Vissza

KISS LÁSZLÓ

VERSÜNNEPEK

Oly sokszor elmondtam már a “versünnepek”-ről megfogalmazott gondolataimat, és olyan természetesnek tűnik számomra, hogy már-már azt hiszem, hogy mindenkinek egyértelmű, és azt értik alatta, amit én: hogy a versmondás, a vers mondása, közlése, átadása ihletett, ünnepi pillanat, így tehát a vers “megszólalása” a vers ünnepe is egyben.

S nem csupán azért, mert amikor verset mondunk – a köznapi beszédtől eltérően – a művészi beszéd eszközeit használjuk, ami nyilvánvalóan “szebben hangzó”, hanem leginkább azért, mert a gondolatok meggyőző közvetítéséhez a versmondó intellektualitásán túl nem baj, ha a hallgató, befogadó “érzékeli” az előadó hitét, s látja saját “kivetítőjén” a másik lélek rezdüléseit is.

(Lélektől lélekig szól ilyenkor a versüzenet, amelyet nem választ el “jeges űr”.)

Ebben az ihletett pillanatban egyszerre van jelen a vers, a költő, a versmondó személyisége és az “ünnep” közönsége.

Nem öncélúan fontos ez; a lélek rezdülése, a gondolat szabad szárnyalása, a szabadság ízének varázsa a lelket gazdagítja, s általa közösség is gazdagodik.

Márpedig lélek kitárulkozása csak ihletett állapotban jöhet létre, amely nagyon közel van az ünnepi pillanathoz, vagy talán teljes egészében az.

 

Ilyen versünnepek a különböző versmondó versenyek, találkozók, amelyeken – csak remélni merészelem – nem a verseny a fontos, hanem a valóságos találkozás egymással és a verssel, a megmutatás és kitárulkozás vágya, vagy a világ megváltathatóságának a reménye.

Mert a versmondók, mint “őrzők a strázsán” vigyázzák a fényesre csiszolt drágaköveket, a kincset, a nemes értékeket; a magyar szót és nyelvünket. Azt a nyelvet és azt a költészetet –  Kosztolányi szavai szerint – “…a finnugor nyelvcsalád csodálatos árváját, akinek korán elhaltak a szülei, atyjafiai a világtörténelem zűrzavarában messze idegenbe költöztek, de ő megélt a jég hátán is, rokontalanul és testvértelenül”. 

 

Mi kell a vers ünnephez?

A versmondó személyisége: a személyesség, a közlés vágya, az átélt és megküzdött élmény, a fantázia, az értelem, a tehetség és végtelen szenvedély. Ébren kell újraálmodniuk a verset, hogy az újjászületés varázsát tárják szemünk elé.

Mert minden vers-megszólalás újjászületése is egyben a gondolatok. A papírsírjából feltámasztott vers tetszhalott állapotából újraéled.

Hát nem Ünnep ez?

Mégpedig az Élet Születésének az Ünnepe!

 

 

 

 

* Megjelent József Attila: Hazám c. kötetének előszavaként, olvasható Juhász Ferenc: Versprózák (1980) c. kötetében.

Elhangzott a Csongrád megyei József Attila versmondó verseny meg-nyitásaként, felolvasta Tóth Zsuzsanna, a zsűri elnöke, egy hajdani kockás füzetből…