Szabad szegények – A területi színpadtól a Vasvári Színi Egyletig
Egy csoport természetes fejlődése, avagy egy lehetséges válasz a III. évezred értékvédéséhez és értékteremtéséhez
Bármilyen hihetetlen, bármilyen megmosolyogtató, bármilyen nevetséges, bármilyen korszerűtlen, bármilyen megvetendő az az állításom, hogy vannak még, születnek még elhivatott emberek, küldetéses emberek – igenis van ilyen, sőt lesz ilyen még, amíg a világ világ. Voltak, vannak, lesznek fáklyák, üdvözítők és próféták. A világ nélkülük már a következő másodpercben, a következő pillanatban megszűnne létezni, összeomlana. Kik Ők, mik Ők, milyen anyagból gyúrta őket a Teremtő, hogy annyira mások, mint a többi ember. Ki lehet egyáltalán az? Csontváry azt mondja, “aki soron van”. Igen többet nem tudhatunk meg erről. Ezt csak az elhívó és az elhívatott tudja, kölcsönösen egymásra utalva, egymást feltételezve. Abban a mintában, amit egy ilyen küldetéses ember képvisel, amit születése pillanatában magával hoz, abban benne van a nagy egész, a nagy emberközösség, az ősök, a nagy család a nemzet, és a még nagyobb család, az emberiség. Mint csepp a tengerből, mint kicsi és nagy, mint mikrokozmosz és makrokozmosz, mint DNS-spirál és mint életlánc. Teremtéstudat és életiniciálé. A teremtéstudattal, küldetéstudattal rendelkező embert mégis kiveti magából a társadalom, a közösség. Mindig is kivetette, ma is kiveti és a jövőben is ki fogja vetni. Mire hát akkor mindez, mi ez a kibékíthetetlen ellentét? A küldetéses ember nem pragmatikusan gondolkodik. Nem saját hasznára cselekszik. Ő a partikuláris teóriákon túl él. Ez a lényege. Ebből származik minden ellentéte a világgal, az emberekkel.
A bevezetőben mindezt, miért tartottam fontosnak leírni? Azon egyszerű oknál fogva, hogyha erről nem írok, nem érthető semmi abból, amit az olvasó épp a kezében tart. Enélkül a háttértartomány nélkül ez a kis kiadvány sem született volna meg. Egyáltalán nem beszélnénk vasvári színjátszásról. Mint ahogy időben visszafele haladva nem beszélhetnénk Vasvári Játékszínről, Vasvári Színi Egyletről, VITAmin Színpadról, vagy még korábbról a vépi színjátszókról, vagy még előbbről, a sorkikápolnai Keszőce Színpadról.
A felsorolt formációknak egy közös nevezője van, egy személy, akit Gergye Rezsőnek hívnak, aki a bevezetőben ismertetettek alapján szintén megszállott. A színház, a színjátszás megszállottja. A népi, a falusi, de még inkább a közösségi színjátszás megszállottja. A közösségteremtő színjátszás megszállottja. Ugyanis, közösség önmagától nincs, azt létre kell hozni, meg kell teremteni valakinek. Családnál kisebb, de nagyobb közösség sem létezik magától valóan. Zarathustra, Keresztelő János, Jézus, Ghandi és még sokan mások közösséget teremtettek. Előbb kisközösséget, aztán több kisközösségből egy nagyközösséget.
Az élet a maga természeti törvényeivel, a legnagyobb dramaturgia. Színház az egész világ, az élet rituáléja. Ezért egyidős az emberrel, vele született meg, és vele együtt is fog meghalni. A rítus az ismeretlenből, a soha meg nem ismerhetőből táplálkozik, az élteti. A jungi meghatározást – “A lélek alapvetően vallásos” – továbbfejlesztve kimondhatjuk, hogy a művészet és benne a színház alapvetően vallásos, vagy inkább alapjaiban vallásos, vagyis a soha meg nem ismerhetőből táplálkozik.
Erről szól ez a kiadvány, erről ad hírt és erről tudósít. Az írások és a fényképek azonban csak a megfoghatót közlik, a megfoghatatlan elillant belőlük. Az csak a színjátszás rituáléjában érhető tetten, a helyszínen, élőben!
Tóth Csaba
Színházeszményem
Mi is valljuk!
“Érthető már, mire akarunk kilyukadni? Arra, hogy minden egyes előadáson húsba vágó játéknak kell folynia, és minden erőfeszítésünknek egyedül ez az értelme. Nem a nézők gondolataihoz vagy értelméhez, nem az érzékeikhez, hanem teljes létünkhöz szólunk. Az övékhez és a magunkéhoz. Az életünket játsszuk el a színpadon. Ha egy szemernyit is kételkednénk benne, hogy mélyebb életünk egy szeletét is latra vetjük, nem tartanánk szükségesnek, hogy folytassuk a kísérletet. A néző, aki eljön hozzánk, tudja, hogy valóságos műtétnek veti alá magát, s ebben a műtétben korántsem csak a gondolkodása, hanem az érzékei és a teste is a tét. És attól fogva úgy jár majd színházba, ahogy a fogászhoz vagy a sebészhez szokás. Ugyanabban a lelkiállapotban, tudván persze, hogy nem fog belehalni, de azt is, hogy nem akármire adja a fejét, s nem úgy fog kilépni, ahogy belépett. Ha nem volnánk meggyőződve róla, hogy sebet ejtünk rajta, legfőbb feladatunkhoz tartanánk magunkat méltatlannak. Biztos lehet benne, hogy fel fog kiáltani fájdalmában.”
Artoud
Valljuk mi is, hogy a színjátszás ürügy, azért tesszük, hogy az egész emberiségre hassunk. Igen, ilyen egyszerűen és természetesen, az egész világot akarjuk a legkisebb cselekedeteinkkel is megváltoztatni. Miért ne, ha ettől jobbá lehetünk mi is?
Gondoljunk Petőfi soraira:
“Kenyért keresni színészek leszünk. Nem a művészet szent szerelmiből. Haladni nincsen semmi ösztönünk. Pártolj közönség, és majd haladunk. Mond a színész, és ez meg így felelt. Haladjatok, majd aztán pártolunk. És végre mind a kettő elmarad.”
Az én színházeszményem a tűz körül táncoló évezredekkel ezelőtti ősünk, aki énekével mindenkit EGGYÉ kovácsolt. Ahol nem külön a sámán és a közönség a fontos, hanem csak a kettejük együttes lélegzése számít.
Populáris színházra van szükség, ahol nem rétegek kiváltsága a színház, hanem tömegek együttes akarata, igénye.
Legyen olyan a színház, ahol nem az épületre gondol senki sem először, hanem a SZÍNHÁZra: ahol bárki, bármikor bemehet és kijöhet, amely olyan templom, amiben nem szentségtörés, ha a nem tetsző produkciókat a néző félbeszakítja – mert a néző éppen olyan fontos, mint a színész -, ahol a színész és minden dolgozó feltétlen alázattal rendeltetik az ügy iránt, olyannak kell lennie a színháznak, ahova még a rosszabb egzisztencia ellenére is vágynak menni a cselekedni akarók.
A színház, a színjátszás eszköz a világban való léthez, ha ez segíti az igaz úton járást.
Nem fontosabb…
- mint a déli harangszó
- mint sétáim szülőfalumban apám sírjához
- mint beszélgetés egy ismeretlen utassal a vonaton
- mint gyermekeimmel való együtt túrázások és kacagások
- mint anyámmal való szótlan beszélgetések falum szülőházának a konyhájában, miközben az ebédet készíti, és érzem a rakottkrumpli illatát
- mint munkatársakkal való fáradt leülések egy rendezvény után
- mint büdös kocsmában világmegváltó dolgokról beszélgetni részegekkel
- mint ismeretlen koldusnak kiflit adni
- mint mesét és indián kalandot olvasni a karácsonyfa alatt
- mint vérig sérteni a másikat egy ÜGY érdekében, aztán igazabbul nézni rá, és bocsánatot kérni
- mint gyerekpelenkát mosni és gyermeket tisztába tenni éjszaka
- mint taknyot és hányadékot letörölni egy részegről megvetés nélkül
- mint egy emberrel találkozni az utcán, aki le mer szólítani cigarettát kérni
- mint züllöttnek lenni a naftalin szagú sznobok között
- mint vasvárinak lenni Erdélyben
- mint magyarnak lenni Európában
- mint fehérnek lenni… (kitalálod?)
“Az ember bármit tesz, gondol, mond, megérinti a világ egész valóságát. Amit tesz, nem saját személyében teszi, hanem az egész emberiség nevében. Valléry azt mondja, hogy a műalkotás az egész emberiség nevében való állásfoglalás a világegyetemben, de ez nem csak a műalkotásra igaz. Egyetlen fűszálat sem érinthetek, egyetlen szemrebbenést sem tehetek, semmit nem gondolhatok, nem álmodhatok, hogy abban az emberiség egész kollektívuma érdekelve ne legyen. Ezért az ijedtség, ha valami gonosz történik. Az emberben az egész emberiség megrendül és összerezzen, mert tudja, hogy ami történt, az az emberiség nevében történt.”
Hamvas Béla
Ahol élünk…
Vasvár falu vagy város?
Talán sértő is lehet a kérdésfeltevés a hivatalos várossá nyilvánítást követő csaknem másfél évtized eltelte után. Megkerülni azonban ezt a kérdést több mint hiba lenne. Falu is és város is, de ezt nem tudja-akarja vállalni, így tehát egyik sem. Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor a következőket írják. “Általában elmondható: ma Magyarországon kulturális szempontból, életforma szempontjából, a legsivárabb képet a viszonylag nagyobb közösségek nyújtják. A városokban, ha a fővároshoz képest többnyire szegényesebben és egészségtelenül provinciali-tásra kárhozottan is, de legalább valamilyen kulturális élet van. A kisközségekben pedig éppen a lakosság kis száma, kényszerű összetartozása miatt még többnyire jelen van a hagyományos közösségek szelleme, közvetlen érintkezési formája. A nagyközségekben az életforma már “modernizálódott” annyira, hogy az emberek távol kerültek egymástól általában, ki-ki a maga életébe zárkózik, ugyanakkor az urbanizáció kulturális lehetőségei még nincsenek jelen, s gazdasági küszködés gondjai közepette nem is kapnak jelentőséget.” (Kapitány Ágnes – Kapitány Gábor: Megnyitási változatok. Kultúra és Közösség 1988/2 70. oldal.)
Kétségtelen, hogy sokat változott e tekintetben a város külső és belső megítélése az elmúlt néhány évben is, de a keveredett ismérvek ma is jellemzőek. Nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy a környező kisfalvak is hatással vannak a városiasodó településre. A városnak húznia kell a falvakat. A közös pontokat a későbbiekben láttatjuk.
A színjátszás helyzete országosan és a megyében
Magyarországon a két világháború között szinte minden kisebb és nagyobb településen az ősztől-tavaszig tartó időszakban élénk helyi színjátszói tevékenység zajlott. A legkülönfélébb egyesületek, körök, dalárdák, nem kifejezetten színjátszás irányultságú baráti csoportok álltak össze a “színházcsinálásra”, természetesen ezek a dolgok Vasváron is így történtek. A második világháború utáni mind erősebb diktatúra kiépülése ellenére a lendület a “hatvanas” évek elejéig vitte ezt a fontos területet. Állami programmá lett a kisközösségek sorvasztása, de ezeket egyik napról a másikra megszüntetni mégsem lehetett. Az idősebb nemzedék tartotta és adta tovább az értékeket a fiatalabbaknak. Nem voltak ekkor még a modern technikával ellátva az emberek. A mozik kezdtek működni a falvak villamosítása után, de tulajdonképpen ezek is közösségi rendezvényekké váltak. A filmvetítés esemény volt mindig, és ürügy, ahol lehetőség volt a találkozásra, a gondolatok kicserélésére.
A Déryné Színháznak és a Falu Színháznak szép korszaka a háborút követő 15-20 év. A működő csoportok sokat látogatták egymás településeit, kicserélve előadásaikat.
A “hatvanas” évek elejétől kezdődik a pusztulás. De még “1968-ban 2777 falusi együttes működött” (Török Virág: Az 1983-as kimlei találkozó előkészítésének tapasztalatai. A falusi színjátszás helyzete. Népművelési Intézet, vitaanyag. Népművelés 1970. 2. szám.)
A városokban is még bő választék van. Vagyis a települések túlnyomó részében ekkor még volt működő színjátszó kör. A sorvadás azonban kétségtelenül kezdetét vette. Minden évben csökken a csoportok és résztvevők száma. A “hetvenes” években a fenti szám nagyon megfogyatkozott, és a “nyolcvanas” évek elejére szinte minden területen visszaesett a színjátszás. A kis falvakban egyre kevesebb fiatal maradt, akik természetes módon vitték volna tovább a hagyományokat. (Kivételek persze vannak: Vas megyében pl. Csehimindszent, Torony, Rába-gyarmat.) Hajdani virágzó üzemi és városi csoportok sorra szűntek meg. A főiskolai-egyetemi színjátszás néhány csoportra korlátozódott. Gyermek- és diákszínjátszás vegetálásra rendezkedett be.
Sarkítva némileg, de ami az addigi tömegességet illeti, két évtized, 1960-1980 között, kiesett a színjátszásból.
1980-as évek elejétől kezdenek szaporodni a híradások több területen is. Megyénkben főleg a falusi színjátszás területén. (Vasvár ekkor még formai szempontból is falu a nagyközség kategóriájában.) Találkozókat rendeznek, szakmai táborokat szerveznek, a megyék kapcsolatba kerülnek egymással. Keresik magukat a települések. A színjátszás is eszköz, hogy presztízse legyen egy adott közösségnek.
Pénz nincs, szakember nincs, lepusztultak a kultúrházak, s eszközök nélkül állnak. Az egymásrautaltságot ez a mind-mind lehetetlenebb helyzet is segítette. Az ügynek elkötelezett újságíró írja a Népművelésben: “úgy látszik tehát, egyetlen lehetőség adódik: a saját, helyi társadalmi közegükkel kell szorosabbra fűzniük a kapcsolataikat a csoportoknak.” (Népművelés 1986. 12. szám.)
Vasváron is a “hatvanas” évekig van nyoma a színjátszásnak, aztán 20 év itt is kimarad, míg a “nyolcvanas” évek legelején Komor András rendez diákokkal előadásokat a Postaforgalmi Szakközépiskolában.
Úgy tűnik, fellendül a színjátszás. Következnek a rendszerváltozás évei. A politikai változásokban és a szűkülő gazdasági-kulturális lehetőségek között, csak a legelszántabb és a nagyon erős közösségek tudtak talpon maradni. Amennyiben sikerült nekik a kemény éveket túlélni és megmaradni, úgy a “kilencvenes” évek végére megtanulják a működés új módozatait is. Küzdenek a kulturális piacon, mert annak kegyetlen törvényei alól e terület sem mentes. Új csoportok az ezredfordulón nem nagyon alakulnak, hisz ehhez ma már nem elég néhány elszánt ember összefogása. A kérdések mások. Tudnak-e a fejük fölé legalább a próbákra fedelet találni? Van-e energiájuk összetalálkoztatni az embereket és lehetőségeket az újonnan megjelenő nézői igényekkel? Van-e valamilyen szintű intézményi önkormányzati támogatás? Vannak-e szponzorok? Csak a bizonytalan pályázati lehetőségekre rendezik be létüket? Alkalmi és időszakos együttlétekké sivárodnak ezek a közösségek?
A vasvári színjátszás
A város hagyományai
Vasvár fontos szerepköréből adódóan arra következtethetünk, hogy a középkorban a település rendelkezett “színházi” élettel. Nem mást kell ez alatt érteni, mint énekesek, dalosok, jokulátorok és történetmondók jelenlétét, illetve a népi hagyományokban gyökeredző, a vallásos szemlélethez, életmódhoz kötődő játékok (gyermek és felnőtt) a napi életben az ünnepekhez vagy jeles alkalmakhoz tartozó megjelenítését. Azért is merészelem feltételezni ezt a tényt, mert a XX. századi “húszas-harmincas” évek színházjellegű – Szentkúton folyó – misztériumjátékainak is itt vélem a gyökereit eredni. A XVII. és XVIII. század talán szürkén telhetett, de mindenképpen őrizte ezen lehetséges értékeket.
Megteremtődött a Szentkút, mint búcsújáró hely.
A XIX. század végétől a polgári kultúrával erősödik a színház iránti igény is.
Az I. világháborút követően rendszeresek voltak az előadások. A város legkülönbözőbb rétegei tanultak be egy-egy előadást, és nézték meg egymást. A második világégés végén erdélyi színtársulat menekült errefelé, és egy pár hónapig Vasvár adott nekik állandó játszási helyet. A háború után az ismert szerzők műveinek széles skáláját tolmácsolták a helyi gyermekek és felnőtt játszók. (Nótáskapitány, Gül Baba, Liliomfi, Csókosasszony, Huszárkisasszony, Tanítónő; Szigligeti vígjátékai, Csiki Gergely művei, Visnyevszkij: Optimista tragédia, Légy jó mindhalálig, Pál utcai fiúk, Lili bárónő, Mágnás Miska).
A legújabb kezdet és kibontakozás
A művelődési ház az alábbi felhívást tette közzé 1987. év áprilisában.
“A vasvári művelődési ház 1987 őszétől amatőr színpad működésének a megkezdését tervezi. Nevedet ismerőseid ajánlották figyelmünkbe. Várunk május 14-én 16 órakor az intézményben. Arról beszélgetnénk, hogy volna-e kedvetek, ambíciótok, energiátok az amatőr színpad munkájában részt venni, miben tudnátok segíteni ezen túl. (pl. tagszervezés.) A színpad munkájában a vasváriakon kívül a terület községeiben lakó fiatalokra is számítunk. Nem ígérünk semmit annak, aki vállalkozik e tevékenységre. Nagyon kemény munkára számítsatok, ami után eredmények és sikerek is következhetnek.” (Vasvári Művelődési Ház irattára.)
Azért láttam indokoltnak e felhívásból idézni, mert a csoportra máig kiható alapelvek elemei is megjelennek benne. Így az, hogy a környező községekre is számít, valamint az, hogy kemény munkára lesz szükség.
A vasvári Művelődési Házban 1987. szeptember 11-én egy éves előkészítő munka és szervezés után amatőr színházi bérlet sorozat indult. Ez persze erjesztette a potenciális tagokban szunnyadó színjátszói igényeket. (Személyenként lettek emberek felkutatva és megszólítva.) Megalakult a Területi Színpad, nevében is utalva arra, hogy nem csak vasváriakra számít, hanem a környék településein élőkre is. Néhány hónap alatt a tagok száma kilenc főben stabilizálódott, és nevét VITAmin? Színpadra változtatták. A csoportvezető kemény munkát ígért az arra elszántaknak. Az egyik tag a következő évben írt dolgozatában a csoportnapló írásaiból a következőket idézi:
“Alakulgat egy színpad itt a vasvári Művelődési Házban. Néhány próba volt már, és a 4. után már merek reménykedni, hogy lesz néhány elszánt fiatal, akikkel el lehet érni nagyszerű dolgokat. Semmit sem ígértem nektek, csak azt, hogy keményen kell dolgozni és akkor lesz eredmény. Remélem, hogy néhány hónap múlva még több REMÉNYEM lesz bennetek. Sok múlik rajtatok. Hinnetek kell magunkban, abban, amit csinálunk, és akkor sok-sok örömünk lesz a játékban.” (A VITAmin? Színpad csoportnaplója.)
A színjátszás minden más művészeti ágnál inkább közösségi produktum. Csapatmunkát követel. Egy próbán egyetlen ember hiányzása is nagy gondot jelent. (Meg kellett ezt tanulni a társaságnak. Hozzátéve, hogy vidékről is jártak a próbákra, a területi tekintetben heterogén csoportba.) E téren nem lehet más művészeti ághoz hasonlítani a színházi tevékenységet. Ezért a tagok megtanulták, hogy a saját maguk által kitűzött feladatok teljesítésében saját maguknak is meg kell tenni az értékelést, s a mércét egyre feljebb kell tenni.
Kezdő együttesektől szokatlan intenzitású és mennyiségű munkát végeztek az első évadban. Minden héten próbáltak. 1988. február 29-én, évtizedek szünete után, helyi csoport előadására jönnek az emberek.
“A VITAmin? Színpad bemutatkozott. Telt ház. Ügyes szereplők. Meglepő siker. Egytől-egyig dicséretet érdemelnek, de külön is ki kell emelnünk Schönberger Zoltánt, Novák Marikát, Ódor Annát, akik jóval többet produkáltak, mint amennyit műkedvelőktől kívánni lehet. Ők törlesztettek valamit az adósságból.
“Jó lenne folytatni a sort!”– írta Kovács Árpád. (“Szemfüles”)
A bemutatott darabok:
Vaclav K. Klicpera: Csata-paté, avagy vígjáték a hídon,
Tabaren: Vértelen véres hurkák.
A darabokat a környező községekben 19 helyszínen játszották. Bizony-bizony olyan helyeken, ahol évtizedek óta nem láttak élő színházi előadást. Így a játszók azzal is szembesültek, hogy hogyan működik a kis falvak élete. Megfordult a csoport már szakmai találkozókon is, ahol másokat ismertek meg, és sokat tanultak. A tagok egyénileg is fejlődtek, nemcsak közvetlen szakmai értelemben, hanem emberileg is nyitottabbá, érzékenyebbé váltak a világ és a közvetlen környezetük iránt.
Az április 4-ére készített műsoruk rendhagyó elkészítése, igazi közösséggé kovácsolta a társaságot, és a műsort a város lakói is nagy elismeréssel fogadták. Olyan műsor volt ez, amely (videó is tanúskodik róla) ma is teljes egészében vállalható, hiszen az örök emberi értékeket hangsúlyozza.
A második évad bemutatója 1989. január 30-án volt. Luigi Pirandello: Liola, vagy ahogy élni szeretnénk című háromfelvonásos vígjátéka, 15 szereplővel. Ismét siker a hazai pályán, de azt követően is végig a Vasi Hegyhát falvaiban, a tenyérnyi színpadtól a szombathelyi helyőrségi Művelődési Otthon színpadáig. Számtalan helyre hívják a csoportot játszani. Az év őszéig 24 helyszínen játszottak. Meg kell említeni, hogy májusban a vasvári Szentkúton szabadtéren adták elő a darabot, ami a háború után az első ottani színi előadás volt. (Ennek fontosságára még visszatérek.)
Az 1989-90-es évadban két darab egyidejű próbái kezdődnek el.
Mesefeldolgozás: Rózsa és Ibolya,
Peter Weis: Mockinpott úr kínjai és meggyóntatása című abszurd játék.
A mesejáték az 1990-es januári bemutatójától kezdve több mint három éven keresztül volt repertoáron, és 51 előadást ért meg. A másik darab sok kínlódással készült el az 1991. évi Magyar Kultúra Napjára. Szakmailag elismerést kapott a sok kreatív színészi játékot követelő előadás, de a nézők részéről igazából csak a fiatalabb korosztályig jutott el. Újabb tanulság volt ez, hogy a csoportnak figyelnie kell a játszási környezetére, nem szabad a közönség igényeit figyelmen kívül hagynia.
A VITAmin? Színpad 1993 végéig játszott, közben más feladatokat is erjesztett a közösség, illetve megindultak az új útkeresések.
Osztódások (Azaz változások a működésben)
A Vasvári Játékszín
1989-ben megalakult a VASVÁRI JÁTÉKSZÍN. Ennek tagjai között ott volt a VITAmin?-osok egy része, valamint a megye más csoportjaiból összeválogatott színjátszók. A Játékszín függetlenül működött a vasvári Művelődési Háztól, míg a VITAmin? Színpad továbbra is annak a csoportja maradt. Már ekkor megindult tehát egy önállósodási folyamat. A Játékszínnek egy vállalkozó is segítségére volt, aki szervezési, szállítási ügyekben is segített. Intenzív próbákkal folyt a munka (többszöri, többnapos munkák voltak ezek), a nyár folyamán a szentkúti szabadtéri környezetben folytak a próbák.
Sőtér István: Júdás az ember című drámájának bemutatója 1989. augusztus 11-én volt.
A májusi VITAmin? Színpad előadása után, most egy premier zajlott le. A vasvári színjátszás történetében a háború után ez az első új darab azon a helyszínen. Azt követően még 25 előadás december 10-ig 22 helyszínen négy hónap alatt.
1990 áprilisában még egy ráadás előadás Erdélyben. (Erről majd később.)
Ebben az évben Székely János: Profán Passió című darabját próbálják a nyáron a Szentkúton, és zajlik le a következő premier, majd ismét viszik az előadásokat a falvakba is, Erdélybe is. Egyre inkább ismertté válik ez a csoport is.
1991 decemberében Sütő András: Káin és Ábel című drámáját mutatja be a társulat, és tartja azt követően repertoáron két és fél évig, 28 előadást számlálva. Röviden, de lényegre törően mutatja be a munkát ezen darab kapcsán Horváth Szilárd újságíró a Vas Népe 1992. júniusi számában. “…a vasvári csoportnak a sok közül csak egyik merészsége, eredeti ötlete volt a börtön előadás, ahol egyébként félig jelmezben, félig rabruhában játszották a bibliai testvérgyilkosságot feldolgozó «odabent» egyéni felhangot kapott színdarabot. Merész a darabválasztás is. Sütő András drámája nem afféle könnyed vásári komédia, melyet vidéki amatőr színjátszók előszeretettel adnak elő bohózatokra érzékeny, hálás közönségük előtt.
Az első nehézséggel már akkor találkozhatunk, ha a csoportot megpróbáljuk a hagyományos profi-amatőr kategóriák valamelyikébe betuszkolni. A színészek garantáltan amatőrök: «civil» munkahelyük van, nem a színészetből élnek, ám az előadás körülményei, és főként minősége erősen közelít a profiktól elvárható színvonalhoz. … Pályázatokon nyert pénzből készítik elő az előadást, ebből fedezik a próbák költségeit, a díszletet és jelmezeket, ám a próbaidőszak után a csoportnak az előadásokból kell eltartania magát. Sokaknak meglepő lehet: eddig sikerült.” (Vasvári Játékszín propagandaanyaga 10. old. Kiadta a Vasvári Játékszín 1993.)
A Káin és Ábel, valamint a Profán Passió meghozta a nagyobb szakmai sikereket is. Két éven keresztül a Keresztény Színjátszó Csoportok Országos Találkozójának díjnyertesei voltak az előadások. A Zsámbéki Szombatok állandó meghívottjai, és természetesen nem győznek eleget tenni a megyén belüli meghívásoknak sem.
Páskándi Géza: Új Magyar Ludas Matyiját az 1992. év vidéki előadása után Vasváron 1993 januárjában, a Magyar Kultúra Napján mutatják be. Játsszák az 1994. év közepéig. Külön érdekessége e darabnak, hogy a szerző is látta az egyik szombathelyi előadást, és részese volt az azt követő néző-játszó-író találkozónak.
A Játékszínnek ez volt az utolsó darabja, hisz utána már más formációban működnek tovább.
Specifikuma a Játékszínnek a többi működési formához képest:
- Többnapos intenzív szakaszokban dolgoztak.
- A külvilágtól elzártan csak a színjátszásra koncentrálva próbáltak. (A várostól távolabbi településeken folytak a próbák.)
- A rendező által kiválasztott darabhoz keresték meg a megfelelő embert a megyében. (Tehát ez ennyiben mindenképpen profi megközelítésű.)
A Pajtaszínház
Pajtaszínház néven 1991-től nyaranként egy komédiákra szakosodott formáció is működött egészen az Egylet alakulásáig. Voltak közös fellépéseik (pl. Erdélyben a Játékszínnel), részt vettek falunapokon, szabadtéri rendezvényeken, színjátszó találkozókon, utcaszínházi fesztiválokon, stb. Nyarankénti előadásszámuk 10-12 volt. A munkamódszerük nekik is sajátos, és a komédiák készítésére jellemzően szabadabb. A rendezői ambíciókkal megáldottak itt többen kipróbálhatták magukat, így ezzel is nőttek a csoportok lehetőségei, valamint akik a rendezői, csoportvezetői munkában így beleláttak, azoknak a viszonya a “Nagy” csoport esetében is változott, feszesebben dolgoztak és összeszedettebbek lettek, hisz jobban a dolgok mögé láttak. Rendkívül fontos dolog volt ez, mert az önállósodási törekvésekben, amikor is már nem elég egy színpadvezető, ez nagy súllyal esik latba.
További hatásai is voltak a megindult folyamatoknak. Gyerekszínjátszó csoport és irodalmi kör is működött és működik, hol nagyon intenzíven, hol egy kicsit visszaesve. Több esetben a produktumig is eljutottak.
A városi középiskolában 1988-1990 között a Játékszínhez kötődő tag vezetett egy kisközösséget. Olyan műsort is készítettek 1989. november 15-én a brassói felkelés emlékére, hogy a város még meglévő pártállami és az újonnan alakuló szerveződései is, együtt jelentek meg.
Feltétlenül szólni kell a Vasváron lezajlott megyei és regionális jellegű színjátszó találko-zókról. (Önmagukban is megérnének ezek egy munkát, most csak érintjük őket.)
1987-ben a Vasvár közeli Csehimindszenten zajlott a Regionális Színjátszó Találkozó, ahol a megyéből és a megyén kívül, illetve a Vajdaságból és Szlovéniából is voltak csoportok. Hatással volt ez a Vasváron az év őszén alakuló helyi csoport szervezésére is. Több előadás zajlott a városban és környékén is. Megismétlődött a Találkozó 1988-ban Gersekaráton, ahol már a vasváriak is felléptek, és átestek a szakmai tűzkeresztségen is. 1994 elején volt utoljára nagy szakmai találkozó, mégpedig Vasváron, a művelődési ház és egy helyi kulturális egyesület szervezésében, és ebben már a színjátszók oroszlánrészt vállaltak, ami a napi konkrét lebonyolítást illette. Így érkezünk el 1993 őszéhez.
A Vasvári Színi Egylet
A folyamatosságot képviseli a színjátszás addigi történetében. Miután az előbbiekben vázoltak alapján látható, hogy hányféle változáson ment át rövid idő alatt a színjátszás, többnyire ugyanazok részvételével, mert kereste a lehető legoptimálisabb létezési formát, eljutott az egyesületté válás gondolatáig. Az összes addigi működési szisztémában a tartalmi elemeken kívül volt egy közös vonás. Nem volt biztos anyagi támogatói háttér. Akár intézmény állt mögötte, akár nem, csakis a megtermelt értéket tudta visszafordítani az újabb tevékenységhez. Így eljutottak oda, hogy vállalni kell a jogilag is teljesen önálló működést, és ahhoz keresni támogatókat. 1993 ősze a jogi-adminisztratív akadályok leküzdésével telt el, és ennek eredményeképpen 1994. február 8. dátummal a Vas megyei Bíróság nyilvántartásba vette az egyletet 9/1994. szám alatt. Ettől kezdve hivatalosan is önállóvá vált, és ezen a néven jelenik meg mindenhol.
Első megjelenése előadással 1994. május 6-án történt, mikor is a “Versek a békéről” című összeállítást mutatta be. Június 1-jén próbaterem avatóra került sor, ahol a város vezetői is jelen voltak. Az önkormányzat egy régi épületben biztosított próbalehetőséget. Azt berendezték a nyár folyamán szegényes eszközökkel. A télen bizony a hidegtől gyakran szorultak az Egylet egy-egy tagjának a lakásába. Végül is két évig használták azt a termet, azt követően a Vasvári Művelődési Házzal évente kötött szerződés alapján az intézményben van lehetőségük próbálni, aminek az ellentételezését a szerződések rögzítik.
Az első év további főbb történései voltak:
Június 19-én a Szerelem komédiái, július 17-én Maeterlinck: Vakok, és Ismeretlen szerző: Akárki című darabokat mutatták be Vasváron. Az Akárki című darab érdekessége, hogy kiderült róla, hogy már játszották a vasváriak a harmincas években. Volt olyan színjátszó a szereplők között, akinek nagyapja is játszott e darabban annakidején.
Az önállóvá válás után még az őszi kezdés előtt újabb és addigi legnagyobb válságát élte meg a csoport. Többen elhagyták az Egyletet, köztük meghatározó egyének is. Meggyengülve vágtak bele Csokonai: Karnyóné című művének a próbáiba. A nehézséget tetézte, hogy most azért is kemény időszak következett, mert profi rendezőt hívtak a zalaegerszegi színháztól. Az ősz közepén megszakadnak a darab próbái, le kell róla mondani, és új darabokat kell elővenni.
Eugeine Labiche: Gyilkosság a Maxime utcában című darabját, valamint két vásári komédiát próbálnak.
Túl lesz a társaság egy nehéz időszakon, megerősödve mutatta be 1995. január 20-án a jelzett műveket.
Majd ezt követi számtalan sok előadás vidéken.
Felújítják Machiavelli: A fráter avagy a szerelmes asszony gyóntatása című komédiát.
Áprilisban és júliusban több napos turnén tartanak előadásokat Szlovéniában. Nyár folyamán szabadtéri komédiákból újakat is játszanak.
Ősszel megkezdődnek a Karnyóné próbái, és sikerrel be is mutatják 1996. január 20-án.
Tehát az előző évben elhalasztott munkát jól elvégezték. Önbecsülésüknek ez rendkívül fontos volt, az elmúlt évi nehézségek után. Ebben az évben jutottak el először Kárpátaljára. Megjárták a Vereckei-hágót is, ahol a város koszorúját helyezték el a Honfoglalási Emlékművön. Játszották Csokonai művét, és a komédiákat.
Számtalan kis faluban e területen, valamint Beregszászon, Munkácson és Ungvár városokban is.
Az évad Börsönyi Béla: Árpádházi Szent Erzsébet darabjának próbáival kezdődik. Vasvári lakos hozta el az Egyletnek a forgatókönyvet. Erről is kiderült, hogy 1938-ban a helyiek már bemutatták. (2000-ben fényképek is kerültek elő arról a bemutatóról, miután a csoport tudatosan is kezdte gyűjteni a régmúlt emlékeit.)
1997 januárjában volt a premier Tövisek és rózsák címmel, és szép sikerrel.
Idézetek néhány nézőtől az előadást követően, az Egylet dokumentumából.
“Az elején nem gondoltam volna, hogy ilyen katartikus élményű légkört tudtok belőle kihozni.” “Gazdagabb lettem egy szép estével, melyen a nagyszerű előadásotokkal ajándékoztatok meg.” “A szó legszebb értelmében megjelent, jelen volt Szent Erzsébet. Erzsébet, a legenda. S akik elhozták, lelkes, igaz emberekből álló maroknyi csapat, nem «színt» játszott, saját lelkük szépségét hozták el hozzánk.” (Vasvári Színi Egylet naplója.)
Mindenhol szerette ezt a darabot a közönség.
Ettől az évtől kezdve a vasvári színjátszók állandó szereplőivé váltak a szombathelyi Szent György napi vásárnak, majd később a Márton napinak is. Izgalmas munkára, és a komédiák improvizációinak a továbbfejlesztésére volt itt lehetőség. Több színjátszót is ezeken az alkalmakon a munkában ismertek meg. (Oszkó, Nádasd, Sitke, Gencsapáti). Arra is volt példa, hogy a csoport egy része ezen a vásáron volt, a másik pedig egy előadáson játszott a Balatonon.
Még ezen év május 16-án került sor Székely János: Dózsa című drámájának előadására. Az arénában játszódó egyszemélyes darab szereplőjének sikerült színházat teremtenie.
Idézetek: “Boldog az az ember, aki Dózsa tüzét viheti magával, és egy-egy estén néhány szikrát másoknak is ajándékozhat.” “Félelmetes: ha akarja, ha nem, a néző egyszer csak Temesvár főterén érzi magát, az egykori negyven ezres tömeg egy tagjaként, és részesévé válik az eseményeknek. A meghurcoltatásoknak, az ítéletkimondásnak, a tűz kínzó melegének, az élve égetésnek.” (Vasvári Színi Egylet naplója.)
A Dózsa fesztiválsikert hozott, egy komédiával együtt, az év végén. A csoport azonban már régen túl van azon a fejlődési szakaszon, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítson egy-egy díjnak. Működik a saját értékmérőjük. Két színházi produkciót is vendégül láttak, Körmendről és Mosonmagyaróvárról.
Nem a Dózsa volt az első eset, hogy egyedüli szereplőként csinált valaki produkciót. Volt már egy önálló Villon-est is, az ezt megelőző időszakban. Valamint bemutatásra került Hajnóczy Péter: Dinamit c. műve is, ami szintén egy szereplős. Nyilván ez is már egy fejlődési fokot jelez, hogy vannak, akik önállóan akarnak megmutatkozni, de ezek mindig a közösségi törekvéseket erősítették, illetve a közösség mindig ott állt az egyén mögött.
Az 1998-as évben a premier különlegessége volt, hogy a Freydeau: Aludj el! című komédiája mellett az oszkói Rozmaring színjátszó csoport is műsort adott. Számtalan dologról nem írtam még. A tagok egyénenként részt vesznek a város ünnepein, rendezvényein. Verset mondanak, konferálnak, segítenek. Sőt már néhány tag kezdő csoportoknak próbákat is irányított. (Szlovéniában Szentlászlón, Hosszúfaluban. Itthon Nádasdon, Körmenden, Balogunyomban.)
Az 1999. év elején az Egylet teljes létszámmal vett részt egy külső szerveződésű színházi munkában, ahol is bemutatták Eszterhás István: Kísértet a szigeten című játékát.
Ez évi önálló bemutatója: Az asszonyok, akik újraöntették a férjüket c. komédia volt.
A költészet napján útjára indít egy azóta is tartó sorozatot a “Haza Szép” címmel, ahol is két-három havonta lát vendégül írókat, művészeket, közéleti embereket. Ezek a találkozások mindig közönség előtt zajlanak, kötetlen beszélgetés formájában.
A nyári napfogyatkozás köré szerveződő Kavalkádnak is meghatározó részese a csapat.
Az ősszel pedig elkezdi Sütő András: Kalandozások Ihajcsuhajdiában című gyönyörű mesejátékának a próbáit. Rendkívülisége ezen évadnak, hogy az óvodástól a nagypapa korúig bezárólag van szereplője a darabnak. Ez mindenképpen nagy áttörés, hisz manapság nem jellemző, hogy a fiatalokon túli korosztály mozduljon a színjátszás közvetlen művelése felé, hogy generációk álljanak közösen színpadra.
A Sütő-darab bemutatója áprilisban volt, azóta is több előadást megért már.
A csoport jó része közreműködője Tolcsvay Béla Trilógiájának is, mégpedig a Napfényfia, Csillagtánc, Rijjadólány című művekben.
Ilyen szereplőkkel játszottunk, mint Budai Ilona, Petrás Mária, Maczkó Mária, Tolcsvay Béla.
E munka kapcsán másfajta munkamódszert kell megszokni és megtanulni. Országosan ismert művészekkel kell egyenrangúként dolgozni. A nyár folyamán 6 alkalommal léptek fel együtt az ország különböző pontjain, és folytatása következik.
Elérkeztünk a 2000. évhez. Az Egylet javaslatára a Magyar Kultúra Lovagja címet kapja Vidnyánszky Attila, az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Beregszász) rendezője. Azért kell ezt megemlíteni, mert ez is az önállósodási folyamatok része, amikor már nemcsak magára figyel az adott közösség, hanem túllépve azon, a szűkebb és tágabb világra is hatással akar lenni. Érzékenyen néz mindenre, amihez köze lehet. Hiszi, hogy alakíthatja a világot, és ezért tesz is.
Az Egylet a Los Andinos részvételével koncertet is rendezett. Jövő tervei között szerepel az is, hogy közösen készítünk el egy színjátékot, amely egy ősi inka történetet jelenít meg. Lehetséges helyszíne ennek a Vasvári Sánc.
Nemzetközi kapcsolatokról az eddig eltelt kezdetektől számított időszak tükrében írok. Hazánkban elsősorban Vasváron és Vas megyében szerepeltek, de ha meghívást kaptak az ország bármely részén, különféle fesztiválokon is bemutatták darabjaikat. Kisebb községek meghívását is elfogadják, és rendkívüli irodalomórákat tartanak. Évi 25-30 előadást hivatott a csoport jelenlegi körülmények között felvállalni.
Igen széleskörű és sokoldalú kulturális diplomáciai kapcsolatokkal rendelkezik a csoport, mely kapcsolatoknak a többsége több mint 10 évre tekint vissza. 1990-ben az elsők között jártak Erdélyben a romániai változások után. Erről kicsit részletesebben írok, mert az azt követő összes többi, a 12 turnéra jellemző dolgot lehet ebben az első külföldi útban láttatni.
1990. április 20-22. között (a marosvásárhelyi pogrom alig egy hónapja zajlott le) volt az utazás. Az erdélyi Lupény, a Zsil folyó völgyében, egy bányászváros. Lakói nagy többségben már románok. Magyar kb. 4000 fő van. Vas megye választott testvérmegyéjében Hunyadban található. A játék helyszíne egy nagyon elhanyagolt sportcsarnok volt. A játszók ácsoltak maguknak paravánrendszert, megoldották az életveszélyes elektromos kábelekből az áramellátást, és beszerelték a technikát. Tartottak az előadástól, illetve a fogadtatásától. Az ottani fiatalok ezzel egy időben bált is szerveztek, amire az elmúlt 10 évben nem volt példa. Az előadás előtt a helyiek szóltak a kapcsolatépítés lehetőségeiről. Mintegy 500 néző volt ekkor, és folyamatosan jöttek. Elkezdődött az előadás, és szépen lement. Ott és akkor, az előadás létrejötte mindennél fontosabb volt. A darabban fontos szerepe van a kenyérnek. A kenyérhez való viszony még igazabb volt, mint a mi világunkban. A végén a játszókat visszatapsolták, és kisebb-nagyobb gyerekecskék virágokat adtak a játszóknak. A pillanat a “TALÁLKOZÁS” pillanata volt. Sok ember szeméből kijöttek a könnyek. Nem volt kétség senkiben azt illetően, hogy érdemes volt elmenni. Az ezt követő bál, ott nem elsősorban szórakoztató rendezvény volt, hanem demonstrálás. Vagyunk, létezünk, és akarunk egyenrangú polgárok lenni! A bál, és ott minden, erről szólt. Ott voltak a Lupény közeli városokból és településekről is sokan, és vitték a hírét a vasvári csoportnak tovább. Azon túl, hogy nagyszerű embereket ismertek meg és barátokra tettek szert a színjátszók, konkrét folytatása is lett minden fellépésnek. (Áll ez a következő évek szerepléseire is.)
Az utóbbi évek diplomáciai tevékenysége is a korábbi személyes kapcsolatokból táplálkozik. Nagyon sok meghívást kapnak Székelyföldről (Székelyszállás, Székelyvécke, Kézdivá-sárhely, Bereck, Korond, Szováta, Székelydemeter stb.), a Zsil völgyéből (Lupény, Vulkán),Vas megye testvérmegyéjéből (Déva, Csernakeresztúr). Hívják őket vissza Kárpátaljára is, valamint Szlovénia magyarlakta vidékeire. Egy meghívás általában – utazással együtt – 5-6 napig tartott, de volt 12 napos is. Több helyszínen lépnek fel minden utazáskor. Nagyobb városok szervezett formában látják vendégül a csoportot, és formálisak egy kissé a kapcsolatok. A kisebb településeken viszont semmiféle formális jellege nincs az ismeretségeknek. Kizárólag személy-személy és csoport-csoport közötti kapcsolatokról beszélhetünk. Itt az elszállásolás családoknál történik, ami sokkal bensőségesebb kapcsolat kialakítására ad lehetőséget mindkét fél részéről. A köszöntők is spontán, természetes formában történnek. Turistaszemmel nézve a dolgokat kevés idejük maradt az ország megismerésére. Az előadások, a feszített tempó alapvetően behatárolják ezt. Akadt arra is példa, mikor hétnapos turnéját négy különböző helyen töltötte el. Így az utazás és a játszás mellett nem maradt idejük a turisztikailag jelentős helyek megismerésére. Magának a csoportnak a késztetése is nagyobb arra, hogy a fellépésekre koncentráljanak, ahelyett, hogy a klasszikus értelemben vett “országjárást” bárki is erőltetné. Sokkal fontosabb mindenki számára az ott élő emberekkel való személyes találkozás.
A “kilencvenes” évek elején találkoztak politikai-közéleti személyiségekkel, azóta erre nem fordítottak egyik fél részéről sem túl nagy figyelmet.
A kapcsolatok informális jellegéből adódóan nem tartották elsődlegesnek az ajándékozást, ez csupán jelképes formában működött. Az egyesület meglévő kiadványait, emblémáit, ismertetőit vitték ajándékba, amit mindenhol jó szívvel fogadtak. Az ajándék lényegét maga az előadás jelenti, amelyért a másik félnek nem kell fizetni. A személyhez fűződő kapcsolatok esetében nagyobb figyelmet fordítanak az ajándékozásra. S ez egyben magában foglalja a csoport utazásra való felkészülését is. Az utazáshoz szükséges pénzt pályázatok, itthoni előadások bevételei és a tagok személyes hozzájárulása képezik. A szakmai programot, a külföldön előadni kívánt műsort a repertoárból választják, tehát nincs külön oda készített előadás. Természetesen alkalmazkodnak az aktuális rendezvények jellegéhez is. Megítélésük szerint a külföldön, de elsősorban az Erdélyben élő emberek egészségesebb Magyarország-képpel rendelkeznek, mint az itthon élők.
A Színi Egylet a kulturális diplomáciai kapcsolatait természetesen külföldi csoportok meghívásával vagy visszahívásával is erősíti. Az utóbbi években szerepelt náluk egy szardíniai tánccsoport, a csernakeresztúri énekkar, a szabadkai és a beregszászi színház, a kézdivásár-helyi versmondó kör. A meghívások saját kapcsolataik révén, saját szervezésből, vagy pedig az egyesülettel kapcsolatban álló megyei szervezetek (pl. Sárvári Néptánckör) ajánlásával történtek. Utóbbi esetekben egy napra, saját szervezés esetén akár 6-8 napra is szólhat a meghívás. Ilyenkor a fogadás, szervezés, ellátás költségeit vállalja az egylet. Közös programokra is van mód a fellépésen túl. A város szervezetei, a magáncégek, a vendéglátó egységek is, a vendégek fogadását mintegy a csoport hozzátartozóinak körét bevonva, a maga erejére támaszkodva végzi. Előre megbeszélik, ki fogadja őket, ki árusítja a jegyeket, ki milyen tevékenységet lát majd el. Az étkeztetéseket is saját erőből, és a személyes munkájával tudja megoldani a fogadó fél.
Általában olyan külföldi csoportokat szokott meghívni, melyekkel személyes kapcsolatban áll, vagy hozzá szakmailag szorosan kötődő egyesület ajánlásával teszi azt. Azt nem teheti meg, hogy “látatlanban” hívjon meg előadókat. A produkció minősége garantáltan jó kell, hogy legyen.
A tagok véleményét nagyban meghatározták az egyes országokban szerzett tapasztalatok. Az idősebbeknél ez kevésbé nyilvánul meg, a fiataloknál viszont szemléleti változást eredményezett. Szembesültek egy erdélyi vagy kárpátaljai léttel. Bele nem láthattak a mélységeibe, de közvetlenül érzékelték az ottani emberek életmódját, szokásait. Sokkal meghatározóbb élményt jelent ez, mint sajtóból értesülni valamiről, ami ott történik. Az évtizedes kapcsolatok nagy jelentőségűek. Ennek eredményeképpen megoldható az is, hogy egy harminc főből álló csoportot családoknál el lehet szállásolni egy ilyen kisvárosban, mint Vasvár. Erős szemléleti változást jelent ez a korábbiakhoz képest, hogy az embereknek van erre késztetése, akár járt kint, akár nem. Egy harminc fős csoport több száz emberrel kerül kontaktusba (akiknél el van szállásolva, ezeknek szomszédjai, rokonai, akik eljönnek a rendezvényeikre), s ezáltal nagyon nagy hatást gyakorolnak a városra. A kapcsolatok az évek folyamán egyre inkább kiterjedtek, s egyre személyesebbé váltak, s volt rá példa, hogy átterjedtek más szakmai területekre is. Alapvetően megállapítható, hogy a kulturális kapcsolatoknak van a legnagyobb diplomáciai értéke, s így haladunk a sporton át a gazdaság felé. Az, hogy miként is jöttek létre ezek a kapcsolatok, elvesznek az idő múlásával, s maga a kapcsolat jelentősége fontosabb lesz kialakulásának mikéntjénél. S a kapcsolatok az idő folyamán kiterjednek, s követhetetlenül szerteágazók lesznek. A résztvevők mindennapi életébe kerülnek be ezek a kezdetben kizárólag “szakmai” kapcsolatok. Leveleznek, s alkalomadtán meglátogatják egymást. Már-már utolérhetetlen és sokoldalú ez a viszonyrendszer.
A külföldi kapcsolataik alapján elmondható, hogy a “népi diplomácia” jó szolgálatot tett a Színi Egyletnek is, és rajta keresztül a nagyobb közösségnek, a városnak is.
Tabaren: Komédiák 11
Szerkesztett műsor: “Valami nagy, nagy tüzet kéne rakni” 3
1989. Luigi Pirandello: Liola, vagy ahogy élni szeretnénk 17
Tabaren: Komédiák 4
Szerkesztett műsor: Rekviem 3
Sőtér István: Júdás az Ember 26
1990. Dramatizált mesejáték: Rózsa és Ibolya 27
Sőtér István: Júdás az Ember 1
Székely János: Profán Passió 15
1991. Mesejáték: Rózsa és Ibolya 4
Peter Weis: Mockinpott úr kínzatása és meggyóntatása 8 Szerkesztett műsor: Anyák Napja 1 Székely János: Profán Passió 6 Sütő András: Káin és Ábel 2
1992. Mesejáték: Rózsa és Ibolya 14
Sütő András: Káin és Ábel 23
1993. Mesejáték: Rózsa és Ibolya 4
Sütő András: Káin és Ábel 23
Páskándi Géza: Új magyar Ludas Matyi 12
1994. Szerkesztett műsor: Versek a békéről 1
Válogatás: Komédiák 12
Maererlinck: Vakok 8
Középkori szerző: Akárki 5
1995. Eugeine Labiche: Gyilkosság a Maxime utcában 12
Machiavelli: A fráter 12
Középkori szerzők: Komédiák 21
1996. Csokonai Vitéz Mihály: Karnyóné 15
Machiavelli: A fráter 6
Középkori szerzők: Komédiák 8
1997. Börsönyi Béla: Árpádházi Szent Erzsébet 6
Középkori szerzők: Komédiák 12
Székely János: Dózsa 1
1998. Székely János: Dózsa 8
Feydeau: Aludj el! 9
Ismeretlen szerzők: Komédiák 15
Hajnóczy Péter: Dinamit 2
1999. Középkori komédia: Asszonyok kik újraöntették a férjüket 8 Ismeretlen szerzők: Egyéb komédiák 5
Székely János: Dózsa 8
Eszterhás István: Kísértet a szigeten 1 Napfogyatkozás: “Kolompos Kavalkádon” közreműködés Tolcsvay
Bélával 1
A 2000. év elejének jó híre, hogy javaslatunkra Vidnyánszky Attila, a beregszásziak rendezője a Magyar Kultúra Lovagja lett. A Naplónkba a következőt írta: “ A Vasvári Színi Egyletnek: Sokkal nyomósabb a köszönetem a mai naptól (2000. I. 20.), hiszen Lovagként fejezhetem ki hálámat Nektek, akiknek ezt az élményt, rangot köszönhetem. Én hiszem, hogy az életben nem történnek véletlenül a dolgok. Az, hogy a mi kis életünk most már egy jó ideje meghatározó élményként tartalmazza a VASVÁR fogalmat, barátságotokat, szereteteteket. Sok közös, igazán izgalmas élményt, munkát kívánunk Nektek, magunknak meg hitet, Hitet, tenni akarást, amelyet szükségességünk tudata erősít.
Szeretettel: Vidnyánszky Attila, Budapest, I. 21.”
2000. Sütő András: Kalandozások Ihajcsuhajdiában 3
Machiavelli: A fráter 1
Tolcsvay Béla: Napfényfia 1 Tolcsvay Béla: Csillaglánc 2 Tolcsvay Béla: Rijjadólány 3
“Ez a nyaram a munkán kívül nemigen szólt volna másról, így direkt kikapcsolódást jelentett a Tolcsvay Bélával való fellépés a Színi Egylettel együtt. Szerintem elég színvonalas táncjátékot sikerült a csapatnak összerakni Béla bá’ különböző misztériumjátékaihoz. A díszletek is jól sikerültek, annak ellenére, hogy néhol elég nehéz volt megoldani, de mindig felülkerekedtünk a problémán. A helyszínek, ahol felléptünk egytől egyig csodálatos helyek. A szabadban voltak, nem négy fal közé beszorítva. Különösen a zsámbéki helyszín tetszett nekem, a romtemplommal.
Mindig is csodáltam ezeket a zenészeket, akik a hírnév ellenére is meg bírtak maradni annak, akik voltak. EMBEREK. A hírnév, a pénz nem bolondította meg Őket. És én azokról a zenészekről beszélek, akik élőben, igazi hangszereken játszanak. Látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat, és ez ránk is átragadt.
Sokan azt hiszik, hogy Tolcsvay Béla egy nagy “sámán”, aki kiáll a színpadra és mondja a saját szövegét. Azt vonják le, hogy valószínűleg a színpadon kívül is ilyen. Valójában egy oltári jó fej ember, bár őszintén, amíg meg nem ismerkedtem vele, én is azt hittem, hogy csak “sámánkodni” tud. Belegondolok, hogy sok embernek rengeteget jelent, hogy találkozik és pár szót vált a művésszel. Nagyon jó érzés műsor után elvegyülni az emberek között és hallgatni a nézőket.
De az is igaz, hogy Béla egy nagy varázsló! Ha már csak a tordasi fellépésünkre gondolok. Talán a legnehezebb fellépésnek indult. Főleg, hogy a Trió előtt Balázs Pali és az A.D. Stúdió lépett fel, akik köztudomásul “kicsit” más műfajban “játszanak”. A közönségen végignézve is igen csak kételyei voltak az embernek. Rengeteg fiatal volt, akik talán azt sem tudták, ki az a Tolcsvay Béla. Megvallom őszintén, én is, aki a keményebb rock és metál stílushoz vagyok szokva, csak akkor hallottam Béláról, amikor először Vasváron járt.
Mindannyiunk meglepetésére, a közönség ismerte a dalokat, és még a fiatalok is énekelték. A műsor végén az egész produkció hatalmas tapsot kapott. A művészek egyszerre csodálkoztak és örültek. Később hallottam, hogy volt, aki sírva ment el az előadásról. Mindegyik fellépés emlékezetes marad bennem, és remélem még párszor felléphetünk a Trióval” – Kiss Gábor.
2001. Tabaren: Komédiák előadása 13 Tolcsvay Béla: Rijjadólány 1 Szent György napi vásár és Savaria Karnevál.
HAZA SZÉP rendezvény
Vendégeink voltak az elmúlt években:
Döbrentey Kornél költő, Vidnyánszky Attila rendező, Tóth Csaba festőművész, Bunyevácz Zsuzsa újságíró, Gaál Lászlóné vasvári lakos, Szilassy Hatt Endre filozófus, Sodics László festőművész, Tolcsvay Béla énekmondó, dr. Séfer Sándor városi jegyző, Fukszberger Imre Csehimindszent polgármestere, Szatmári Helga vasvári lakos, Zsédely László oszkói lakos, Petrás Mária csángó énekes, Varga Albin a Magyar Kultúra Lovagja, Laki László helyi lakos, Kerényi Gábor öttusázó, Romhányi András népművelő, Németh Pál dobópápa, Pósfay Péter közösségfejlesztő, Gondos Béla nemzeti könyvterjesztő, Bódis Lajos egyetemi kutató, Németh Tibor vendéglátós, Fábiánné Margit helyi lakos, Blaskó János szobrászművész, Kapiller Sarolta Vas Megye Közgyűlése művelődési titkárság vezetője, Török Sándor helyi lakos, dr. Czakó Gábor író, Hoffner Tibor Taliándörögd polgármestere, dr. Wessely István EDS vezetője.
BÉRI BALOGH ÁDÁM KONFERENCIA
A konferencia, vagy talán helyesebb Emléknapokat mondani, a győrváriakhoz csatlakozóan vetődött fel az év tavaszán, amikor is a “Magyar Szent Korona batikolt képeken” kiállítást nyitotta meg a Magyarok Világszövetségének elnöke. Részt vett ezen egy kalotaszegi fiatalember, aki Béri Balogh Ádám iránt nagy érdeklődést tanúsított, és örömmel fedezte fel a kuruc brigadéros vasvári kapcsolatait is. A rendezvényhez az Egylet csatlakozott, kiállítást rendezett ólomkatonákból, kardokból, valamint egy “kuruc-asztalt” rendezett be étkekkel. Okos Márton a kalotaszegi Vasvári Pál Emléknapok főszervezője az alábbiakat írta: “ A gondviselés ajándékának tartom, hogy kezdeményezője és résztvevője lehettem a legvitézebb kuruc mártír tiszt emlékére tartott rendezvény-sorozatnak. Minden elismerésem a vasvári szervezőknek, mert akik felvállalják Béri Balogh Ádám örökségét, azok a magyar szabadságot vállalják a Kárpát-medencében és ehhez jelképesen szólva kell a kuruc virtus, amit manapság úgy hívunk, hogy igazi polgári erény.
2001. november 9.
Okos Márton”
A 2001. év egészen különleges a sokféle programot tekintve. Az Egylet a színjátszáson túl legalább annyi energiát fektet az egyéb rendezvényekbe is. A kiállítások megnyitói nagyszerű hangulatban zajlottak mindig. Az Egyletnek volt köszönhető, hogy a beregszásziak ősszel is voltak Vasváron.
A VASVÁRI THÁLIA története egy külön könyvet is megérdemelne, de mindenképpen egy mérföldkő és újabb állomás a Vasvári Játékszín kilencvenes évek eleji megléte után. Itt is egy adott darabhoz keresték a szereplőket és profi értékeket teremtettek. Nagyszerű egymásra találása volt ez a városnak és egykori szülöttjének, Nyilassy Juditnak. Bizonyság arra, hogy ha a város egy akarattal elszánt valamely ügy mellett, akkor arra pénzt, energiát képes mozgó-sítani.
Folytatódott a Haza Szép sorozat.
Kiállítást rendeztünk a zalalövői Varga József festőművész alkotásaiból.
Neuberger Mária mosonmagyaróvári festőművész alkotásait is bemutattuk.
2002. A “Millennium egy napja fényképeken” kiállítást is megrendeztük.
Felléptünk a múzeumfalui rendezvényeken, és több alkalommal szabadtéren.
Premierje volt márciusban Synge: Kolompár lakodalma című komédiájának. A regionális színjátszó találkozón ezzel ezüstérmet szerzett a csoport. Három hónap alatt 9 előadásban játszotta az Egylet a Hegyhát kis falvaiban is.
Synge: A kolompár lakodalma
A csavargó úgy szeretne élni, mint a “rendes” emberek. Aztán, amikor ez a lehetőség felvillan előtte, mégis inkább a féktelen, vad, gyötrelmes ősi szabadságot választja, ahol nincsenek korlátok. Legalább is azt hiszi, hogy nincsenek korlátok. Az ember elvágyódik, mindig máshová….Aztán…???
Következtetések – tanulságok
A csoport történetének a 14 éve alatt a 405 előadást 41000 ember látta Magyarországon és a határon túl. Játszottak 12 főnek és 2800 főnek is. Akik – a tagjaként – megfordultak a közösségben, azok szert tettek egy színvonalasabb jártasságra, ami a kommunikációs készségüket illeti, könnyebben teremtenek kapcsolatot a környezetükben, és természetesen: közvetetten is hatást gyakorolnak másokra.
A darabválasztásoknál, a szórakoztatáson túl, a másik meghatározó cél volt mindig, hogy értékes műveket, örök emberi mondanivalóval rendelkezőket közvetítsenek a közönség felé. A vasvári színjátszásnak kétségtelen erjesztő hatása volt először is a városra, a színjáték és a hozzá kapcsolódó rendezvények, csoportok esetében. Utóbbi években főleg megindult ez a folyamat. Idősebb emberek hozzák a fényképeket, írásokat, plakátokat, forgatókönyveket, hogy a mostani színjátszók a régi történéseket megismerjék. Emelkedett tehát napjaink színjátszóinak presztízse. A maiakat ez arra ösztönzi, hogy a múltat is megfelelő módon meg kell ismerni, és az értékes hagyományokat tovább kell vinni.
Több színjátszó csoportot is láthatott a vasvári közönség az elmúlt években, akiket a helyi színjátszók hívtak meg.
A környező településeken is néhányban nagyobb kedvvel végzik ezt a szabadidős tevékenységet. A megyében is pozitív a vasváriak megítélése. Gyakran fordulnak hozzájuk szakmai tanácsokért, forgatókönyvekért. Hívják őket próbákra segítségül.
Az Egylet tagja több országos szakmai szervezetnek is. Azok munkáiba bekapcsolódtak, kiadványaikba rendszeresen küldenek híreket, néha publikációkat. Vagyis a hazai és a nemzetközi színjátszói tevékenység vérkeringésében benne vannak.
A megyében nem történt az elmúlt évtizedben olyan nagyobb rendezvény, ahol ne keresték volna a csoportot (Utcaszínházi találkozók, szombathelyi múzeumfalui vásárok, Szent Iván napi rendezvények, Savaria Karnevál).
A jövőben szerepe – helyileg és a megyében elfoglalt helyét illetően is – mind meghatározóbb lehet. A hosszabb szünet után a növekvő igényeket a csoportok találkozására, valószínűleg ők tudnák a legoptimálisabban koordinálni, megszervezni a jövőben. Ami újabb impulzusokat adhat a megyei csoportoknak, sőt a működési formációk területén is jelenhetnek meg eddig nem ismert lehetőségek.
A tágabban értelmezett közművelődési-társadalmi folyamatokra is volt hatása.
A kezdeti évek megerősödése után már azonnal kilépett tevékenységével a színjátszás szűkebben veendő területéről és műsorpótló (színház-pótló) szerepet is vállalt. Amióta pedig formailag is önálló egyesületként működik, azóta ez alapszabályban is rögzített céljai között szerepel. A környező falvakban való rendszeres szereplései fontos művelődési alkalmai az adott településnek. Manapság is nagyon kevés községbe jut el színház, amely hiány pótlására a vasváriak mindig képesek. Az ismerős együtteseket rendszeresen meghívják. Sőt, arra is ügyelnek már, hogy ne csak a színjátszás területéről hívjanak szereplőket, hanem a tánc, ének, dal, kiállítás is jelenjen meg rendezvényeiken. Sportprogramok szervezésével is próbálkoztak. Kezdeményezték íjász hagyományőrző gyerekcsoport indítását, és egy ideig azt működtették is. Rendszeresen hívnak beszélgetésre művészeket, írókat, sportolókat, ahol a helyi demokratikus szabályokat is tanulják a résztvevők egy-egy vitában. Számtalan olyan ötlet, gondolat fogalmazódott meg rendezvényeiken, ami a városra, a térségre is hatással volt, vagy éppen lesz a jövőben.
A Játékszín tevékenysége kapcsán íródott a következő két gondolat.
“… egy ilyen vállalkozás néhány év múlva akár megyén kívüli idegenforgalmat is mozgásba hozhat. Ehhez a …helyi szellemi erőt, ha sikerül erősíteni, a Játékszín olyan eszköz lehet Vasváron, amellyel belátható időn belül kulturális, szakmai rangot vívhat ki magának.” (Vasvári Szilánkok 1989. 22. old. Vasvári Művelődési Ház kiadványa.)
“Kapcsolatok alakításában rengeteg lehetőség van a továbbiakban. Kiállítások cseréje, csereüdültetések, sportkapcsolatok stb. Nem lehet és nem szabad, hogy akadálya legyen ennek a távolság. Meg kell találni, és meg is lehet, azokat a csatornákat, amelyek pótolják az intézmény által elő nem teremthető anyagiakat. Elsősorban itt az érdekelt egyének anyagi hozzájárulásáról van szó. Lényegi vonása ennek a kapcsolatnak, hogy személyeken keresztül spontán szerveződött, és a jövőben is csak így van értelme.” (Vasvári Szilánkok 1990. 59. old. Vasvári Művelődési Ház kiadványa.)
Látjuk most, hogy több mint tíz éves gondolatok kezdenek az ezredfordulón mind jobban valós, konkrét tartalommal is megtöltődni, és egyre nagyobb körökben minden irányba terjedni és erősödni. Nem álom már, hogy közös értéket koprodukcióban hozzanak létre a vasvári csoportok, amelyben zene, tánc, ének, színjáték komplex egységben jelenik meg.
A Szentkút kulturális eseményekkel való szaporodásában a színjátszók rendezvényei voltak elsősorban a mozgatórugók.
A szaporodó nemzetközi kapcsolatok gyökerei is hozzájuk nyúlnak vissza. Kétségtelen a nagy közösségre gyakorolt hatásuk. Számít rájuk a város, és számítanak rájuk a városon túl is.
Szegény civilség
A csoport együtt, és tagjai külön-külön tisztában vannak azzal, hogy önnön munkájukon múlik alapvetően a létezés és a további fejlődés is. Már nem csak egy-egy ember foglalkozik szervezési, adminisztrációs, marketing dolgokkal, hanem a vezetőségen túl egyre többen. Külső segítők is megjelentek, és a jövőben még inkább igénybe kell hogy vegyék őket. Megtanulta a csoport a pályázati lehetőségekkel való élni tudást. Viszont a minimális elemi szintű infrastruktúra nem áll rendelkezésre, és ezek igénybevétele, használata a megtermelt anyagiak jó részét felemészti. Az önkormányzati és szponzori támogatás jelképes értékűek voltak. A jövőben is a rendezvényeik bevételei jelentik a forrást a működéshez – a pályázatokon kívül. Nagyobb vehemenciával kell viszont az Egyesületnek kérni a környezet, a település és a falvak vezetőinek az erkölcsi támogatását. Megvannak ehhez az elmúlt évek eredményei és erkölcsi-szakmai alapja. Gyakran keserves az önálló lét, de mindenképpen azt hangoztatták eddig, hogy ez a nehezebb út az igazabb és jobb, ahol nem a külső hatások döntik el a cselekvéseiket. Szegénységgel párosul ez a szabad civilség, de eddig többet számított az önálló szabad létezés, mint a kötöttebb, de anyagilag jobb helyzet.
A JÖVŐBEN A SZABADSÁGOT KELL MEGTARTANIUK ÚGY, HOGY JOBB FELTÉTELEKET HARCOLJANAK KI. Alkalmas erre a csoport.
Színjátszó találkozó Vasvár 2002
2002. március 22. péntek
A kolompár lakodalma – komédia
Vasvári Színi Egylet – Rendezte: Gergye Rezső
Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? – szerkesztett játék
Csehimindszent – Rendezte: Horváth Barnabásné
Pityermadár fölszállott a keresztfára – helyi gyűjtésű népmesefeldolgozás
Csehimindszent – Rendezte: Horváth Barnabásné
Slágerparádé – musical
Hórukk! Színpad – Vép – Rendezte: Katzler Hilda
2002. március 23. szombat
Rettegi Fridolin: Csodafőzet – vásári komédia
PaTHÁLIA Társulat – Szombathely – Rendezte: Szép Gábor Bence
Aristophanes: Lüszisztraté – komédia
Ikervári Színkör – Rendezte: Pásti József
Petkó Jenő: Három kívánság – mese
Pipitér Színjátszó Csoport – Vasszécsény – Rendezte: Horváth Attiláné
Tóth Zoltán: Királyi bolondság, bolondos királyság – mese
Rozmaring Asszonykórus – Vasszécsény – Rendezte: Sebestyén Andrásné
Móricz Zsigmond: Násztehén – komédia
Oszkó – Rendezte: Sz. Sári Ibolya
A pletykás asszony – bukovinai népmese
Csempeszkopács – Rendezte: Pungor Zoltán
Móricz Zsigmond-Szalóky B. Dániel: Pillangók a sárban – szerkesztett játék
Körmendi Alternatív Színjátszó Társaság – Rendezte: Szalóky B. Dániel
Vidám történetek, Titanic, Forradalom ideje
Kaposvár – Rendezte: Lukács Zoltán és Magyar László
2002. március 24. vasárnap
A Szászcsávás Band játszott az eredményhirdetés előtt.
Utoljára a megyében 1994. januárjában volt ekkora nagyságrendű találkozó.
Kérdés – feleletfélék a FALU(???)-si színjátszásról
A címben írt nagybetűs FALU a tiszteletemet jelenti ezen évszázados emberi hely iránt, a kérdés pedig az, hogy létezik-e ez a FALU. Magyarországon 2002-ben van-e falu? Őszintén be kell vallanom, hogy természetesen nagyon elfogult vagyok a falu iránt. Ott születtem, és ilyen környezetben élek valamennyire ma is. Ismerem az effajta települések gondjait, bajait, a 200 főstől a 3000 fő lakosúig bezárólag. A mai magyar falu a 80-as évek faluitól már nagyon messzire került. Véleményem szerint a 90-es években átlépte azt a küszöböt, amikortól már nem lehet összehasonlítást tenni a régebbiek és a mostaniak között. Ma Magyarországon a szó klasszikus értelmében nincs falu. Miért mondom ezt? Mert nincs szellemi vezető erő, gyorsabb mértékben öregednek, mint az ország, nincsenek megtartó életfeltételek, az eredendően pozitív értékek felszívódtak.
“Ha volna valaha a magyar művelődési mozgalomnak nehezen vagy aligha átlátható területe, úgy az a falusi színjátszásnak a hatvanas évek közepétől napjainkig terjedő szakasza. Maga a fogalom – falusi színjátszás – szinte definiálhatatlanná válik, sőt: önmagában a falu mint településtípus is elvesztette korábban egységes vagy egységesnek tűnő arculatát.”
A fenti sorokat az általam is tisztelt Bicskei Gábor vetette papírra. (Kiadta a Népművelési Intézet. A falusi színjátszás helyzete az 1983-as országos találkozó tapasztalatai című kiadvány). A helyzet ma ennél sokkal olyanabb. Sorolhatnék még néhány okot, de nem teszem, mert úgy tűnhet, hogy a pesszimistákat erősítem. Pedig nem. A gyorsfényképezést, a helyzetelemzést el kell végezni azért, hogy észrevegyük a szakadék alját. De még lehet élet ebből. Azt vallom 20 éve, és ma ezt még inkább igaznak érzem, hogy bármit el lehet játszani falun. (Az elkövetkező sorokban a “FALU” nagybetűvel, idézőjelben való megjelenése, azt jelzi, hogy ma nem létezik az 1990 előtti falunak a hasonmása sem, és vágyat jelez az után.) Mi a FALUsi színjátszás célja és feladata? Egyrészt közösségteremtés, másrészt közművelődési feladatok teljesítése. Mesterségesen szétválasztani, és egyiket magasabb rendű célnak tekinteni a másiknál nem szabad. Nézzük az elsőt: Adott egy baráti, ismerősi mag, amely “VALAMIT” tenni szeretne egy “FALU”-ban. A színjátszás szerencséjére (vagy szerencsétlenségére?) egy vezető is érkezik, kitermelődik, aki a színjátszás iránt érez ambíciót. Csoporttá alakul. Darabot tanulnak. Jó közösség válik a csoportból olyannyira, hogy a fiataloknak értelmes célokat kínál, emberi magatartásformákat lehet itt elsajátítani. Megtalálják az önkifejezés egy formáját, amely segítség lesz a világ dolgaiban való eligazodáshoz. Nem akarnak művészkedni, csupán jól érezni magukat a színjátszás segítségével.
Most nézzük a másik lehetséges célt. (Hangsúlyozom újra, hogy a merev szétválasztás lehetetlen.) A “FALUSI”-si közművelődésben milyen szerepe lehet a színjátszásnak, a színjátszó csoportnak? Tudatosan vállal közművelődési szerepet. Egész estét betöltő műsorokat tanul. Tudja, hogy alakítja a “FALU” egész arculatát. Nem titkolom, hogy nekem ez az út szimpatikusabb. Nem lehet közművelődést alakító tényező az a csoport, amely sajátmagán belül nem rendelkezik közösségteremtő erővel. Hiszem, hogy magasabb esztétikai igényeknek is csak közösségi színjátszó együttes tud megfelelni, illetve van rá nagyobb esélye.
Mennyire lehet alapul venni a közösség, a “FALU” igényeit? Azokban a kistelepülésekben, ahol évtizedeken keresztül a mai napig nem volt műsor, mindenre harapnak az emberek. Éppen ezért nem mindegy, hogy egy-egy ritka alkalommal mit is kapnak. Az a csoport, amelyik rászorította a közönséget a produkcióra, tapasztalja, hogy más művészeti ágak iránt is megnő a kereslet. Nincs már a “FALU” – FALU-si közönség, hisz megszűnt, felbomlott a zárt világ. Ezek a ritka események a “FALU” életében felértékelődnek a ritkaságuk miatt. Hónapokig beszédtéma lehet. Tehát óriási felelősség, hogy mit játszanak.
Ki az amatőr? Mára a szónak sajnos szinte kizárólagosan negatív töltete van. Ne legyen tehát amatőr a “FALUSI”-si csoport munkája. Amit megmutat, akár otthon, a hazai pálya előnyeit élvezve, akár máshol, abban a profizmus jelenjen meg.
Hogyan válaszhatunk darabot “FALU”-helyen? A darabválasztást egyrészt meghatározza már az, hogy egy csoportnál – az első részben említett – két lehetséges fő cél közül melyik a domináns. Közösségteremtő-szórakoztató feladatot vállal, vagy tudatosan alakító célja van-e? Nem szabad feltétel nélkül kiszolgálni a közönséget, főleg akkor, amikor a film, a tévé hat, és a látható, tudott módon. Folyamatosságot kell teremteni a darabválasztásban, a könnyebb műfajtól a nehezebb felé, még akkor is, ha 2-4 év alatt egy-egy csoport nagy része kicserélődik. Viszont az állandó mag köré a folyamatosság – szívós munkával – megteremthető. (Az állandó mag lehet egy ember is.) Az adott csoportra nézve szakmailag, és a közönséget tekintve is, szerencsés, ha a darabválasztásban a sokszínűség érvényesül. Mivel nincsenek sztárok és egészen kezdők is lehetnek az együttesben, mindenkinek saját tehetségéhez mért munkát kell kapnia. A darabválasztást meghatározó tényezők felsorolása biztos, hogy nem teljes, de még ennek a néhánynak megfelelni is nagyon nehéz, viszont törekedni erre szükséges.
Segíthet-e a színjátszás a “FALU”-nak abban, hogy falu legyen? Igen. Fontos eszköz a színjáték az egyén és a közösség számára. Amikor értékeket állít elő, és azt máshol is megmutatja, kiderül számára, hogy van Tehetsége és Akarata, hogy az élet más területein is előbbre léphessen. Tehát JÁTSZANI KELL! Nem babusgatva kell védeni a meglévő és termelődő értékeket, hanem bátran megmutatni és menedzselni, a nyomuló értéktelen kultúrával szemben alternatívaként állítani.
Végül valamit még, ami nem utószó
Talán a végére érve az olvasó megérti a következőket is. Ennek a kiadványnak tárgyiasult formájában van eleje és vége, de egyébként lelkét tekintve nincs eleje és vége. A régmúltban már “írták” az ősök ezt a történetet, és tovább fogják utánunk is írni. Mi egy pontot jelentünk csupán a végtelen időfolyamban. A pontokból aztán láthatóvá válnak a dolgok.
Viszontlátásra az előadáson!
G. Szakály Georgina, Kiss Gábor, Puskás Zoltán írásainak felhasználásával írta: Gergye Rezső.