Vissza

 

Kraiciné dr. Szokoly Mária: FELNŐTTKÉPZÉSI MÓDSZERTÁR

Új Mandátum Kiadó 2004.

Ára: 2800.- Ft

 

 

“A tanulás kulcs a XXI. századhoz” állította 1997-ben a hamburgi Felnőttoktatási Világkonferencia jelmondata. Valóban a XX. század utolsó negyedében a globalizáció és az infokommunikációs technológiák világméretű térhódítása következtében az élethosszig tartó tanulás az érdeklődés középpontjába került. A felnőttkori tanulás napjainkra Magyarországon is az egyéni és a társadalmi boldogulás feltétele lett. Ennek megfelelően általánossá vált a középfokú oktatás, a felsőoktatásban tanulók száma megháromszorozódott és nem utolsó sorban piaccá vált az oktatás, több mint 3000 felnőttképző szervezet dolgozik az évről évre gyarapodó tanulni kívánó felnőtt tömegek igényeinek kielégítésén. 

 

A felnőttképzés kiemelt feladata a munka világában elvárt, gyorsan változó tudások és kompetenciák közvetítése, amit a felnőttképző szervezetek és intézmények csak a felnőttek előzetes ismereteihez és tapasztalataihoz igazodó tanulást segítő környezet megteremtése, valamint résztvevőközpontú módszerek alkalmazása révén valósíthatnak meg sikerrel. 

 

A könyv a szerző több mint két évtizedes felsőoktatási és felnőttképzési tapasztalatát adja közre azzal a céllal, hogy tankönyvvel segítse a felsőoktatásban tanuló művelődésszervező és andragógia szakos hallgatókat, illetve kézikönyvet kínáljon a felnőttképzésben, a közművelődésben a civil szervezetekben dolgozók egyre szélesebb táborának. E kettős szándék az oka annak, hogy a könyv nem követi a tankönyvek hagyományosan szoros logikáját, hanem fejezetei olyan régi és új ismereteket foglalnak össze, amelyeket a magyar közművelődési szakemberek és andragógusok az elmúlt évtizedben főként a nemzetközi felnőttképzési gyakorlatból vettek át és adaptáltak a hazai viszonyokra.

A könyv a módszerek ismertetése előtt megismerteti az olvasót az alapfogalmakkal, a felnőtt tanulók legfontosabb jellemzőivel, a felnőttoktatók szerepével és kompetenciáival. A módszertani fejezet részletesen foglalkozik a hagyományosnak mondható előadóközpontú és az újabb, résztvevőközpontú módszerekkel, benne újszerűen szól a manapság egyik leggyakoribb munkaforma, az értekezlet tervezésének és vezetésének kérdéseiről. Fontos és várhatóan olvasott része lesz a könyv rendezvényszervezési fejezete, amely egyaránt hasznos lehet a felnőttoktatással, a konferenciaszervezéssel vagy kulturális nagyrendezvények tervezésével és szervezésével foglalkozók számára. Szerző szakmai érzékenységét jelzi, hogy könyve végén kitér, korunk új tudástartományára, a pályázatírás alapvető kérdéseire. Az önálló tanulást a könyv végén elhelyezett ellenőrző kérdések segítik.

 

 

A könyv kapható, vagy megrendelhető:

Studiare Kft 1121 Bp. Költő u. 18/a    T+F: 275 4396            Mobil: 06 309 705 215

ELTE TÓFK Továbbképző Központ 1126. Bp. Kiss J. alt. u. 40. fszt. 19.     T: 4878 153      

Igény esetén postán megküldjük, vagy Budapest körzetében könyv esetén házhoz szállítjuk.