BORBÁS GYÖRGY

…AZ EURÓPÁBA VALÓ BEVONULÁS A ZALA GYÖRGYÖKNEK SOHA EL NEM MÚLÓ ÉRDEME

 

(A fátyol alól is könnyű

angyal mosolyog.) Csernoch János

azóta is visszakéri, “amit

életében megmenteni nem tudott.”

Aradon csákányos kezektől,

A Téren mákonyos eszméktől

Megtépázva az allegória,

S a Kerepesiben kuncog

A mosottkő… - szegény,

Szegény Mayer Zala.

Bence Lajos: Óda a hazatérőhöz,

Lendva, 1996. október-november[i]

 

Az emlékműszobrászat Európa szerte a XIX. században élte fénykorát. A századvégen a képzőművészetben, a szobrászatban is jelentkező és felerősödő újítási, megújulási szándék, formai útkeresés hívei ellenben már hevesen vitatták és ellenezték a klasszikus hagyományokból táplálkozó és jobbára annak kifejező eszközeit alkalmazó monumentális műfaj létjogosultságát.[ii] Megkérdőjelezték esztétikai értékét is.[iii] Azonban az Aradi vértanúk emlékművének létrejötte és utóéletének drámai fordulatai a kételkedők számára is nyilvánvalóvá tehetik a műfaj sajátos, kitűntetett, megkerülhetetlen szerepét a nemzet történelmi emlékezetének formálásában és megőrzésében.

 

“A lázadó vezéreket fel fogom köttetni – a magyarokhoz átállt tiszteket agyon fogom lövetni – gyökerestől irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok statuálni, hogyan kell bánni a lázadókkal, és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani.” - Haynau táborszernagy beválthatta vérfagyasztó fenyegetését. Kossuth Lajos méltán nevezte Aradot 1883. március 15-én a magyar Golgotának. A kegyetlen leszámolás, a honvédtábornokok aradi kivégzése aztán elevenen élt, él napjainkban is a nemzet emlékezetében.

 

Edward király, angol király

Léptet fakó lován

Körötte csend, a merre ment

És néma tartomány

 

 Itt van király, ki tettidet

Elzengi, mond az agg;

S fegyver csörög, haló hörög

Amint húrjába csap.

 

“Fegyver csörög, haló hörög,

A nap vértóba száll,

Vérszagra gyűl az éji vad:

Te tetted ezt, király!

 

Levágva népünk ezrei,

Halomba, mint kereszt,

Hogy sírva tallóz aki él:

Király, te tetted ezt!”

 

S Edward király, angol király

Vágtat fakó lován;

Körötte ég földszint az ég:

A velszi tartomány

 

− Írta Arany János Ferenc József 1857. évi Magyarországi látogatása hírére. Jókai Mór a legkisebbik Baradlay fiú tragédiájában szembesítette olvasóit a kérlelhetetlen leszámolás napjaival. Festészetben pedig Thorma János vállalkozott Pöltenberg Ernő akasztása jelenetének (Aradi vértanúk) megfestésével a hősi helytállás megidézésére.

 

Arad megyében már 1861-ben gyűjtés indult a vértanúk emlékművére. Az adakozók között a magyarok mellett sok román, német és szerb nemzetiségű is akadt. Ebből fedezték 1874-ben a vár közelében a Vesztőhelyen egy kőoszlop felállítását, melyet aztán ugyancsak közadakozásból 1881-ben márványobeliszkkel cseréltek fel. Ez ma is a megemlékezések színhelye.[iv]

A kiegyezés és a királyi pár koronázási ajándékának a honvéd-segélyre történő felajánlása új lendületet adott a méltó emlék felállításának. Tiszti Lajos szerkesztőnek az “Alföld” című lapban közzétett felhívása nyomán azonban csak jó tíz év múlva lehetett meghirdetni a pályázatot. Az első díjat, vele a 250 aranyat Huszár Adolfnak ítélték. A sors azonban közbeszólt…

 

“Én hittel dolgozom, és ha munkám eredményével a nagyközönség elé állok, meggyőződésem szerint teljesítettem kötelességemet.”- vallotta Zala (Mayer) György[v], aki a Müncheni Akadémia kiváló ajánló levelével, a Mária és Magdolna szoborműve fogadtatásának példátlan sikere után hazatérve vehette át az elhunyt Huszár Adolf pályázatnyertes Aradi vértanúk emlékművére kapott megbízatást.

Megbízói arra kérték az ifjú művészt, hogy ragaszkodjon Huszár pályadíjnyertes tervéhez. »Zala azonban sokkal eredetibb és önállóbb művészi egyéniség, hogysem egy más művész fölfogását és kész tervét egyszerűen magáévá fogadhatta volna s beható tanulmányozás után arra a következtetésre jutott, hogy az egésznek csak az alapeszméjét tarthatja meg...«

 

A franciás lendülettel, tűzzel, merész hévvel átdolgozott emlékmű hazai iskolát is teremtett. A szobor magva, alapeszméje a realisztikus elemek - a vértanúk domborműves plakettjei[vi] - az allegorikus főalakkal, a talapzat csúcsára állított Hungária-val és a középső mező négy, szinte önálló kompozícióban megfogalmazott  Ébredő Szabadság, Harckészség, a Haldokló harcos és az Áldozatkészség szoborcsoportokkal vált teljessé.[vii] Az allegóriák idézték fel, értelmezték és egyben emelték a ragyogó erkölcsi példa magaslatára a tizenhárom kivégzett honvédtábornoknak, egyben a szabadságharc sok száz elesett névtelen hősének a hazáért, a szabadságért megalkuvás nélkül vállalt magasztos véráldozatát.[viii]

A francia minták, illetve az amerikai Szabadság-szobor előképe lebeghettek az alkotó előtt a Hungária mintázása közben. Alakját a Nemzeti Múzeum történelmi emlékei, motívumai felhasználásával hitelesítette. A szobor fejére Hunyadi Mátyás fekete seregének sisakját és Szent Margit koronáját helyezte, támaszkodó bal kezébe Szent István kardját mintázta meg. A vértanúk: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Aristid, Knézich Károly, Kiss Ernő, Lahner György, Lázár Vilmos, gróf Leiningen Westerburg Károly, Nagy Sándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác, gróf Vécsey Károly egy-egy hatvanhárom centiméter átmérőjű, kiemelkedő kör-plakettre mintázott, magas domborművű arcképei Huszár Adolf eredeti tervén süllyesztett szögletes alapon, lapos reliefek voltak.

 

A szobrot 1890. október 6-án leplezték le országos ünnepség közepette. Erre az alkalomra meghívták Kossuth Lajost és nővérét, a kivégzett tábornokok még élő rokonait, Munkácsy Mihályt feleségestől, természetesen az alkotót, továbbá Klapka Györgyöt, Pulszky Ferencet. Az ünnepség alkalmával, aranyéremmel tüntették ki Kossuth Lajost, Klapka Györgyöt, Perczel Mórt, Pulszky Ferencet, Zala Györgyöt. Ezüst emlékérmet kaptak Damjanich özvegye, Schweidel Albertné, Schweidel tábornok két lánya, Lahner György özvegye és leánya, Leiningen-Westerburg özvegye, fia és leánya, Dessewffy rokonai, Lázár Vilmos mostohagyermekei stb.

 

A távolmaradottak - Kossuth és nővére, Perczel Mór, gr. Teleki Sándor, dr. Vécsey Károlyné - táviratot küldtek. Az ország minden részéből érkezett küldöttségek, vendégek 288 koszorút helyeztek el a szobor tövében. Az avatóbeszédek között Palágyi Lajos pályadíjnyertes ódáját a nemzeti színház egyik művésze szavalta el. (Részlet)

 

Haláluk! Fagyos rémülettől dermedt

Egy ország lelke, látva ily halált,

Bár milljó sebből vérzett a nemzet,

Milljó tekintet a bitókra szállt,

Lesujtva, némán és kővé meredten

Vad iszonyattal csüngtünk ama tetten

S a bősz sikoltás, mely keblünkből tört ki,

Ajkunkra fagyva, nem tudott kitörni.

 

S ők élni fognak, élni mindörökkön,

Szent lesz, örökké a sírgödör,

A míg az eszmény ki nem hal e földön,

Míg magyar szellem még magasba tör,

Az igét, melyért éltet áldozának,

Szivébe irták az egész hazának,

Utódtól fogja hű utód tanúlni:

Hogyan kell élni s hogy lehet meghalni.[ix]

Hungária alakját félméteres magasságban is elkészítették. “Most azt tervezik, hogy a kis Hungária-alakot ezüstbe öntik, s elküldik Kossuth Lajosnak a szoborleleplezés aranyérmével együtt, kifejezésül a nagy hazafi iránt érzett általános hódolatnak.” A következő évben Arad városban külön múzeumba kezdték összegyűjteni a vértanúkra, s a szabadságharcra vonatkozó ereklyéket.

 

Az alkotónak és művének azonban egyaránt mostoha sors és drámai utóélet jutott. A kritika méltatlan támadásai ellen a kiváló művésztárs, Fadrusz János a Kolozsvári Mátyás király lovas szobor alkotója kelt Zala György védelmére: “Nos pedig, ha Zala egyebet nem csinált volna, mint az Aradi emléket, azért is megérdemli azt, hogy te őt a lelki felbúzdulás egy pillanatában a te borzasztó tolladdal a nemzet színe előtt meg ne bélyegezd. Ezt pedig megtetted és ezért mondtam, hogy nincs igazad!”[x]

 

Az emlékmű ellen pedig már 1919-ben a helyi türelmetlen román vezetők mozgalmat indítottak, mert szerintük a magasba emelkedő főalak, talapzatában a Hungária-vésettel az ezeréves Magyarországot, a románok elnyomását jelképezné. Hatására előbb bedeszkázták, majd 1925-ben eltávolították. Hosszú ideig a lovardában, aztán a várárokban tartották, - napjainkig megőrizték![xi] A szoborcsoport restaurálására, illetve újraállítására az utóbbi évtizedekben többször - 1954, 1957,[xii] 1974 majd 1990-ben - látszott remény és történtek bíztató kezdeményezések.[xiii] A két nép történelmi megbékélésének, baráti közeledésének, kölcsönös tiszteletének tartalmas szép szimbóluma, jelképe lehet közel jövőben – április 19-én megvalósuló esemény.

 

A vértanúk arcképeinek másolatai itthon is megmaradtak. A Batthyány-család ikervári utódai által 1900-ban a szombathelyi premontrei gimnáziumnak adományozott gipsz másolatok jó állapotban, szépen tervezett, fából épített alapzaton az aulában évről-évre keretezik az iskolai megemlékezést. Míg a Ceglédi Kossuth Múzeumban az aradi származású Kreith Bélától ajándékba kapott medallion-sorozat jó ideje raktárban várja, hogy újra méltó módon a közönség elé kerülhessen abban a városban, ahol elhangzott Kossuth híres beszéde, s amelynek hálás lakossága nyolc vértanúról utcát nevezett el.[xiv]

A még Müncheni évek alatt megmintázott, márványba faragott piéta, a szépséges Mária és Magdolna szoborcsoportja is jól megvilágított, tágas térbe, közönség elé kívánkozik a pécsi püspöki palota keskeny, sötét, a látogatók elől ormótlan üvegajtóval lezárt folyosójáról.

 

A sikeresen induló művész monumentális tervei megvalósításához műteremépítésbe fogott. A költség előteremtését szobrai felajánlásától remélte:

“Két év előtt egy beadványt intéztem a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumhoz, amelyben monumentális szobraim gipszmodelljeit és ... A Mária és Magdolnám márványba faragását ajánlom fel a magas kormánynak ... mindezen munkáim tetemes költségének részben való megtérítéseképpen húszezer forintért... az “Arad emléke” alakjai is köztük vannak ... mintegy ajándéknak szántam ... az ajándék modelleket elfogadták, de a Mária és Magdolna márványba faragására ... mindeddig nem kaptam megbízást ... nem forszíroznám a dolgot a Minisztériumnál, ha  egy nagy műterem létesítése nem lett volna életszükséglet rám nézve...”

 

Zala György 1894−1929-ig dolgozott élete főművén, a Millenniumi emlékművön:

“Magyarország ezeresztendős történetét gyúrja most Zala György bronzba, amely miatt itthon már annyi gáncs érte... de ő rajongó szeretettel és lankadatlan energiával dolgozik tovább magasztos munkáján és bízva-bízik abban, hogy majd, ha készen áll az emlék, megjön az igazának diadala... És mindazok bíznak ebben, akiknek csak halvány sejtelmük van arról, mily óriási föladatot végez... Tulajdonképpen az emlék elkészítése egy jó emberöltőre való munka ... örök időkre készül, s ennek szobrait nem szabad és nem lehet a művészetben ideig-óráig uralkodó divat szerint megmintázni.”

 

“Bizonyos, hogy a szoboremlék a pesti városrészt Buda méltó párjává avatta. Ma pedig szép fővárosunk meghatározó, reprezentatív városképi eleme. Hatásosan gazdagította nemzedékek történelmi ismereteit, táplálta, ébren tartotta nemzeti önbecsülésünket. Közel száz éve, a legválságosabb időkben is állt, “működött”, rendületlenül szembesített Istvánnal, Endrével, Bélával…

Igazán örülhetünk, hogy talán 1968 óta itt, a Hősök terén a Millenniumi emlékű himnikus emelkedettségű plasztikai eposza, legalább is plasztikában elbeszélt történelemkönyve előtt szólal meg, Ferencsik János által vezényelt előadásban a Himnusz, az új esztendőt köszöntő éjféli adásban a Magyar Televízióban. A látvány méltán dobogtatja meg az óévtől, a multtól tisztes számvetéssel búcsúzó és az új reményekre gondolók millióinak szívét, az élmény megerősíti kötődését elődeihez, közösségeihez, hazájához-népéhez.”[xv]

 

Amikor őszintén örülhetünk az emlékmű helyreállításának, ne legyen ünneprontás a figyelmeztetés és egyben kérelem, hogy a nemzeti szobrászat egyik megteremtőjének, egyben európai rangú mesterének emlékét mindez ideig sem emléktábla, sem róla elnevezett utca vagy tér nem őrzi a fővárosban, amelynek annyit dolgozott[xvi] (Fadrusz János emlékét három, Stróbl Alajos nevét egy utca őrzi Budapesten, legutóbb Rejtő Jenőről is neveztek el – megérdemelten! – fővárosi utcát). A Döbrentei téren újra felállított Erzsébet királyné, a budavári Honvédemlékmű, illetve az Aradi vértanúk emlékműve és a szegedi Deák Ferenc szobor alkotójáról Magyarországon mindössze egy lakótelepet neveztek el 1979-ben a hálás Mezőhegyesi polgárok: Kozma Ferencnek, a lótenyésztés kiváló képviselőjének és egykori világhírű ménesének ottani megörökítéséért.[xvii]

Sajnos, nem vezetett eredményre a szülőföld eddigi, többszöri kezdeményezése sem. Bíztam benne, hogy a monográfia megjelenése után talán akad civilszervezet a nagyszerű életmű felkarolására, vagy baráti kör alakul Zala György emlékének ápolására, munkásságának széleskörű megismertetésére.[xviii] Jó lenne, ha végre most, az Aradi vértanúk emlékének várható újraállítsa alkalmával, a közeljövőben emléktábla kerülhetne a művész Stefánia úti, Lechner Ödön által tervezett szecessziós műteremvillája falára. Reménykedjünk, hogy talán a nem túl távoli jövőben, Emlékmúzeumként fogadhatja az alkotó tisztelőit a jelenleg diplomáciai célokat szolgáló, a líbiai nagykövetségnek otthont adó becses épület![xix]

 

Híven a fiatal művésztárs, Sidló Ferenc szobrászművész elköszönő, szép gondolatához:[xx] “Zala György és nagy kortársai ismertették meg alkotásaik nyomán a magyar művészetet Európával, s övéké az érdem, hogy nemcsak egy-egy név, de az egész nemzet művészete kapott helyet és rangot a nyugat képzőművészeti életében. Óriási ugrás volt ez. A félhomályból a napvilágra. És hódítás. Hódítása a magyar alkotó géniusznak. Felvonulhatni és bevonulhatni külföldre, kitűnő művészeknek, sokaknak, együtt, egyetemesen. És jelentkezni: íme - Magyarország művészete! Ez az Európába való bevonulás a Zala Györgyöknek soha el nem múló érdeme. Tisztelettel és hálával gondolunk Zala Györgyre.”

Úgy legyen.

 

Bronzba foglalt Requiem a vértanukért. Történelmi adósság (Aradon) és megkésett kegyeleti kötelesség (itthon). 99 év után – 2004. április 29-én – újra felavatják az Aradi emléket.

                                                                      

A történelem fintora. Wlassics Gyula kultuszminiszter Ferenc József királyt Zala György Aradi vértanúk Harckészség szobra előtt fogadta és köszöntötte 1896. május 4.-én a Műcsarnokban. (Vas. Újs. 1896. május 17. 20. sz. p. 317)