Vissza

MEGALAKULT A KÁRPÁT-MEDENCEI

KULTURÁLIS SZÖVETSÉG

 

Hatodik alkalommal szervezték meg június 16–18 között Budakalászon a Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumát, amelynek zárónapján a jelenlévő szervezetek képviselői szövetséget alapítottak.

A röviden Budakalászi Találkozónak nevezett esemény nagy sikernek örvend a határon túl működő magyar civil szervezetek körében, hiszen a szervezők – Romhányi András, a Magyar Művelődési Intézet tanácsosa, a Magyar Kollégium elnöke, és Halász Péter, a Magyar Művelődési Intézet (MMI) főtanácsosa – szívvel-lélekkel igyekeznek minél hatékonyabbá és hasznosabbá tenni a hat évvel ezelőtt csupán egyszerű találkozóként elindított rendezvényt.

Romhányi Andrástól megtudtuk: hat évvel ezelőtt 54 szervezet vett részt az akkor június 4-én sorra kerülő találkozón, idén már nyolc országból 114 civil szervezet küldte el képviselőjét (romániai, szlovákiai, szerbiai, horvátországi, bosznia-hercegovinai, ukrajnai, cseh- és morvaországi, szlovéniai szervezetek), ebből 33 először van jelen a Budakalászi Találkozón, de öt magyarországi szervezet is elküldte képviselőjét.

Sokan egész évben készülnek erre a találkozóra, hazatérve pedig megosztják tapasztalataikat az otthoniakkal. Számos ötlet hangzik el a fórumon, a meghívott előadók pedig igyekeznek ismertetni a különböző pályázási lehetőségeket, és információkat továbbítani a szervezetek tevékenységének bővítéséhez.

Bár valamennyi eddigi találkozó végén zárónyilatkozatot fogalmaztak meg, ez legtöbbször pusztába kiáltott szónak bizonyult, a hivatalos szervek ugyanis nem figyeltek fel eléggé a találkozó fontosságára. Ezért is határozták el 2005-ben, hogy idén szövetséget alakítanak, remélve, hogy a hivatalosan is bejegyzendő alakulatnak meglesz a kellő súlya ahhoz, hogy számba vegyék, fejtette ki Romhányi András.

 

A sajtó sem igazán mutatott érdeklődést az eddigi fórumok iránt, hangzott el a továbbiakban, idén azonban ez is megváltozni látszik, hiszen a Duna TV és a Magyar Televízió, valamint a helyi tévé stábja is érdeklődött irántuk. A fórum munkálatairól Sólyom László köztársasági elnök is tudomást szerzett, a plenáris ülésen megfigyelőként jelen volt dr. Bicskey Botond, a Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalvezető helyettese. Meghívottként részt vett, és előadást tartott: C. Tóth János, a HTM osztályvezetője, Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Jagasics Béla, az Ifjúsági, Családi, Szociális és Egészségügyi Minisztérium civil kapcsolatok főosztályának megbízott főosztályvezetője, Filotás Lászlóné, a Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázati csoportvezetője, dr. Koncz Gábor, a Magyar Kulturális Alapítvány igazgatója, valamint Sebestyén József, a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határon túli magyarokkal foglalkozó munkatársa.

A jelenlévők számos hasznos információt tudhattak meg a meghívottaktól, annak ellenére, hogy többnyire átalakulások előtt állnak a különböző hivatalok, így az előadók nem mindig tudtak válaszolni a közeljövőt illető kérdésekre. Természetesen a kérdések legtöbbje a pályázati pénzek témakörben fogalmazódott meg. Itt megoszlottak a vélemények: a civil szervezetek leginkább a pénzhiányt sérelmezték, illetve felhívták a figyelmet, az anyaország ne a határon túliaknak szánt költségvetésen spóroljon. A jelenlévő hivatalok képviselői azonban tagadták, hogy a megszorítások a határon túliaknak szánt pénzalapokat érintenék, csupán átszervezések történnek, hangzott el.

Az újonnan megalakult szövetség elnevezése: Kárpát-medencei Kulturális Szövetség (KKSZ), elnök: Szabó Tibor (Magyar Kollégium részéről), főtitkár: Romhányi András. A szövetség bejegyzését követően kerül sor a három tagból álló felügyelő-bizottság, valamint négy alelnök megválasztására.

Köllő Katalin

(Szabadság 2006. június 19.)