években történik, ekkor nyerik el a feminista elméletek legitimációjukat. A feminizmust úgy értelmezik, mint a nők politikai, társadalmi, kulturális egyenlőségéért, egyenjogúságáért folytatott küzdelmet, a tudományos kutatás területén pedig egy olyan látószög, perspektíva érvényesítésért, amelyben feltárul a történelem során a nőket ért hátrány, a diszkrimináció. A feminizmus feltárja a “női tapasztalat” fényében a nők (és vele együtt a férfiak) speciális társadalmi helyzetét, elsősorban egyenlőtlenségi viszonyait, a megváltoztatás céljából. (Acker, J. 1998, Henderson K.A – Bialeschki 1993 ) A társadalmi egyenlőtlenség megjelenése a szabadidő birtoklásában, struktúrájában, használatában régi vizsgálati terület a szociológiában. Az időmérleg vizsgálatok adatai (Falussy Béla 2004) mutatják a feminista felvetések jogosságát, a rendelkezésre álló idő egyenlőtlen elosztást, az időhasználatban jelentkező nemi aszimmetriát, és talán – ha lassan is – a kedvezőbb elmozdulást.

A felvetett kutatási témakörök a mai társadalmak legégetőbb problémáihoz kapcsolódnak, úgy tűnik tehát, korunk alapszavai között ott van, és ott kell lennie a szabadidőnek is.

 

Felhasznált irodalom

Acker, J.(1988): The Future of Gender and Organizations: Connections and Boundaries.Gender, Work and Organisation, 5, 4.

Azzopardi, A. (20004): Szabadidő és kockázati tényezők és sebezhetőséghez vezető utak. In: Gábor Kálmán: Ifjúsági korszakváltás. Ifjúság az új évezredben, Szeged.

Castel, R. (1998): A szociális kérdés alakváltozásai. M. Weber – Wesley Alapítvány.

Cziegler István (2000): Túl a fiatalságon. Akadémiai Kiadó.

Dahrendorf, R. (1983): Die Chancen der Kriese. Über der Zukunft des Lieberalismus. Stuttgart, Deutsche Verlag.

Falussy Béla (2004): Az időfelhasználás metszetei. Új Mandátum Kiadó.

Friedmann, G. (1971): A szabadidő és a munka kielégületlensége. In: A francia szociológia. Közgazasági és Jogi Könyvkiadó, Bp.

Galland, O. (2004): Sociologie de la jeunesse, Armand Collin.

Gorz, A. (2000): Arbeit zwieschen Miesere und Utopie. Frankfurt an Main. Suhrkamp.

Henderson K. A. – Bialeschki, M. D. (1988): Leisure Reserarch and the Social Structure of feminisme, Leisure and Society, No 15.

Kiss Gabriella (1994): Munka és szabadidő. Szociológiai Szemle, 3. 65-81.

Rácz József (2002): Devianciák. Új Mandátum Kiadó, Bp