BOLVÁRI-TAKÁCS GÁBOR

ÉRTÉKKÜLÖNBSÉGEK ÉS ÉRTÉKAZONOSSÁGOK A MŰVÉSZETI DÍJAK RENDSZERÉBEN 1989 UTÁN

A Debreceni Egyetemen 1998-ban védtem meg Filmművészet és kultúrpolitika a művészeti díjak tükrében 1948-1989 c. doktori értekezésemet, amely könyv alakban is megjelent (Planétás Kiadó, 1998). Ebben többek között megállapítottam, hogy “a művészetpolitika ideológiai szintjén megfogalmazott iránymutatásoktól és elvárásoktól függetlenül a művészeti elismerések rendszere egyenes vonalú egyenletes képet mutat. Különösen a 60-as évek közepétől a rendszer kiszámíthatóvá vált, s a fokozatosság elve alapján a művészeti teljesítmények értékelése szükségképpen betagozódott egy hierarchikus felépítménybe. Ezáltal nehezebbé vált a kiugró teljesítmények elismerése, viszont a művészetpolitika irányítói számára lehetővé tette akár a hosszú távú tervezést is. A különleges tehetségek számára ez a szisztéma természetesen elfogadhatatlan volt, ám a művésztársadalom egészében magáévá tette. A rendszer, s általa a politikai rendszer, legitimálódott. De éppen azért, mert a “támogat, tűr, tilt" alapelv alkalmazása tág teret biztosított a személyes manipulációnak (“kézi vezérlés"), Aczél György szerepe jelentősen megnőtt az elismerések odaítélésének terén is. Személyes szimpátiája vagy antipátiája adott esetben döntő érvnek bizonyult, mint ahogy jelentékeny mértékben ki is használta a “divide et impera" alapelv adta lehetőségeket." (70-71. o.)

Több mint másfél évtizeddel a politikai rendszerváltozás után tanulságosnak ígérkezik az 1989 utáni kitüntetés-adomá-nyozási gyakorlat néhány elemének összevetése a pártállami időszakéval. Az összehasonlítás két szempontból célszerű: mennyire érvényesül a fokozatosság elve, illetve kimutatható-e a politikai döntéshozók közvetlen befolyása.

 

I. Az állami kitüntetési rendszer változásai a művészeti díjak terén

A kulturális miniszter által adományozható művészeti díjak köre 1950-53 között alakult ki az Erkel Ferenc-díj, a Jászai Mari-díj, a József Attila-díj, a Liszt Ferenc-díj és a Munkácsy Mihály-díj megalapításával. Ezt 1958-ban kiegészítette a Balázs Béla-díj. A struktúra a nyolcvanas évek végéig nem változott, ezt követően az egyes művészeti ágak képviselőinek nyomására a kormányzat újabb és újabb művészeti díjakat alapított a tánc-, a fotó-, a báb-, az artistaművészet és más művészeti ágak és teljesítmények elismerésére. Jelenleg 15 féle miniszteri adományozású művészeti díj létezik, ráadásul az egyes díjak kiosztható éves darabszáma folyamatosan emelkedett. Ma van olyan díj, amelynek keretszáma duplájára nőtt az elmúlt másfél évtized során. Látható tehát, hogy igen jelentős mértékben bővült az adományozás mennyiségi köre.

A Kiváló Művész és Érdemes Művész kitüntető címeket az országgyűlés 1991-ben megszüntette. Ezekkel korábban nyugdíj-kiegészítés járt. A művésztársadalom nyomására, néhány szocialista politikus támogatásával e kitüntetéseket a kormány 1996-ban újraalapította, immár nem címként, hanem díjként. A Magyar Köztársaság Kiváló Művésze Díj jelenleg a Kossuth-díj pénzjutalmának 50%-ával járó kitüntetés, amelyet a kormány évente legfeljebb öt személy részére adományozhat, 2007-től csak olyanok számára, akik már legalább öt éve rendelkeznek Érdemes Művész Díjjal. A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze Díj a Kossuth-díj pénzjutalmának 30%-ával jár, ebből évente legfeljebb tíz adományozható.

A Kossuth-díjat 1989 előtt két-három évente adományozták. 1990-ben az országgyűlés újraszabályozta ennek feltételeit. Ettől kezdve a Kossuth-díjat – az Állami Díj helyébe lépett Széchenyi-díjjal együtt – a köztársasági elnök évente adományozza. A mennyiségi bővülés tehát ez esetben is számottevő.

 

A továbbiakban a változásokat mindössze néhány szempont alapján tekintem át. A példákat – korábbi kutatásaim okán – elsősorban a film- és színházművészet területéről vizsgáltam.

 

II. A fokozatosság elvének érvényesülése

Általában megállapítható, hogy a Kossuth-díjakat alapvetően a korábban már megkapott művészeti díjak folytatásaként, a fokozatosság elve alapján adományozták. A színművészek túlnyomó többsége mintegy életműlezárásként részesült e kitüntetésben. Példázza ezt a névsor, időrendben: Szabó Sándor, Tordy Géza, Raksányi Gellért, Tábori Nóra, Molnár Piroska, Sinkó László, Kozák András, Bánsági Ildikó, Csomós Mari, Almási Éva, Zenthe Ferenc, Iglódi István, Mádi Szabó Gábor, Sztankay István, Koncz Gábor, Béres Ilona, Bicskey Tibor, Szabó Gyula, Bánffy György, Bodrogi Gyula, Körmendi János.

Kevesen voltak, akik viszonylag fiatalon, művészi teljesítményükre tekintettel mintegy “soron kívül” kapták meg a Kossuth-díjat, színművészek közül talán csak Cserhalmi György és Udvaros Dorottya 1990-ben, illetve Básti Juli 1993-ban. Ugyancsak a fokozatosság elvéhez tartozik a hierarchia “utólagos kitöltése". Ez azt jelenti, hogy a korábbi kitüntetési gyakorlatban, ha valaki magasabb művészeti kitüntetést kapott, akkor ennél alacsonyabb szintű díjat részére ezt követően már nem adományoztak. Ez a hierarchia egészen 2000-ig működött, amikor Szakály György Kossuth-díjas táncművész Kiváló Művész Díjat kapott, majd 2004-ben Huszti Péter, 2006-ban Hágai Katalin részesült ugyanebben az elismerésben. Ez azt jelenti, hogy a művészek továbbra is arra törekszenek, hogy a már megkapott magasabb díjakat figyelmen kívül hagyva a teljes hierarchiát kitöltsék, és ennek érdekében olyan személyeket is felterjesztenek alacsonyabb kitüntetésre, akik a magasabbat már megkapták.

 

III. A kitüntetések politikai összefüggései

A legérdekesebb kérdés kétségtelenül a kitüntetések politikai vonatkozásainak vizsgálata. Nézzük először az ismételt díjak rendszerét. A Kossuth-díjnál az ötvenes években gyakorlat volt, hogy ugyanazon személy több ízben is részesült ebben a kitüntetésben. Ez a módszer 1956 után fokozatosan elhalt, utoljára 1973-ban Illés György operatőr kapott Kossuth-díjat másodszor, illetve ezt megelőzően 1970-ben Illyés Gyula és Fábri Zoltán egyaránt a harmadik Kossuth-díjukat kapták meg. A művészetpolitika hetvenes, nyolcvanas évekbeli elképzeléseibe már nem illett az ismételt díjazás gyakorlata, hiszen ellentmondott a fokozatosság elvének és a zárt hierarchiára való törekvésnek. (A teljesség kedvéért említjük meg, hogy háromszoros Kossuth-díjas volt Bán Frigyes, Fábri Zoltán, Fischer Annie, Illyés Gyula, Keleti Márton, Kodály Zoltán és Nádasdy Kálmán. Ehhez tartozik, hogy 1977-ben a miniszteri művészeti díjaknál eltörölték a fokozatokat, és így ezután e kategóriában sem fordult elő ismételt díjazás.) A kilencvenes évek elején természetesen éltek még olyan színészek és rendezők, akik kétszeres Kossuth-díjasok voltak, mint például Bessenyei Ferenc, Horvai István vagy Tolnay Klári. A rendszerváltozás után 1991-ben tört meg a jég, ebben az évben Farkas Ferencet Kossuth-díjjal tüntették ki, jóllehet ő már rendelkezett egy Kossuth-díjjal, igaz ezt még 1950-ben kapta. 1996-ban Kurtág György zeneszerző kapott másodszor Kossuth-díjat. 1997-ben a Bartók Vonósnégyes kapott megosztott Kossuth-díjat, ennek tagjai közül ketten már Kossuth-díjas művészek voltak. 1998-tól kezdve pedig nyilvánvalóan kultúrpolitikai célzattal, illetve üzenettel történtek duplázások 1998-ban Darvas Iván, 1999-ben Törőcsik Mari, 2005-ben Kocsis Zoltán, 2006-ban pedig Petrovics Emil kapott másodszor Kossuth-díjat. A művészi teljesítmények vitathatatlanok, azonban tény, hogy Darvas Iván 1990 utáni politikai szerepvállalása, Kocsis Zoltánnak a Nemzeti Filharmonikusok élén végzett tevékenysége, illetve Petrovics Emil elvesztett operaházi főzeneigazgatói állása nem vonatkoztatható el az ismételt díjazástól.

A politikai vonatkozással függenek össze a rehabilitációk. Már a Kossuth-díj 1948-as megalapításánál adományoztak posztumusz díjakat már nem élő művészeknek, így Bartók Béla, Derkovits Gyula, József Attila és mások haláluk után kapták meg a Kossuth-díjat. Ugyanezt az eljárást 1990-ben, a díj újraszabályozásakor megismételték. Ekkor olyan művészek kaptak posztumusz Kossuth-díjat, akik a szocializmus időszaka alatt különféle megfontolásból, olykor viszonylag korai haláluk miatt, de leginkább a rendszerrel való ideológiai szembenállásuk okából ezt nem kaphatták meg. Így lett 1990-ben posztumusz Kossuth-díjas például Huszárik Zoltán, Latinovits Zoltán és Őze Lajos.

A Kossuth-díjat, mint életmű-elismerést, a művészeti díjazottak rendszerébe korábban semmilyen módon be nem illesztett személyek részére az Antall-kormány vezette be. Ezek az elismerések az egész életműnek szóltak, és közöttük túlnyomó többségben határon kívül élő, de a magyar kultúra részét képező művészek díjazásáról volt szó. Így 1991-ben Határ Győző, 1992-ben Szőts István és Sütő András, 1993-ban Kányádi Sándor, 1994-ben Dobos László részesült Kossuth-díjban. Az 1994-ben hatalomra került szociálliberális kormány egyik első kitüntetési intézkedéseként, 1994 őszén, Faludy György költő kapott Kossuth-díjat. Jóllehet ezt mindig március 15-én adományozták, itt kivételt tettek. 1997-ben Kertész Imre lett Kossuth-díjas. 1998-ban ismét kormányváltás volt, és a jobboldali kormányzat saját direktíváit a következő évtől érvényesítette. 1999-ben Mészöly Dezső, 2001-ben Szervátiusz Tibor, 2002-ben Eötvös Péter, illetve Méhes György kapott Kossuth-díjat. A felsorolt nevek mind valós művészi teljesítményt rejtenek maguk mögött, de az adományozás összefüggései az egyes politikai kurzusokkal nyilvánvalóak.

Végül, de nem utolsó sorban, említsük meg azokat a kitüntetetteket, akik esetében – az adományozás időpontját tekintve – a politikai vonatkozások közvetlenül kimutathatók, még akkor is, ha e művészek korábban is jelentős mennyiségű elismerést kaptak. A politikai kurzusokhoz kötődő díjazásra 1996-tól találunk példákat. Ebben az évben, a Horn-kormány időszakában, Madaras József, Petri György, illetve Ráday Mihály kapott Kossuth-díjat. Ráday Mihály országgyűlési képviselő volt, Madaras József közel állt a baloldalhoz, Petri György szintén a politikához közel álló költő volt. Az 1998-as kormányváltás után 1999-ben Eperjes Károly lett Kossuth-díjas, aki fideszes országgyűlési képviselő volt, 2000-ben Nagy Gáspár, majd 2002-ben Kerényi Imre színházrendező, illetve Ferenczfy-Kovács Attila belsőépítész, akinek a díj indokolásában megfogalmazták, hogy azt többek között a Terror Háza kivitelezéséért kapja. Ilyen típusú közvetlen politikai indoklásra a korszakban nincs más példa. 2002-ben ismét kormányváltás következett, az új szociál-liberális koalíció javaslatára 2003-ban Bálint András kapott Kossuth-díjat, nyilván Nemzeti Színház igazgatói posztjának kárpótlásaként is. 2005-ben Eörsi István drámaírót díjazták, 2006-ban pedig Görgey Gábor lett Kossuth-díjas, aki miniszter volt, s a tárcától való megválását nyilván ezzel is enyhítették.

 

Az 1989 óta eltelt másfél évtized még kevés ahhoz, hogy átfogó képet alkothassunk a díjak adományozási rendszerének változásairól, de néhány érdekes szempont és tény bemutatásával remélhetőleg vázlatpontokat adhattunk a későbbi kutatások irányának meghatározásához.