HAJDÚ C. GERGŐ

AZT A NEVET, HOGY JÓZSEF ATTILA…

 

 

Azt a nevet, hogy József Attila egész kicsi koromtól fogva ismerem. Meg azt is régóta tudom, hogy mikor született, tudni illik én is április 11-én születtem, csak pár évvel később. Így tehát ezt minden születésnapomon tudatosították bennem. Értékelni azonban csak pár éve tudom igazán. 

Ha akárhol meghallom József Attila nevét, először mindig szomorúság fog el, aztán meg jókedv. Örülök, hogy van, és hogy ekkora. Szerintem, aki egy kicsit is ismeri életét, munkásságát hasonlóképp van ezzel.

Sajnálom őt. Mikor sajnálatról beszélek, nem elsősorban az éhezésre, nyomorra, apjára-anyjára gondolok (persze arra is), sokkal inkább az fájó, hogy mennyit adott, és milyen érdemtelenül keveset kapott. Persze a kor nagy költői mind elismerték, ezt többé-kevésbé hangoztatták is, de korántsem volt olyan megbecsült, helyén kezelt személyiség, mint mondjuk Kosztolányi, Babits vagy éppen Illyés Gyula. Hogy igényelte-e ezt? Nem tudom. Verseit elolvasva sem lehet eldönteni. Volt, hogy igen, volt, hogy nem. Mindenesetre nem várta meg, amíg valóban, igazán népszerűvé válik. Nekem mindig úgy tűnik, mintha tudta, érezte volna, hogy mennyi ideje van, és mintha a szerint élt, alkotott volna. Neki megérnie is hamarabb kellett. Nem tudom elképzelni, hogy van/volt még egy olyan 15-16 éves gyerek, mint ő volt, olyan gondolatokkal, érzésekkel.

“És szeretnék alkotni csodásat és / ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot. / S aztán meghalni: Mert én a / Mámor vagyok.” – írja Mámor című versében, alig tizenhat évesen; jósnak sem utolsó. 

Büszke vagyok rá. S azon sem bánkódom, hogy mennyi jót írhatott, adhatott volna még, ha tovább él. Fölösleges. Életműve így tökéletes, ahogy van. Ha egyszer találkozhatnék vele, inkább nem kérdeznék tőle semmit, csak nézném, úgy, hogy ő ne lásson, próbálnám megfejteni. De ez is fölösleges, ugyanis nem lehet. Nem is kell.

Nagyon tetszik ez az emlékév. Rengeteg pályázattal, kiadvánnyal, weboldallal, programmal ünnepeljük születésének századik évfordulóját. Az pedig, hogy az Unesco fölvette a nevezetes évfordulók listájára, és ünneplését valamennyi tagállam számára javasolja, egyszerűen fantasztikus! Hozzá méltó ez a századik évforduló.

József Attila jelen van mindennapjaimban, két-három-naponta biztos, hogy előveszem összegyűjtött verseit, vagy éppen tanulmányait, kritikáit olvasom az interneten. Az osztályban pedig elképesztően nagy “divat” lett. Beszélünk róla, megvitatjuk verseit (egyáltalán nem túlzok, mikor ezt mondom), jóllehet tananyag szerint még nem tartunk ott. Szóval hozzá méltóan telik ez az év, ő pedig csak néz ránk föntről, és talán mosolyog…