Vissza

DR. LUTTER IMRE

A VERS ÉVE

 

Ünnep ünnep hátán, ki se látszunk belőle. Ennyien még soha nem akartak emlékezni József Attilára. Huszonegyedik századi marketing és feldolgozás: van már költőnk a neten, sms-ben, email-ben, nem is beszélve a szaporodó maratoni versmondásokról. Az ország számos pontján vették le a polcról a kötetet, és fújták le a port róla, aztán égbe kiáltották József Attila összes művét. Valóban művészi teljesítmény ennyi verset szusszanás nélkül elmondani (meg persze végighallgatni is…), ne kérdőjelezzük meg. Ami kérdést ébreszthet a kétkedőkben, az talán épp a legfontosabb: hogyan valósulhat meg mindez úgy, hogy ahhoz is eljusson a hír, aki évtizedekkel ezelőtt az elemiben hallott először és utoljára költészetről: száz éve született A költő. És hogyan élhet majd tovább mindannyiunkban a 101. esztendőben is?

Elmélkedtem többed magammal, a Magyar Versmondók Egyesületével, a Versmondó, a Parnasszus, az Új Holnap folyóiratok szerkesztőivel, kortársköltőkkel és írókkal, versmondókkal és költészetkedvelőkkel, ki hivatott ma újraértelmezni József Attilát. Az embert, a költőzsenit, akiről jószerivel csak mélabús, komor fényképet láttam, s aki mégis úgy érezte az irodalom nyelvét, mint a szerelmet: tiszta szívvel, örök gyerekként. Akiről a többség csak annyit tud vagy gondol: megőrült, aztán meg elütötte a vonat. Most meg mi őrülünk meg, akik ismerni akarjuk, magunkba szívni utolsó leheletéig csendes magányunkban, vagy társaságban harsonanyelven szétkürtölni: ember! Vallj szerelmet! Mert “Olyan bolond vagy, szaladsz, akár a reggeli szél…” és elfutsz az igazi élmény, a lélegzetnyi emberség mellett!

A magyar versirodalom egyik legmarkánsabb, legjelentősebb képviselőjének, József Attilának a születési dátuma a költészet napja. 2005, a költő születésének századik évfordulója méltán a költészet, a Vers Éve.

A centenárium azonban sokkal több lehetőséget kínál, sőt követel tőlünk, mint pusztán szakmai konferenciákat, vagy emlékezést a költőre. A 2005-ös esztendő hatékonyan vezetheti vissza a verset az emberhez, a mindennapokba. A társadalom részévé válik, ha az egyén aktívan részt tud venni az állam, a társadalmi szervezet által kínált programban. Nagy és túl hangzatos a feladat, hogy 2005-ben bebizonyítjuk Kányádi Sándor hitvallását: “A vers az, amit mondani kell…”.

Mégis vakon bízunk a sikerben. Mert a Vers Éve programsorozat célja éppen a tény elfogadtatása, hogy a vers a mindennapi, emberi gondolat mesteri megfogalmazása. Ha egy számítógépes programot naponta használunk, mert elfogadtuk azt, hiába nem mi teremtettük a nyelvezetét, miért ne használhatnák a verseket érzéseink, törekvéseink kinyilatkoztatására? A költő is ugyanazt érezte, amit ma egy tanár, egy fodrász vagy szakács, csak jobban értett a megfogalmazáshoz. Merjünk a vershez nyúlni! Kódolt üzenetek tömkelege ér bennünket versolvasás/hallgatás közben. Nekünk pedig vannak antennáink. Hát legyünk vevők rá!

Néhány héttel ezelőtt egy költészeti találkozón nyílt alkalmam beszélgetni Somlyó Györggyel. Beszélt az első találkozásról József Attilával, amikor a költő a pályakezdő írását kritizálta. Somlyó akkor mentségül azt mondta a mélyen tisztelt, kissé feszült, bajszos fiatalembernek, hogy ez az első próbálkozásainak egyike, és milyen is lehetne, hiszen verset írni nem könnyű… Mire József Attila csak annyit reagált: verset írni a legkönnyebb a világon. Ha mégsem az, akkor nem ez az ő feladata, az írást bízza másra. Kortársaink egyik legnagyobb gondolkodója őszintén mosolyog az egykor történteken. Maradandó élmény, igaz hittel. Mint ahogy az is igaz, hogy a verset a legkönnyebb megérteni, mert nincs más dolgunk, mint figyelni és érezni. Ahogy a költő magában alkotta meg a művet, mi alkotjuk tovább. Ezért lehet a legszemélyesebb találkozás a vers és az ember közötti, különösen, ha nem mi találjuk meg a verset, hanem a vers bennünket. És itt jutunk vissza a Vers Éve feladatához: a találkozót meg kell szervezni. Észrevétlen, jól becsomagolva a verset, hogy az olvasó, a néző akkor ocsúdjon fel és tisztázza magában az irodalom tényét, amikor már felhőtlen szórakozott, elgondolkodott, érzett – sírt és nevetett. Amikor megérintette a világ. Amikor a sajátja lesz az élmény, akkor tudja meg magáról: “A világ vagyok – minden, ami volt, van: a sok nemzedék, mely egymásra tör.” Ahogy a költő írja. És fogadjuk el tőle, mert ő figyel, néz és lát, aztán láttat:

“Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.
Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset írunk – ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékeze
m.”

Így lesz múltból kapocs, szétverhetetlen lánc József Attila, a költészet, a versmondás, a magyar irodalom. Egyébiránt a vers az egyetlen olyan művészeti alkotás, amely évszázadok hitét, szellemét, küzdelmét, gondolatát és akaratát a korok nyelvi különbségei ellenére is észrevétlen képes összekovácsolni. Felépül belőle a történelem, emlékek szakadnak szerte az időben, különös érzések születnek meg, olykor újjá bennünk. Újjáépül a költészet, újraérezzük József Attilát, újraértelmezzük József Attilát, újra értelmezzük József Attilát, újra érezzük a verset.

Somlyóval röviden arról is beszéltünk, hogy a Bajai Versművészeti Szeminárium egyik csoportja épp az ő írására adaptált egy performance-t. A Kaleidoszkóp VersFesztiválon több száz néző tapsolt neki. Érdekes így utólag megvitatni, mit látott a szerző benne, mit a rendező és mit a közönség. Furcsa háromszög ez, amikor a költő gondolatait, érzéseit, kinyilatkoztatásait az érző közvetítő közeg, a versmondó befogadja, majd továbbadja, s ezzel újabb állomásához érkezik a költemény: a nézőhöz, hallgatóhoz.

Huszonegyedik század. Aminek tanúi vagyunk: a vers új utakat, új formákat talál magának az új világban, egy új nemzedékben. A kultúrát eddig nem próbált módon gazdagítjuk a befogadóval.

Az évtizedek óta eltűnt (és letűnt) előadóművészetet támasztjuk fel: új Latinovitsok, új Mensárosok nőhetnek, a kor mentalitásához igazodva; új költők és írók vehetik át a stafétát, a kortárs költészet ismertté válhat a mai nyelven. És talán idolokká válhatnak a valóban értékes emberek is, talán sztár lesz Varró Dániel.

Természetes felzárkózás lenne ez kreált, civilizáltnak, intelligensnek nevezett társadalmunkban. Ha végre teret engednénk kultúrálódásunknak.

A Vers Éve számos kulturális programot kínál: találkozók, televíziós és rádiós műsorok, gálák, fesztiválok sora várja a közönséget. József Attila Verseny, Nemzetközi Kaleidoszkóp VersFesztivál, költészetnapi estek, virrasztás, vándorlás, tehetségkutató pályázatok, drámaműhelyek, rendhagyó irodalomórák, továbbképzések, konferenciák kerek évfordulós költőkkel: az Ünnepelt mellett Vörösmartyval, Kosztolányival, Nagy Lászlóval, Tamkó Sirató Károllyal, és az utódokkal, a kortársakkal.

Szóval huszonegyedik század, magyar nyelv, ébredj! Fiatalok, csodálkozzatok és mondjátok szép magyar szleng nyelven továbbra is, ha megértitek, amit én megéreztem, hogy “JA, ez az!”. De azt a két betűt az elején naggyal gondoljátok, legyen az a Ti József Attilátok!