GÁLLOS ORSOLYA
40 éves a pécsváradiak művelődési háza
Két épület vágott bele a hatvanas évek elején Pécsvárad hagyományos, álmos, megunt, mára már sokszor visszasírt hagyományos képébe. A történelmi panorámába, a hosszú telkek szilvásaiba hasították Erdélyi Zoltán tervei szerint 1962-ben a gimnázium és általános iskola új épületét. Vagy húsz éven keresztül a sok száz éves történelmi környezet és a modern építészet illeszkedésének példájaként emlegették ezt az iskolát. Ma meg sem engednék, hogy szögleteivel modern épület megtörjön egy évszázados harmóniát. Negyven évvel ezelőtt azonban minden a haladásról, a meghaladásról, a régi és a modern harcáról beszélt. Építészetben, ízlésben, életmódban, gazdaságban, mindenütt.
A pécsváradi főutca déli oldalán 1964. május 1-jén avatták fel a művelődési házat. A településen sem a középiskola, sem a művelődési ház nem bírt előzményekkel. Megjelenésük a kádári konszolidáció jeleként értékelhető az akkor járási székhely Pécsváradon. A két intézmény folyamatokat indított el, erjedés indult körülöttük. Velük és általuk másként alakult a hely élete.
*
A most 40 éves Művelődési Ház fogantatása közvetlenül az 1956-os ősz után történt. 1957 augusztusában, az akkori művelődési miniszter, Kállai Gyula Baranyában töltvén a szabadságát, végiglátogatta a várakat, s 24-én eljött Pécsváradra is. Dombay János, a Baranya Megyei Múzeumok igazgatója és más megyei vezetők például Takács Gyula kíséretében érkezett. A várban a pécsváradi járás és a község vezetői fogadták, valamint a helyi értelmiség képviselői: Agárdi Ede ornitológus, dr. Entz Béla professzor, a pécsi egyetem nyugalmazott rektora és Gállos Ferenc helytörténész. Ő mutatta be a várat, jegyzeteiből ismerjük a nap történetét. Aztán megvendégelték a minisztert és kíséretét. Entz professzor terjesztette elő a kultúrotthon iránti kérést, Gállos Ferenc a vár helyreállításához kérte a miniszter segítségét. A várban egy év múlva, 1958 nyarán múzeum nyílt, attól kezdve látogatható a román kori kápolna.
*
Eltelt pár év és 1963-ban emelkedni kezdtek a művelődési ház falai a fő utca déli oldalán, két régi ház helyén és a hajdani Agárdi-kertben. Típusterv alapján dolgozott a kivitelező Komlói Állami Építőipari Vállalat. Hat ilyen művelődési házat építettek az országban, a legközelebbit a Tolna megyei Tamásiban. (A két ház dolgozói rendszeresen eljártak egymáshoz tapasztalatcserére.) A beruházás 6 millió forintba került. 1964. május 1-jén nyílt meg, az ünnepségről készült fotókon a járási párt- és állami vezetőket látni és a művészeti együttesek tagjait:
Bicskei Éva és Gresa Judit gimnazisták népdalt énekelnek, a Zengő Tánccsoport tagjai vonják le a leplet a ház előtt trónoló aktról. A beruházás bizonyos százalékából került ide Garami László alkotása.
*
A ház nem is a községhez, hanem a pécsváradi járáshoz tartozott. Nem is az akkor 3000 lakosú falu kulturális szolgálatát kellett ellátnia, hanem inkább a járás falvainak szakfelügyeletét. A feladat persze megvalósíthatatlan volt, noha az 1960-as évek közepén, öt évvel a második téeszesítési hullám után még eleven falvak léteztek Kelet-Baranyában is. Működtek az iskolák, egy-egy államosított kulákházban volt nagyterem, klubszoba és klubkönyvtár. De a mozgékonyabb emberek már indultak, hogy odahagyják út, közlekedés, víz híján tengődő falujukat, a hivatalokban rövidesen tervezgetni kezdték az iskolák körzetesítését. Ezek a falvak mára jórészt elsenyvedtek vagy “üdülőfalvakká” lettek, jobb híján falusi és lovas turizmusról ábrándoznak.
Aztán 1966-ben a pécsváradi járás a pécsibe majd a komlóiba olvadt, aztán a fogalom teljesen eltűnt. A ház pedig kezdettől fogva helyi jellegű volt, a pécsváradiak lakták be igazán.
*
A negyven éves évfordulóra eljött volt a ház első igazgatója, Amrein János is. Budapesten végzett népművelőként 1961-ben a Pécsváradi Járási Tanács Művelődési Osztályára került, a következő évben kinevezték az épülő kultúrház igazgatójának. Eleinte ketten voltak Radics Károlyné könyvelővel, aki ma is Pécsváradon él. Aztán jött Hidasról Kozári Ildikó, utána Harmati Erzsébet és a baranyai kulturális élet, közírás olyan markáns alakja, mint Bükkösdi László. Megvették az új bútorokat, Pécsen kívül a legkorszerűbb színházterem itt volt a megyében. A Pécsi Nemzeti Színház rendszeresen tartott itt előadásokat. A bolond lányt például Pécsi Ildikóval. Az első színházi előadás a Hawaii rózsája volt a pécsiekkel – emlékszik Amrein. Telt házas előadás ment, és egyszerre kialudt a villany. Ifjú Latabár Kálmán a függöny elé lépett, és megnyugtatta a közönséget: ne féljenek, mindenki megtalálja a párját.
*
Az új művelődési ház az addigiaktól eltérő, modern, izgalmas tereket kínált. Közösségi, kulturális célra addig ott volt a mozi – egy XVIII. századi huszáristálló, majd tejcsarnok, jelenleg varroda épületében. Volt egy kocsmai nagyterem is – akkor Rendőregyesület. A Gépállomás és a KIOSZ nagyterme is szolgált gyűlések, szakköri foglalkozások, énekkari próbák, bálok, kiállítások céljára. Itt és a mozi színpadán is fogadtak hivatásos színházi előadásokat: Avar Istvánt láthattuk Liliomfiként és Szabó Samut, Buss Gyulát A fösvényben.
Hagyományos amatőr színjátszás is volt még Pécsváradon, az 1920-as évektől folyamatosan. A moziban ők is játszották az ötvenes évek közepén a háború előtt már sikerre vitt Liliomfit és a Nagymamát, jórészt ugyanazokkal a szereplőkkel. Kabaréjeleneteket is előadtak, az általános iskolások pedig A Pál utcai fiúk és a Légy jó mindhalálig változatait vitték színre tanáraikkal közösen. Sokaknak ezek a produkciók jelentették az első sőt gyakran az egyetlen színházi élményt. A kellékek és a kosztümök összeadása megmozgatta a falut, a szereplők helyi sztárokká lettek, az előadások színt hoztak az ötvenes évek szürkeségébe. Ugyanezek a termek voltak a politikai gyűlések, az évfordulók, az első kulturális seregszemlék helyszínei is.
Ezek az események aztán átkerültek az új művelődési házba – és átalakultak. A hagyományos amatőr színjátszás például akkor ment ki országosan is a divatból, és jött helyette az irodalmi színpad.
*
Amikor felépült a ház, itt tehát működő szakkörök, művészeti csoportok voltak. Jött a Zengő Énekkarral dr. Várnai Ferenc zeneszerző, a tánccsoporttal Tóth Pál és a Fúvószenekarral Szabados Antal. Megindultak a nyelvtanfolyamok, először volt rá alkalom, és lelkes angoltanulás kezdődött dr. Bárdi László vezetésével.
Ma is él a ház díszítőművészeti szakköre, amely a jubileum alkalmával parádés kiállítással elevenítette fel működése 45 esztendejét. Annak idején Wéber Mária óvónő indította el a kört, amely rendszeresen felkereste az ország népművészeti központjait és hasonló csoportjait. Kétévenként a Leányvásárok alkalmával rendezték kiállításaikat.
Ma Koleszár Istvánné vezetésével gyűlnek össze hétfő esténként ezek az asszonyok. Őrzik a legszebb kézimunka mintákat, együttlétük igazi klubot, baráti kört jelent. A helyi hagyomány igazi kútfői ők. A helytörténet kutatói is náluk érdeklődnek, ha valami lényegeset akarnak megtudni a hely életéről.
*
A Leányvásár országos hírűvé tette Pécsvárad nevét. Lemle Géza, neves baranyai népművelő ötlete volt, hogy a Baranyai Vasárnapok rendezvénysorozatába illesszék a Zengő környékén élő református magyarok híres találkozóját, felélesszék az október18-ikai Lukács napi vásárt. A XIX. század elejétől vagy még korábbtól kezdve ezen a váráson és az akkor rendezett bálokon találkozott a környék fiatalsága a Sárközbe elszármazottakkal. Itt választottak maguknak párt, és ezért nevezték az eseményt “lányvásárnak”. Fülep Lajos, aki zengővárkonyi lelkészként húsz éven át láthatta e sereglést , tréfásan “kálomista búcsúnak” nevezte a színes, mozgalmas, kézfogókkal végződő összejövetelt.
*
Új fordulatot hozott, hogy 1966-ban idejött Kígyós Sándor, aki rövidesen a ház igazgatója lett. Merész újítások embere volt, a világtól valóban elzárt baranyai faluba sőt Pécsre is szellemi frissességet, pezsgést hozott. Nála mást jelentett egy szakkör, egy művészeti csoport, egy esti előadás. Széles látókörű, merész fiatalember volt, aki provokatív megközelítéseivel, bátor állásfoglalásaival vált hamarosan ismertté a baranyai majd az országos közművelődésben. Nem a fentről jövő ukázokból, hanem sokkal inkább az adott körülményekből indult ki, a pécsváradi többnemzetiségű közösségekből. Ezeket akarta összehozni az 1968-as évvel jelzett korszak aktuális kérdéseivel, problémáival. Emlékezetes műsorok következtek: Mensáros László XX. század című műsora, Kézdy György Karinthy-estje, találkozók Abody Bélával, Utassy Józseffel. A megyei múzeum fiatal munkatársai, Bándi Gábor és Kiss Attila, akik a pécsváradi várat kutatták, a történettudomány olyan kiválóságait hívták meg, mint Hahn István vagy Komoróczi Géza. Fiatal kutatóként dr. Andrásfalvy Bertalan tartott előadást.
Mindebből következik, hogy ezen estek résztvevői, e sorok írója is úgy érezte, nincs messze a szellemi fősodortól, nap mint nap szembesül korának legérdekesebb embereivel, kérdéseivel. Mindez hatalmasat lendített a Pécsváradon élők, első sorban a fiatalok öntudatán. Nem feledhetjük, hogy akkor a város-vidék ellentéte milyen bénító volt életmód, stílus, információk birtoklása terén, szinte mindenre kiterjedően. A tanulás és a munka lehetőségeiben főként.
Nem először fogalmazom meg, Kígyós Sándor népművelői jelenléte Pécsváradon, Pécsett 1966-tól kezdve feltétlenül a szabadság és a világról való tájékozódás jegyében állott egy szabadságot és tájékozódást blokkoló korban. Ténykedése az egyik csapást nyitotta az irányba, amely a diktatúra oldását, lebontását célozta.
Ki volt ő, hogy ezt megtehette akkor? Tehetséges és bátor ember volt. Debreceni, hajdúszoboszlói tanítócsalád középső gyermeke, apja a városi művelődési osztály vezetője volt, amikor Kígyós Sándor a pályára került. Éppen apja vezető beosztása miatt jött el feleségével a Dunántúlra, Baranyába, Pécsváradra, amelyről addig soha nem hallott. Apja és annak az ország különböző pontjain dolgozó kollégái persze védelmet is jelentettek a tehetséges fiú vakmerő lépéseihez, pályamódosításaihoz.
*
Sok akkor induló, érettségiző, továbbtanuló vagy felvételre váró fiatalokat tudott megszólítani a Tini Klub aztán a Diákklub. Egy csoportjukból és másokból alakult meg 1967 tavaszán az irodalmi színpad, amely kezdettől közéleti problematikájú, protestáló összeállításokat mutatott be: Bucz Hunor Görgőseke majd 1968-ban Petőfi Nem alkuszik című dokumentumjátékát. Utóbbi a visegrádi országos találkozón kiemelkedően szerepelt 1988-ban. A színpadot Havas Gábor vezette, aki azután a maga szerkesztette Régi idők mozijával is elvitte a csoportot Visegrádra és az Egyetemi Színpadra – vagyis azoknak az éveknek a legmagasabb fórumaira.
Egy snitt:
Ki feledné el a résztvevők közül azokat az órákat, amikor a Duna fövenyére kivetett uszadékfákból Kígyós Sándor vezetésével szoborparkot építettünk Visegrádon. Havas Gábor fotói őrzik a pár órára, napra megszületett majd tovatűnt szoboregyüttest. Kígyóst és Pitti Zoltánt, amint szobrot cipelnek.
Nagyon erős összetartó erőt őriznek magukban a mai napig az egykori Tini Klub tagjai is. A kor divatja szerint pinceklubot alakítottak ki a ház színpada alatt – Kígyós vezetésével dekorálták. A klubot vezette 1969 őszétől Kígyós hívására ott dolgozó Dretzky Katalin és e sorok írója is. A negyven-ötven állandó tagot számláló klubtagság naponta együtt volt, hétvégére pedig ugyancsak Kígyós találta számukra ki az ötórai teákat, öttől tízig. A korosztálynak persze saját beatzenekara volt, a Meriner, továbbá focicsapatot is alakítottak, a Szesz Szantoszt. Aztán a Kismama klubban voltak együtt, eközben pedig a következő nemzedékek is megalakították zenekaraikat, klubjaikat.
Átléptünk lassan az 1970-es évekbe, és ezek a csoportok egyre inkább a maguk törvényei szerint élték életüket. Nagyon erős közösségekké váltak, sok házasság jött létre e körben, a baráti kapcsolatok máig fennállnak.
*
Kígyós Sándor természetesen kiváló intellektuelek sorával állott kapcsolatban, s általa a település is, a Pécsváradon köréje gyűlő hallgatóság, a tanítványok. Mindenki – aki akart. Nagyszerű párost alkottak 1966 és 1970 között a később szociológus Havas Gáborral, aki a Pécsi Járási Tanácson volt a népművelés előadója. A két sziporkázóan szellemes, okos fiatal köré gyűlő társaságot hol a Debreceni Irodalmi Színpad tagjai színesítették, hol a “Kilencek” antológiájának szerzői, hol a Lantos Ferenc vezette Pécsi Műhely képzőművészei. A mára Munkácsy-díjas Pinczehelyi Sándor rajzszakkört vezetett a művelődési házban, Aknai Tamás művészettörténész is letelepedett néhány évre Pécsváradon, számos szállal kötődött ide Szíjártó Kálmán, Kismányoki Károly is e körből.
Egy snitt ebből az időből: 1970-ben a kor legnagyobb festője, Barcsay Jenő állt meg egy órára Pécsváradon, hogy megtekintse az előcsarnok falán a Pécsi Műhely ma is kint lévő zománcképeit, a magyar neoavantgárd fontos fejezetének dokumentumait. Aknai Tamás kísérte Pécsre, kiállítására. A kíséretében lévők elmondták, nekik a falusi kultúrház addig egyet jelentett a kocsmával – Pécsváradon ez a szellem, a kultúra színhelye volt annak, aki élt ezzel.
*
Értelmiségi Klub is alakult a hatvanas évek végén, hogy a klasszikus szabályok szerint együvé ültesse a patikust, az orvost, a tanárt, az iskolaigazgatót, a postamestert és a két felekezet lelkipásztorát. E társaság férfitagjai hétfőnként tarokkozni jöttek össze – vagyis valamennyien a normális polgári kereteket teremtették meg és töltötték ki élvezettel, mintha nem is a kádári konszolidáció idején élnének, hanem valamely normális korban.
Később vált az 1980-as évek ellenzékének jelszavává, hogy úgy kell tenni, mintha normális országban élnénk. Nos, volt erre példa korábban is. A Kígyós Sándor vezette művelődési ház attól került a népművelés progresszív áramába, mert egyszerűen a Pécsváradon élő emberek egyszerű, természetes igényeit tartotta tiszteletben. Magukat az itt élő embereket. Emberi jogokról akkoriban még nem volt szokás beszélni, sem azokra hivatkozni.
*
Kígyós 1968-tól faragni kezdte a követ, a fát, és a rendkívül sikeres népművelői pálya mellett egyre inkább a szobrászat felé fordult. Illetve a kettőt ötvözte az esztétika oktatásában1966-tól haláláig, 1984 október 30-ig.
A negyvenéves művelődési ház történetének egy fejezete Kígyós Sándor szobrászi indulása és kibontakozása, ami a pécsváradiak szeme előtt zajlott le. Az ő fejlődése a környezete számára is közvetítette az esztétikai kategóriákhoz, az ízléshez való igényes viszonyt. Kibontakozásának színterei a ház zugai a kazánház és a pinceklub mellett, a díszletraktár elkerített sarkában. Életében Kígyós nem állított szobrot a településen, nem úgy lett Pécsvárad szobrásza, hogy telerakta műveivel a köztereket. Halála után 11 évvel, 1995 tavaszán a művelődési ház előtt barátai, a Kígyós Emlékkör állította fel főművét, a Gömb-Hasábot – persze már “csak” másolatban. Avatta a ház egykori fiatal népművelője, dr. Wekler Ferenc országgyűlési képviselő.
*
A korabeli társadalmi környezethez való kapcsolaton túl Kígyós Sándor számára nagyon fontos volt a hely hagyományaiban való megkapaszkodás. Így szervezte meg 1969 augusztus 20-án Pécsvárad 1948 utáni első Szent István ünnepét. A nagy király születésének 1000. évfordulója volt, a hivatalosság akarta is meg nem is ennek megünneplését. Valahol állítani akartak egy szobrot, lehetőleg nem központi, inkább jól eldugott helyen.
Így került e jeles napon Borsos Miklós István király szobra a már feltárás alatt lévő pécsváradi várba, ahol nem más avatta, mint Györffy György, a kor kiemelkedő történésze. Pécsvárad kapcsolata mindkettejükkel mindvégig fennmaradt, a helytörténetírás és Kígyós szobrászkodásának nagy gazdagodására. A szobor pedig szervezni kezdte maga körül Szent István kultuszát. 1969-es avatásakor megindult a nyilvános gondolkodás arról, mit jelent az a szó, hogy “szent”, és mit jelent annak kimondása szakralitást nélkülöző és megtagadó korunkban. A szobor és a Szent István ünnep körül aztán még föl-fölforrósodott az augusztusi levegő. Például 1988-ban, amikor megnyílt a vár és Pozsgay Imre elmondta a rendszerváltást előre megrajzoló ünnepi beszédét, majd kisebb forradalmat kiváltva, kereszttel szegte meg a kenyeret. Aztán 1993 Szent István napján, amikor Göncz Árpád hozta vissza Pécsvárad városi rangját.
A várral kapcsolatos lépések is a művelődési házban fogannak, ott zajlik a honismereti munka, ott alakult meg 1981 novemberében a Pécsváradi Várbaráti Kör, amely szorgalmazója lesz a vár megnyitásának és a helyi értékek védelmének, a múlt feltárásának. Mindebből bontakozik ki 1990-re a Szent István Napok ünnepségsorozata, amely a vár gyönyörű helyszínein kínál kulturális programokat. 2001-ben Thália is megérkezett az ezeréves falak közé, amikor megnyílt a Pécsváradi Várszínház.
*
A ház köré szerveződő hagyomány, az elődökre való hivatkozás vezet el Fülep Lajos alakjához is. A tanítványok és a baranyai vezetés 1970-ben az ő nevét vétetik föl a házzal, amely ettől fogva Fülep Lajos Művelődési Központ. Németh Lajos művészettörténész a ház előcsarnokában fölavatja Fülep emléktábláját. Fodor András beszél róla tanítványi megindultsággal, Tüskés Tibor tart előadást Fülep utolsó látogatásairól.
Föl kell fedezni, a múltból kell előásni az ő emlékét is, aki 20 éven át volt lelkésze a szomszédos Zengővárkonynak. A század nagy művészetfilozófusa, Ady felfedezője várkonyi emlékszobája indít újabb áramlatokat, többek között e falu új magára találását is.
Kígyós Sándor sokat merít Fülep írásaiból, sokszor hivatkozik rá, egy szobrot is készít emlékére. A pécsváradi várban, a művész állandó kiállításán látható a durva malomkő és a csiszolt márvány ellentétére épülő Fülep emlékszobor.
*
A Kígyós Sándor vezette művelődési ház tanítványok, pályatársak sorát nevelte ki. Közéjük tartozom magam is, kapcsolatom a mai napig nem szakadt meg az intézménnyel. Ide tartozott Polon Erzsébet, Kárpáti Gábor régész, és sokan mások.
A ház működésére a hazai közművelődés két jelentős egyénisége nyomta rá bélyegét e 40 év alatt Kígyós Sándor, aki 10 és Dretzky Katalin, aki 30 éven át vezette a házat. Kígyós a helyi és a hazai közművelődés megkerülhetetlen centrumává tette a pécsváradi művelődési házat. 1977-ben innen távozott a Pécsi Tanárképző Főiskola Közművelődési Tanszékére, ahol esztétikát tanított.
Ekkor kapott megbízást majd kinevezést a Fülep Lajos Művelődési Központ vezetői teendőire Dretzky Katalin, aki 1964 szeptembere óta dolgozott Pécsváradon, a Járási Könyvtárban. 1967-1969 között Kozármislenyben vezette a helyi művelődési házat: ifjúsági klubot, irodalmi színpadot alakított, túrákat, kirándulásokat szervezett. 1969 őszén Kígyós Sándor hívására jött vissza a Pécsváradra. A legendás ifjúsági klub, a húszas klub idején. a zakopanéi sítúrák fűződnek az akkori évekhez. Nem volt könnyű Kígyós helyébe lépni, elfogadtatni magát a szakmával. A tőle kapott mintát, az elveket, a magas mércét azonban Dretzky Katalin vitte tovább.
A klubok folytatták a munkájukat, a ház otthonos, lakájos volt, rengeteg szolgáltatást nyújtott az embereknek 9-től 21 óráig. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, csak egy kicsit még több figyelemmel, jelenléttel, igényességgel. és őrizve a hagyományokat: a Pécsi Műhely Zománcképeit a falon, a kezdettől fogva gyűjtött sajtóarchívum, fotótár és más dokumentáció kincseit. Itt semmit sem csak a pillanatnyi kirakatmunkának tartogattak – derült ki most, amikor a negyvenedik évfordulón kiállítást rendeztek. Művelődéstörténeti és helytörténeti bemutató volt ez a kagylófoteloktól, a Tesla magnótól, a diavetítőktől a ma már muzeális tizenöt éves első számítógépekig. És fotók, meghívók, plakátok, oklevelek.
*
A jubileumra már évekkel korábban megkezdődött a felkészülés: Pécsvárad város helyreállíttatta a 60-as évek jellegzetes építészetét megjelenítő házat. Különösen az eredeti színeivel felújított nagyterem sikerült szépre. Galériát építettek az előtérbe – itt sajnos nem az épülethez illő könnyű szerkezetet választották.
A ház jubileumi kiállítást rendezett ezen a galérián. Felsorakoztak a négy évtized alatt itt tevékenykedő művészeti együttesek: a ház női kamarakórusa Kutnyánszky Csaba, az Ifjúsági Fúvószenekar Wágner József, az Önkéntes Tűzoltótestület Zenekara Apaceller József vezényletével. Dalolt a másfél évtizede nagy sikerrel működő, népes Nyugdíjas Klub Vegyeskara. Közös fenntartásban működik a Zengővárkonyi Népi Együttes.
Nem említettük az kéthetes-havi ritmusban egymást követő sok értékes kiállítást, amelyen a hely és a környék művészei bemutatkozhattak. Az előadóművészek, a publicisták, politológusok sorát, mert szinte valamennyi nagy nevet fogadta a ház.
De ugyanilyen természetességgel fogadták 1991 őszén a Horvátországból idemenekült 150 embert. Itt volt a menekültek logisztikai bázisa is. A ház volt a kezdeményezője Pécsvárad mindkét testvérvárosi kapcsolatának – hiszen “a kultúrt” mindenki megtalálja.
*
Otthonra talált itt az 1981-től sokáig magában működő Pécsváradi Várbaráti Kör, majd a nyolcvanas évek végén sorra alakuló ellenzéki pártok, és a később gombamód elszaporodó civil szervezetek. 1990-ben megalakult a Nyugdíjas Klub, amely igazi közösséggé formálja a lakosság egyik nagyon jelentős rétegét.
A Leányvásárok és a Gesztenyeszüret ünnepei a magyar néptánc-kultúra és a népi kézművesség országos minősítő helyszínei lettek. Dretzky Katalin rendez borversenyt és borutcát a helyi borosgazdáknak, varázsolja sörkertté Szent István Napra a város főterét. Nyitott házat visz a közművelődési program és a szó szoros értelmében, ahol a kulturális szolgáltatás a fő feladat: nyelvtanulás, hírlap-olvasás, szabás-varrás, gépi hímzés, társas és művészeti tánc, famegmunkálás, KRESZ stb.
És ő is – akárcsak Kígyós – csapatot nevel. Átadja az aranyszabályokat. Mi az, amit meg kell tenni a kultúra jegyében, és mi az, amit nem szabad. Mi a hagyomány, mit kell folytatni, mi az, amiről tudomást sem szabad venni: nincs gagyi, nincsenek szekták, nincs kocsma a művelődési házban.
Van viszont jegyárusítás, kirándulás, színházjárás, kiadványok árusítása – mindebből, amit a művelődési háztól természetesnek vettek, kinő lassan a város Tourinform irodája. De itt kezdte Kígyós Sándor és Nékám Paulette azokat a zenei tanfolyamokat, amelyekből több mint húsz éve zeneiskolája van Pécsváradnak. Itt kezdte – mára már önálló intézménnyé lett – Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat. A több évtizedes helytörténeti munkából most formálódik a városi múzeum.
A házhoz 1995-ben Sportcsarnok épül, változatlan, sőt csökkenő létszámmal ezt is nekik kell ellátniuk. Aztán a kultúrán való szüntelen spórolás következményeképpen ők csinálhatják a helyi újságot, és a házban csinálja más – jó pénzért – a helyi televíziót.
És közben vitáznak az önkormányzattal, amelynek könyvtárt ritkán vagy sose használó tagjai drágállják, ami művelődésre megy. Méltatlan huzakodások, dekázások következnek, a népművelők munkaidejét – melyre sokszor a 12 óra is kevés volt – a spórolás jegyében idén 6 órára redukálják.
Közben zengenek a közhelyek Pécsváradról, a kultúra kisvárosáról. Mert már várszínház is van nyaranta, a redukált létszámban dolgozó, agyonhajszolt népművelők szervezésében. Ha majd uszodája is lesz a városnak, azt is ők üzemeltethetik. De áll még a ház, pedig Baranyában sorra esnek el a közművelődés hagyományos fellegvárai. “Takarékoskodnak” az önkormányzatok.
*
A kultúra hagyományozódás, átadás, folytatás: ahogy Liszt Ferenc zongoraművészete folytatódik Bartók Bélán át Kocsis Zoltánig vagy Schiff Andrásig. A kultúra a folyamatos építkezés, amelybe bárki bekapcsolódhat. Művelődés. Ahogy egy kertet művelnek, s erre az gyümölcsöt terem. Ahogy az angol gyepet nyírják négyszáz év óta, és ez meglátszik azon.
Hogy mindezt mennyire használta, mennyire becsülte Pécsvárad? Észrevették, hogy a kultúra, a köz művelődésének egyedülálló fejezete alakult itt 1964 óta? Ha erre került a kérdés, Dretzky Katalin mindig csak annyit mondott:
– Mi elvégezzük a munkánkat. Mindenki számára. Nem nyolc órában. Nekünk ez a dolgunk. Hogy azt miként fogadják, észreveszik-e vagy sem, nem a mi dolgunk. Mi tesszük a magunkét – mondta 40 éven keresztül, azután is, hogy a jubileumi évben nyugdíjba vonult. (Most a várostörténeti gyűjtemény létrehozásán dolgozik, hiszen a közművelődésből az ilyen ember nem tud “nyugalomba vonulni”.)