ÓDOR KATALIN
PROJEKTEN INNEN ÉS TÚL
Egy „képzett” a Sämling-képzésről
Jelenleg is hirdeti az ERIKANET-en a Magyar Művelődési Intézet a képzést, amire mi tizenkilencen jelentkeztünk.
A MAGYAR MŰVELŐDÉSI INTÉZET FELHÍVÁSA
német projektmenedzser-szakember képzésre
Országos, mind a hét régiót lefedő képzési program indult a projekttervezésben és lebonyolításban érintett intézmények, valamint a civil szereplők kapacitásépítésének segítésére a Regionális Fejlesztési Operatív Program támogatásával.
A Magyar Művelődési Intézet, a program keretében, 180 órás, akkreditált képzést hirdet. Célja az érintett, közművelődésben dolgozó szakemberek felkészítése az uniós pénzek fogadására, az azok elnyeréséhez szükséges projektek tervezésére, lebonyolítására.
Képzőintézmény: Sämling Gazdasági Továbbképző Kft.
Képzés helye: MMI oktatóterme
Magyar Művelődési Intézet
Budapest, Corvin tér 8.
Időtartama: 3,5 hónap
Díja: 250.000,- Ft. A résztvevők a képzés költségének teljes összegére pályázatot nyújthatnak be a VÁTI Kht-hoz. A Magyar Művelődési Intézet segítséget nyújt a pályázatok elkészítésében.
A képzés feltétele: minimum 6 hónapos munkaviszony a képzésre beiskolázó intézménynél/szervezetnél vagy vezetői beosztás.
Eredmény: az Európai Unió valamennyi tagországában elfogadott, német és magyar nyelvű tanúsítvány.
Jelentkezési határidő: 2006. október 10.
A képzés előreláthatóan február elején indul, hetente egy napos elfoglaltságot jelent, a tervek szerint mindig csütörtökön, összesen 16 alkalommal + 1 nap a vizsga.
Jelentkezés és felvilágosítás: Komjáti Gabriella, Magyar Művelődési Intézet, Regionális Programok Főosztálya (1011 Budapest, Corvin tér 8.), Tel.: 225-6024;
E-mail: komjatig@mmi.hu, honlap: www.mmi.hu
A mi képzésünk 2006. februárjában indult, és június 29-én vizsgáztunk.
Tudomásom szerint mindenki megkapta a VÁTI-tól a tandíjat. Úgy tudom csoportunkból egy kivétellel mindenki megfelelt a vizsgán. Az oklevelek átadása szeptember 15-én 11 órakor lesz a Rátkai Klub-ban, mert Sebőkné Zalka Ilona klubvezető is ezzel az első csoporttal végzett, és mindenkit meghívott.
Kíváncsi vagyok. Ezt eddig is sejtettem, de hogy annyira, hogy az életvitelemre is hatással lenne, azt nem. Egy pillanat műve volt, hogy megpillantottam a BMK hírlevelében a MAMI felhívását. A másik pillanatban elmémben napjaink varázsszavai, a projekt, a menedzser, az EU-ban elismert oklevél ragadtak meg. A harmadik pillanatban döntöttem.
Én ezt a tanfolyamot szeretném elvégezni. Kell egy ilyen oklevél, mert kell egy ilyen tudás.
A MAMI munkatársa, Komjáthy Gabi minden jelentkezővel személyesen és igen figyelmesen foglalkozott. Nem árult zsákbamacskát. Elöljáróban már az első, semmire sem kötelező megbeszélésen egyértelműen és magyarul beszéltek a várpalotai kistérség meghívott, tanfolyamvégzett munkatársai. Az elsajátítandó ismeretanyag mennyiségileg sok, igen szerteágazó, és ipari, beruházási logika mentén felépített, ráadásul németből fordított. Magyarul: folyamatosan tanulni kell, mert a vizsga összetett és kemény, a rendelkezésre álló idő a folyamatos válaszok írására is alig elég.
Persze, hogy tanulni kell, gondoltam, szeretek tanulni, egész életemben tanultam, és átlag hét évenként valami újabb oklevelet, végzettséget is szereztem. Most megint úgy érzem, ismét itt az idő tanulni. Még akkor sem csilingeltek a máskor megbízhatóan működő önvédelmi vészcsengőim, amikor a tandíj pályázatot szaladgáltam végig fenntartótól, a polgármester személyazonosságát és aláírását igazoló közjegyzőn át, a VÁTI Kht. kedves és segítőkész munkatársáig. Sőt, mi több, nagyon elégedett voltam magammal, hogy sikeresen küzdöttem meg a kötelező mellékletek tengerével, a formai előírásokkal és a szoros határidővel. Örömöm csak fokozódott, amikor a VÁTI Kht. középkorú személyemet támogatásra érdemes célcsoportként értékelte.
Így lettem boldog szerződő fél egy igen kemény, határidőket és kötelezettségeket csak rám vonatkoztató szerződésben. De hát ezt, ha meg nem is szoktam, már tudomásul vettem.
Én is, mint a múlt század 80-as éveiben diplomázott, azóta a kulturális közszférában dolgozó intézményvezetők, még értékközpontú, lakóterületi feladatellátásban, szervezeti-funkcionális problémákban, agóra-igényben, munkatervekben gondolkodunk, s bár már értjük, kiépítjük és végezzük a kulturális szolgáltatásokat, bizony elfog a kétség, ha a fiatal kollégák aktuális szakmai szlengjét halljuk.
De majd most korszerű tudás birtokába kerülök. És így is lett.
A Sämling mindent betartott, amit megígért. A tananyag, és az oktatási metódus segédanyag már a kezdéskor, és utána is mindig, éppen időben a rendelkezésünkre állt. Trénerünk SZILU, valóban igen jól képzett, tapasztalt, az oktatás és csoportunk iránt elkötelezett, kedves, közvetlen egyéniség. Könnyű volt megkedvelni, és bizalmat érezni iránta. Szerencsére Ő is a kíváncsi fajtából való. Őszintén érdeklődött munkánk és tapasztalataink iránt, visszajelzéseinket azonnal beépítette, vette a lapot, és okulásunkra szívesen beszélt személyes, saját munkája során megélt, megoldott, témába vágó problémákról.
A szakmai továbbképzések másik vonzereje a hallgatók sokszínűsége. Természetesen mindnyájan a kultúra területéről jöttünk, de sok helyről, sokféle, igen jó képességű ember, egyéniség. Bizony még avatott vezetővel is nehéz volt megszokni az oktatási nyelvezetet, ráállni a tananyag logikájára. Sokszor merült fel bennem is, hogy minek ezt így túlbonyolítani. Mégis minden csütörtököt vártam, szerettem próbára tenni magamat, és szerettem megmártózni a csoportban is. Mert az oktatás nem csupán egyirányú ismeretátadásból állt, hanem az életet modellező gyakorló feladatok feldolgozásából is. Ha nem csoporttag vagyok, bizonyára több módom lett volna a csoporttörténések megfigyelésére, ami még így érintőlegesen is gyönyörű, és nagy élmény volt. Mindnyájan óhatatlanul szembesültünk mentális és értelmi korlátainkkal. A tanfolyami dolgozat akadályát mindenki egyéniségének megfelelően teljesítette, de a vizsganapra való felkészülésben kitört a kollektív pánik. A megoldást természetesen a csoportmunka hozta. Igazi miniprojekt volt, ahogyan, többszörös körben, telefonok és e-mailek sokaságával praktikussá és kezelhetővé szelídült a több mint 500 oldal tömény tudás. De ennél is nagyobb hozadék volt a „nem vagy egyedül” érzés, mert a segélykérésre valaki egészen biztosan írt valamit, ha mást nem tudott, akkor biztató szavakat, és ez sem volt kevés.
Hogy a német projektmenedzsment szakember képzés személyes projektcélja hogyan és mennyire teljesült, ezt majd az élet, vagy ki-ki a maga mágikus ê (határidő-eredmény-költ-ség) vizsgálatával eldönti. Én mindenesetre jóval többet kaptam a tanfolyamtól, mint amit a tankönyv vagy a gyakorló feladatok tartalmaznak.
Ja, és örülök, hogy kíváncsi voltam, és vagyok.