TÓTH ZSÓKA
“Hogyan mondhatta el az Ady Endre vers- és prózamondó versenyen a csillogó szemű, üde kislány Tóth Zsóka – Nagy László jelenlétében – a Gábriel-verset úgy, hogy Nagy László is borzongott a gyönyörűségtől?” – teszi fel a kérdést Halák László a Magyar Nemzet Magazin (32.) oldalán 2004. november 13-án megjelent cikkében.
Ezt a Tóth Zsókát, akinek köszönhetjük a 2004-ben elkészült Jelenczki István Eszmélet után I-IV. Elégia József Attila életéről című film női hangját, a Magyar Művelődési Intézet igazgató helyettesét, előadóművészt kérdezem A Vers Évében, 2005-ben a viszonyáról József Attilához, a költőhöz.
– Ha arra gondol, hogy miért szerepeltem a József Attila versenyen, miért mondtam József Attila verset, akkor erre azt mondom, azért, mert nekem ez az egyik legnagyobb örömforrás. Nemcsak, hogy verset mondhatok, hanem az is, hogy József Attila verset mondhatok. És erre én minden alkalmat megragadok, ha lehet. A verseny, meg a verseny körüli kérdések nem érdekelnek, az viszont igen, ha verset mondok, akkor azt úgy mondjam el, hogy a lehető legközelebb álljon ahhoz az elképzeléshez, gondolathoz, ami a költőben megfogalmazódott akkor, amikor azt megírta. Semmi más nem érdekel. De ilyen alkalom nincs gyakran, ezért az ember nyilván minden lehetőséget megragad. Nemcsak azért, hogy saját örömem kergessem, hanem az ember egy idő után rájön arra, másnak is öröm, hogyha hallja ezeket a verseket. Nem elsősorban rólam van szó, én közvetítő vagyok. És ha ez örömet ad, akkor nyilván ezt is keresem, de az alkalmat is keresem, hogy ezeket a verseket találkoztassam a hallgatókkal, mert úgy gondolom, nem csak nekem fontosak a leírt gondolatok, érzések.
– Milyen versre esett most a választás ezen a megmérettetésen, és milyen József Attila versek voltak eddig repertoáron? Azért is kérdezem, mert óhatatlan, hogy amit valaki egyszer előad, ahhoz attól kezdve sokkal szorosabb viszony köti.
– Én a Falu című verset mondtam a rádiós válogatón és a veszprémi középdöntőben. Ezt a verset elég régóta ismerem. Nem gyakran mondott verse József Attilának, mint ahogy pl. az Eszmélet, mégis nekem nagyon fontos. József Attila tájleíró költészete különleges, gyönyörűséges világ. Talán ez az, ami ebben a versben engem megragadott, meg talán a mélyén az is benne volt, hogy vidéki lévén, talán jobban ismerem ezt a világot, mint aki nem ott él. Ezért nekem fontos volt, hogy József Attila egy olyan világot mutat be, amit tán én is ismerhetek közelebbről, mélyebben. A másik dolog a japán tusrajz finomságú képek. “Az anyás holdvilága elé nyújtja tenyerét egy bodza ága.” Vagy pl. a “levegő lepke”. Látjuk, vagy csak érezzük ezt a levegő lepkét? Pontosan megérzékíti a dolgot, amikor füstről beszélünk, az a levegő lepke miféle lehet, amit nem látunk, csak sejthetünk talán. Ezeket a finomságokat szerettem volna, hogy más is fontosnak érezze, gyönyörűséget találjon bennük, ahogyan én.
– A mondott, az előadott József Attila versek közül mi az, ami hasonlóképp kínálta magát, mint a Falu?
– Mondjuk az Eszmélet, ennél a versnél kinyílik az én negyvenegy forintos József Attila kötetem. Egyszer, valahogy egy olyan időszakban került a kezembe, hogy sok-sok felismerés követte egymást. Esett az eső, és én buszra vártam. Egyszerűen képtelen voltam becsukni a könyvet, és ott azóta is kinyílik, hullámosak a lapok, mert teljesen átázott. Nemcsak az eső miatt, hanem azért, mert akkor nekem ott valahogy mélyebbre nyíltak meg ezek a sorok.
– József Attila születésének a 100. évfordulóját ünnepeljük, ennek köszönhetően az év A Vers Éve. Egy olyan ember, aki a művészet szervezésében is részt vesz, a versmondás a szakterülete ünnep- és alkalomszervezőként, miről beszélne szívesen az ünnep kapcsán. Van-e rendezvény, amit fémjelez?
– 1994-ben, én akkor Tatabányán dolgoztam, nehéz időszakát élte a város. A helyzete nyilván most sem könnyű, de akkor kifejezetten egy nehéz időszak volt. Mindenáron azt szerettük volna, és nemcsak én, de mindenki a maga szakterületén, hogy valamiféle módon, a mi tudásunkkal, tenni akarásunkkal is segítsük a város kilábalását. Nyilván az én szakterületem az azt jelentette, hogy ebben gondolkodjam. Akkor eldöntöttük, és én nagyon akartam, hogy országos József Attila versenyt rendezzük Tatabányán, április 11-éhez kötve, és ez bensőséges költészetnapi ünnepsége is legyen egyben a városnak. Sokan jöjjenek Tatabányára azért, hogy ott verset mondjanak. 1994-ben kezdődtek a Közművelődés Házában Tatabányán a József Attila vers-, énekelt vers és prózamondó versenyek, így a születésének 100. évfordulóján éppen a hetediket rendezhettük meg. Nagy összefogással. Az ország számos településéről, de határon kívülről is érkeztek, elsősorban középiskolások, egyetemisták, de voltak felnőttek és nyugdíjasok is a résztvevők között. Szép együttlét és versünnep volt, már csak azért is, mert komolyan fel kell készülni annak, aki jelentkezik. Ez azt jelenti, más versenyekkel ellentétben, hogy ide hat verssel kell nevezni, abból három József Attila, egy Nagy László (idén lenne 80 éves), egy ma élő magyar költő, illetve határon túl élő magyar költő versével. Aki az országos versenyre eljut, annak a hatból hármat mindenképpen el kell mondania. Ugyancsak megnézi a zsűri, hogy milyen képességű versmondóval áll szemben, hogyan tolmácsolja a verset, mennyire van alázattal a költő, a versben foglalt gondolatok iránt. Egy nagyon fontos dolog: nem futunk az idő után Tatabányán. Jut idő arra is, hogy a verseket elmondják, de arra is, hogy megbeszéljék a hallott és látott dolgokat. És még arra is, hogy a versmondók megismerkedjenek egymással, szót váltsanak, és ezek az ismeretségek, néha barátságok a későbbiekben gyümölcsöző, szakmai kapcsolatokká váljanak. Azt is nagyon fontosnak találom, és ez az egyik legnagyobb öröm, ami e verseny szervezése kapcsán ért bennünket, szervezőket, hogy a korábbi győztesek összefogva, létrehozták a Korábbi győztesek díját, ezt így is hívják. Fűtötté válik az együttlét attól, hogy ennyi verset hallgathatnak ott a résztvevők, az érdeklődők. Megteremtődni látszik egy szellemi műhely, valami sugárzása a dolognak megindult, ami odavonzza a korábbi győzteseket, a korábbi versenyzőket. Most pl. éppen Zámbori Soma volt ott egyik este, aki színészként dolgozik, akinek örömmel halljuk-látjuk a sikereit. Mindazok, akik ott jól érezték magukat, szívesen jönnek vissza. Ennek többek között József Attila az oka, az ő költészete, hiszen ez hívta létre ezt a találkozást.
– Kik voltak a zsűriben? Ez soha nem mellékes kérdés.
– Domokos Mátyás irodalomtörténészt a kezdetektől zsűri elnökként köszönthetjük, minden egyes alkalommal. Rendkívül fontos, hogy olyan embereket hívjunk a fiatalok közé, a versmondók közé, akik hitelesen szólnak, bírálnak, ill. mindent elmondanak, amit a versről tudni kell.
Nagyon fontosnak találjuk, hogy az énekelt versnek is legyen képviselője. Most második alkalommal hívtuk Bornai Tibort, aki a KFT Együttes vezetője, tagja, zeneszerző, dalszövegíró.
A Magyar Versmondók Egyesületének képviselője Kiss László, aki a Versmondó főszerkesztője is egyben és az Egyesület elnökhelyettese. A Magyar Művelődési Intézet Művészeti Programok Főosztályának vezetője Tóth Zsuzsanna előadóművész. Dr. Sződy Szilárd dramaturg, ő is jó pár éve a zsűri tagja. ÉS Harsányi Sulyom László, rendező, a Jászai Mari Színház igazgatója.
– Jász Attila most először vett részt ezen a versenyen Tatabányán?
– Jász Attila József Attila díjas költő, és a Magyar Írószövetséget képviselte a megnyitón. Nagyon szép beszédet mondott (Jász Attila beszéde lapunk 9. oldalán olvasható. A szerk.), és én többek között azt remélem ettől a találkozástól, hogy az ő kötetét pont az elmondottak miatt veszik majd kézbe a fiatalok.
– Beszéljünk az intézet feladatairól, s próbáljuk érzékeltetni azt a szemléletet, amit a versmondás terén ez az intézmény képvisel.
– Nekünk, itt a Magyar Művelődési Intézetben, akik a versmondással foglalkozunk, az a dolgunk, hogy elérjük, minél többen olvassanak és mondjanak verset ma Magyarországon. Minél többen kerüljenek az irodalom, a vers vonzásába, vers-közelbe.
Ezt többféle módon lehet segíteni: versenyeket szervezünk, szakmai segítséget nyújtunk, képzéseket kínálunk, különböző alkalmakat szervezünk, ahol a vers szólhat, tehetséggondozó szaktáborokat szervezünk. Ez a dolgunk. Nekünk a magyar vers ügye: ügy. Nemcsak egy alkalommal, nekünk mindig ez a dolgunk. Együtt dolgozunk azokkal a kollégákkal, akik a megyékben szintén ezen a szakterületen teszik a dolgukat Csak a velük való összefogás segíthet, hogy előbbre tudjunk lépni. Amikor azt mondom, hogy ez a dolgunk, akkor beleértem a különböző művelődési intézményekben dolgozó kollegáinkat, akik, amikor megkapják a felhívást, teszik a dolgukat. Ők is.
Nap mint nap halljuk, nem kedvez az idő a versnek, lehet, így van. Kevesen tudják azonban, sok alkalma van a költészettel való találkozásnak, sok versmondó versenyt szerveznek kollegáink országszerte, csak ezekről az alkalmakról nem születnek címlapok.
Torkig van már most is az ember a rázúduló értéktelenséggel. Eljön az idő, amikor az értékekhez kell fordulnunk, mert más kapaszkodó nem lesz. Ezek között az értékek között ott lesz a vers is. Ki kell várnunk a vers idejét, mert eljön, ezt biztosan tudom.
Szemes Zsuzsa