BARTÓK LÁSZLÓ

„VERS NÉLKÜL MA NEM BESZÉLNÉNK MAGYARUL”

Bemutatkozik a Magyar Versmondók Egyesülete

A címben foglalt állítás elfogadásához néhány gondolat engedtessék meg nékem, mielőtt bemutatnám az olvasónak a Magyar Versmondók Egyesületét. Teszem ezt azért, hogy lássák, sok a mi dolgunk és felelősségünk nem csekély.

Gondolkodtak már azon, hogy itt Európa közepén hogyan maradhatott fenn egy nyelv, mely annyira különbözött másokétól, melynek gyökere az ismeretlen ősidők homályába vész, amely nyolc évszázadon át nem volt hivatalos, melyet csak a nép őrzött ajkán?

István király idejétől az ősi magyar nyelv hivatalosan nem használtatott. A papok latinul beszéltek, a hatalmasságok németül. Zsolozsmáink, kódexeink latinul íródtak. Írásunkat, a rovásírást elpusztították, mondván pogány eredetű, rovósámánjainkat felnégyelték, rovásbotjainkat, melyekre múltunk, történelmünk volt feljegyezve elégették, vagy az idő korhasztotta el. Mégis honnan, kiktől lelhette magyar szavainkat Tinódi, Zrínyi, Balassi, Madách? Hogy aztán nyomukon a reformkor nyelvújítói Kazinczy, Berzsenyi és a többiek megmentsék az utókornak a magyar nyelvet?

A nép nyelvét fedezték fel újra. A nép nyelvén élő balladákat, népi mondókákat, népdalokat lelték meg. Hogy verseiken, magyar nyelvű zsoltáraikon, “pajkos énekeiken”, himnuszaikon keresztül felélesszék. S hogy aztán Arany János kiteljesíthesse, a Nyugatosok pedig csillogóan széppé csiszolva, máig hatóan kezünkbe, szánkba adhassák ANYANYELVÜNK, mely a világ egyik legszebb nyelve.

Az angolok irigykedve azt mondják: milyen jó nekünk, mert öt Hamletünk van, nekik csak egy. Köszönhető költő fordítóinknak. Aranynak, Babitsnak, Kosztolányinak és a többinek. Ráadásul Shakespeare-t nekik fordítani kell a mai angolra. Mi értjük a középkor nyelvezetét.

Összefoglalva, ha nem lett volna élő a vers nyelvünkben évezredeken, századokon át, és nem lettek volna nyelvünket megmentő költők, ma nem beszélnénk magyarul.

 

A Magyar Versmondók Egyesületéről

Jelmondatunk: “a vers az, amit mondani kell”. Ezt a népből egy egyszerű kisfiú mondta volt Kányádi Sándor költőnek. Lám néki is egy kisember adta a kulcsot a kezébe. Ezt a kulcsot őrizzük felelősséggel.

A versmondás, ha úgy tetszik “hungaricum”. Ugyanis sehol a világon nincs a versmondásnak, a szavalásnak ilyen élő kultusza, mint a magyar nyelvterületeken.

 

Az 1989-es társadalmi fordulat után megszűnt a versmondó mozgalom állami irányítása. Gazdátlanná váltak a versmondók, versmondó körök. Az oktatásban is egyre kevesebb figyelmet fordítottak a verses nyelvművelésre, a versművészet lélekerősítő voltára.

Aztán a lelki hiány kényszere régi versmondókat késztetett arra, hogy valamit tegyenek a versmondás megmentéséért. Néhány magyar összehajolt, és 1992-ben megalakította az Országos Versmondó Egyesületet. Mai neve jelzi, hogy túl akar lépni az államhatárokon, Magyar Versmondók Egyesületévé változott.

Azóta is szervezik, támogatják – anyagilag és szakmailag – az évi több száz versmondó rendezvényt. Táborokat, szemináriumokat, versenyeket, fesztiválokat. Kezdeményezték és segítették 12 regionális szervezet létrehozását, tucatnyi önképzőkört és műhelyt támogatnak. Tagságunk meghaladja az 1200 főt, de “holdudvara” Egyesületünknek ennek többszörösére tehető.

Az évek során sok kiváló és tehetséges színész került ki közülük, de se szeri, se száma azoknak a pedagógusoknak, nyelvművelőknek, televíziós és rádióbemondóknak, riportereknek, aki a versmondásnak köszönhetik hivatásukat. De a legfontosabb az, hogy ezrével vannak, akik megszerették a verset, és mint szépen beszélő anyukák, apukák adják gyermekük szájába a magyar szót, lelküknek, mint vitamint, a költészetet.

 

József Atilla születésének centenáriumán, “A Vers Évében” – amelyet a költő tiszteletére a mi kezdeményezésünk alapján fogadott el sok tekintélyes szervezet – boldogok vagyunk, hogy tehetünk valamit anyanyelvünkért, dalnokai lehetünk költészetünknek. Szeretnénk, ha még több támogatást, odafigyelést kapna a versmondó mozgalom. Mi, akik felelősséget, bizalmat kaptunk, nem “főállásban” tesszük a dolgunk. Családunktól, mindennapi munkánktól, szabadidőnkből csipegetünk el időt és energiát, hogy a versmondás kultuszát, anyanyelv-megtartó erejét őrizzük, s továbbadjuk.

További részletek: www.vers.hu