ÍME, A SZAKMA – EGY MEGYEI INTÉZMÉNYÉBEN – IMÍGYEN BECSÜLTETI NAGYRA MAGÁT

A Pest Megyei Közművelődési Intézetben ülünk, a Megyeháza ódon épületében. A beszélgetés résztvevői: Makra Borbála, D. Barabás Mária, Gaál Anna, Szádváriné Kiss Mária és Varga Zsuzsanna. Arról beszélgetünk, hogy az intézmény, mint Pest megye művelődésében egy különleges szerepet játszó szervezet, milyen sajátosságokkal rendelkezik. Az igazgatónő tartja kézben a beszéd fonalát. Intézménytörténelmet mesél, szakterületeket és szakembereket mutat be, szólásra kéri őket.

 

Makra Borbála: 2002-ben az intézményben vezető váltás és átszervezés történt. Úgy gondolom, az elődöket természetesen nem akarván megbántani, hogy komoly hiányosságokkal és hátrányokkal indultunk.

A különböző megyék intézményeit más-más időpontban és másképp szervezték át, a mi intézményünket az elmúlt 14 évben többszörösen is. A valamikori nagy megyei művelődési központot megszüntetve hozták létre a Pest Megyei Közművelődési Információs Központot. 1996-ban az intézményt Szentendréről beköltöztették a megyeházára. Rendkívül szerény, négy fős szakmai létszámmal indult a szervezet és törvényi háttér nélkül próbálta újra fogalmaznia a feladatait.

Én arról az időszakról szeretnék beszélni, amióta megbíztak majd kineveztek. Először számba vettük mindazokat a hiányokat, amelyek az intézmény szakmai működésének gátjai voltak. Az irodákat ki kellett festetni, mázoltatni, be kellett szerezni azokat az alapvető technikai eszközöket – a számítógéptől kezdve a telefonig, a fénymásolóig –, amelyek alkalmassá tettek bennünket arra, hogy a megyét, a 186 települési önkormányzatot, a közművelődési intézményeket, a tematikus szakági területeket, és a civil szervezeteket kiszolgáljuk. Ez volt az első lépés. Menet közben a szakmai létszám is állandóan változott objektív és szubjektív okok miatt. Az elmúlt években sikerült két fővel bővíteni az intézmény szakmai létszámát. Az intézményben nincs adminisztrátor és nincs gazdasági ügyekkel foglalkozó szakember sem. A szervezet részben önálló gazdálkodású. A munkatársak a szakmai munkájuk mellett elvégzik azokat a technikai, adminisztratív, szervezési feladatokat, amiket más nagyobb intézmények esetében egy apparátus végez. Ez sok feladatot ró a munkatársakra. Intézményünk 2004 novemberében állt fel a jelenlegi létszámmal. Ebben a rövid időszakban viszont meg tudtuk fogalmazni a kiemelt szakmai feladatainkat.

Munkatársaink közül egy kolléga kivételével mindenki Pest megyében él, s ezért, illetve a korábbi szakmai életükből adódóan jól ismerik Pest megyét. D. Barabás Mária, aki a honlappal és a népművészettel foglalkozik, valamikor ennek a jogelőd intézménynek volt a munkatársa, majd Budakalászon dolgozott. Szádváriné Kiss Mária Biatorbágyon volt intézményvezető, s Barabás Máriához hasonlóan ismeri településének kistérségét is. Várnagy Enikő Budakesziről, Varga Zsuzsanna Márianosztráról, én a Csepel-szigetről járok be mindennap. Gaál Anna Budapesten lakik, de voltak Pest megyei kötődései, korábban Vácott dolgozott.

Így állt fel személyi feltételeiben az intézményünk, és így kezdte el szakmai munkáját. Remélem, hogy ma, az eltelt egy év után, nemcsak a megyében, hanem a megyehatárokon túl is látszik, hogy amire vállalkoztunk, azt tudjuk teljesíteni.

A honlapunk és az újságunk prioritást kapott. Rendkívül fontos, hogy a települési önkormányzatokban, illetve a közművelődési intézményekben valamint egyéb területeken dolgozó szakemberek el tudjanak igazodni az információ áradatban. D. Barabás Mária nemcsak hogy kitalálta a honlapot, hanem gondozza is. (A legnagyobb tévedése az intézményeknek, hogy úgy gondolják, hogy megbíznak egy informatikust, hogy “csinálja meg” a honlapot. Hát ez nem így van. Ahhoz, hogy a honlapot valaki tartalommal megtöltse, és hogy az jól működjön, ahhoz jó közművelődési szakembernek kell működtetnie, tudnia kell, hogy mire van szüksége a “kint” élő és dolgozó kollégáinknak). Honlapunk prioritásával is szeretnénk hangsúlyozni, hogy a mai világ elképzelhetetlen az informatika alkalmazása és folyamatos használata nélkül.

 

D. Barabás Mária: Én Hajdú-Bihar megyében kezdtem, amikor a nagy Kölcsey megindult. Amikor megnyitották, én még egyetemista voltam, ott végeztük a gyakorlatainkat, s láttuk, hogy micsoda nagy fellendülésben volt akkor a mi szakmánk, és tele optimizmussal. Ez volt a nagy intézmények kapunyitó időszaka, kiváló kollégák voltak, a nagy öregektől lehetett tanulni, én ott kaptam rá a módszertani munka ízére. Boros Béláné Anika mellett voltam gyakornok, jártuk és megismertük Hajdú-Bihar megyét. Valahogy beleívódott a gondolkodásomba is, hogy soha nemcsak egy programot, önmagában tekintettem, hanem túlnéztem a peremén. Mindig azt kerestem, ami összekötheti más dolgokkal, ami izgalmas benne, amit ki lehet terjeszteni, amiből tovább lehet lépni, amit meg lehet mutatni. Néhány év múlva – mert közben még egyetemen, a “Durkológián” is dolgoztam – Pest megyébe kerültem, Szentendrére, a nagy megyei művelődési központba. Sokan voltunk, nagyon jól kialakított szakági területeket vittünk. Már nem volt idegen számomra az, amibe csöppentem, hiszen ezt Hajdú-Biharból is hoztam magammal. A szentendrei a kollégákkal, akik büszke és öntudatos Pest megyeiek voltak, nagyon sok mód volt arra, hogy járjuk a megyét. Volt saját gépkocsija, gépkocsivezetője az intézménynek. Ez nagyon sokat jelentett a területi kollégáknak, hiszen a személyes kapcsolattartás és állandó kontaktus vitte előre a szakmát, és ez fontos volt mindenkinek. Ez most nehezebb, mert nekünk erre nincs lehetőségünk, mi most itt szakmai tanácsadó, szolgáltató irodaként működünk. Ezt kell pótolnunk egyéb csatornákkal, erre nagyon jó a honlapunk, az újságunk, és a rendezvényeink. Most, ami kihívást jelent számunkra, erről sokat beszélgettünk egymás között is - elég nagy szakmai puttony van mindannyiunk hátán, és pontosan tudjuk a hosszú szakmai gyakorlatunkból - hogy mindig aktuálisan és újra meg kell fogalmaznunk, hogy mi kell a “terepen”. Nem tudományoskodást, nem elvont elméletieskedést várnak tőlünk a kollégák, hanem konkrét gyakorlati segítséget. Úgyhogy mi erre törekszünk. Mindannyian és mindazokon a fórumokon keresztül, amik már a rendelkezésünkre állnak.

 

Makra Borbála: Újra kellett sodorni az intézményünkben az elengedett szálakat. Pest megye tradícióiból és a nagy intézményből adódóan, a sok átszervezéssel, rengeteg létszámcsökkentéssel, a jogszabályi háttérnélküliséggel hiányok keletkeztek, amik kijelölték a munkánkat. Például: nem volt honlapunk hosszú éveken keresztül, illetve rendkívül szerény volt. Vagy: kéthavonta adunk információt, híreket a megyében – az újságunkon keresztül. Formájában és tartalmában 2005-ben megújult a lap, aminek Szádváriné Kiss Mária a szerkesztője. Ő eddig ezzel nem foglalkozott, kicsit hagytam, hogy beleszeressen. Igazából kicsit kényszerítettem is, mert Pest megyének nincs napi, havi lapja, folyóirata, mint más megyéknek. A mi lapunk eljut 1000 példányban az önkormányzatokhoz, közművelődési intézményekhez, civil szervezetekhez, egyéb szakági szakemberekhez.

 

Szádváriné Kiss Mária: Én humán diplomával rendelkezem, és anélkül kerültem a biatorbágyi faluházba, hogy szakmai képzettségem lett volna. (Természetesen azóta már van.) Az is egy nagy szerelem volt, és ahogy Borbála mondta, lehet, hogy én hajlamos vagyok arra, hogy “szakmai szerelmekbe” bonyolódjak. Nekem kellett, hogy az, amit itt csinálok, nagyon nagy kihívás legyen. Bejönni egy intézményből – ahol dolgoztam, amit vezettem, napi kapcsolatban a településsel, velük együtt lélegezve, érezve a légkört, amiben értéket lehet és kell teremteni és közvetíteni – a megyeházára, ami igaz, gyönyörű épület, de mégiscsak egy iroda, ez azért elég nagy váltás. Most az újság számomra a feladat, “a szerelem”, a kapcsolat, de nem egy településsel, hanem egy egész megyével. Célunk, hogy ne legyen egyoldalú a kapcsolat. Várjuk a visszajelzéseket, várjuk a kollégáktól a tudósításokat a példaértékű kezdeményezésekről.

A lap egyik legfontosabb feladata az aktuális információk közvetítése, továbbadása – a felgyülemlett információk terjedelme már annyira nagy, hogy nem fér a lapba, de a honlap miatt egyszerű a helyzetünk, mert ami nem fér az újságba, a honlapunkra mindig fel lehet tenni. Ez a két lehetőség nagyon jól kiegészíti egymást. Ketten együtt élnek, együtt tudnak hatni.

Az aktuális információk mellett a lapban a súly a példaértékű kezdeményezések bemutatására kerül. Ezekből a publikációkból a szakember, az egyszemélyes intézményvezető, de netán még egy nagy intézmény vezetője is, tanulhat. (Az elérhetőségek megadásával mindig lehetőséget adunk a kapcsolatfelvételre, a továbblépésre.)

Az újság vállalt szerepe, hogy a szakma az értékeit felmutassa. Egy szakma az identitását azzal is meghatározza, ha nyilvánvalóvá teszi az értékeit. Ha az értékes személyiségeit bemutatja, megbecsüli. Erre a lap rendkívül alkalmas. Az interjúkon keresztül közelebb kerülünk emberekhez, szakemberekhez, és a szakmaiságukból tanulhat az olvasó. Én azt gondolom, egymás megbecsülése erősíti a szakmai identitást.

 

D. Barabás Mária: Azzal, ha bemutatjuk a szakmánkat, azokat az embereket, akik jelesek, a szakmánk becsületét, méltóságát, rangját is megadjuk. A szakmánknak – mint minden szakmának – küzdenie kell az önérvényesítéséért. Az ágazati vezetés számára is kell a közművelődési területnek bizonyítania, újra és újra. Amelyik terület hagyja magát, mostohagyerek marad. Miután mi ismerjük legjobban a szakmát – önmagunkat és egymást –, nekünk kell, hogy becsüljük, s hogy társadalmi szerepét ismertté tegyük. Ha ezt nem tennénk, ha nem mutatnánk fel szakmánk hasznát és az értékeket, ha a kollégáktól is nem várnánk el, hogy ugyanezt tegyék, akkor mit várhatnánk el a hozzánk való viszonyt és a felénk irányuló elvárásokat illetően.

Szakmai berkeken belül célunk a mind nagyobb igényesség elérése. “Olvassátok, olvassátok, olvassátok, nézzétek, nézzétek!  Menjetek fel a honlapra.” El kell tudni igazodni. Hozzá kell szokni, hogy keresni kell az információt. Minden szakmabelinek el kell tudnia igazodni, és versenyképesnek kell lennie a szakmán belül – legyen az idősebb vagy fiatal. A szakma is csak így lesz versenyképes más szakmák között.

 

Szádváriné Kiss Mária: Az újság arculata már kifejez valamit. És a szakma szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy egy kéthavonta megjelenő folyóiratnak van-e, s hogy mi a súlya. Mint ahogy nem elhanyagolható ebben a tekintetben az intézmény honlapja sem. Egy honlapra vagy egy intézmény kiadványaira ránézve rögtön kialakul róla egy kép, azonnal adódik róla egy információ. Az rögtön azt mutatja, hogy komolyan lehet-e venni, vagy hova lehet helyezni az illető szervezetet, információ a fenntartó felé, a társintézmények felé.

A kulturális területen hatványozottan fontos tényező az arculat. S ez felveti, amit én nagyon fontosnak tartok, az intézményvezető felelősségét, hogy – egy bizonyos költségvetésből – mit tartva hangsúlyosnak, mire mennyit biztosít. Borbála komolyan végiggondolta és fontosnak tartotta az első pillanattól, amikor az arculattervezés folyt, hogy erre a területre nagyon sokat kell áldozni. És láthatóan volt értelme. A komolyságunkat, a súlyunkat mutatja. Ugyanúgy, ahogy minden intézmény esetében, mindenhol. Viszont – azt gondolom –, hogy nekünk, egy megyei intézménynek, a kiadványainkban, az összes megnyilatkozásunkban, az összes tevékenységi területünkön, amit vállalunk és csinálunk, annak példaértékűnek kell lenni – a települési intézmények és önkormányzatok felé. Hiszen mi másért lennénk mi intézet – ahogy a megváltozott nevünk is mutatja. Nem információs központ, hanem Közművelődési Intézet. A mi fogalmaink szerint az intézet feltételezi a minőségi szakmaiságot. Ami támpont, amihez lehet viszonyulni, igazodni, kapcsolódni. Egy intézmény, amelyikben a szakemberek felkészültek, akiktől lehet tanácsokat kérni és megerősítést kapni.

 

Makra Borbála: Azért ez egy hosszú folyamat lesz, tizennégy évet nem lehet egy év alatt behozni. És igazából ez egy olyan terület, ahol minden nap bizonyítani kell. Ami alapvetően fontos esetünkben, amivel kezdeni kellett volna, az az, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni a fenntartó támogatását. Amit itt kialakítottunk közösen, ahogy az intézmény létszámában, szakmaiságában felállt, mindezt a fenntartó támogatásával érhettük el. Az elmúlt években több mint 30 MFt-os költségvetési támogatást kaptunk, miközben – én nagyon jól tudom, hogy – több megyei intézmény nehéz helyzetben van, az összevont feladatellátás során kevesebb jut a közművelődési tevékenységre.

A legfontosabb, hogy a fenntartó elfogadja a mindenkori munkatervünkben azokat a prioritásokat, szakmai fontosságokat, amikkel hitelessé tehetjük magunkat Pest megyében.

Beszéltünk a honlapról, az újságról, beszélni kell a tájoltatásról. Ennek előzménye van, a Nemzeti Kulturális Alapprogram évekkel ezelőtt pályázatot írt ki erre, és azon az első fordulóban az akkori intézmény nagyon szerényen szerepelt. Akkor párhuzamosan futott itt a megyeházán egy ún. Vármegyefesztivál, rendkívül komoly költséggel. Én úgy gondolom, hogy ennek lehetne létjogosultsága Budapesten is, csak nem ilyen PR-ral és nem ekkora költségvetéssel. Nem tudom, hogy a vármegyefesztivállal az elődeink kiket akartak megszólítani, maga az ötlet nem rossz, hogy Pest megyeiséget bemutatni, de kinek? A belvárosnak? Budapestnek? Az ide érkező vidékieknek vagy a külföldieknek? Én úgy gondoltam, hogy sokba kerül ez az egyetlen, két napos rendezvény, miközben nagy a hiány a kistelepüléseinken a színvonalas programokból. A Vármegye Fesztivál költségvetését mi inkább a tájoltatásra fordítjuk.

Ennek a gazdája Szádváriné Kiss Mária, aki naponta van kapcsolatban Pest megye kistelepüléseinek polgármestereivel, intézmények vezetőivel. E tekintetben nekünk nem lényeges, hogy egy művelődési házban, általános iskolában történik ez a tájoltatás vagy egy templomban. Az a fontos, hogy a helyi társadalmat elérjük, meg tudjuk szólítani, és fontos az is, hogy nem mi mondjuk meg, hogy mit viszünk oda, hanem ők mondják, hogy mit szeretnének, mi az a műfaj, amit szeretnének kiválasztani. Van, aki a néptáncot szeretné, van, aki komolyzenei hangversenyt, más pedig kiállítást. Mária az, aki az intézmény költségvetéséből, valamint az elnyert pályázati pénzből ezt megszervezi. A tevékenység során kapcsolat alakult ki azokkal a kistelepülésekkel is, akik korábban soha nem fordultak hozzánk. Most, vagy holnap már esetleg megkérdezik egy falunapnál, mikulás programnál, hogy milyen műsort vegyenek, szerkesszenek, vagy azt, hogy hogyan kell megírni egy pályázatot. Úgy gondolom, hogy élő kapcsolat alakul így ki a településekkel. Ez a folyamat a sok visszajelzés szerint elindult.

 

Szádváriné Kiss Mária: A másik oldal is fontos, ezért hozzáfűzném, hogy a tájoltatás a megyében lévő amatőr művészeti csoportok, amatőr és hivatásos előadók számára is fellépési lehetőséget jelent. És egy fél mondat, a pontosság kedvéért. A tematikát ugyanis meghatározza – és ebben szoktak tévedésben lenni a települések – a pályázati kiírás. A nagy tematika általában a pályázati kiíráshoz igazodik, és azon belül, elég széles kínálatból választhatnak a települések.

 

Makra Borbála: Az tévedésben van, aki úgy gondolja, hogy Pest megye egy rendkívül gazdag megye. Itt is vannak ún. “végek”. Kistelepüléseink is vannak, 99 fős települések is, nekünk nagyon oda kell figyelnünk rájuk. Tradicionális városaink is vannak, mint Cegléd, Vác, Szentendre, Gödöllő, Nagykőrös. Vagy beszélhetnénk a 60.000 lélekszámú, 1950-ben Pest megyéhez csatolt Érdről, a legnagyobb faluból lett megyei jogú városunkról.

A honlap, az újság, a tájoltatás után térnék rá a statisztikai adatszolgáltatásra, arra a tevékenységre, ami 2006-ban ki fog teljesedni. Amikor megbíztak ennek az intézménynek a vezetésével, akkor nagyon kevesen küldték be a megyéből a kötelező közművelődési adatszolgáltatást. Kitaláltunk erre egy szerény kis kiadványt, ami nem elemző, hanem adatfeltáró jellegű. Mert hogy reagál egy polgármester, ha az van benne, hogy nem szolgáltattam adatot, a mellettem lévő település pedig igen. Hát, ez nem esik neki a legjobban. Ezzel a kis praktikával sikerült komoly változásokat elérni. Bízunk benne, hogy a (rejtetten elért) adatszolgáltatási fegyelem mellett, most már a minőség is változni fog. Mert ezzel még gondok vannak. Biztosan más megyék is tapasztalják, hogy az adatszolgáltató nem mindig érti, tudja, hogy egy-egy statisztikai mutató mit is jelent pontosan. Ez nagy probléma.

A statisztikák feldolgozását hosszú évek óta Várnagy Enikő végzi.

Nem lehet szó nélkül hagyni, ami Miskolcon is kiderült, hogy az ERIKANET gondozásában Pest megye az országban az első öt megye között van. Erre a feladatra nagyon sok pénzt áldozunk. Persze vannak a rendszernek hibái, de a jövő az, hogy ezt az adatbázist folyamatosan karban kell tartani. Ehhez mi úgy járultunk hozzá, hogy az intézmény a közművelődési rendelet végrehajtása érdekében kísérleti jelleggel létrehozott egy kistérségi szakmai kollégiumot, amely nem illeszkedik a statisztikai kistérségekhez. A 16 fős szakmai testület első feladata az volt, hogy az általunk szerkesztett adatlapok segítségével felmérjék a megye településeit és intézményrendszerét, a célból, hogy korrekt, aktuális adatbázist hozzunk létre.

Ez a program 2002-ben indult, így tudtuk feltölteni a MKIR rendszert, illetve majdan az ERIKANET-et. Minden fórumon, minden alkalommal, mindenhol megragadjuk az alkalmat, és felhívjuk a figyelmet arra, hogy ezt a rendszert tölteni kell, és csak akkor lesz friss, ha beküldik az információkat.

Változatlanul szervezzük a szakmai kistérségi beszélgetéseket, minden szakmai kistérségben szeretnénk megjelenni. A jövőben újra fogalmazzuk a szakmai kistérségi feladatainkat és szerepünket is.

 

Fehér folt volt az intézményünk életében a képzőművészet és a színjátszás. Gaál Anna, amikor megérkezett, ez a két nagy feladat várt rá. Korábban ezeken a területeken külső munkatársakkal dolgoztunk együtt. Úgy gondoltuk, hogy új alapokra kéne helyezni a színjátszással, a képzőművészettel kapcsolatos feladatainkat, s elindítani képzéseket.

Arról még nem is beszéltünk, hogy D. Barabás Mária még a folklór és népművészeti, tárgyalkotó ügyeket is viszi, amivel a felmenő rendszerhez kapcsolódtunk.

 

Gaál Anna: Pont egy éve kerültem az intézményhez, és ez a két terület számomra mindig kedves volt, végigkísérte az életemet a pályán. Dolgoztam megyei, városi intézményben, voltam megyei szakfelügyelő, éveket töltöttem a Képző- és Iparművészeti Lektorátuson. Azt hiszem, hogy ezen a területen mindenki csak egyfajta megszállottsággal tud szívvel-lélekkel dolgozni.

Borbála említette a szakmai kollégiumot, és a szakmai kistérséget. A szakmai kollégium által feldolgozott adatlapokon keresztül kezdtem ismerkedni a megye intézményeivel. Ezeknek az adatlapoknak a feltárása során derült ki, hogy melyek azok az intézmények a megyében, ahol adottak a feltételek, egyrészt vannak alkotó közösségek, másrészt olyan kiállítótermek vagy kiállításra alkalmas termek, ahol az amatőrök helyet kaphatnak arra, hogy bemutatkozhassanak. Ahol vannak alkotó közösségek, ott azért már valami elindult. Feltárult előttem, hogy hol vannak olyan települések, ahol az amatőr képző és iparművészeten belül komoly eredményeket tudhatnak maguk mögött, és ahol csírájában már található valami, valami már elindult. A kapcsolatfelvétel megtörtént, sikerült megismerkednem olyan alkotóközösségekkel, akikkel a jövőt közösen tervezhetjük.. A cél az, hogy a képző és iparművészetet a megyében megismerjük, s létrehozzunk egy képzőművészeti tanácsot a jeles alkotóközösségek vezetőiből, a legjobb alkotókból és olyan hivatásosokból, akiktől nem idegen az amatőrökkel való foglalkozás. Hogy az amatőr művészeknek kapaszkodókat, lehetőséget tudjunk teremteni annak érdekében, hogy fejlődhessenek.

Ebben a megyében nagyon sok alkotó dolgozik, de azzal is szembe találtam magam, hogy gyakran rendkívüli rossz, elhanyagolt helyzetben élnek és dolgoznak. Ki vannak szolgáltatva az adott közművelődési intézmény hol rossz, hol még rosszabb, hol éppen csak elfogadható anyagi körülményeinek, illetve adott esetben az önkormányzatok kénye-kedvének is, akár ott lebeghet a fejük felett, hogy elveszítik a fedelüket.

35 olyan település van a megyében, ahol számottevő képzőművészeti tevékenység folyik, és ezeken a településeken többnyire az amatőr alkotók is jelen vannak. A triennálé rendszerben működő XIX. Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat felhívásának népszerűsítése és a megye képzőművészeti életének, alkotó közösségeinek megismerése – számomra – egybeesett. Kísérletképpen – a pályázati felkészülést segítendő – néhány településen előadással, műbírálattal egybekötött konzultációt szerveztünk az alkotók számára. A programok sikere megerősített bennünket abban, hogy ezekkel, az ilyen jellegű foglalkozásokkal tehetünk a legtöbbet a megye amatőr képzőművészeinek a fejlődéséért. Ezeknek a képzési alkalmaknak koncentráltabb formája lehet – az ugyancsak terveink között szereplő – nyári alkotó táborok szervezése, valamint az országos tárlatokhoz való csatlakozás mellett, a felező időben megrendezésre kerülő megyei kiállítás.

Természetesen a most megrendezett Pest Megyei Tárlathoz hasonlóan minden tervünket a társintézményekkel együttműködve fogjuk megvalósítani. Ezen a területen is lépésről lépésre kívánunk haladni. A megyei tárlat és a konzultációk iránti érdeklődés bizonyítja, hogy Pest megye képzőművészeti életében komoly szerepük van az amatőr alkotóknak. Speciális helyzetünkből fakadó módszertani központi szerepünk a társintézményekkel közösen megvalósított programokban teljesedik ki. A Pest Megyei Tárlathoz kapcsolódó, azonos címet viselő kiadványunk pedig hiánypótló, és visszamenőleg és előre is sok mindent reprezentál; számunkra legfőképpen azt, hogy e szakterület felkarolásával jó úton járunk.

A színjátszás területén az utóbbi tíz évben külső munkatárs látta el a legszükségesebb feladatokat, miközben Pest megyében az amatőr színjátszásnak komoly hagyományai vannak.

A XIV. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozó megyén belüli körzeti, majd regionális rendezvényeinek szervezése módot adott a viszonylag gyors és pontos állapotfelmérésre, és a tapasztaltak alapján a feladatok meghatározására.

A fellépő csoport- és szakkörvezetők egy része – mivel már részt vett drámapedagógiai képzésen – azzal a bizonyossággal vette kézbe egy-egy gyermekcsoport irányítását, hogy sikerre viszi azt. Végül a bemutatón átélt kudarc gyakran kedvét szegte vezetőnek és csoportnak, így a következő találkozóra már nem is jelentkeztek, sőt gyakran fel is oszlottak.

Feladataink, lehetőségeink meghatározásánál elsősorban azt tartottuk szem előtt, hogy nem veszhet kárba az a tiszteletre méltó akarat, rengeteg munka, amit egy-egy produkció létrehozása jelent. Első lépésként tehát a gyermekcsoportok vezetőit szólítottuk meg és – műhelymunka keretében megvalósuló, gyorsan hasznosítható, színjátszó-pedagógiai ismereteket is nyújtó – képzésre hívtuk őket. Képzésünkben kiváló, országosan elismert, nagy gyakorlattal rendelkező szakemberek vesznek részt, az ő közreműködésükkel a jövőben akkreditált képzés meghirdetésére, szakmai- módszertani kiadványok megjelentetésére is készülünk.

A Pest megye gyermekszínjátszásában szaktekintélynek számító csoportvezetőkkel (Fodor Mihály, Kis Tibor, Lapu Mária) a gyermekszínjátszás alapjainak megerősítését tűztük ki célul. Ezt a munkát a képzéseken kívül nyári gyermekszínjátszó tábor szervezésével kívánjuk megerősíteni. Az így megteremtett erős alapokra épülhetnek majd a diákszínjátszás területén jelentkező feladatok, de mivel itt is lépésről-lépésre szeretnénk haladni, ezek a későbbi terveink között szerepelnek.

 

Makra Borbála: Várnagy Enikő kolléganőnk most nincs itt, de mint említettem, ő foglalkozik a statisztikával és az ERIKANET feltöltésével. Ezen kívül vannak olyan kezdeményezései, olyan szakmai műhelyek működését segíti – mint pl. a Budakeszi Művelődési Központtal együtt szervezett Özvegy Klub vagy a Civil Műhely.

Új titánunkat kell még megemlíteni, aki idén végzett főiskolai művelődésszervező szakon, és a számítógép zsonglőrje: Varga Zsuzsanna. Ő sokat tud segíteni a kollégáknak az ifjúsági területen. Most gondolkodunk azon, hogy 2006-ban mi legyen az az új feladat, amit ő megszeretgethet, aztán belevághat, mert már belefáradt egy kicsit, hogy állandóan körülötte vagyunk, és csak a mi munkánkat segítse.

 

Varga Zsuzsanna: Az ifjúsággal kapcsolatban. Ez a fajta munka úgy indult el itt az intézményben, hogy egy előzetes felmérést végeztünk arról, hogy hogyan működnek ifjúsági csoportok, akár törvényes keretek között bejegyzett szervezetekként, akár non-formális csoportként.

A felméréssel megcéloztuk az önkormányzatokat, illetve a művelődési házakat. A vizsgálatból kiderült, hogy nagyon sok helyen nincs párbeszéd az ifjúsági csoport, a művelődési ház és az önkormányzat között, s ennek orvoslására 2-szer 3 napos képzést, tréninget szerveztünk. A képzés Kismaroson zajlott bentlakásos formában, és nagyon nagy sikere volt. Erre a tréningre meghívtuk az önkormányzat képviseletében azokat a kollégákat, akik akár a közművelődés, akár kifejezetten az ifjúsági és sportbizottság tagjaként foglalkoznak ezzel a területtel, a művelődési házak szakembereit és az ifjúsági csoportok képviselőit. Úgy gondolom, hogy az együttlét az ott lévőknek nagyon nagy segítséget nyújtott. Tartjuk velük a kapcsolatot, de nem annyira aktívan, ahogy szeretnénk. A jövőben erre próbálunk nagyobb hangsúlyt fektetni.

 

Makra Borbála: Az intézmény szakmai munkájában fontos szerepet játszik a különböző civil szakmai szervezetekkel való együttműködés. A Népi Mesterségek Pest Megyei Egyesülete, a Pest Megyei Népművelők Egyesülete, a Pest Megyei Népművészeti Egyesület mellett szakmai és financiális segítséggel is ott vagyunk. A Pest Megyei Népművelők Egyesületével közös elgondolásunk az Ezüst Gyűrű, amelynek az ötletgazdája vagyunk és az évenkénti ünnepség szervezésében és finanszírozásában is szerepünk van. Ez a díj arról szól, hogy a Pest megyében 10-15-20-25-30-35 éve dolgozó kollégáinkat ezüst gyűrűvel köszöntjük. Úgy gondoltuk, hogy azokat a kistelepüléseken dolgozó kollégáinkat, akiket soha senki nem fog kitüntetésre felterjeszteni, és elismerni hétköznapi munkájukat, ezzel a díjjal becsüljük meg.

 

A Pest Megyei Népművelők Egyesülete elnökségi tagjaként is elmondhatom, hogy az egyesület létrehozott egy szakmai kitüntetést, a Fekete Dió-díjat. Ezt az a kolléga kapja, aki szakmai tevékenységével kitűnik. Óriási eredménynek tartjuk, hogy a Fekete Dió Díjat a Megyenapon, a megyei ünnepségen adhatjuk át.

Tíz éve, 1995-ben indította el az egyesület a nagyon rangos eseménnyé vált balatonszemesi továbbképzéseket. Ennek az eseménynek a szervezésében intézményünk oroszlánrészt vállal. “Balatonszemes” alkalom arra is, hogy aktuális témákban előadásokat hallgassunk, tájékoztatást és fontos, a mindennapi munkához szükséges információkat kapjunk. Hasznosak az esti beszélgetések, segítik az egymással való kapcsolatteremtést, a szakmai gondolkodás alakítását.

 

Együtt töltve egy beszélgetésnyi időt az intézmény vezetőjével és négy kollégával, a vége felé az az ember érzése, hogy nem véletlenül nagy a híre ennek az intézménynek. Példaértékű, ahogy együtt gondolkodnak, s egy irányba húznak. Minden bizonnyal azon is áll ez, hogy az intézmény vezetője – egy elismerten jó szakember – gondosan ügyelt a kollégák kiválasztásánál, s olyanokat keresett, akik hasonlóképpen múlttal rendelkeznek a szakmában, annak minden tapasztalatával.

– Jól látom? Mennyi ebben az eltökéltnek látszó intézményalakításban a véletlen szerepe? 

 

Makra Borbála: Ez azért nagy kérdés. A tudatosság áll, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy én nem akartam újra intézményvezetőként dolgozni. A családi elkötelezettségeim miatt úgy gondoltam, hogy elsősorban anya és nagymama szeretnék lenni. Aztán az élet úgy hozta, hogy az intézményben krízishelyzet alakult ki, ezért elfogadtam a felkérést. Nagyon-nagyon sokat dolgoztam egy-két kollégával, és úgy gondoltam, hogy nem állhatok úgy föl, hogy az én nevemhez tapadjon, hogy az intézmény szétesik. Ez volt az első, ami fontos volt. A másik az, hogy miután én 30 éve vagyok a pályán, elkötelezett közművelődési szakember, népművelő vagyok, aki szerelmes a szakmájába. Tanultam és tudatosság van bennem. Azt gondolom, hogy építeni kell, kis lépésekben. Be kell bizonyítani minden egyes mondatunkkal, az intézmény arculatával, kiadványainkkal, szakmai elképzeléseinkkel, mindennapi tevékenységünkkel – mind a fenntartónak, mind a megyei települések önkormányzati, közművelődési szakembereinek –, hogy mi valami fontosat csinálunk együtt. Erősítjük egymást, miközben a szakmát többszörösen próbálják gyengíteni. Én hiszem, hogy minden kollégánknak át kell adnunk az érzést, hogy erős láncszem. Ha mi – szakmailag – nem mutatunk példát, ha nem segítjük, nem erősítjük őket, ők egyedül maradnak, a szakma pedig szétcsúszik.

 

Varga Zsuzsanna: Talán azért lehetünk ennyire sikeresek, mert Borbála ki tud várni. 2002-ban bízták meg, és sokaknak lehet, hogy a 2002-2003. I. féléve úgy tűnhetett, hogy lemaradunk és nem kapcsolódunk a szakmai folyamatokhoz. Borbála azt mondta, hogy pillanatnyilag lemaradunk, de jövőre úgy indítunk, hogy pontosan tudjuk, hogy honnan indulunk, és mi a célunk. Ettől válik tapinthatóvá a tevékenységünk sikere. Hogy úgy érezzük, hogy volt időnk kezdeni az alapoktól, és látjuk a célt.

 

D. Barabás Mária: Ha már itt tartunk, hogy tudatosság, meg szerelem, akkor annyit hadd tegyek hozzá, hogy a tudatosság mellett még az volt fontos számomra, hogy Borbálának az volt az első kérdése, hogy mit gondolsz, mit kellene megújítani az intézményben. Mi az, ami neked itt nem tetszik, amit szerinted meg kellene csinálni. A honlapra gondoltam. Akkor azt kérdezte, hogy van kedved megcsinálni? És elindulhattam ezen az úton, és megcsinálhattam.

A másik dolog, hogy bármit csinálunk, akár a honlapot, akár mást, bárki bárminek a témagazdája, úgy csináljuk ezeket a dolgokat, hogy beleszeretünk egymás szerelmébe, s összegabalyodnak úgy a gondolataink, hogy a végén már nem is lehet kibogozni, hogy igazából mi kié is. Tudjuk, hogy ki van megcímkézve, ki a téma gazda, meg azért több felelősséggel viseltetik a téma iránt, de mindenki apait-anyait belead. És szívvel, lélekkel azért az éppen aktuális feladatért dolgozik. És nincs semmiféle rivalizálás, amit én sok helyen tapasztaltam. Ez hála Istennek, itt hiányzik. Kevesen vagyunk, nincs is idő erre, nem is szabad ennek teret engedni. És ezért van az, hogy bármit csinálunk, a megyei kollégák közül arra mindig találunk partnert. A mindennapi robotjuk mellett, ha megfáradnak is sokszor, azért, ha nyújtjuk a kezünket, mert segítség, partner kell, akkor mindig van olyan, aki a megyéből mellénk áll.

 

Gaál Anna: És adott esetben ugyanolyan örömmel fogadja a mi megkeresésünket, mint ahogy mi, ha keresnek minket. S kiderül, hogy nekik is van már egy alapjuk, amit leraktak, de egyedül nem tudnának tovább lépni. Megcsináljuk közösen, és az eredmény, a siker, az öröm mindannyiunké. Tudjuk, hogy előbbre jutottunk ismét.

 

Szádváriné Kiss Mária: Az együttgondolkodás a kulcsfogalom. Szakmailag képzett emberek, minőségi munkát végeznek úgy, hogy ugyanaz a szakmai igény van meg mindnyájukban. Igény arra, hogyha valamit teszünk, az olyan legyen. Az együttgondolkodási képesség és készség teszi, hogy egy vitának mindig eredménye van. Megjegyzem, hogy – emberek közössége ez a csapat is – az emberi konfliktusok is emberi módon, és a szakma érdekében tudnak megoldódni. Ami még nagyon fontos, amit én hiszek, vallok, és tapasztaltam, amit a régi szólás is tart, hogy “A fejétől bűzlik a hal”. Minden szervezet, minden intézmény működésének alapvető tényezője a vezető személyisége, éppen ezért rendkívül meghatározó, hogy milyen szakember, milyen ember van egy szervezet élén.

 

Makra Borbála: Én pedig úgy folytatnám, hogy miután ilyen elkötelezett és nagyon jó szakembereim vannak, a szakmai és erkölcsi megbecsülésen túl mindent megteszek annak érdekében, hogy a közalkalmazotti juttatásokat megkaphassák. Nagyon fontos a kiegyensúlyozott szakmai légkörhöz, hogy minden feltétel biztosítva legyen. Harmonikus körülmények között szakmai, erkölcsi diadalok születhessenek. Sokan látogatják a honlapot, sokan jönnek el a képzésre, sokan olvassák az újságunkat, egyre többen írnak bele, egyre többen küldik a statisztikai jelentést, az ERIKANET-hez egyre többen küldenek anyagot, egyre több önkormányzat kér igazgatói véleményezésre vagy intézményi átszervezésre szakmai tanácsot. Én azt gondolom, hogy ez mind kell. És az utolsó mondat jogán még hadd mondjam el, hogy Cegléden volt egy kistérségi tanácskozás, ahol a kollégáim is mind ott voltak, s a megyei kulturális alelnök, 100 ember előtt kimondta, hogy erre az intézményre rendkívül büszke. Tehát nemcsak a kollégáktól kapunk szakmai visszajelzéseket, hanem a fenntartótól is. Fontos, hogy a fenntartó is érti és érzi, hogy honnan indultunk és hová érkeztünk el, hogy rendkívül igényesek és maximalisták vagyunk, s magasra emeltük magunk előtt a mércét. Reméljük, hogy jó példát mutatva tudjuk szolgálni a közművelődés ügyét.

 

– Íme, a szakma, egy megyei intézményében, imígyen becsülteti nagyra magát. Köszönöm az együtt töltött időt.

Mátyus Aliz