DÁNÉ TIBOR KÁLMÁN

Bessenyei György-díjas

 

A nevéből képzett betűszó ma már „védett márkanév” a Kárpát-medencei közművelődésben: DTK. Pedig már azért sem volt könnyű dolga, mert szépíró és közéleti szereplő édesapja nyomából kilépve kellett saját útját megkeresnie. Hogy megtalálta-e? Elfogult lévén nem hozok ítéletet a jóról sem, de egy közös véleményhez hozzáteszem a magamét: Dáné Tibor Kálmán az erdélyi közösségteremtő, közösségszervező elődök munkásságát tudatosan követve, önmaga reál és humán ismereteit, kreativitását, jókedvét, munkaszeretetét hozzáadva, nekem – és sokunknak – igen tetsző ösvényen jár.

Korosztályunknak meghatározó időszak a rendszerváltozásé. Kiváltképpen azoknak, akik feladataik miatt közvetlen élményként élhették meg a szomszédos országokban élő magyar közösségek közötti, évtizedeken keresztül alig vagy sérülés nélkül nem átjárható államhatárok súlytalanná válását. Történelmi folyamat volt ez, annak politikai, társadalmi, lélektani és érzelmi vonatkozásaival együtt. Az első kapcsolatok a magyar állam felelős intézménye(i) és a Kárpát-medencei magyar civil szervezetek között jöttek létre. A határon túli régiókban működő egyesületeknek, szövetségeknek, társaságoknak és alapítványoknak nagyon hamar föl kellett nőniük azokhoz a feladatokhoz, amelyek alapszabályban rögzített tevékenységükön, hatókörükön messze túlmutattak. Különös felelősség hárult még ezen felül is azokra a szervezetekre, amelyek patinás történelmi neveket viseltek, s így az azzal járó kötelességek súlyát is a vállukra vették, mint például az Erdélyi Múzeum Egyesület (1859., újjáalakítása: 1990.) vagy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (1885., újjáalapítva: 1991.).

Ez utóbbi szervezet, ismert nevén az EMKE, ma is az erdélyi magyar közösség legátfogóbb kulturális szervezete, amelynek legfontosabb célja a szórványban élő magyar közösségek identitás-megőrzésének támogatása: intézményteremtéssel és fenntartással, módszertani segítéssel és programokkal. Emellett amolyan „kis kulturális minisztériumként” működik a magyarság körében, kulturális stratégiák és részstratégiák, pályázati koncepciók készülnek itt, de országos hatókörű programok megszervezésében, a magyar – magyar kulturális együttműködésben is kimagasló szerepet vállalnak.

Innen érkezett a valamikori kultusztárcához együttműködő partnerként Dáné Tibor Kálmán – akkor titkár –, akit személyiségének egy sajátossága megkülönböztetett az alakuló munka- és emberi kapcsolatokban részt vevőktől: nem lehetett távolságot és távolságtartást érzékelni vele kapcsolatban. Barátságos és közvetlen személyisége az első pillanatban képes volt az akkoriban sokat hangoztatott testvéri érzések kiváltására. Sokan voltunk így ezzel: akár a népfőiskolai mozgalom, akár az Anyanyelvi Konferencia, akár a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat kapcsolattartó személyeire gondolok, ugyanerről az emberi élményről számoltak be. Szinte azonnal érezhettük, hogy „közülünk való”, s ugyanilyen otthonosságérzetet keltett bennünk Erdélyben.

 

Nemcsak édesapja életművével kellett megküzdenie. Az sem lehetett számára könnyű, hogy a történelmi neveket viselő tudománymívelő és közmívelő grófok és bárók utódaként az EMKE operatív irányítására vállalkozzék néhány év eltelte után. Pedig az ő sokrétű szakmai munkáját sem nehéz, az elődökéhez hasonlóan, egy tömbben látni: a szó hagyományos értelmében vett népművelő-pedagógus, a közösség küldötte és elkötelezettje. Nem véletlenül tekinti egyik példaképének Balázs Ferenc mészkői unitárius lelkészt, az erdélyi népfőiskolázás kiemelkedő alakját. Eddigi életművének minden ága-boga a közösségteremtő és -fejlesztő szándék törzséről sarjadt. Maga is „mívelte” és „míveli” a tudományokat. Matematika–csillagász képesítéssel végzett a Babes-Bolyai Tudományegyetemen 1980-ban. Tudományos ismereteivel, iskolai pedagógusként, a szervezett ismeretátadás, de ezzel egyidejűleg – már a későbbi pálya irányát megelőlegezve – az ismeretterjesztés, az iskolán kívüli képzés felé fordult. Népszerű csillagászati előadásokat tartott és folyóiratok tudomány-népszerűsítő oldalait írta, szerkesztette. Ilyen profilú lapot is alapított (Géniusz). Az 1990-es évek közepétől elkötelezte magát az Erdélyben erős gyökerű népfőiskolai tevékenység mellett. A határon túli régiókban az egyetlen folyamatosan működő, élettel teli népfőiskolai társaságot hozta létre, amely kiterjedt országos tevékenységet folytat, már hagyományokkal rendelkezik. Sikeres tudományos konferenciákat szervezett. Kiemelkedik közülük a Történelmünk a Duna-medencében (Temesvár, 1996.) és a Kolozsvár 1000 éve (Kolozsvár, 2000.) Mindkettő anyaga megjelent igényes kötet formájában is. Számos tanfolyamot, képzést tartott a pályázatírás, közművelődés-módszertan, művelődéstörténet témaköréből. Számon kell tartanunk azokat a megszólalásait és írásos anyagait is, amelyek az erdélyi – Kárpát-medencei magyar művelődéspolitika, illetve a magyar kulturális igazgatás Kárpát-medencei tevékenysége érdekében születtek.

Operatív munkásságának nem elhanyagolható – és nem is hálás – része a pályázati rendszerek működtetése. Mind az erdélyi kisebbségi pályáztatásban, mind a magyarországi pályázatok helyi lebonyolításában meghatározó szerepe van. A koncepcionális szinttől az elszámolásokig. A stratégiaalkotástól kulturális intézmények fizikai építésének, rekonstrukciós munkálatainak lebonyolításáig. Napszámos? Mindenes? Nem szeretném így nevezni, mert a „mindenhez értés” a felszínen járás gyanúját kelti. Dáné Tibor Kálmán útja pedig egyre erőteljesebb ívet követ. Művelődéstörténeti, felnőttképzés-történeti kutatásainak következményeként, a korszerű, felsőfokú kulturális menedzsment-ismeretek hallgatójaként határozott arcélű kisebbségi művelődéspolitikus és művelődéstörténész portréja van kibontakozóban.

Örülök, hogy szakmai életútjának egy jelentős szakaszán én is elkísérhettem, és munkatársa lehettem. Örülök mindig bizakodó és derűs személyiségének. Örülök, hogy 2006. augusztus 20-án szakmai kitüntetést kap eddigi munkásságáért. Szeretettel köszöntöm őt.

Budapest, 2006. augusztus 15.                  

Kálóczy Katalin

 

Dáné Tibor Kálmán (Kolozsvár, 1954. március 31.)

 

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke,

a Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke,

a Magyar Népfőiskolai Társaság elnökségi tagja,

a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága tagja,

az Erdélyi Múzeum-Egyesület tagja,

az Illyés Közalapítvány romániai művelődési szaktestületének tagja, valamint

az Oktatási és Kulturális Minisztérium (volt NKÖM) mellett működő Határon Túli Magyarok Közművelődési Tanácsának erdélyi tagja.

 

Publikációi

A csillagászati koordináta rendszerekről – Dacia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1984.

Kárpát-medencei magyar népfőiskolai kapcsolatok – Magyar Népfőiskolai Társaság, Budapest, 1996.

Elődeink. Történelmi novellák. Válogatás –, Tinivár Könyvkiadó, Kolozsvár, 1997.

Az erdélyi felnőttképzés történetéről. Kézirat. – 2001.

Az erdélyi néptanító két világháború közötti felnőttképző tevékenységéről. Kézirat. – 2004.

Népfőiskola Erdélyben. In: Tíz év a magyar népfőiskolai mozgalom történetéből – Magyar Népfőiskolai Társaság, Budapest, 1998.

Művelődési életünkről. In: Romániai magyar évkönyv, Kolozsvár, 2000.

Izlandtól Mészkőig – népfőiskola-történet. In: Szép apostoli élet. Balázs Ferenc (1901-1937) Centenárium – EMKE – Romániai Magyar Népfőiskolai Társaság, Kolozsvár, 2001.

Csillagászati témájú cikkek (150 fölött, pl. in: Géniusz, 1999/1-4. szám)

Felnőttképzéssel kapcsolatos cikkek (50 fölött, pl. A jövőt kergető ember. In: MNT lapja, 2001./3.)