Vissza

GELENCSÉR KATALIN A KÉPZÉSRŐL

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma  Közművelődési Főosztályának képzési referensét kérdeztük


2004-es adataink alapján a10-10,1 milliós Magyarországon 3361 szervezet látja el a közművelődési feladatokat.

Ebből a 3361 szervezetből az önkormányzatok 23 új intézményt alapítottak, a nonprofit szervezetek 23 új intézményt alapítottak, összesen 46 új intézmény tevékenykedik. És nagyon fontos, hogy ebből a 3361-ből 1741-ben nyilvános könyvtár is végzi a munkáját.

Magyarországon a közművelődési intézmények komplex feladatokat látnak el, egyrészt nonprofit feladatokat, másrészt önkormányzati közművelődési feladatokat – az 1997. évi CXL. törvény alapján. Ebből következik, hogy a komplex feladatok végzéséhez komplex közművelődési továbbképzési lehetőséget kell biztosítani, másképpen ugyanis nem fogunk tudni napra készen reagálni azokra a társadalmi szükségletekre, amely szükségletek viszont szinte naponta változnak, de ciklusonként mindenképpen átalakulnak.

Ezért úgy gondoltuk, hogy bár a népművelők, azaz a közművelődési szakemberek szakmai továbbképzésére vonatkozó törvény 2000-ben született, ezt a miniszteri rendeletet a törvény alapján át kell alakítani, olyan módon, hogy a magyar társadalom minden településtípusát és a magyar társadalom minden társadalmi rétegét lefedő tudásokat tudjunk kínálni.

 

 Maga a 2000-ben született szervezett továbbképzésről szóló rendelet – 1/2000. (I.14.) NKÖM Rendelet a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról – lehetővé teszi, hogy akkreditációval a szakma aktuálisan legjobb módszertani megoldásai, kezdeményezései képzési anyaggá váljanak. Tehát, visszaforduljanak – percek alatt – a mindennapi gyakorlatba, s azokat a segítségeket nyújtsák és kínálják a szakmában dolgozóknak, amelyek a legjobbak, s amelyeket a felsőoktatás nem méltányol, nem vesz figyelembe, nincs rá módja, hogy foglalkozzék vele, mert a felsőoktatásnak a tudomány szakterület szerinti, egyirányú logikájának kell megfelelni, az élet pedig sokkal komplexebb annál, mint amit a tudomány le tud fedni.

Ezért is nagyon fontos ez a szervezett képzés, mert olyan kincseket tár fel a magyar közművelődés gyakorlatából, amelyek eddig némák voltak, némák maradtak, pontosabban egy szűk körben tudtak csak hatni.

 

Minden évben kiadunk egy olyan tájékoztató füzetet a fenntartóknak és a megyei művelődési központoknak 7 ezer példányban, amelyik arról szól, hogy milyen továbbképzési lehetőségek, akkreditált tanfolyamok közül lehet választani.

De nemcsak akkreditált tanfolyamot választhatnak a szakmában dolgozók, hanem OKJ szakképesítést szerezhetnek, lehetőségük van arra, hogy kiegészítsék a főiskolai diplomát egyetemire, az egyetemi diplomát PhD-re, a középfokú végzettségüket főiskolai végzettségre.

Ez a rendelet 120 óra kötelező továbbképzésben való részvételt ír elő 7 év alatt. Ebből természetesen nem lehet sem egyetemi, sem főiskolai diplomát szerezni, de egy részét lehet belőle finanszírozni, mert a 120 órát az állam a központi költségvetésből fejenkénti, évenkénti támogatással segíti, ami azt jelenti, hogy évente fejenként 15-17 ezer forint összegeket kaptak a fenntartók, amit mindig annak a munkatársnak a továbbképzésére fordítottak, aki aktuálisan a továbbképzési tervben benne volt, és a részvételt vállalta.

Ez a rendelet lehetővé teszi, hogy az érdekeltek nyelvvizsgához támogatást kapjanak, lehetővé teszi, hogy külföldi cserekapcsolatos, diplomáciai vagy megyei vagy települési testvérkapcsolatban levő intézményekkel továbbképzésekkel felvegyék a kapcsolatot. Ezt az összeget erre is föl lehet használni. Tehát ez egy nagyon széleskörű, alternatívát kínáló továbbképzési lehetőség.

Ami a baja a továbbképzési rendeletnek, az az, hogy csak a 8 órában foglalkoztatott szakemberek továbbképzéséről gondoskodik, és Magyarország 2300 fölötti településéből 1700 település olyan, amelyikben nem főállású, 8 órás munkaerő dolgozik, hanem 4 órás, 6 órás munkakörben látják el a település ilyen-olyan-amolyan, aktuálisan, magától értetődően kisebb volumenű feladatait, de a falunap, meg a különböző hagyományőrző rendezvények, egyesületek, közösségek ezeken a településeken élnek.

Hála Isten nagyon sok segítséget kapunk a pedagógusoktól, óvónőktől, gyakorta az orvosoktól, falutisztektől, falugazdáktól, kistérségi menedzserektől, tehát gyakorlatilag nem vagyunk teljesen magunkra utalva abban a feladatkörben, hogy végül is a település népességmegtartó képességéhez azokat a kulturális szolgáltatásokat biztosítsuk, amelyek a faluban élők életérzetét, közérzetét, életkedvét, életesélyeit valamilyen mértékben növelni tudják.

Tehát az a terv – a változtatás terve –, hogy, ha feláll az új kormány, létrejön az új minisztériumi struktúra, az 1/2000-es rendeletet átalakítjuk, hogy a 7 év alatti 120 órás továbbképzési kötelezettség a 4, a 6 és a 7 órában foglalkoztatott kollegákra is kiterjedjen, és azokat a tudásokat is akkreditáljuk benne, amelyekben ők tevékenykednek.

Gondolok itt a néptánccsoport vezetőkre, népdalkörök vezetőire, hagyományőrző csoportok vezetőire, felnőttoktatásban szakmát adó vagy önfoglalkoztatáshoz segítséget adó ismeretterjesztő tanfolyami jellegű továbbképzésekre, amelyekhez most is vannak akkreditált programjaink, de ezekkel a 8 órások nem foglalkoznak, mert azok zömében az intézményvezetői feladatokkal vannak elfoglalva. Tehát elsősorban az ilyen vezetői ismeretek iránt érdeklőnek. A PR meg a management, meg az ehhez kötődő tudások azok, amik őket érdeklik.

 

Igazából nincs jó rendszere a képzésnek, azaz annak a tevékenységrendszernek megfelelő rendszere, ami a magyar közművelődési intézményekben folyik. 

Vannak képzések, amelyeknek elsősorban a Magyar Művelődési Intézet aktuális osztályai a gazdái, ezek a továbbképzések inkább 1 napos, 2 napos, szeminárium, konferencia jellegű képzések. De az a fajta rendszeresség, amely az általuk talált értékeket beforgatná a rendszerbe, sajnálatos módon még hiányzik.

Abban reménykedünk, ha a 4-6 órásokat is bevonjuk a képzésbe, akkor megnő a képzettek száma, megnő az akkreditált tanfolyamok száma – amelyeknek az elérhetőségéről nem csak ez a 7000 példányban megjelenő tájékoztató füzet tájékoztat, hanem rajta van a Magyar Művelődési Intézet honlapján, a minisztérium honlapján, tehát ahol számítógép van, s ahol értenek a számítógéphez, ott elérhetők ezek az információk.

Szeretnénk változtatni ezen a 2000-ben született minisztériumi rendeleten abban is, hogy a képzésben résztvevőknek kitágítsuk a választási lehetőségét. E pillanatban a rendszer úgy működik, hogy az illető kitalálja, hogy mit szeretne tanulni, mikor szeretne tanulni, megbeszéli az intézményvezetőjével, az megbeszéli a fenntartóval és a fenntartó összegzi a településén található összes közgyűjteményi, közművelődési intézményben dolgozó képzési igényét. Ebből csinál egy egységes felterjesztést, és ennek alapján kapja meg maga az önkormányzat illetve a fenntartó a normatívát, és ezt a normatívát elkülönítetten kezeli, erről rendszeresen beszámol. Spájzolhatja, hisz ahol egy két fős intézmény van, nyilvánvaló, az első két évben nem lesz elegendő az a fejenkénti normatív támogatás, még önkormányzati hozzájárulással sem, hogy egy igényesebb tanfolyamot el tudjon ebből végeztetni.

Azt állampolgári jognak gondoljuk, hogy ha kötelezzük a munkatársainkat arra, hogy 120 órát tanuljanak, akkor óránként legalább 1000 forint normatív hozzájárulással ezt megtámogassuk, mert ugye, ma már az órák ára nem itt kezdődik. Ez tényleg csak hozzájárulás, hogy kedve legyen, hogy meg tudja venni a könyveket.

Hozzá kell tennem, hogy nem csak ez a 15-17 ezer forint fejenkénti, évenkénti támogatás megy a szakmai továbbképzésre. Minden 8 órában dolgozó munkatárs dokumentum beszerzési összeget kap a minimálbér felének megfelelő összeg nagyságrendjében. Tankönyv, hangzóanyag, kazetta, tehát a tanulmányai támogatását segítő eszközökre kapja, amely a kulturális minisztérium költségvetésében – támogatásostól, beszerzésestől – olyan 500 ezer forint körüli összeget jelentett, ami, tudjuk, hogy nem elég, de azt is tudjuk, hogy a kevésnél azért mégis csak több.

Abban reménykedünk, hogy ez a továbbképzési forma behoz a rendszerbe olyan embereket is, akik nem népművelő végzettségűek. Tehát más szemléletet, más értékrendet, az élethez közelebb álló feladatrendszereket fognak megfogalmazni, és az ehhez kötődő ismereteket talán leírják és hajlandók is megtanítani a többieknek – mert bárki akkreditáltathat programokat.

 

Az akkreditációért 30 óránként 15 ezer forintot kérünk, ami egy nevetséges összeg. Nem tudjuk belőle a lektorokat kifizetni. Mert akinek nincs számlája, annak egyrészt a 15 ezer forintnak a fele jut, másrészt nekünk 45 ezer forintba vagy majdnem annyiba kerül az akkreditáció lektori költsége. Tehát ezen is módosítani kell, valószínű, hogy egy kicsit emelni fogunk az összegen, talán egy 5 ezer forinttal, hogy mégis kijöjjünk belőle, mert ez a minisztérium igazgatási költségkeretébe megy be, onnan kapjuk vissza, nem vagyunk kötelezve nyereségre. El kell tartsa magát a rendszer, eddig eltartotta. 7 év alatt eltartotta.

Ez a rendelet a közgyűjteményi és közművelődési intézményekben dolgozó emberekre vonatozik, így vonatkozni fog a 4 órás könyvtárosokra, a 4 órás tájházakat működtető, múzeumi feladatokat ellátó tanító nénikre, illetve muzeológusokra, tehát kibővíti az egész vidéki kulturális rendszert, és abban reménykedünk, hogy a maga módján a vidékfejlesztéshez egy kicsit hozzá fog tudni járulni.

 

Ebben az egész modernizációban nagyon komoly szerepet játszik az Országos Szakképzési Jegyzékben szereplő szakképesítések – az alapfokú, ami 8 általánosra, a középfokú, ami érettségire, és a felsőfokú, amelyik érettségi után, a felsőoktatási intézmény által alapított szakképzésre vonatkozik.

Ez az egész OKJ rendszer hatalmas reform előtt áll. Azért lényeges, mert eddig 800 szakképesítést tanítottak a szakközép és a szakképző iskolák, és ez a 800 szakképesítés 400-ra köteles csökkenni a Lisszaboni program szerint.

A Lisszaboni programot minden Európai Unióba tartozó ország aláírta, az a funkciója, hogy kompatibilisekké tegye a szakmákat, tehát egy Magyarországon végzett hidegburkoló bizonyítványa Hollandiában akkreditáció nélkül elfogadható.

Tehát ez a munkaerő csere lehetőségéhez akar alapvetően és egyértelműen hozzájárulni. Ez a változás maga után vonja nagyon sok szakma megszűnését. 2008-ig lehet még ezeket a szakmákat tanítani, de 2008 után már csak a Lisszaboni program szerint elfogadott és szabályozott, és elsősorban gyakorlat orientált szakképesítéseket lehet.

Az OKJ képzésben még várható egy nagyon nagy változás, s ez a 6 évvel ezelőtt létrehozott regionális át és továbbképző központokkal áll kapcsolatban, amelyekből 9 működött az országban. Ezekről kiderült, hogy túl távol vannak azoktól a kistelepülésektől, amelyekben a legnagyobb a munkanélküliség.

Aki nem regisztráltatja magát munkanélküliként, annak fogalma sincs, hogy ezekben a regionális munkaerőközpontokban valami szakmát vagy átképzést vagy valamiféle olyan tudást vagy képességet szerezhetne, amely az ő munkaerő piaci esélyeit megjavítaná.

Most, miközben az OKJ képzések száma csökken 400-ra, létrehoznak minden régióban két Területi Integrált Szakképző Központot, röviden TISZK-et. Ezekek hatalmas pénzeket fognak kapni az Európai Uniótól, és ezek a TISZK-ek számítógépes rendszerrel működő, termelőtevékenység gyakorlóhelyeivé fognak felnőni. Számítógéppel vezérelt marósokat vagy számítógéppel vezérelt fémmegmunkálókat fognak képezni, és nem csak nappali tagozatos képzést fognak ellátni, hanem levelező tagozatos képzést is. Tehát a munkanélküliek át- rá- és kiképzését is el fogják látni.

De ezzel együtt is úgy gondolom, hogy az OKJ képzésben még mindig marad terület nekünk, így a Közművelődési szakember 1-2-ben, a Közösségfejlesztőben, ezekkel a TISZK-ek nem fognak tudni mit kezdeni, mert nincs szakemberük.

Tehát a Magyar Művelődési Intézetnek a vizsga és szervezőtevékenysége továbbra is megmarad.

Nagyon fontos még megemlíteni az OKJ-s szakképesítéseknél az intézet szerepét.

2002-ben a 9/2002-es miniszteri rendelet az összes kulturális minisztérium szakmai irányítása alá tartozó szakképesítés – ez 53 szakképesítés, a korrektortól a színész a versmondó, a kottamásoló, a képszerkesztő vagy a hozzá kötődő könyvkötői vagy a múzeumi, restaurátori stb. – vizsgafeladatait a Magyar Művelődési Intézetre bízta, mint háttérintézményre és ehhez személyi fejlesztést is adott.

Az OKJ képzés egy kicsit át fog alakulni – azzal, hogy összevonódik a két minisztérium –, nem tudjuk, hogy a 2002-es rendeletből mi marad meg, mit fog a területből magának az Oktatási Minisztérium kihasítani és mit a Gazdasági Minisztérium, a Munkaügyi Minisztérium, mert ezek mind érintettek a dologban.  

 

A mi területünk, konkrétan a közművelődés, nem veszített el egy szakmát sem, tehát megmaradt a Kulturális menedzser, megmaradt a Közművelődési menedzser, ami eddig Közművelődési szakember névre hallgatott, megmaradt a középfokra épülő Közművelődési szakember 2-es képesítés is, amelyikből kevés, inkább a felsőfokúból volt több, amelynek előfeltétele felsőfokú, nem szakirányú végzettség, de lehet szakirányú is. Például, akik 15-20 évvel ezelőtt végezték a népművelés szakot, és most igazgatói pozícióba vágyakoznak, vagy aktuálisan benne vannak, azok, pl. a kulturális menedzser OKJ-s képesítést vidáman rátették a diplomájukra és sok olyan dolgot tanultak meg belőle, amivel hasznára váltak az intézményüknek és a saját karrierjüknek is.

Nagyon érdekes, hogy ez a Közművelődési szakember 2., ez még ki is bővült. Mert a korábbi rendeletben volt egy korábbi Közművelődési szakember 2. képesítés, de volt egy törzsanyag, amire alternatívként lehetett választani 9 féle modulból egyet.

Ebben volt népfőiskola, volt közösségfejlesztő, volt gyermek népi játszóházi foglalkozásvezető, volt művészeti szolgáltatás szervező, idősprogram szervező, gyermekjáték szervező, ifjúsági szervező, drámajáték vezető – szinte valamennyit felsoroltam.

Ezeket a modulokat ez az új Lisszaboni rendszer legyalulta és egyetlen egyet emelt viszont szakképesítés szintű tevékenységgé, ez a közösségfejlesztés.

Tehát Közművelődési szakember 2., Közösségfejlesztő maradt meg, az összes többi az eltűnt, és ezért minden olyan intézménynek és személynek, aki ezeknek a kidolgozásában 1994-96-ig igen aktívan részt vett, annak felajánlotta a főosztály, hogy ingyen akkreditáljuk neki 5 évre, hogy ez a tudás ne kerüljön ki a képzési rendszerből.

Úgy gondolom, hogy akiknek levelet írtunk, mind fognak élni ezzel a lehetőséggel. Az első adag válasz már meg is érkezett, a Magyar Művelődési Intézet is, többet is szeretne magának akkreditálni. Táborszervezés, pályázatírás és egyéb nagy feladatok tömkelege köti le ilyenkor az embereket, ezért nem érkeztek még mind meg azok a kérelmek, amelyek alapján majd akkreditálni tudunk.

 

A képzést mi tágabban, kitágított értelemben értelmezzük. A következő táblázat és grafikonok mutatják azokat a tanfolyamokat is, amelyek a mi művelődési házainkban zajlanak, de a vezetőik nem a mi népművelőink. A szakköröket, a madár vagy a természetvédő szakkört – helybéli biológia tanár vagy helybéli egyetemi oktató vezetésével. Vagy például a TIT előadásokat, amelyek a kor aktuális, figyelemre méltó kérdéseiről egy-egy alkalmat biztosítottak, s nem kevesebb, mint 1,4 millió ember fordult meg 2004-ben ezeken a rendezvényeken. (Azért a 2004-es adatokat használom, mert a 2005-ös adatok feldolgozása most történik.)


 

ÖSSZEFOGLALÁS A 2004. ÉVI KÉPZÉSEKRŐL

 A 3361 közművelődési szervezet szolgáltatásait CSAK A MINDENNAPI ÉLETMÓDHOZ, ÉLETESÉLYHEZ KÖTŐDŐ KÉPZÉSI CÉLBÓL 2004-ben igénybe vette:

 

Aktivitások

Résztvevők

Tanfolyamok                                     6.053 db

                                                       188.311 fő

Szakkörök                                          9.347 db

                                                       327.200 fő

TIT előadások                                 24.465 db

                                                    1.466.496 fő

Non-formális egyetem                         887 alk

                                                         33.241 fő

Vetélkedő                                         7.782 alk

                                                    1.111.416 fő

Iskolarendszerű képzés                  78.668 alk

                                                       912.419 fő

OKJ képzés                                          375 db

                                                           7.939 fő

Gyermek-ifjúsági kör                        1.690 db

                                                         44.252 fő

Játszóház                                           3.064 db

                                                       138.645 fő

Idősek klubja                                    1.913 db

                                                       120.972 fő

Kulturális célú kirándulások           10.209 db

                                                       491.743 fő

Összes alkalom                              144.453

Résztvevő                                    4.842.634 fő

 

       

 

       

 


Non-formális egyetemek alatt értjük a szabadegyetemeket, amilyen a József Attila Szabadegyetem, vagy amilyenek Kecskeméten, Békéscsabán, Miskolcon, Veszprémben mind működnek, illetőleg azokat a nyári egyetemeket, amelyek természettudományi, társadalomtudományi, művészeti nyári egyetemek. Érdekes módon ezek visszaesőben vannak. A számuk és a rajtuk résztvevők száma az elmúlt 3-4 évben folyamatosan csökken. Ez úgy gondolom, azzal függhet össze, hogy a munkahely megtartásában minden munkaerő rendkívülien érdekelt, és csak a szabadon lebegő értelmiség tudja megengedni magának, hogy egy hétre vagy 3-4 napra elmenjen, és a feladatokat helyette másvalaki lássa el.

 

A művelődési házainkban nagyon nagy mennyiségben működnek általános iskolák esti tagozaton, középfokúak esti tagozaton, felső fokúak esti, levelező tagozaton, lásd BMK vagy a szombathelyi kihelyezett tagozat, vagy a Magyar Művelődési Intézetben a jászberényi tagozat. Gyakorlatilag a közművelődés az oktatás esti tagozatában is keményen érdekelt.

 

Rendkívül széleskörű a képzés a művelődési otthonainkban a gyerekek számára. A test kimunkálása, a balett, a néptánc, a jóga, a keleti sportok, a tornagyakorlatok, felkészítő gyakorlatok széles köre működik a művelődési házakban. Ahol uszoda van, ott úszóoktatással is foglakoznak. Ezek a tevékenységek mind szakember irányítása alatt működhetnek csak, a népművelő hirdeti, szervezi, regisztrálja, gondozza, de nem ő látja el.

Minden második művelődési házban van gyermek és ifjúsági kör. A közművelődési intézményeink között 60 körüli az ifjúsági ház. Amelyik régen úttörőházként működött, és most csak gyermekek programjainak a szervezésével foglalkozik. Azt is el kell mondanom, hogy ebben a sokoldalúságban az énekkar, a művészeti alapfokú oktatás is nagyon sok intézményünkben jelen van.

Az ÁMK-k száma 293, tehát körülbelül 10 %-a, nincs egészen tíz százaléka az összes intézményünknek. Zömükben attól lettek ÁMK, hogy alapfokú művészeti oktatást biztosítanak a gyerekeknek – ének, zene, hangszeres zene, tánc, stb. területeken.

Azt is el kell mondanom, hogy az iskolák a csökkenő gyereklétszám ellenére – olyan szülők esetében, akik nem rendelkeznek annyi szabadsággal, mint amennyi vakációval a gyerekeik – igyekeznek a gyerekek felügyeletét megoldani, és ebben is segít az iskoláknak a közművelődési intézményrendszer. A történelmi játszótábortól a természeti vándortáboron és egyéb ilyen jellegű táborozási lehetőségeken át a zenei tábor, a művészeti táborig, a legkülönfélébb lehetőségeket biztosítja, és úgy gondolom, hogy ez rendkívüli nagy segítség a családoknak, és egyben módja a gyermekek képességfejlesztésének.

 

Egészében összefoglalva azt tudom mondani, hogy a közművelődési intézményben való lét, az a szabadság léte. Mert oda önként mennek a gyerekek, addig maradnak, amíg jól érzik magukat. Ez az egyik jellemzője az intézményeinknek, miközben óriási részt vállalnak a felnövekvő nemzedék kompetenciáinak fejlesztésében. A másik, ami nagyon fontos, hogy amit az iskola nem vesz észre – a tananyagra való koncentrálásából következően – a gyermekben, nem a tanulóban, hanem a gyermekben, azt a közművelődés megpróbálja észrevenni, s egyben képességgé, adottsággá, tehetséggé fejleszteni.

Nem egy olyan híres művészünk van – elsősorban a vizuális művészetek területén –, aki a közművelődési intézmények rajz és fafaragó és szobrász, keramikus és fazekas szakköreiben indult pályának, aztán ott beleszerelmesedett a tevékenységbe, és ilyen irányú szakközépiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat is végzett.

 

Fontos önképző lehetőségnek látom az intézményeinkben a hatalmas mennyiségű vetélkedőt, a vetélkedők tömegét, amelyeket nem csak nemzeti évfordulókkor rendeznek. Van itt a minisztériumban, ugyanis, egy Nemzeti Évfordulók Titkársága, 2007-ben Batthyány évre, vagy Balassi évében a Balassi vetélkedőkre készítették fel a gyermeket. Ezek csapatmunkák, együttműködésre való készségeket alakítanak a gyerekekben. S ezek kérdéseinek már gyakran a mi népművelőink a kitalálói, és a szervezőmunkának ők a tudorai.

Nem kevesebben fordultak meg ilyen vetélkedőn 2004-ben, mint 1,1 millió gyerek. Tehát ez egy nagyon komoly létszám, és nagyon komoly teljesítmény a szakma részéről.

Ezért is örülünk, ha a Bolognai program a felsőoktatás struktúráját, tananyagrendjét is megváltoztatja, és a szervezéstudás és -képesség, a konkrét szervezni tudás olyan rendszerei kerülnek megtanításra, amelyek gyerekek és felnőttek ilyen jellegű tevékenysége szervezésére is jól használhatók. 

 

A játszóház a legnépszerűbb. Annyira népszerű a játszóház az intézményeinkben, hogy már a mamutcégek is megirigyelték. Korábban a Tesco-ban és egyéb helyeken, ahova a szülők a vásárlásra elviszik a gyermekeiket is, az arcfestés és egyéb ilyen modern dolgok voltak a népszerűek, ma ott csak 3-5 anyuka, 4-5 gyermek lézeng. A barkács osztályon a játszóházban pedig, a manuális készséget fejlesztő dolgokról alig lehet hazavinni a gyereket. És nem csak ezt tartom nagyon jó dolognak, ezt is. De azt is, hogy a szülő maga is belebarkácsol a dologba. Tehát a nemzedékek közötti kapcsolatot ez a népi játszóház, foglalkozás, ez gyönyörűségesen alapozza. Hisz tudjuk, hogy a szülők és a gyermekek közötti viszony nem mindig olyan ideális, mint szeretnénk.

Nagyon sok olyan kirándulást szerveznek az intézményeink, amelyek egy naposak, amelyek a hazai műemlékek, a hazai idegenforgalom célpontjaiként működnek, tehát nem csak az iskola segíti hazánk kincseit megismerni, hanem a közművelődési intézmények is.

Mindaz, amiről beszéltem, ez csak a hétköznapi élethez kötődő, a mindennapi tevékenységhez kötődő, 2004-ben az intézményeinkben lezajlott képzési alkalmak vagy folyamatok vagy tanfolyamok, vagy a szakkörök. Ez utóbbiak, mondjuk olyan szekták. Éveken keresztül az a nyugdíjas vagy nem nyugdíjas szakember vezeti az ásványkört, a bélyeggyűjtő szakkört, a modellező, a vasútépítő kört, ahol a nagypapa meg a 8 éves kisfiú együtt állítja ki a vasúti modellt, amelyet együtt alkottak meg. Ezek nagyon gyönyörű tevékenységei az intézményeinknek.

És – csak a mindennapi életmódhoz kötődően –, 2004-ben az intézményeinkben 4,8 millió ember fordult meg.

És ebben nincs benne az amatőr színjátszás, a kórusmozgalom, amelyiknek 120 ezer tagja van, ebben nincs benne a versmondás, tehát a művészeti jellegű, amatőr művészeti tevékenységek nincsenek benne. Nincs benne a hagyományőrző néptánc, népdal, kórus, hagyományőrző együttesek tevékenysége, ami körülbelül ugyanennyi lehet.

 

Tehát azt lehet mondani, hogy – mindezeknek a tevékenységeknek a megőrzéséhez, a csökkenő gyereklétszám képességeinek minél hatékonyabb fejlesztéséhez, de minden korosztály mind szélesebb építésének minél szélesebb körű tevékenységéhez – nagyon sok képzési feladatunk van. Mert például vissza kell hódítanunk a disco-ból a művelődési házak értelmes tevékenységeibe a 14-29 éves korú fiatalokat.

Úgy gondolom, hogy a felnőttek képzésének, átképzésének, munkaerő piaci felkészítésének egy bonyolult rendszere működik rajtunk kívül. Ennek mi gyakorta helyet tudunk adni, fejlesztési programokat tudunk adni. Tudva és vállalva, hogy egy 5 ezer vagy egy 6 ezer lélekszámú kisváros népességének a bajait leginkább ez a humán értelmiség – a mi szakmánk – tudja, és ő az, aki súgni tud azoknak is, akiknek csak a munka világa a fontos, de maga az ember nem. A beszélő szerszám a lényeg. A többi az nem.

Tehát minálunk az ember a hangsúlyos, és az emberben a munkaerő az fontos, hisz meg kell élnie a családnak, de a mi tudásunk ad egy sereg olyan ötletet, ami akár a természeti kincsek, akár a környék egykor létező tevékenységei alapján megélhetést is biztosít az ott élőknek. Ahogy Dániában, Svédországban, Hollandiában. Ahol felújították a népi kézműves szakmákat, a természethez kötődő tevékenységeket. Nem csak a föld művelésével vagy a terményeik eladásával foglakoznak, hanem a hagyományaikból élnek. Kialakítva egy új területi identitást, erősítve a nemzeti identitást, amely van.

 

A képzésnek az elkövetkező 4 évben körülbelül erre kell a figyelmét fordítania. Én nagyon bízom benne, hogy ez a rendelet hamar meg fog születni. Hogy azokat, akik nagyon sok mindent tudnak a vidékről, a vidéken élő emberről, a magyarországi kisebbségekről, a Magyarországon élő romákról, úgy tudjuk segíteni, hogy a munkájuk eredményesebb legyen, hogy több lehetőséghez juttathassák azokat, akik a képzésekben részt vesznek.  

Mátyus Aliz