Vissza

ZAVARKÓ MIHÁLY

NAGYVÁROSI KULTÚRAFINANSZÍROZÁS AZ EZREDFORDULÓN

A SZAKFELÜGYELETI JELENTÉSEK TÜKRÉBEN

Az alábbiakban – mutatis mutandis – közöljük azon, 2002-ben elkezdett kutatásunk eredménye alapján abban az évben készült tanulmányunkat, mely az akkor rendelkezésünkre álló, a NKÖM által közművelődési szakfelügyeleti vizsgálat alá vont megyei jogú városok és néhány nagyváros ágazati ráfordításairól szólt, és amelyre már több tanulmány is utalt.[1]

A Magyar Művelődési Intézet Kutatási Osztályán egy dokumentum-elemzésen alapuló kutatásba kezdtünk, melynek célja, hogy lássuk, jelenleg Magyarországon milyen a települések kulturális ellátása, ezen belül a közművelődés milyen feltételek között zajlik.

Az átfogó, több kutatási fázisból álló vizsgálat fő célja feltárni – elemezni és értelmezni –, hogy a jelenlegi jogi környezetben, a települések jellegzetességei és gazdaságföldrajzi adottságai, a lakosság kulturális szokásai, az önkormányzatok kötelező és vállalt feladatellátása, valamint ezek feltételei milyen önkormányzati kulturális szerepvállalást, szemléletet eredményeznek a településeken.

Szándékunkban áll azt is megismerni, hogy az önkormányzatok mennyire felelnek meg a törvényekben, rendeletekben meghatározott feladataiknak, a saját maguk elé tűzött céloknak, lakosságuk művelődési igényeinek, valamint, hogy van-e kulturális jövőképük. Ehhez kapcsolódóan: minek tekintik a kultúrát, ezen belül a közművelődést: eszköznek valami eléréséhez és kiszolgálásához, vagy tartalmak, értékek és folyamatok együttesének, melynek megtartása és fejlesztése a cél – esetleg a kettő kombinációjának.

Kutatásunk első témájául a települési önkormányzatok kulturális és ezen belül közművelődési ráfordításainak, a kultúra-finanszírozás helyzetének elemzését határoztuk meg. Az általunk kidolgozott kvantitatív, az ágazatra vonatkozó költségvetési számokat bemutató adatlapot és a településeket egyenként esettanulmányban elemző kvalitatív elemzési hálót 12 nagyvárosra – melyből tíz megyei jogú város – terjesztettük ki.

A továbbiakban az átfogó munka egy szeletének – a tizenkét nagyváros egyetlen szempontból, a kultúra-finanszírozás szemszögéből történő – elemzését, a tényfeltárásból levonható következtetéseket közöljük.

Azért választottuk elsőnek ezt a témát, mert a helyi kulturális irányítás és befolyásolás legitim, formális eszközei közül (intézmények esetében pl. vezetői pályáztatás, elbírálás, vezetői program jóváhagyása, alapító okirat kiadása, SzMSz jóváhagyása, munkatervek, beszámolók, koncepciók elfogadása,) a leghatékonyabb az éves költségvetéssel, a pénzügyi feltételekkel való szabályozás; a kiadási és bevételi nemek tervezése, a költségvetési rendeletben meghatározott előirányzatok ütemezett biztosítása (annak esetleges módosításával, átcsoportosításával, végrehajtásának és felhasználásának ellenőrzésével), ezt használják /ki/ leginkább az önkormányzatok a helyi művelődési folyamatok és azok feltételrendszerének alakítására.

 

Hipotézisünk az volt, hogy a magyarországi vidéki megyeszékhelyek és a 30.000 főt meghaladó lakosságszámmal bíró városok – a rendszerváltozás következtében általában negatív irányban megváltozott – nehéz gazdasági körülményeik ellenére sem nyúltak szigorúan a kulturális ágazathoz, nem építették le kultúraközvetítő, teremtő és értékőrző intézményrendszerüket, a szabadabbá vált jogi szabályozással nem éltek vissza.

Vélelmeztük mindezt annak ellenére, hogy az utóbbi esztendők szakmai fórumainak hangulata országos, általános jelenségként művelődési házak temetési szertartásán való részvétel érzetét keltette, az elhangzott előadásokban és megformált vélemények egy részében az intézményrendszer “múlt időben” szerepelt.

Sok szó esett bezárt művelődési házakról, klubkönyvtárakról, kiállítóhelyekről, a közösségi színtér cinikus átértelmezéséről, a szakmai érdekérvényesítés, a kulturális lobby gyengeségéről.

 

Az elemzés előtt néhány, bár a szakmában közismert, de a megállapításainkhoz felvázolni indokolt gondolatot leírunk.

Az 1990. évi LXV. törvény, (Ötv.) és az 1991. évi XX. törvény, az ún. Hatásköri törvény alapján az önkormányzatokat terhelő kötelezettségek esetleges “nem teljes körű” ellátásának “kiskapu”-jaként az állam biztosította a jogot a településeknek arra, hogy lehetőségeikhez mérten eldöntsék, feladataikból mit, hogyan, milyen módon, milyen mértékben látnak el.

Ezek és az egyéb önkormányzati feladatok végzésének gazdasági kereteit pedig az 1992. XXXVIII. törvény (Áht.) és ennek végrehajtási rendeletei szabályozzák.

A deregulatív, lebontott, majd EU- jogharmonizációs szabályozás egyben azt is jelentette, hogy a helyi lakosság művelődési feltételrendszerének biztosítása elsősorban a helyi önkormányzatokra hárult.

Az állam az ágazati, központi irányítás és művelődéspolitikai “irányelvei” eszközeként – deklarálva az értékválasztás szabadságát és azt, hogy nem kíván ízlésdiktátor lenni – az ágazat támogatására több szubvenciós csatornát, számos támogatási forrást nyitott meg.

Ide tartozik a költségvetési törvényben szabályozott az ún. infláció-követő lélekszámarányos, közművelődési-és közgyűjteményi állami normatíva (fejkvóta) és a különböző pályázati alapok, az érdekeltségnövelő és a címzett, esetleg céltámogatási pályázati lehetőségek.

Mint a szakmában köztudott, a központi normatíva és a helyben hagyott, illetve beszedhető adók, másrészt a kulturális intézmények kiadási és bevételi aránya, továbbá a helyi kulturális hagyományok, közművelődési szokások költségvetési vonzata és az egyes ágazatok, az önkormányzat sokféle feladatai közötti rangsor miatt több települési önkormányzat átértelmezte a kultúra és a közművelődés, másrészt az ezeket szolgáló intézmények szerepét, azok megítélését, fontosságát.

Ez gyakran a kultúratámogatás háttérbe kerülését és a “régi” maradék-elv érvényesülését, másrészt a fenntartott intézmények mind számbeli, mind pedig költségvetési karcsúsítását – a divatossá vált és elegánsnak szánt szóhasználattal élve –, racionalizálását jelentette.

A fenti anyagi gondok mellett ennek további okai abban rejlenek, hogy nem ismerték fel, hogy ahhoz, hogy valamilyen dolog bármiféle hasznot hozzon, abba előbb invesztálni kell, s ebből következően azt sem, hogy a kultúrába és a lakossági köz-művelődés segítésébe való beruházás, a “szellemi tőkefelhalmozás”, hosszú távon a legtöbb gazdasági profitot hozza. (Ez nálunk ma még csak optimista feltételezés, hiszen még e folyamat elején vagyunk, de a nyugati társadalmakban már bizonyított.)

További problémát jelent, hogy nem tudják, hogy a helyi lakosság milyen kulturális igényekkel, szokásokkal bír. Helyzetelemző dokumentumok híján gyakran azt sem tudják meghatározni, hogy hol vannak hiányosságok, milyen szerepet töltenek be a lakosság művelődési igényeinek kielégítésében. Ha nincs jövőképük, nem tudják megfogalmazni, hogy merre kellene haladni, milyen fejlesztésekre van szükség. Amennyiben nem artikulálják ezeket, ha nincsenek célok és feladatok, elérésükhöz és végrehajtásukhoz funkcionálisan alkalmas közösségi terek, létesítmények, akkor ezen szervezeti formák működésének, mint a feladatellátásnak a feltételeit sem tudják megfogalmazni, másrészt a feladatellátást végzőkkel szembeni követelményeket sem tudják meghatározni. 

E bizonytalanság oda vezetett, hogy az ágazatot kevésbé találták fontosnak más feladatellátó-rendszerekkel szemben, a kulturális intézményeket felesleges luxusnak, “pénznyelő automatának” tekintve.

A fenti megállapítások talán túl általánosak, már-már közhelyszámba mennek, de megemlítésük szükséges ahhoz, hogy kutatásunk eredményeit viszonyíthassuk hozzájuk.

 

A kutatást az alábbi körülmények, mint tényezők – és nem ritkán problémagócok – befolyásolták:

Az alapkérdés az, hogy elsőnek kitűzött célunkat, mely szerint a kultúrán belül a közművelődésre szánt ráfordításokat vizsgáljuk, elemezzük és értékeljük, el tudjuk-e érni? Ez azért neuralgikus pontja a kutatásnak, mert a szakfelügyeleti vizsgálatok – bár a közművelődési feladatellátás feltételeiről szólnak, eltérő minőségűek a bennük lévő és használható információkat tekintve, más-más közművelődési definíciós körben, értelmezésben gondolkodnak. (A közművelődési intézmény, illetve a közművelődés, mint folyamat fogalmát mind a felsőoktatásban használt szakirodalom, mind az ún. kulturális törvény, mind a “szakma” másképpen határozza meg, más és más tartalomra és formára teszi a hangsúlyt. A fentiek közös halmaza túl kevés elemet tartalmaz, a túlzottan tág kör pedig, már értelmezhetetlen nyelvi terminushoz vezet.)[2]

A fogalmi tisztázatlanság – a sok közös elem ellenére – erőteljesen érződik az egyes jelentések összehasonlításánál, különösen az önkormányzatok kulturális ráfordításainak tekintetében. A szakfelügyeleti vizsgálatból, annak mellékleteiből és a beadott egyéb dokumentumokból nyert adatok pontossága, az egyes területekre való kiterjedése, a szakfelügyelő vélelmezései mind egyszerre befolyásoló és problémát is jelentő tényezők.

A vizsgálatoknál az egyik véglet az, amikor csak a közművelődési intézményekről vannak adatok. A másik pedig az, amikor a teljes kulturális intézményrendszer (művészeti intézmények, közgyűjtemények, közművelődési intézmények, egyéb intézményesült formák, művészeti közösségek, népfőiskolák, együttesek, egyesületek, (köz)alapítványok, kht-k.), a település rendezvényei, kulturális elismerései, kitüntetései, a kulturális kiadványozás, a köztéri-alkotások, a művészeti ösztöndíjak, a pályázati rendszerű, a címzett – esetleg cél – támogatások, a más szervezettel való megállapodáson alapuló közös fenntartású intézmények, helyi média-támogatások és természetesen a közművelődési megállapodásokon, szolgáltatási szerződéseken alapuló feladatellátás költségei is benne vannak.

Általában a két véglet közötti átmenetekkel találkoztunk, eltérő arányokkal, nem lehet különválasztani a közművelődés támogatását a teljes kultúra-finanszírozástól.[3] E probléma miatt úgy döntöttünk, hogy a teljes ágazat finanszírozását vizsgáljuk, de különösen figyelünk a közös halmazba tartozó közművelődési elemek támogatására. Ehhez azonban szükséges volt a települések egy részétől (Miskolc, Veszprém, Győr, Esztergom, Eger, Nyíregyháza) további költségvetési és a kulturális szervezeti keretekre vonatkozó kiegészítő információkat, adatokat begyűjtenünk.

 

A szakfelügyeleti vizsgálat időpontja, ill. az az esztendő, amit “tárgyév”-nek tekintünk, amelyre a vizsgálat kiterjedt (a kulturális ágazati költségvetés, ezen belül a kiadás-nemek és az egyes szakfeladatok közötti prioritások (pl. fejlesztések és beruházások, mega-rendezvények, emlékparkok, kiadványok). Az elnyert pályázati támogatások szempontjából nem közömbös, hogy a millenniumi esztendőben, az azt megelőző évben vagy utána volt a törvényességi ellenőrzés. (Az 1152/1998 (XII. 31.) sz. Korm. rendelet alapján a millenniumi esztendő 2000. január 1-től 2001. augusztus 20-ig tartott).

E területen sem lehetett szinkronikusan adatokat gyűjteni és elemezni, mert a tárgyév Esztergom, Szeged, Veszprém, Kecskemét, Pécs, Győr esetében 1999, Kaposvár, Miskolc, Gyula, Salgótarján esetében 2000, Eger, Nyíregyháza esetében pedig 2001 volt. Azt azonban bátran valószínűsíthetjük, hogy a kutatás eredményét befolyásoló eltérés abból a szempontból nincs az egyes városokon belül, ami évente eltérő finanszírozási stratégiát mutatna, vagyis a nagyvárosok a millenniumi esztendőtől függetlenül évente hasonló magatartást mutatnak.

Ezt arra alapozzuk, hogy a szakfelügyeleti jelentések többsége három év főbb költségvetési mutatóit – a vizsgált esztendőt megelőző két évet – tartalmazza, s ezekből ez tendenciaként kiolvasható.

Az állami normatív, lélekszám-arányos támogatás ágazati felhasználása az egyik legproblémásabb. A törvény körülírja ugyan a felhasználás területeit, de annak a kulturális területe, azon belül az egyes szakfeladatokra való lebontását már az önkormányzatokra bízza, másrészt a célnak nem megfelelő felhasználást nem szankcionálja, így az önkormányzatok morális hozzáállásán és kultúra-barát magatartásán múlik, hogy mire fordítják az összeget.

Azon is gondolkoztunk, vajon milyen tényezők befolyásolják azt, hogy milyen feladat mennyi önkormányzati támogatást kap?

A legfontosabb tényező a pénzügyi döntéseknél a települési önkormányzat kultúra értelmezése, annak presztízse, súlya az egyes feladatok, költségvetési területek között (az ágazaton belül pedig a közművelődés intézményeinek, közösségeinek megítélése, azok viszonya a közgyűjteményekhez, a művészeti intézményekhez, művészeti egyesületekhez, együttesekhez, és az azok által képviselt műfajokhoz, szakágakhoz).

E területen befolyásoló tényezők

 a helyi kulturális irányítás szintjei, azoknak a kulturális szereplőkre irányuló formális, non-formális, informális presszionálása, a hatalomgyakorlás kérdése (pl. közgyűlés/képviselő-testület, frakciók, tanácsnok, bizottságok, tisztségviselők: polgármester, alpolgármester, jegyző, a polgármesteri hivatal gazdasági és “szakigazgatási” egysége, ideológiai-politikai irányítás; szakmai-művészeti irányítás; adminisztratív jogi és gazdasági irányítás).

A kulturális szereplők érdekérvényesítése, az, hogy milyen mértékben élnek a szakmai és pénzügyi autonómiával; nem közömbös az informális kapcsolattartás minősége és a helyi formális szabályozó eszközök korrekt használata, az azokkal nem visszaélő fenntartói működtetés.

A kulturális szereplők, kultúra-támogatók, művelődési közösségek önállósága, szervezettsége. (Itt megjegyezzük, hogy a szakfelügyeleti vizsgálatok alapján csak Miskolcon, Szegeden, Veszprémben és Nyíregyházán működik Közművelődési Tanács.)

E területen a finanszírozást tekintve fontos tudni, hogy egységes “rendező-elv”, szempontrendszer alapján támogatja-e az önkormányzat közösségeit vagy rendszertelenül, ad hoc jelleggel, esetleg szakmai szempontok nélkül, lobbyk, kapcsolatok, kijárásos vagy más érdekérvényesítő technikák alapján. Ha támogatja, mennyivel, mely típusúakat, milyen mértékben, hogyan, milyen formában? E tekintetben – mint később látni fogjuk – igen változatos az önkormányzatok magatartása.

A településeken kultúra-közvetítést végző, a közművelődést sajátos eszközeikkel segítő intézmények és intézményesült formák típusai, a kulturális szereplők tevékenységének, működésének szervezeti keretei, fenntartásuk, üzemeltetésük módja, ill. jogi személyiségük formája.

Bár ennek a dolgozatnak nem a szervezeti keretek vizsgálata a tárgya, jellegzetességeik mégis jelentős mértékben befolyásolják a feladatellátás financiális körülményeit (pl. költségvetési szervként kap-e támogatást, részesülhet-e pályázati alapokból, milyen vállalkozási körben tevékenykedhet, ha teheti egyáltalán, amennyiben Kht-ról van szó, akkor az egy vagy többszemélyes alapítású-e, továbbá mit vitt be a tulajdonos a vagyonból apportként a feladatellátáshoz, stb.).

A közművelődési, közgyűjteményi és művészeti intézmények, intézményesült művészeti közösségek a gazdálkodás megszervezésének módját, az előirányzatainak felhasználhatósági jogosultságát tekintve költségvetési szervként milyen kategóriába sorolhatók. Mint a későbbiekből kiderül, ezek száma, aránya, presztízse, gazdálkodási jogosítványai, a lehetőségekkel való élni tudás jelentős mértékben befolyásolja az ágazat egyes területeinek a finanszírozásban megjelenő eltérő megítélését.

 

A következőkben sorra vesszük azokat a fő kérdéseket, amelyeket az egyes városokról szóló egyedi esettanulmányok elkészítéséhez tettünk fel, és melyekre a helyi kultúrafinanszírozással kapcsolatban a választ kerestük:

Törvényesen, teljes mértékben az ágazatra használja-e fel a települési önkormányzat az állami normatívát? A lakosság/fogyasztók kulturális alapellátására, művelődési-szórakozási igényeik kielégítésére fordítja, vagy más célokra?

A nagyvárosok mindegyikére elmondhatjuk, hogy az állami normatívát törvényesen használják fel, és a kulturális ágazatra fordítják. Jellemző azonban az is, hogy a fejkvóta egy összegben, a bevételi oldalon megjelenik a település költségvetési rendeletében, a kiadási oldalon azonban nem követhető nyomon, hogy a pénzt milyen szakfeladat, esetleg melyik konkrét intézmény vagy egyéb, önkormányzati feladatot ellátó kulturális szereplő finanszírozására fordították. (Ez a normatíva szabad felhasználásából fakad, ellentétben pl. az oktatási normatíva kötöttségével szemben.)

Az állami normatívánál többet fordít-e az önkormányzat kulturális feladataira? Ha igen, mennyivel és mire fordítja azokat?

A vizsgált nagyvárosok saját kulturális ráfordításaiknak átlagosan mintegy 27,4%-át jelenti a mindenkori költségvetésben a települési önkormányzatok számára biztosított, lélekszámarányos, közművelődési és közgyűjteményi feladatokra szánt állami kulturális normatíva. Ez azt mutatja, hogy a kulturális terület helyi finanszírozását javarészt saját forrásból igyekeznek az önkormányzatok biztosítani.[4] A nagyvárosok közül a saját büdzséből az állami normatívához képest a legtöbbet Kaposvárott (az állami normatíva csak a saját forrás 9,20%-a), a legkevesebbet Salgótarjánban (az állami normatíva a saját forrás 64,00%-a) fordítanak a kultúrára.

 

Az önkormányzat tart-e fenn kulturális intézményt, működtet-e közösségi színteret? Az általa támogatott közművelődés milyen szer-vezeti keretek között zajlik?

(Az intézményi szervezeti keret vonatkozásában két törvény között némi ellentmondás fedezhető fel: a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 111. §.(2) bekezdése szerint “A képviselőtestület, illetőleg a közgyűlés az önkormányzati közművelődési, közgyűjteményi, művészeti, egyéb szervezetek tekintetében a fenntartással és működtetéssel kapcsolatos feladatokat lát el.” Ezzel szemben a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 78. §. (2) szerint “Megyei jogú városban, városban, fővárosi kerületben az önkormányzat az (1) bekezdésben foglalt feladat ellátása során közművelődési intézményt biztosít. Községekben az önkormányzat közösségi színteret, illetve közművelődési intézményt biztosít.” Vagyis a két azonos szintű jogszabály egyike fenntartási, működtetési kötelezettséget, míg a másik biztosítási kötelezettséget ír elő.

A fentiek miatt előfordul, hogy egyes önkormányzatok eltérően értelmezik a fenntartás és a biztosítás fogalmát, ez utóbbi javára, hiszen ez nyilvánvalóan kevesebb kiadással jár.)

A nagyvárosok kulturális feladatellátásának intézményesült formái és egyéb, kultúra-közvetítést végző szereplői mind szervezeti keretükben, mind pedig működési feltételeikben igen változatosak.

Általános jellemző, hogy minden településen – a törvényben foglaltaknak megfelelően – a közművelődési feladatellátást elsősorban intézmény-fenntartással biztosítja az önkormányzat.

Többségükben művelődési otthon típusú költségvetési szerveket tartanak fenn, melyekről előzetesen annyit mondhatunk, hogy közöttük minden variáns fellelhető.

Az egy központi és több külterületi vagy szórványos településszerkezetű városok közül integrálták intézményeiket és művelődési vagy szabadidő központot hoztak létre telephelyekkel közösségi, lakókörzeti színterekkel Nyíregyházán, Esztergomban.

Veszprémben a lakókörzetek közművelődési ellátását klubkönyvtárakon keresztül igyekszik az önkormányzat biztosítani.

Győrben, Salgótarjánban, Gyulán, Kecskeméten, Pécsett általános művelődési központ keretein belül igyekeznek megoldani a közművelődési feladatokat. Ezek közül Salgótarjánban, Gyulán, Kecskeméten, Pécsett ez tölti be és végzi a művelődési központ szerepét, és több is telephellyel rendelkezik, melyek a lakókörzeti közművelődés helyszínéül szolgálnak.

Győrben ezen intézménytípust csak és kizárólag egy-egy lakókörzet közoktatási és közművelődési feladatainak együttes ellátására működtetik. Egerben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Szegeden és Miskolcon önálló gyermek- és ifjúsági- közművelődési intézményt tartanak fenn.

Összefoglalva két fő intézménytípus; a “kultúrpalota”-jellegű művelődési központ és a szakmai munka végzésében, normatíva-felhasználásában elsősorban a közoktatási törvény hatálya alatt álló általános művelődési központ szolgálja a helyi közművelődést.

Ezek mellett két egymástól eltérő irányú folyamat kezdődött az önkormányzati művelődési házak életében. Az egyik a kulturális törvény sugalmazásának és a szakminisztérium motiváló, finoman presszionáló revitalizációs szándékának és pályázati támogatásának köszönhetően a bezárt, lepusztult, régi tanácsi, szakszervezeti vagy vállalati, üzemi, elsősorban külterületi közösségi művelődési házak egy részének újjáéledése. A másik az önkormányzati alapítású Kht-k megjelenése.

Ez utóbbinak egyik oka lehet e szervezeti formának a kulturális piacon való hatékonyabb és PR-ban harsányabb, a változó igényekre rugalmasabban reagáló, több bevétellel kecsegtető jelenléte, míg másik valószínűsíthető oka az önkormányzatok feladat és projekt finanszírozó, Kjt-s közterheken “spórolni” kívánó szemléletváltása.

A közhasznú társaságok többsége nem újonnan létrejött, hanem sajátos metamorfózison átment, korábban már a kulturális piacon tevékenykedő szereplő. (Ilyen van Egerben – Művészetek Háza Kht., Ifjúsági Ház Kht., VTV Kht.; Nyíregyházán – a Városi televízió Kht., Nyíregyházi Állatpark Kht.; Miskolcon a Városi televízió Kht., Operafesztivál Kht.; Szegeden az Ifjúsági Ház Kht., Győrben az Állatkert Kht., VTV. Kht. néven.) Néhány kulturális alapítvány közösségi színteret, esetenként művelődési házat működtet Pécsett, Szegeden, Gyulán. Munkájukat a városi önkormányzatok támogatják.

A kultúra-érzékeny vállalkozások megjelenésével új szponzorok, mecénások léptek színre, de ez még mindig elenyésző tényező a kultúra-finanszírozásban. A finanszírozásba szponzorként való belépés érzékelhető Esztergomban a Suzuki Autógyár Kft., Salgótarjánban a Salgó Vagyon Kft., Nyíregyházán a Va-gép Ford Kft., Nyírbau Kft., Szegeden a Pick Rt., Egerben a Philip Morris Alapítvány részvételével. Szerepük egy-egy konk-rét programhoz kötött, a jelentésekben sajnos nem találkoztunk egy-egy területet/közösséget/intézményt folyamatosan támogató szponzorral.

Az önkormányzatok a saját fenntartású intézményeiken túl a városban lévő, elsősorban megyei fenntartású intézmények működtetésében is részt vesznek.

A városok költségvetésükből a más fenntartású (megyei, egyházi) kultúraközvetítő intézményeket (levéltárak, múzeumok mint közgyűjtemények, színházak mint művészeti intézmények) támogatják, megállapodás alapján.

Győr saját városi levéltárat és múzeumot tart fenn. (Ez azért különleges, mert a törvény a megyei önkormányzatokat terheli meg e területen kötelező feladatokkal.)

Sajátos némely nagymúltú művészeti közösség intézményesülése Győrben (Győri Balett), Miskolcon (Szimfonikus Zenekar, Bartók Kórus), Egerben (Szimfonikus Zenekar), Nyíregyházán (Cantemus Kórusintézmény). Ezek komoly állami – mint hivatásos közösségnek járó központi támogatása – csökkenti a települési önkormányzat saját kulturális előirányzatait, a fenntartásukra szánt összeget, miközben a költségvetésbe ágyazottan összességében emeli a település kulturális ráfordításainak összegét.

Negatív tendenciaként jelenik meg, hogy míg a központi, a belvárosban lévő intézmények sokkal nagyobb arányban részesülnek az önkormányzati támogatásból, addig a külterületi, lakókörzeti-agglomerációs övezetek intézményei alulfinanszírozottak. (Az adatokból kiolvasható arány: a művelődési centrumok támogatása 60,54%, míg a lakókörzeti művelődési házak finanszírozásának aránya 39,46% a közművelődési intézményeknek juttatott önkormányzati anyagi ráfordításokból.) Ennek feltehető oka ez utóbbiak – helyzetükből fakadó – gyengébb érdekérvényesítése, a periférikus részek idegenforgalmi szempontból előnytelen helyzete.

 

Az önkormányzat egyedül vagy más önkormányzattal/fenntartó szervvel működteti-e kulturális intézményeit? Ha nem egyedül, milyen megállapodási, feladat-megosztási és finanszírozási feltételekkel? Ez hogyan jelenik meg a költségvetésben?

A vizsgált nagyvárosok közművelődési intézményeiket ön-állóan tartják fenn. (Ez csak részben igaz a művészeti intézményekre és közgyűjteményekre.)

E két, zárójelben említett intézmény-típus esetében Eger és Kaposvár településeken a megyei és a városi önkormányzat közös társulási tanácsa működtet közgyűjteményt. Egerben a Megyei Művelődési Központot is e formában, közösen finanszírozzák. Salgótarján, Nyíregyháza, Veszprém városokban szintén a két önkormányzat tart fenn közösen, együttműködési megállapodásban szabályozottan, keresztfinanszírozási rendszerben intézményeket (közgyűjtemény, könyvtár, múzeum, levéltár). Általában ezek költségvetési vonzata a költségvetési rendeletekben átadott pénzeszközként jelenik meg és 50-50%-os arányú, elsősorban működési kiadásokra vonatkozó finanszírozást jelentenek a két támogató, a megyei és a városi önkormányzat között. Sajátos Esztergom helyzete, ahol a római katolikus egyházzal kötött az önkormányzat a közgyűjtemény közös fenntartására vonatkozó szerződést. Salgótarjánban pedig az önkormányzat közösségi színtér üzemeltetésére fenntartói szerződést kötött a Salgó Vagyon Kft-vel és a művésztelep működtetésére támogatási szerződést kötött a Kék Pázsit Kft-vel.

Az intézmények részben vagy teljes egészében önállóan gazdálkodó költségvetési szervek-e? Melyek az egyes intézményekre vonatkozó gazdálkodási jogkör előnyei és hátrányai?

A közművelődési feladatokat ellátó intézmények esetében a központi feladatellátást végző, telephelyekkel vagy tagintézményekkel rendelkezők – a gazdálkodás megszervezésének módját, az előirányzatok feletti jogosultságot tekintve – önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel bíró költségvetési szervek. A kisebb, elsősorban a külterületi-lakókörzeti intézmények részben önállóak, részjogkörrel bíró jogi státuszúak.

Az önállóan gazdálkodó költségvetési szervek minden előirányzatuk felett önállóan gazdálkodnak, saját maguk önállóan látják el a kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés és az érvényesítés pénzgazdálkodási területeit. A részben önállóan gazdálkodó jogi személyiségű költségvetési szervek elvileg, szakmaiságukban, létszám- és bérgazdálkodásukban önállóak, de az egyes előirányzataik feletti rendelkezés joga – megállapodás szerint – a fenntartó más, önálló költségvetési szervét (pl. GAMESZ, művelődési központ, esetleg maga a Polgármesteri Hivatal) illeti meg.

A tapasztaltak és elemzések szerint a teljes önállóság sokat segít a szakmai autonómiában, az éves munkaterv elkészítésében és annak végrehajtásában, a biztonságosabb pénzfelhasználási ütemezésben, a pénzkezelésben, a menedzselésben, a rendkívüli feladatok (pl. promóciós- és reklámtevékenység, beruházások) miatti előirányzat átcsoportosítások kevésbé bürokratikus előkészítésében és végrehajtásában, az egyes feladatok meghatározásában, a prioritások önálló kialakításában, a felelősségteljes intézményi működtetésben. Az éves előirányzat felhasználásának ütemezésével, a szakmai elképzelések, munkatervek költségvetési kidolgozásával és az ezzel arányban lévő pénzügyi terv önálló végrehajtásával biztonságosabban működik az intézmény, kevesebb a számára bürokratikus akadályt jelentő hivatali beavatkozás.

A részben önálló gazdálkodási jogkör esetében a gazdasági önállóság hiánya mellett sok esetben a szakmai önállóság is sérül, hiszen több tartalmi elképzelésnek olyan pénzügyi vonzata van, mely ellentétes érdekű a fenntartó, az azt képviselő hivatal ill. központi intézmény vagy a GAMESZ, mint “hiányelosztó” érdekével.

A teljes önállóságban is különbség van az egyes települések intézményei között, hiszen Miskolcon és Kecskeméten a kiskincstári rendszer bevezetésével a nagy intézmények is a hivatali pénzügyi apparátus kézi vezérlésében vannak. Ez azt mutatja, hogy az önálló intézmények gazdálkodási szabályozottsága között is lehetnek jelentősebb eltérések.

 

A közművelődés szempontjából a legnagyobb gondot az ámk-k jelentik, hiszen nem csak a normatív támogatások (közoktatási, közművelődési), hanem azok felhasználása is keveredik. Mindez az oktatási folyamatok és feladatok finanszírozásának előnyére, a közművelődés támogatásának hátrányára. Fontos az is, hogy a közművelődési fejkvóta “beépül” az oktatásiba, és szinte észrevétlenül feloldódhat az oktatási feladatellátásban.

Az infrastruktúra, az eszközök és a berendezések, az épület-részek, helyiségek az egész napos (délelőtt iskolai, délután szakköri, este közművelődési) használat miatt kétszer olyan gyorsan amortizálódnak, többszöri karbantartást igényelnek, mint egy művelődési ház.

Mire elegendőek az önkormányzat intézményi kiadásai? Milyen mértékben finanszírozza a közművelődés feltételrendszerét (bér+ járulékok, állagmegóvás, felújítás, eszközpótlás, stb.), nyújt-e támogatást a tartalmi munkához, ad-e közvetlenül pénzt a kulturális értékteremtésre-közvetítésre? Ha igen, milyen mértékben?

Mint korábban említettük, az önkormányzatok kulturális és ezen belül közművelődési feladataikat az általuk fenntartott intézményeken keresztül látják el. Ezen intézmények bevételeinek 72,81%-át jelenti az önkormányzatok támogatása.

Az intézményi kiadások nemeit tekintve a működési költségeken belül rendszeres és nem rendszeres, továbbá külső személyi juttatások, a munkaadót terhelő járulékok, ellátottak juttatásaira 51,93%- ot, dologi, tárgyi, álló-eszközfenntartási költségekre, anyag és kisértékű tárgyi eszközökre, közüzemi szolgáltatások (pl. telefon és internet vonal, minden SZJ-számmal rendelkező szolgáltatás) vásárlására 38,24%-ot, míg a felhalmozási kiadásokon belül immateriális javakra (pl. szoftver-termékek, szerzői jog, szellemi alkotás, vagyon értékű jogok, bérleti jog, koncesszió), nagyértékű tárgyi eszközökre, beruházásra, felújításra 10,07%-ot fordítanak.

Sajnos az egyik legfontosabb és legérdekesebb kérdésre nem találtunk választ. Hogy ezen belül valójában mennyi lehet a tartalmi-szakmai munka támogatásának aránya, mert abban sincs közmegegyezés, hogy mi tartozik e fogalom körébe.

Véleményünk szerint a támogatásban ide tartozik a közművelődési, szervezői, rendezői, szakmai munka azon finanszírozása, mely az intézmények költségvetésében külön feladatokra, programokra lebontottan szerepelnek. Továbbá az az előirányzat, mely az eredeti költségvetésen túl további önkormányzati támogatást jelent új vagy módosított szakmai feladat finanszírozására, és a költségvetési rendelet módosításával épül be a költségvetésbe, vagyis idetartozik mindaz a plusz fenntartói támogatás, mely az eredeti költségvetésben nem szerepel. (Ilyen lehet pl. a promóció és a reklám, a PR-munka, az intézményi feltételeken túli szcenika, hangosítás, világítás, díszletezés, szállítás, egyéb külső munkálatok, és a megbízási és tiszteletdíjak).

Ez azt jelenti, hogy értelmezésünkben a közművelődési intézményben dolgozó alkalmazottak illetménye és egyéb juttatása, továbbá az épületi és tárgyi, infrastrukturális feltételek, mint a működéshez szükséges eszközök üzemeltetése, fenntartása nem tartozik bele a tartalmi-szakmai munka közvetlen támogatásába.

Az alkalmazottak személyi kiadásai jelentősen megterhelik az önkormányzatokat, és ez az intézményfenntartás azon gyenge pontja, ahol a “pénzügyi lobby” szószólói folyamatosan támadják az intézményrendszert.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy az önkormányzati támogatás fedezi ugyan a közművelődésben dolgozók költségeit, továbbá a dologi, tárgyi kiadások ¾-ét, vagyis a működési feltételek domináns részét. A fennmaradó ¼ rész, a tartalmi munka költségeinek “kitermelése” azonban az intézményekre hárul, sőt a felújítások, fejlesztések anyagi fedezetének előteremtésében is részt vesznek. Ezek a tételek nem okoznának gondot, ha a költségvetési előirányzatban vagy a tervmódosításokban szerepelnének. Sok esetben az intézmények kötelező bevételeinek túlteljesítéséből maguk fedezik azokat.

Tekintettel arra, hogy a közművelődési intézmények vállalkozói tevékenységet a vizsgált nagyvárosok felében egyáltalán nem, másik felében (Gyula, Veszprém, Kecskemét, Eger, Szeged, Kaposvár) pedig csak minimálisra korlátozottan végezhetnek és végeznek (5,90%), ezért az intézmények a természetes és működésüket legitimáló alaptevékenységen és járulékos, kisegítő-kiegészítő tevékenységekből, szolgáltatásokból (16,69%) származó bevételeken túl pályázatokból (5,37%), továbbá szabad kapacitásuk kihasználásának maximalizálásával szakmailag afunkcionális gazdasági tevékenységekből, diszfunkciók felvállalásából (pl. helyiségek, eszközök, tárgyak, berendezések bérbeadása, szociális vásárok, árubemutatók) biztosítják a tartalmi munka fedezetét, pszeudo-vállalkozásokból kénytelenek működési és kötelező bevételi előirányzatukat kitermelni.

Ez hosszútávon pontosan azt eredményezi, amitől a fenntartók leginkább óvják az intézményeiket; a gazdasági tevékenység erősödését, vagyis a nem rendeltetésszerű működést, továbbá a piaci versenynek, a lakossági elvárásnak, a fenntartó felé történő szakmai legitimáció folyamatos igazolásának (amennyiben ez utóbbit a fenntartó elvárja egyáltalán), továbbá a bevételi előirányzat teljesítési kényszerének a többoldalú szorítását.

Általános jellemző az is, hogy az önkormányzatok többet áldoznak a művészeti (színház, művészeti együttes) intézményekre (akkor is, ha nem ők a tulajdonosok, csak társ-fenntartók), a műemlékekre és a közgyűjtemények felújítására, fejlesztésére – ezek védelmét és a gyűjtemény-gyarapítást a két kulturális törvény, az 1997. évi CXL. törvény és a 2001. évi LXIV. törvény írja elő –, mint a közművelődési intézményekre.

Az elemzésekből kitűnik, hogy a területen belül jelentős különbség van a fenntartói finanszírozásban a közművelődési intézmények, illetve a művészeti intézmények és közgyűjtemények között – ez utóbbi két intézménytípus előnyére.

A finanszírozási aránypár – közművelődés-közgyűjtemény, művészet – az egyes városokban a következő:

Miskolc 21,31% – 78,69%, Győr 39,54% – 60,46%, Szeged 35,11% – 64,89%, Kecskemét 35,40% – 65,80%, Pécs 34,20% – 56,80%-os és Kaposvár 12,21% – 87,79%.

Ellenpélda azonban Salgótarján, ahol az intézményesült közművelődés részesedése a finanszírozásból 91, 96%-os a közgyűjteményi és művészeti intézmények 8,04%-os részesedésével szemben.

Számukra magasabb a támogatás és alacsonyabb a kötelező bevételi előirányzat mértéke, hiszen tisztább profillal, inkább rendeltetésszerűen tudnak működni. 

 

Van-e az önkormányzatnak az ágazatra költségvetéssel ellátott fejlesztési terve? Ha igen, milyen feladatokkal, prioritásokkal?

A szakfelügyeleti jelentések, és a kérésünkre pótlólag megkapott dokumentumok alapján kijelenthető, hogy ezen nagyvárosok többsége rendelkezik a területre vonatkozó kulturális koncepcióval és a törvényben kötelezővé tett közművelődési rendelettel.

Esztergom esetében a kulturális koncepciót az idegenforgalmi koncepció helyettesíti, mely a területet és azon belül a művészeti jellegű és idegenforgalmi vonzerővel bíró nagyrendezvényeket kiemelten támogatandónak tekinti. Szegeden és Gyulán nem találkoztunk semmilyen dokumentummal, se kulturális koncepcióval, se közművelődési rendelettel, holott ez utóbbi megléte kötelező és a központi pályázati támogatások egyik feltétele.

Szegeden szűkítő, racionalizáló tervekről ír a jelentés, mely nem fejlesztési, hanem leépítési szándékot jelez a közművelődési intézményrendszerre vonatkozóan, annak ellenére, hogy a kultúra más területén a vizsgálatot megelőző esztendőkben jelentős közterületi, parkosító és potenciális közösségi színtér-fejlesztő, másrészt köztéri alkotás-létrehozó program valósult meg. Gyulán a gyengébb szakmai érdekképviselet miatt hiányoznak a közművelődés szakmai, stratégiai elképzelései.

Igen pozitív és előremutató Veszprém és Eger esete, ahol a rendelet és a koncepció elfogadását megelőzte egy alapos szak-mai helyzetelemzés, és erre épült rá a városfejlesztési tervekkel is összhangban lévő szakmai, stratégiai jövőkép, fejlesztési szándék, mely az adott helyzetből és a megfogalmazott célokból kiindulva felvázolja az önkormányzat feladat-, a kultúraközvetítő szereplők funkció-, tevékenység- és feltételrendszerét.

Kecskeméten az elfogadott ágazat fejlesztési tervek pénzügyi vonzatukban szemben állnak az ugyancsak elfogadott és a kulturális ágazat költségvetését csökkenteni kívánó gazdasági programmal. Ez – ismerve a kulturális lobby érdekérvényesítő erejét – nem azt valószínűsíti, hogy a tervezett fejlesztések megvalósulhatnak.

Általános jellemző, hogy az elképzelések nem eléggé kidolgozottak, hiányoznak a nyomós szakmai érvek, a pontos költségvetési számítások. A konkrét elképzelések pedig főleg a művészeti intézményekre, a műemléki rekonstrukciókra, az idegenforgalmi vonzerőt növelni óhajtó mega-rendezvényekre, fesztiválokra és kisebb részben új vagy revitalizálásra váró közösségi színterek megteremtésére vonatkoznak.

 

Történt-e a vizsgált időszakban fejlesztés, bővítés, eszközbeszerzés, beruházás, létszámbővítés az ágazatban? Ha igen, milyen forrásokból és milyen mértékben?

A mintegy tucatnyi önkormányzatnak a vizsgált időszakban történt kulturális fejlesztési, beruházási kiadásai átlag-mutatójukat tekintve nem érik el a kulturális kiadások 10%-át (9,79%), a jórészt fejlesztésekre szánt pályázati támogatások mértékéhez képest azonban majdnem 160%-os (159,91%) az önkormányzatok saját költségvetéséből biztosított hozzájárulása. Ez ezt mutatja, hogy az önkormányzatok az ágazatra mint önkormányzati vagyonra figyelnek elsősorban, és a kapott támogatásokhoz képest nagyságrendekkel többet hajlandóak rákölteni. Ez a pénz ezért főleg műemlékek, műemlék jellegű építmények és közgyűjtemények rekonstrukciójára, átépítésekre, fejlesztésekre, kisebb részben rendezvényekre és minimális mértékben a közművelődésre, annak intézményeire fordítódik. Az átlagtól jelentősen eltér Szeged város kulturális területen történő fejlesztése, de ez sem a közművelődési intézmények kiemelt támogatását jelenti.

Az intézmények működőképességének megőrzésére és a “tűzoltó”-jellegű felújításokra figyelő település Esztergom és Gyula, a két nem megyei jogú város. (Itt megjegyezzük, hogy mindkét település áldozott azonban a történelmi emlékek, az idegenforgalmi látványosságú és a kiemelt rendezvények helyszínéül szolgáló épített örökségek, műemlékek folyamatos rekonstrukciójára, karbantartására.) A többi nagyváros a pályázati pénzek jó részét az intézmények felújítására, technikai- szcenikai fejlesztésére fordította elsősorban.

Több helyen új közösségi színtér és új intézmény ill. kht. alapítása is történt (Salgótarján, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Kecskemét).

Az önkormányzat mennyire figyel az ágazat fejlesztéseire, beruházásaira irányuló pályázatokra, komolyan veszi-e azokat, él-e a lehetőségekkel?

Az önkormányzatok jelentős figyelmet fordítanak a számukra kiírt központi pályázati lehetőségekre, és élnek is azokkal. Ezek közül kiemelkednek a revitalizációs pályamunkák és azok sikere (holott a pályáztató célja inkább a vidéki kistelepülések intézményeinek, közösségi színtereinek az újjáélesztése), továbbá a közművelődési és könyvtári érdekeltségnövelő pályázaton való részvétel, másrészt a közművelődési és könyvtár-pártoló önkormányzat cím elnyerésére irányuló törekvés. A városok költségvetésének teherbíró képességét meghaladó fejlesztéseikre, fontosabb ágazati beruházásaikra (pl. színházi rekonstrukciók, könyvtári tetőtér-beépítések, épület-bővítés, hozzáépítés) kértek pályázataikban központi támogatást.

Milyen irányú feladatokra, milyen mértékű támogatásokat nyert el az önkormányzat?

A nagyvárosok központi (pl. BM, FVM, GM, NKÖM, NKA, Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal) támogatást – az előző pontokban leírtakon túl – köztéri alkotások, emlékparkok létrehozására, rekonstrukciókra, és főleg nagyrendezvényekre, fesztiválokra kaptak. Ennek oka valószínűleg az, hogy ezen időszakban az önkormányzatok a millenniumi esztendőre készültek, illetve abban voltak, és tradícióik ápolásán túl egyrészt maradandót kívántak alkotni, másrészt új kulturális, az alkalomhoz méltó és arra utaló, a helyi sajátosságokon alapuló értékeket akartak létrehozni, és azokat nyilvánosság elé tárni. Mint említettük, ezek a források az önkormányzatok saját kulturális ráfordításainak 9,79%-át teszik ki.

Törvényesen használja-e fel az önkormányzat az elnyert támogatásokat, célirányosan használja-e fel azokat?

A szakfelügyeleti jelentések alapján kijelenthetjük, hogy a vizsgált önkormányzatok a kapott támogatásokat törvényesen használják fel, és elszámolnak vele.

Feltételezésünk szerint ennek oka nem csak a jogkövető magatartás lehet, és az ÁSZ ellenőrzése, a könyvvizsgáló ellenjegyzése, ill. a pályáztató kontrollja, hanem az is, hogy a későbbi támogatási lehetőség alapfeltétele a jogszerű felhasználás és elszámolás.

 

Az önkormányzat ír-e ki a helyi közművelődési folyamatokat serkentő pályázatokat; céltartalékból, elkülönített alapból vagy eseti jelleggel finanszíroz-e kulturális programokat? Ha igen, ezek típusaira, és jellegére milyen jellemzők illenek, és sportrendezvények esetén milyen ezek és a többi egymáshoz viszonyított aránya?

A vizsgált települések költségvetésükből hoznak létre pályázati alapot a városban működő közösségek tevékenységének, programjainak, a település nagyrendezvényeinek támogatására.

Ezen keret pályázati eljárásban történő felosztásának, a pályázatok kiírásának és a pályamunkák elbírálásának jogát ritka esetben a Közgyűlés/Képviselő-testület magának tartja fenn (Szeged, Gyula). A többi nagyváros esetében delegált hatáskörben szakbizottságára bízza e kulturális céltartalékot.

A keretösszeg, a kulturális céltartalék mértéke általában nagyobb a pályázati keretnél, az egyes kulturális szakfeladatokon[5] belüli tevékenységek (pl. köztéri alkotások felállítása, nemzeti ünnepek megrendezése, művészeti ösztöndíj biztosítása, kiadványok megjelenésének támogatása, közösségek, kiemelt művészeti együttesek, népfőiskolák, tudományos műhelyek, helyi média támogatása) egy részének finanszírozása is megjelenik benne.

A kulturális céltartalék mértéke átlagosan a költségvetés 0,29%-a, a kulturális kiadások 5,78%-a.

Úgy gondoljuk, hogy ez az arány mind összegében, mind pedig az ágazat finanszírozásán belül alacsony. Nagyobb mértékű és optimálisan 10%-os vagy azt meghaladó céltartalékot kellene a szakbizottság számára biztosítani. Ez egyrészt tehermentesítené a közgyűlést/képviselő-testületet, másrészt egyszerre “demokratizálná” és szakmaibbá tenné a döntéseket.

Két településen az ágazat finanszírozásában többféle ún. mecénás alap van (Miskolc, Győr). Ezeken a helyeken az egyes szakfeladatokban megjelenő különböző tevékenységek támogatására szánt összeg felett több döntéshozó (tisztségviselő, más-más bizottság, közalapítvány, hivatali szervezet egység,) rendelkezik. Némely városban (Szeged, Miskolc, Gyula, Kecskemét) a polgármesteri hivatal kulturális igazgatást végző irodája rendelkezik kerettel. (Itt megjegyezzük, hogy ez több szempontból nem szerencsés, akkor sem, ha működőképes. Az egyik oka az, hogy amennyivel nagyobb a szakmai legitimációjuk a döntéseknek – tekintettel arra, hogy a hivatalokban e területen többnyire közművelődési szakképesítésű köztisztviselők dolgoznak –, annyival kisebb a politikai, és így támadható, hiszen a végső és védhető döntéseket önkormányzati szinten a helyi politikai erők hozzák meg. Másrészt hatáskört nem szerencsés delegálni, a hivatal az önkormányzat döntés-előkészítő és végrehajtó szerve. Ezt a gyakorlatot intézményesítve folytatni – az 1990. évi LXV. törvény, az 1991. évi XX. törvény és az 1992. évi XXXVIII. törvény alapján – nem ildomos.)

A sport-célú tevékenységet végző közösségek és a sportesemények finanszírozásáról egyedül Nyíregyházáról kaptunk korrekt, egzakt információt.

Ami tudható, az az, hogy mindegyik város rendelkezik sport-intézménnyel, létesítménnyel. Működnek klubok, egyesületek, tevékenykednek a hivatásos és amatőr sportolók, vannak és sikeresek a sportrendezvények. Valószínűsíthető, hogy a tömegsport magas nézőszáma, közhangulati jellege, feszültség-levezető és egyben piaci szerepe, az élsport presztízs-jellege, továbbá a sport-lobbyk közismert erőssége miatt vélelmezhetően a kulturális rendezvények és közösségek támogatásánál átlagosan magasabb a sportcélú feladatok finanszírozása, a közművelődési alkalmakénál pedig sokszorosan több pénzt fordítanak az önkormányzatok a sportélet támogatására. (Itt megjegyezzük, hogy igyekeztünk pontos információkat szerezni a városok sport-finanszírozásáról, a helyi sportélet szervezeti kereteiről. A megkeresett kulturális irodák nem tekintették magukat autentikus forrásnak, az illetékes irodák, hivatali szervek jó része pedig elzárkózott az információadás elől, illetve nem érkezett meg az ígért kimutatás. Így olyan kevés hitelesnek mondható adattal rendelkeztünk, hogy kénytelenek voltunk eltekinteni azon összehasonlító vizsgálattól, amellyel igazolhattuk volna az egyébként közismert és látványos prioritását a sport finanszírozásának a kultúrával szemben.)

 

Az önkormányzat intézményei – és a jogi személyiségű civil kulturális szervezetek milyen mértékben élnek a számukra kiírt pályázati lehetőségekkel, milyen feladatokra, mekkora támogatást kaptak a vizsgált időszakban?

A szakfelügyeleti jelentések célirányos, más területre vonatkozó vizsgálódása miatt alig van információnk a működő civil szervezetek pályázatairól, azok sikeréről.

Valószínűleg aktívak, ha azt tekintjük, hogy az önkormányzatok pályázati kereteihez képest a felosztható összeg többszörösét igénylő működési és programtámogatást kérnek. Az intézmények – tekintettel arra, hogy a fenntartó támogatása a tartalmi munkára már nem terjed ki – szintén rendszeresen pályáznak, mind saját fenntartójukhoz egy-egy rendezvényre, másrészt a központi, számukra kiírt alapokra, rendezvényekre, eszközök beszerzésére, infrastrukturális fejlesztésekre. Az intézmények pályázati bevételei a bevételek 5,37%-át teszik ki, ami nem mondható magasnak.

 

Szervez-e az önkormányzat hivatala rendezvényeket, programokat? Ha igen, melyek ezek, és hogyan finanszírozza őket? Bíz-e meg “külsős” szerveket – eseti jelleggel vagy rendszeresen – programok szervezésére, lebonyolítására? Ha igen, milyen feltételekkel?

A polgármesteri hivatalok “szakirodái” többnyire maguk szervezik az önkormányzat kiemelt, helyi és hagyományos ünnepségeit, másrészt a nemzeti- és az állami ünnepeket. Ennek végrehajtásában elsősorban saját intézményeikre, annak apparátusára és infrastruktúrájára támaszkodnak. A rendezvények finanszírozásáról a testületek, közgyűlések döntenek a hivatalok által összeállított előzetes költségvetés alapján, és a hivatalok fizetik ki a számlákat is. Külső szervvel megbízásos jogviszonyt a lebonyolításra akkor kötnek, ha a saját feltételrendszer nem megfelelő, vagy ha nincsenek meg a feltételeik a színvonalas lebonyolításhoz (pl. színpadszerelés, szállítás, dekoráció, háttér, szcenika, kültéri hangosítás, világítás).

 

Az önkormányzat támogat-e helyi közművelődési, művészeti civil kezdeményezéseket, autonóm közösségeket és sport-szervezete-ket? Ha igen, milyen mértékben, milyen feltételekkel, milyen rendszerességgel, és a működéshez, programhoz vagy esetleg mindkettőhöz nyújt-e támogatást? Hogyan aránylik egymáshoz a sportjellegű tevékenységet folytatók és a művelődési közösségek támogatása?

Az önkormányzatok – az Alkotmány XII. fejezete 70/F§ (1) és 70/G§ (1-2), az 1990. évi LXV. törvény 8.§ (5) és az 1997. évi . törvény 76.§ d-e, pontjai alapján – támogatják művelődési közösségeiket, többféle módon, néhány esetben kettős finanszírozással.

Van ahol egyes közösségek hivatásossá válva intézményesültek – Győrben, Miskolcon, Egerben, Nyíregyházán –, mint korábban utaltunk rá.

Általában az önkormányzatok vagy az általuk fenntartott intézményekben biztosítanak helyet, próba és fellépési lehetőséget térítésmentesen, melynek költségeit beépítik az adott intézmény költségvetésébe, vagy a működés más feltételeit – azon esetekben, ahol a közösség mellett jogi személyiségű szervezet van, (általában alapítvány vagy egyesület) anyagilag – címzetten támogatják. Pl. Szegeden Pedagógus Női Kar, Ifjú Zenebarátok Kórusa, Veszprémben Liszt Ferenc Kórustársaság, Mendelssohn Kamarazenekar, Veszprém Város Vegyeskara, Nyíregyházán Nyírség Táncegyesület, Piccoli Archi Ifjúsági Vonószenekar).

E rendszeres “természetbeni” és közvetlen, normatív, címzett (Salgótarjánban pl. “pántlikázott” támogatásnak nevezik) pénzügyi támogatás mellett eseti jelleggel (egy-egy alkalommal, nem rendszeresen) vagy pályázati eljárásban a programjaikat, rendezvényeiket külön támogatják az önkormányzatok. Van, ahol félig intézményesülve a közösség művészeti vezetője menedzselési feladatokat is ellát intézményi státuszban és csak a közösséggel foglalkozik (pl. Nyíregyházán a Nyírség Táncegyesület esetében). Több helyen a megyei önkormányzat is részt vesz a kiemelt együttes, művészeti közösség vagy társulat működésének rész-finanszírozásában (pl. Nyíregyházán Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport, Szabolcsi Szimfonikus Zenekar).

Minden településen magas a kulturális, ezen belül a közművelődési szervezetek száma, melyek – néha “osztódással történő” – szaporodását, illetve ennek felgyorsulását a pályáztatás is elősegíti.

Alapvető gond, hogy a kulturális piacra került művészeti és közművelődési közösségeknek egyszerre és hirtelen kellett szembenézniük a piackeresés és az értékközvetítés menedzselési gondjaival és a színvonalas művészeti tevékenység követelményével úgy, hogy mindkettő sikere anyagiakon, pénzben kifejezhető feltételeken múlik. Esetükben még nem alakult ki az önmenedzselés és a magas szintű értékteremtés azon képessége, hogy a két tevékenység egyszerre, egy időben ellátható legyen, (a korábban “csak” művészeti vezetést végző szakember menedzser is lett, és ismerjük a népi mondást “egyszerre nem lehet két lovat megülni”…). Tartósan, magas színvonalon a művészeti vezető nem tudja betölteni hivatását, ha neki kell a menedzselési teendőket is elvégeznie. (Nem is biztos, hogy alkalmas rá, hiszen az teljesen más képességeket igényel.)

Az önkormányzatok létrejöttével a feladatok és azok költségvetési rangsora is megváltozott. Mint tudjuk, ez a közösségeket olyan helyzetbe hozta, hogy működésük feltételeinek jó részét csak az önkormányzattól várhatják – és várják is el – a fenti jogszabályokra és az általuk végzett önkormányzati feladatokra hivatkozva, hiszen tevékenységükkel hiánypótló intézményként jelentek meg. A rendszerváltozással együtt felerősödő kulturális értékválság és vákuum a finanszírozás vákuumát is hozta a közösségek számára.

Sok időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy a civil szervezetek leszakadhassanak az egyébként egyre szűkülő keresztmetszetű önkormányzati köldökzsinórról, a lakosság, a résztvevők, a szponzorok és egyéb támogatói, pályázati csatornákból származó bevételeikből fenntartsák magukat, közösségi színtereket működtessenek.

Annak ismeretében, hogy a közösségek jó része intézményi berkekben működik, méltatlanul alacsony a kulturális kiadásokon belül a 4,00%-os arányú közvetlen támogatásuk.

A sporthoz visszatérve konkrét adatok ismerete nélkül is tudható (látható, mert eléggé látványos), hogy a helyi sportélet és annak finanszírozása a városoknak kiemelt fontosságúak. (Sajnos, hiába evidencia, adatok nélkül nem áll módunkban elemezni és következtetéseket levonni.)

Köt-e az önkormányzat kötelező vagy vállalt közművelődési feladatainak ellátására közművelődési megállapodásokat? Ha igen, milyen szervezetekkel, milyen feladatokra és milyen feltételekkel?

A vizsgált önkormányzatok többsége – az 1997. évi CXL. törvény 79.§-a sugalmazása ellenére – nem él az önkormányzati feladatellátás azon lehetőségével, melyet a közművelődési megállapodások jelenthetnének. Szegeden, Gyulán, Veszprémben, Kaposvárott egyáltalán nem kötnek megállapodást, ami azt jelentheti, hogy az önkormányzat kötelező közművelődési feladatait csak az intézményrendszerén keresztül igyekszik ellátni, esetleg nem talál arra alkalmas egyéb kulturális szereplőt.

A többi település közül Salgótarjánban, Kecskeméten, Egerben, Esztergomban, Pécsett és Győrben együttműködési megállapodásokat, támogatási szerződéseket, közhasznú feladatellátásról szóló szerződéseket kötnek közművelődési feladatokra. Ennek oka lehet, pl. a közművelődési megállapodás néhány tartalmi kritériuma (pl. 5 év időtartam, ingyenes szolgáltatások, rendszeresség, szakképesítés), amelyek mindkét fél részéről akadályozzák a megállapodást. Valós közművelődési megállapodással csak Miskolcon (pl. a Görömbölyi Kulturális Egyesülettel a Görömbölyi Közösségi és Művelődési Ház üzemeltetésére,) és Nyíregyházán (pl. az egyesületi tulajdonú Vasutas Művelődési Ház működtetésére és feladatellátására) találkoztunk a vizsgált időszakra vonatkozóan.

A kisebbségi önkormányzatok végeznek-e kulturális értékközvetítő feladatokat? Ha igen, melyek ezek, és milyen financiális keretek között látják el azokat?

A kisebbségi önkormányzatok valószínűleg sokkal aktívabbak, mint amennyire ez a jelentésekből látszik, hiszen csak Esztergom, Nyíregyháza, Gyula és Pécs településeken találtuk nyomát a nemzeti kisebbségek kulturális működésének, holott feltehetően másutt is vannak. Sajnos nem tudjuk, hogy mennyit fordítanak költségvetésükből, bevételeikből kulturális hagyományápolásra.

Milyen területen, műfajokban van szponzori, mecenaturális önkormányzati tevékenység a településen?

Összességében elmondható, hogy e városokban a helyi hagyományok őrzésén, a lakossági művelődési igények kielégítésének segítésén túl elsősorban az idegenforgalmi jelentőségű, a település arculatát erősítő és hírét messzire eljuttató nagyrendezvényeket, nívós művészeti közösségeiket, a képző és iparművészeti műhelymunkát és ezek kiállítóhelyeit, közgyűjteményeit és művészei intézményeit, a magas és elit kultúra reprezentánsait támogatják az önkormányzatok.

A mindennapi kultúrát alakító, a közösségi, szórakozási, művelődési alkalmakat teremteni hivatott lakókörzeti intézményrendszer és az öntevékeny, műkedvelő közösségek támogatása ezekhez képest háttérbe szorul.

A mellékletben szereplő (és igen sokatmondó) táblázatok adataiból néhányat röviden elemezve látható, hogy a nagyvárosok jórészt fontosnak tartják a kultúrát, hiszen átlagosan költségvetésük 5,35%-át áldozzák rá. Győr 13,10%-os költségvetési ágazati ráfordítása kiemelkedő, melynek oka, hogy a fenntartói saját erő mellé – a művészeti intézmények költségvetési és presztízsbeli túlsúlya miatt – az állam majdnem ugyanakkora összeggel, mintegy 651.948,57eFt-tal, az összes kulturális kiadás 34,12% -ával járul hozzá a művészeti intézmények és kisebb részben az ámk-k és közgyűjtemények fenntartásához. A győri önkormányzat saját forrásánál (775.834,57eFt) majdnem 110.000eFt-tal többet költ művészeti intézményeire és közgyűjteményeire, amit megtehet, hiszen a plusz állami támogatás a költségvetésében megjelenik. (Az állami támogatás akkori alapja a 2000. évi CXXXIII. törvény 5. sz. mellékletében szereplő, a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok 7. és 11. pontjában lévő pénzeszközök ill. ezen törvény alapján kibocsátott 2/2001. (I. 31.) NKÖM rendelet és a 4/2001. (II. 15.) NKÖM rendelet.)

Ez akár iránymutató is lehet a többi önkormányzat számára, hogy míg a piacképesebb intézményekből kht-kat faragnak a támogatás csökkentése érdekében, addig a szintén piacképes, nívós művészeti közösségeket hivatásossá, önkormányzati intézménnyé teszik a magas állami támogatás elnyeréséért, mellyel minden szereplő jól jár. (Biztonságosabb működés és értékteremtés, magasabb színvonalú művészi produktum, elégedett közönség, melyeknek egyszerű oka van: a piacon való léthez profizmus kell a működésben, a kényelmi és pató-páli attitűdök nem kifizetődőek.)

A pályázati bevételek (13,13%) alacsonyak az intézményi működési bevételekhez (22,65%) képest, ami a kulturális ráfordítások egy részét fedezi. Az adatokból is látható, hogy a közgyűjtemények önkormányzati támogatása (52,24%) arányaikban magasabb, mint a közművelődési intézményeké (47,76%), egyéb bevételeiknek megfelelően költségvetési arányuk is nagyobb. Ha a művészeti intézményeket is ide soroljuk, akkor az arányok jobban elbillennek a közművelődési intézmények hátrányára. Ennek oka lehet egyebek mellett – ahogy erre fentebb már utaltunk – az intézménytípusok eltérő feladatrendszere, a közgyűjtemények zártabb, tisztább, ha úgy tetszik behatároltabb feladat- és tevékenységstruktúrája. Az ebből fakadó kevesebb bevételi forrás lehetősége, különös tekintettel a szabad kapacitás kihasználására és az esetleges vállalkozási tevékenységekből származó szakmailag a funkcionális működésre. Oka még az egyes területek, műfajok eltérő fenntartói megítélése, kulturális értékítélete.

A számokból, a támogatott szakfeladatokból látható, hogy az önkormányzatok előszeretettel részesítik előnyben a kirakat-jellegű, a reprezentatív-dekoratív, sok esetben sznobisztikus kulturális értékeiket (némelyikre már csak az “akikre büszkék vagyunk” feliratú tábla kellene), míg a heterogén ízlésű lakosság kulturális szokásai, igényei és ezek kielégítésének terei mind értékítéletben, mind finanszírozásban hátrább szorulnak.

 

Tanulmányunkat ambivalens érzéssel zárjuk, s ábrázatunk a Janus-archoz hasonlatos.

Annak örülünk, hogy a törvény szellemében az intézményi közművelődés feltételeit az önkormányzatok jórészt költségvetésből biztosítják, az intézmények bevételei 72,81%-ban a fenntartótól származnak.

Azt, hogy az önkormányzatok a kultúra támogatását még mindig mennyire saját intézményeiken keresztül képzelik el, mutatja, hogy más szervezetekkel közművelődési megállapodást alig kötnek. Az is, aki köt, csak kulturális kiadásainak 3,48%-át adja e formában történő feladatellátásra.

Ez azért rossz, mert a közművelődési közösségek számára nem ad lehetőséget, hogy a “hivatalos” közművelődési feladatellátás részévé váljanak, s hathatós anyagi támogatást nyújtsanak az általuk egyébként intézményes módon végzett közművelődési tevékenységekhez. Arról nem is beszélve, hogy ezek tekintélyes részét az önkormányzatok helyett végzik. Újra említenünk kell, hogy méltatlanul alacsony mértékben finanszírozza – közvetlen támogatás formájában – a helyette is feladatokat végző és hiányokat pótló kulturális közösségeit (a kulturális kiadások 4,00%-át költi rájuk), és szintén nem mondható magasnak a közösségi rendezvények támogatása sem (7,89%).

Az Ötv. által biztosított lehetőség (a 10.§ -ában lévő tiltások kivételével feladatok, hatáskörök delegálására) alapján átruházható kulturális szakfeladatokra szánt céltartalék eléggé alacsony mértékű (5,78%). Nagyobb bizalmat és összeget kellene adni a szakbizottságoknak, ott több szakember van, kevesebb érdek ütközik és nagyobb a lehetőség a szakmaibb, előkészítettebb, igazságosabb és demokratikusabb, a Közgyűlést/Képviselő-testületet tehermentesítő pénzügyi döntésekre.

Az intézményekhez még egyszer visszakanyarodva, igen magas a “humánerőforrásra”, mint szellemi infrastrukturális költség-nemre fordított kiadás aránya (51,93%). Ez megterheli az önkormányzatokat, és ez az intézményfenntartás azon gyenge pontja, ahol az említett “pénzügyi lobby” képviselői “fúrják” az intézményhálózatot leépítési, bezárási, bérbeadási, eladási vagy esetleg kht-sítási szándékkal. (Természetesen a személyi kiadások aránya azért is magas, mert alacsony a többi célra fordított kiadás.)

A számokból kiolvasható, hogy az önkormányzati támogatás a dologi kiadások bő kétharmadát fedezi csak le, ezért az intézmények a többi működési költség, tartalmi-szakmai munka fedezetét, sőt a felújítási és beruházási kiadások jó részét is maguk kénytelenek kitermelni. Mivel a fenntartók fele – az alaptevékenységi kör védelmében – nem engedi az intézmények vállalkozási tevékenység végzését, a másik fele is sokkal korlátozottabban (5,90%) adja meg e lehetőséget, mint azt az Áht. és a többször módosított 217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet előírná, ezért az alap, járulékos, kisegítő és kiegészítő tevékenységekből, kötődő szolgáltatásokból és kvázi-vállalkozásokból kénytelenek működési és kötelező bevételi előirányzatukat kitermelni.

Szomorúak vagyunk, mert a fogalom-meghatározási, jelentés-tartalmi problémától függetlenül a par excellence közművelődési tevékenységek – a törvény mellékletében megfogalmazott definíciónak megfelelően, mely szerint ez “a polgárok iskolán kívüli, öntevékeny, önművelő, megismerő, kultúraelsajátító, művelődő és alkotó célú cselekvése, amely jellemzően együttműködésben, közösségekben valósul meg”, másrészt a 76.§-ában felsorolt, kötelezően támogatandó tevékenység-formák – nem elég magas összegű támogatást kapnak az önkormányzatoktól. Az erre a célra alapított, fenntartott és működtetett intézmények továbbra is komoly legitimációs és anyagi nehézségekkel küszködnek, a feladataikra, fejlesztéseikre szánt támogatások jó része – pl. az ámk-k esetében –szép lassan feloldódik másban.

A végére azért mégis legyünk optimisták. Ha a helyzet nem is olyan fényes, mint ahogy hipotézisünkben látni szerettük volna, a néhány, a terjedelmi korlátok miatt kiragadott – és mennyi rejtett! – probléma ellenére is a vizsgált nagyvárosok kulturális élete pezsgő. Benső, önnön fejlődése nem rekedt meg, a közösségi és intézményi kultúra-teremtés-közvetítés és a szolgáltatások többsége adekvát a fogyasztói igényeknek, némileg erősödnek a hagyományápoló, a lokális kötődést, identitást őrző művelődési alkalmak, programok.

Ezek talán válaszként is szolgálhatnak a lassan gyűrűző globalizációs, multikulturális és konzum-jellegű kulturális javak – másrészt kommersz álértékek és giccsek, főleg az ifjúság tömegeit vonzó (plaza-hatás) valódi közösségek helyett esetleg illegitim diffúz érdeklődési csoportokat létrehozó új jelenség – kihívásaira.

A fentiek reményt adnak arra, hogy az önkormányzatok lassan eljutnak oda, hogy húzóágazatnak tekintsék a kultúrát, felismerve, hogy ez a magatartás hosszú távon nekik és természetesen az egész településnek kedvez.

 

 

Arányszámok a nagyvárosok kultúrafinanszírozási adataiból                                                       1. sz. táblázat

 

Település neve

Kult. ktsgv.

/

kult.

ráford.

Kult. állami

normatíva

Saját kulturális

forrás

Int. működési

Bevételek

Int. fenntartói támogatása

Kulturális intézmények

kiadásai

ktsgv.

kult.

kiad.

ktsgv.

kult.

kiad.

ktsgv.

kult.

kiad.

Köz-műv. Int.

Köz-gyűjt. műv.

Bér, tisztdíj+jár.

Dologi*

Felhalmozás**

 

%

%

%

%

%

%

%

%

%

%

%

%

Esztergom

5,53

0,66

11,95

2,15

38,83

1,91

34,50

63,29

36,71

43,70

53,51

2,78

Salgótarján

2,3

0,62

26,4

1,00

43,43

0,59

25,29

91,96

8,04

45,52

45,87

11,72

Nyíregyháza

3,00

0,57

19,93

2,00

69,15

0,26

9,18

57,90

42,10

58,40

29,23

12,37

Szeged

1,30

0,38

29,60

0,51

39,90

0,27

7,27

35,11

64,89

53,00

32,70

14,28

Gyula

5,18

0,52

10,08

2,00

38,70

2,26

43,60

52,80

47,20

47,80

44,59

7,61

Veszprém

4,36

0,46

12,41

3,10

82,20

0,59

19,04

47,90

52,10

47,80

44,59

7,61

Miskolc

2,57

0,69

19,14

1,78

49,54

0,65

18,03

21,31

78,68

75,30

20,75

3,91

Kecskemét

8,36

0,66

7,66

3,84

45,90

1,67

19,99

35,40

64,60

48,20

28,80

22,98

Eger

4,69

0,54

11,60

2,36

50,27

1,28

27,41

81,48 (kht)

18,52

52,77

44,35

2,88

Pécs

4,82

0,52

10,91

1,64

34,04

1,45

30,17

34,20

65,80

49,69

33,05

17,25

Kaposvár

8,93

0,52

5,92

5,75

64,35

1,49

16,71

12,21

87,79

46,70

49,00

4,30

Győr

13,10

5,07

38,43

5,35

40,60

2,70

20,58

39,54

60,46

54,31

32,48

13,20

Átlag

5,35

0,93

17,00

2,62

49,74

1,26

22,65

47,76

52,24

51,93

38,24

10,07

*Dologi, tárgyi, állóeszköz fenntartás, kisértékű tárgyi eszközök, szolgáltatások vásárlása, kulturális szakmai munka.

**Felhalmozás felújítás, fejlesztés, beruházás, immateriális javak, nagyértékű tárgyi eszközök.

 

 

Arányszámok a nagyvárosok kultúrafinanszírozási adataiból                                                                     2. sz. táblázat

 

Település neve

Közösségek, szervezetek tám.

Rendezvények

támogatása

Kult. céltartalék mértéke

Intézmények bevételei

ktsgv.

kult.

kiad.

ktsgv.

kult.

kiad.

ktsgv.

kult.

kiad.

Önk. tám.

Alap,

jár+kieg tev.

Vállal-kozói tev.

Pályá-zatok, szponz.

Előző évi pénzm.

ÁFA vissza- térítés

 

%

%

%

%

%

%

%

%

%

%

%

%

Esztergom

0,85

15,34

0,54

9,84

1,57

28,41

64,85

26,82

0

5,76

1,44

1,12

Salgótarján

0,08

3,60

0,52

22,18

0,03

1,40

68,50

18,00

0

6,15

1,73

5,52

Nyíregyháza

0,14

5,03

0,20

6,93

0,45

15,60

78,50

11,20

0

10,30

~

~

Szeged

0,02

2,10

0,05

4,45

0,02

1,73

77,00

18,80

1,50

1,20

0,50

0,10

Gyula

0,17

3,38

0,85

16,37

0,33

6,42

45,24

23,80

14,74

2,90

3,87

~

Veszprém

0,23

5,29

~

~

0,01

0,37

85,20

13,45

1,35

~

~

~

Miskolc

0,04

1,78

0,12

4,57

0,11

4,46

79,90

12,80

0

6,51

0,70

~

Kecskemét

0,53

6,34

0,08

0,98

0,04

0,55

77,80

9,80

5,37

5,43

~

5,43

Eger

0,13

2,83

0,79

16,90

0,06

1,38

68,37

16,31

9,75

5,57

~

~

Pécs

0,06

1,21

0,10

2,22

0,15

3,15

68,50

22,27

0

8,32

~

~

Kaposvár

0,06

0,71

0,07

0,81

0,13

1,52

81,50

15,57

2,67

0,26

~

~

Győr

0,05

0,41

0,21

1,59

0,57

4,31

78,40

11,51

0

6,64

0,12

3,28

Átlag

0,20

4,00

0,32

7,89

0,29

5,78

72,81

16,69

5,90

5,37

1,39

3,09

 

 

Arányszámok a nagyvárosok kultúrafinanszírozási adataiból                                                                       3. sz. táblázat

 

Település neve

Saját forrás / Állami norma-tíva

Saját forrás / Kult. cél-

tart.

Saját forrás / Pályá-zati

bev.

Kult.

kiad. / Int. támoga-tás

Kult. kiad. / Közös-ségek tám.

Kult. kiad. / Kult. rend. tám.

Kult.

kiad. / Fejl. beruhá-zások

Önk.

pály. tám. / Fejl. beruhá-zások

Int. tám. / Int. vállal-kozói bevétel

Int. tám. / Int.

alap és

 kieg. tev. bev.

Önk. pály. bev. / Int. pály. bev.

Kult. kiad. / Int.

 alap és

 kieg. tev. bev.  

 

%

%

%

%

%

%

%

%

%

%

%

%

Esztergom

30,76

73,10

62,39

22,38

15,34

9,94

0,96

4,29

0,00

45,31

8,94

10,14

Salgótarján

64,00

3,20

1,00

55,00

3,59

22,18

9,43

47,60

0,00

46,86

~

25,30

Nyíregyháza

28,80

22,56

15,79

73,50

5,00

9,10

2,50

98,00

0,00

12,50

28,50

9,18

Szeged

34,80

4,33

6,29

72,00

2,10

4,45

13,30

955,52

1,94

24,30

80,46

17,50

Gyula

26,00

16,60

19,40

36,00

3,38

16,37

7,61

117,78

32,50

52,60

45,55

19,00

Veszprém

15,10

0,53

6,54

78,00

4,75

~

5,82

125,12

1,58

15,71

~

12,30

Miskolc

37,60

9,00

26,80

72,00

1,78

9,01

3,51

100,00

0,00

16,10

44,03

11,56

Kecskemét

16,70

1,20

46,80

70,06

6,40

0,98

20,80

96,84

6,80

12,60

22,60

8,80

Eger

23,11

2,74

29,42

50,39

2,83

16,90

2,10

19,90

0,00

16,31

38,40

12,02

Pécs

32,05

9,26

73,05

65,90

1,20

2,22

16,56

66,55

0,00

32,48

32,13

21,40

Kaposvár

9,20

2,37

33,17

73,60

0,71

0,81

3,88

18,19

0,32

19,10

1,11

14,06

Győr

10,61

10,06

21,10

78,40

0,41

1,59

31,03

269,07

0,00

11,51

135,36

14,67

Átlag

27,39

12,91

28,48

62,27

3,96

8,50

9,79

159,91

8,63

25,45

43,71

14,66

 

 

 

 



[1] Zavarkó Miháy: Kutatási terv a kultúra finanszírozása városokban című kutatáshoz SZÍN 8/5.

Dudás Katalin: Kísérlet a községek 220. évi kulturális közművelődési kiadásainak becslésére az önkormányzatok adatszolgáltatásai alapján SZÍN 9/3.

Zavarkó Mihály: Hasonlóságok és eltérések a kisvárosok és a nagyvárosok kultúra-finanszírozásában SZÍN 9/4.

[2] G. Furulyás Katalin: Résztanulmány  “A közművelődést érintő jogszabályok hatásvizsgálata” című kutatáshoz SZÍN 9/3.

[3] Zavarkó Mihály: Hasonlóságok és eltérések a kisvárosok és a nagyvárosok kultúra-finanszírozásában c. tanulmány lábjegyzetében a kutatáshoz alkotott közművelődési-fogalomkört használ. SZÍN 9/4.

[4] Kutatási munkafogalmunkban valódi saját erőnek azok az összegek minősülnek, melyek nem központi (pl. önkormányzati kőszínházak, nemzetiségi színházak, szabadtéri színházak, hivatásos énekkarok, zenekarok támogatása) és egyéb pályázati forrásból származnak.

[5] Zavarkó Mihály: Hasonlóságok és eltérések a kisvárosok és a nagyvárosok kultúra-finanszírozásában c. tanulmány lábjegyzetében az operacionális fogalomból fakadó szakfeladatok: 92181-5 Művelődési központok, házak tevékenysége, 92312-7 Közművelődési könyvtári tevékenység, 92192-5 Egyéb szórakoztatási és kulturális tevékenység, 92601-8 Máshová nem sorolt kulturális tevékenység, 92163-9 Táncművészeti tevékenység, 92161-7 Zeneművészeti tevékenység, 92171-6 Egyéb művészeti tevékenység, 92142-0 Televízió műsorszolgáltatása, 92141-9 Rádió műsorszolgáltatása, 92321-5 Múzeumi tevékenység, 92331-4 Levéltári tevékenység, 92342-4 Védett természeti értékek gondozása, bemutatása, 92341-3 Állat-és növénykerti tevékenység, 22111-5 Könyv- és zeneműkiadás, 22121-4 Lapkiadás, 64202-4 Városi és kábeltelevíziós rendszerek üzemeltetése – SZÍN 9/4.