című könyvéről
Bár tudunk rá példát hozni, mégis ritka az olyan fotóművész, fotográfus, aki alkotói élete mellett, egész élete során, gyakorlati teendőin túl, folyamatosan érdeklődik elméleti, történeti kérdések iránt is. Ezek közé tartozik Kocsis Iván fotóművész, a Dunakanyar Fotóklub elnöke, aki alkotói és közéleti tevékenysége mellett folyamatosan végez kutatói munkát is. A Váci Fotóművészeti Könyvek ízléses sorozatában is – Fejér Zoltán kötetén kívül – neki jelent meg korábban egy figyelemreméltó munkája, Lumiere testvérek és az autochrom címmel. S most harmadikként szintén egy olyan publikációt sikerült kiadatnia – ezúton is köszönet a támogatóknak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának, a Nemzeti Kulturális Alapprogramnak és a Hungart Egyesületnek – , mely egy rendkívül izgalmas fotótörténeti jelenségsorozatot, időszakot közelít meg, s melynek címe: Festőies törekvések a fotográfiában. Jó Kocsis Iván címválasztása, hiszen ritkán alkalmazzuk nyelvünkben, szakszótárunkban a festőies kifejezést, általában “megállunk” a festői változatnál. E fotográfiák esetében azonban, melyek nagyjából a XIX. század utolsó és a XX. század első éveire visznek minket, indokolt ez a kis további bonyolítás, cirkalmazás, hiszen – bravúros technikai beavatkozások folytán – olyan fotográfiákról van szó, melyek szinte a szentimentalizmus, a nosztalgikus romantika művészeti eszményei felé mutatnak. A szerző rövid előszavában utal a természetszerű összefüggésre: a fényképezés megszületése erőteljesen hatott a festészet átalakulására, de később épp azt is körbejárja, hogy a festészet miként hatott az ekkoriban megszülető, forrongó fotó-esztétikai nézetekre és művészi gyakorlatra. Ezután elsőként a composite fotó jelenségkörét elemzi, angol példák alapján, fotók közzétételével. E technikai felfogás azt jelenti, hogy a végső kép alkotója több (akár harminc!) felvételből állítja össze – kombinálja, komponálja, montírozza – a végső művet, mely jellemzően allegórikus tartalmával, mondandójával így lehetővé tette, hogy a művészi képzelet szabadon szárnyalhasson, “az alkotó szolgálatába állítva a kémikus és optikus kezét”. Ezt követően Kocsis ismerteti a pictorialism néven ismert felfogást, melynek párizsi és osztrák-német mesterei voltak. Ez a nézet szintén azt hangsúlyozza, hogy a fotónak nem mechanikusan kell létrejönnie, hanem alkalmazni kell olyan eszközöket, melyek lehetővé teszik az egyéni képalakítást. E másolási módszerek voltak a különféle nemeseljárások, melyek célja a festőiesség hatásának elérése vol. Tizenhat esztétikus mű publikálását követően végül a szerző beavatja olvasóját a fotó-szecesszió csoport tevékenységébe, melynek céljai hasonlóak voltak a pictoralism törekvéseihez, a festőies hatásokat azonban nem utólagos manipulációkkal, hanem erre a célra szerkesztett lágyrajzú objektívekkel érték el. Ezt a jellemzően az Egyesült Államokban élő felfogást a szerző négy felvétel bemutatásával illusztrálja. A kötet értéke, hogy miközben eligazít szemléleti és technikai kérdésekben, azonközben feleleveníti a fotótörténet azon jeles személyiségeit, akiknek nevét, munkásságát illő (volna) ismernünk (Rejlander, Robinson, Demachy, Stieglitz, Steichen stb.). Kocsis Iván kreatívan használja fel a rendelkezésre álló szakirodalmat – ezek között Hevesy Iván, Szilágyi Gábor írásait, lapokat – s olyan ismereteket terjesztő munkát készített, mely fontos fotográfia-történeti munkát készített, mely fontos fotográfia-történeti kérdésekben igazítja el az olvasót.