Vissza

SZERZŐINK

Borbáth Erika 1954-ben született Budapesten. A magyar Művelődési Intézet főigazgatója, a Magyar Népművelők Egyesülete elnöke.

Mátyus Aliz 1948-ban született Zalalövőn. Író, Erdei Ferenc-díjas szociológus, a Magyar Művelődési Intézet Szín – Közösségi Művelődés című folyóiratának főszerkesztője.

Romhányi András 1949-ben született Budapesten. Villamos- és gépészmérnök; művelődésszervező. A Magyar Művelődési Intézet Határon Túli Magyarok Osztályának vezetője. A Budapesti Népművelők Egyesülete elnökségi tagja, a Magyar Művelődési Társaság felügyelő bizottságának elnöke, a Magyar Kollégium Kulturális Egyesületének elnöke és a Magyar Kollégium Alapítvány képviselője, a kuratórium elnöke.

Tikász Mariann 1961-ben született Budapesten, magyar-történelem tanár, könyvtáros, a Magyar Művelődési Intézet munkatársa, kommunikációs menedzser.

Tóth Zsóka 1950-ben született Dunaalmáson. Népművelő, előadóművész, a Magyar Művelődési Intézet igazgató helyettese.

Tóth Zsuzsanna 1953-ban született Sátoraljaújhelyen. Színházpedagógus, előadóművész. A Magyar Művelődési Intézet Művészeti Programok Főosztályának vezetője.

Török András 1954-ben született Budapesten. Tanár, kulturális menedzser, a Nemzeti Kulturális Alap volt elnöke, irodalom népszerűsítő könyvek szerzője. Jelenleg a Summa Artium Kht. igazgatója.

Vitányi Iván 1925-ben született Debrecenben. Szociológus, esztéta. 1972-92-ig a Művelődéskutató Intézet igazgatója, 1990-től országgyűlési képviselő.