VARGA FERENC
Wlassics Gyula-díj
Hírt olvasok az újságban. Ilyenkor, Szent István-nap táján más évben is átfutom a kitüntettek névsorát. Keresem az ismerteket, ismerősöket, mindig ér néhány meglepetés.
„A Feri”, mondom magamban, s nem is meglepetten. De hisz ezt már rég kiérdemelte. Wlassics Gyula-díj! Megnyugtató, hogy tudom: olyan kapta, aki megérdemli. Persze – nem titkolom – elfogult is vagyok Varga Feri iránt.
Még magam előtt látom, ahogy – negyedszázaddal ezelőtt – 25 évének kirobbanó erejével a fővárosba érkezett. Nem sokkal előbb végezte a szegedi főiskola népművelő-könyvtáros szakát. Energikus egyéniségével, sallangmentes modorával gyorsan megkedveltette magát a százegynéhány éves textilgyár kultúrházába járókkal. Nemcsak a fiataloknak imponált kirobbanó életkedve, a partneri viszony, ahogy őket fogadta, de a textilgyári lányok-asszonyok körében is igen népszerű lett. Gizike, a kultúrház galambszívű gazdasági vezetője, egyenesen rajongott érte. (Kollegaként mi is jól dolgoztunk együtt, mindent rá lehetett bízni. Különösen jól jött számomra speciális érdeklődése, jártassága a szórakoztató elektronika terén.)
Az utóbbi negyedszázad
Az a pálya – amit tulajdonképpen Tiszakécskén kezdett el – tanulságos párhuzamot mutat a szakma, a közművelődés utóbbi negyedszázados történetével. Mozgalmas évtizedek, társadalmi változások emelték, s ejtették – néha személyes érdemeitől is függetlenül…
A munkásközpontú közművelődési intézmény a nyolcvanas években és addig is, mindenki részére nyitottan működött, Újpest lakossága körében is népszerű volt. Feri találékonysága a kultúrház gazdasági erejének emelésében biztos alapnak látszott a jövőre. Az erjedő gazdasági és társadalmi átalakulások azonban megpecsételték az intézmény sorsát. A gazdasági átrendeződés sok munkahelyi intézmény létalapját ingatta meg.
A zömében szovjet exportra dolgozó nagyvállalat, az azóta már szintén csak „emlék” Panyova fokozatosan felélte önmagát, persze a művelődési házával kezdte.
Azzal a ténnyel érvelve, hogy a gyár dolgozói két kezükkel, szabadidejükben és társadalmi munkában építették az ötvenes években a házat, s hogy a fizetésükből vásárolt téglajegyek értékével nincs arányban az állami és a szakszervezeti hozzájárulás, a házat áruba bocsátotta. S bár ez Újpest lakossága számára is veszteséget jelentett, az akkori tanácselnök jó szándéka ellenére, sem az önkormányzat, sem a felügyelő Textilszakszervezet nem volt képes segíteni, nem tudott hozzá anyagi alapot teremteni.
Hasonló sorsú intézmények közül, mint a Láng Művelődési Ház, a MOM, legrosszabul a Magyar Pamutipar háza járt: „el lett dózerolva”. Újpest kultúrházát, a „Dallos Idát” – melynek utolsó tíz évében Varga Feri volt az igazgatója – hűlt helyén búcsúztatta a Népművelők Egyesülete. Ma OBI áll azon a telken.
Feri mégis szerencsés ember. A sors megadta neki, hogy – némi kanyargás után, miközben átváltott a Duna jobb partjára – a kedve szerint építsen kultúrházat. Elvesztett egy épületet, teremtett egy másikat.
Úgy adódott, hogy egy másik textiles művelődési házat, a Lenfonóét nem hagyta, hanem átvette a budakalászi önkormányzat. Varga Feri odakerült. Azt a folyamatot, ami akkor indult – Feri életében és a község közművelődésében – méltán nevezhetjük sikertörténetnek.
Nem követtem, mi része volt a korszerűtlen, lerobbant épület rekonstrukciójához, sőt a bővítéséhez szükséges anyagi források előteremtésében, de a megifjodott ház funkcionális és technikai kialakításán szembetűnően érződik gondolkodásmódja. (Ami persze nem jöhetett volna létre Turi Attila Ybl-díjas építész empatikus tervezési módszere nélkül.)
Faluház – így hívják most, s mennyivel emberibb elnevezés ez, mint a régebbiek. Faluház, elképzelek egy aprócska, otthonos épületkét. S a rafinált elrendezés miatt a kapuból nem is látni, a művelődés terei milyen bőségben és változatosságban találhatók bent. Kívülről is izgalmas, mutatós, de mégis visszafogottan izléses, piros cseréptetejével, hatalmas üvegablakaival, a falra futó indákkal. Bent már nemcsak az esztétikája, hanem otthonossága is sugárzó. Az apró részletek – mint a régi budakalászi kövek, téglák beépítése – a múlt-jelen-jövő összetartozását szimbolizálják.
A föltárulkozó terek meg-megújuló látvánnyal üdítik a betérőt. Ez nem a hatvanas évek lineáris elrendezésű unalma. S ebben – a zseniális építész mellett – Varga Feri gondolatai, elképzelései, s konkrétan a keze munkája is benne van. Szervezőereje révén, munkatársaival együtt, mint helyi „csináld magad” mozgalom, saját kezével csinosította a „falu otthonát”. Mindazt így végezték el – részben anyagi meggondolásból is – , amit lehetett: faültetést, festést, parkettázást, párnák és zongoraterítők varrását. Apró meglepetések sora teszi izgalmassá ezt az otthont.
Én ismertem a régi házat is, s ámulva néztem az újat – ami azóta pont a tizedik életévét ünnepli.
Közösségek otthona
Ez alatt eljött az idő, amikor – úgy mondhatjuk – a kultúra már nem a „hatalom szolgálóleánya”, a kulturális életet inkább a civil társadalom felértékelődése, aktivitása határozza meg.
Budakalásznak tízezer lakosa van, s bár jogi kategória szerint „község”, nem falusi jellegű. Budapest vonzása az eredeti lakosságra is hatással van, például a munkahely-választásban. Az itt születettek mellett, az emberibb élet reményében a világvárosból kitelepültek is alakították a község szellemi életét. Arculatát a lakosságot képező három nemzet kultúrája határozza meg: a német, a szerb és a magyar.
A faluház élesztője lett az emberi kapcsolatok alakításának. S a faluház vezetője – jó gazda módjára – fokozatosan bővített működési feltételekkel segítette a közösségteremtést. Módszere a javaslat, a párbeszéd a közvéleményformáló szereplőkkel, sosem sértve a közösségek önállóságát.
Ez is oka, hogy a Budakalászi Faluház a régi és új közösségek, civil szervezetek otthonává vált. Ilyenek: a Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület, a Budakalászi Baráti Kör, Budakalászi Testvérkapcsolatok Egyesülete, s e közösségek művészeti csoportjai. Csak táncegyüttesből hatféle működik a házban, németeké, szerbeké, s ne feledkezzünk meg a Lenvirágról, hiszen a Szabó Ferencné által alapított gyermekcsoport – nívója okán – már a nyolcvanas években Franciaországban, NSZK-ban vendégszerepelt. A csoportból kinőtt táncosok a Kalász Együttesben folytatják a hagyományt.
Az egész falu ünnepe lett a rendszeresen megszervezett Népzenei és Néptánc Fesztivál hazai és külföldi csoportok részvételével.
Se szeri se száma a rendezvényeknek – kiállítás, hangverseny, bál… A felsorolást mellőzve emelem ki a Budakalászi Találkozót, vagyis a Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumát, melynek szervezője a Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Kollégium. Az idén résztvevő 125 – határainkon túli – képviselőnek a faluház hatodik alkalommal volt házigazdája.
Ebben az időszakban – mióta Feri a faluház vezetője lett – alakult meg a Sonnenblumen Tánccsoport, a Lustige Schwaben dalárda, a Budakalászi tamburazenekar , a szerb és német kulturális hagyományok ápolásának újabb közösségei, de a faluház hozta létre a ma már önálló Művészeti Iskolát is. S aki bővebben kíváncsi az intézmény tevékenységére, megtalálja a Faluház-honlapon. Mert az utóbbi évek a számítástechnika világában is előrelépést hoztak: itt működik a község e-Magyarország-pontja.
Útjának felén
Feri a cselekvés és nem a beszéd híve. Sosem szerette a felesleges időtöltést, a hiábavalóságot. Ha tehette, kerülte az értelmetlen jelentések, bőbeszédű értekezletek időpazarló üresjáratát.
Tettrekészség jellemezte, nem igen hallottam filozofálni. Konfliktusok? Persze, kinek nem!? El lehet felejteni őket. Munkáját az utóbbi időkig kollégák elismerése közepette végezte. Hívei és ellendrukkerei sem vonhatták kétségbe eredményeit.
„Azok közé a jó vezetők közé tartozik, akinek módszere a parancsolás és utasítás helyett az együttműködés” – fogalmazzák meg a kitüntetés felterjesztői (A Magyar Művelődés Társasága és a Magyar Kollégium)
Míg tettrekészségét bizonyította önállóságra kényszerítve, az intézmény önállóságának sérülése joggal bántja. Eddig tart kompetenciája. Most, hogy kis kényszerszünet szorította pihenésre, megcsendesülni látszik. Gondolataiban új tervek formálódnak. Most a jövőbe kell befektetni.
Szerencsére mindig is tudta, hogy a népművelő nemcsak szervező, a társadalomformáláshoz az elmélet specialistájává is kell lenni. Nemcsak szavakban képviseli, hogy a tanulás, tudás az előrehaladás záloga, éli is. Ezért végezte el a főiskola után az egyetemet, s ezért tanul most szociológiát.
Élvezi széles ismeretségi körének figyelmét, szeretetét, szíve szerint több időt tud fordítani a latin-amerikai kultúrára és annak barátaira. Több ideje jut családjára – két fia zenél, kislánya néptáncos. Bennük éli ki a reneszánsz teljességet. Már filozofálásra is hajlamos, új kiindulópontból próbálja a járható utat látni maga előtt.
Beérett a kalász, a kalászi munka. Ez már az aratás.
H. Zöldi Hedvig