Beszélgetés Tamás Jánosnéval, a Nyugdíjasklubok és Idősek “Életet az éveknek”
Országos Szövetségének alelnökével, Pest Megyei elnökével
Ebben az évben lesz a 15. évfordulója annak, hogy a Nyugdíjasklubok és Idősek “Életet az éveknek” Országos Szövetsége civil szervezet bejegyzésre került. A központja Budapesten van (1126 Budapest, Szoboszlai u.2.). Mint baráti kör 1976 óta működik, én is ettől az évtől tevékenykedem benne. Alapítása Knoll István filmrendező ötlete volt. Az “Életet az éveknek” televíziós műsor kezdetétől folyamatosan jelentkeztek vidékről Vöröskeresztes klubok és falusi csoportok, hogy szeretnének az “Életet az éveknek” magazinról többet tudni, többet hallani. Ennek nyomán alakultak meg az “Életet az éveknek” baráti körei országszerte. Amikor a baráti köröket klubokká alakítottuk, számuk az országban már 79 volt.
Knoll István építette fel a klubok rendszerét, amelyben mindenki ingyen és bérmentve, szívvel-lélekkel dolgozott, és dolgozik a mai napig. Pillanatnyilag is csak két fizetett munkatársunk van, mindenki más társadalmi munkában vesz részt a szervezet tevékenységében.
Szövetségünk alapszabályában is szerepel az egyik fő célkitűzésünk, hogy szociális tevékenységet folytassunk. Egyik legfontosabb ága ennek a kedvezményes gyógy-üdültetés. 15 éve üdültetjük a Nyugdíjas-szövetség tagjait, illetve azok hozzátartozóit egy- illetve kéthetes turnusokban. Májustól szeptemberig bérelünk házakat Berekfürdőn, Cserkeszőlőn és Hajdúszoboszlón. Általában az a jellemző, hogy egy egész nyugdíjasklub együtt megy el üdülni. A kedvezményes gyógyüdülésben azonban nemcsak civil klubok vesznek részt, hanem szociális gondozási központok is, amelyek csoportosan viszik el üdülni a sérült embereket, köztük időnként még sérült gyerekeket is.
Szervezetünk meglehetősen nagy, és a mai napig folyamatosan bővül. Jelenleg 1067 klubunk van az ország összes megyéjében. Az én feladatom a Pest megyében található 205 klub vezetése. A megyei feladatokat a központban heten látják el, egy vezető az üdültetést koordinálja.
Krizsán Sándorné, a művészeti csoport vezetője fogja össze a kulturális tevékenységet országos szinten. A hozzá érkező jelzések alapján összesítést készít a rendezvények időpontjairól, amelyet minden klub megkap. Ebből tájékozódnak arról, hogy az országban hol, mikor, milyen rendezvény lesz, ennek alapján tudják kirándulásaikat szervezni.
Budapesti központunkban a művészeti szakkörökben vers- és prózamondók, énekes-, nótás- és hagyományőrző csoportok találkoznak heti, kétheti gyakorisággal.
A megyei szervezetek nagyobb rendezvényeit, valamint a pávakör-vezetők és klubvezetők továbbképzését már évek óta a Pest Megyei Művelődési Központtal oldjuk meg. Csoportjaink sokféle tevékenységgel foglalkoznak. Közöttük nagy azoknak a száma, amelyek hagyományőrzéssel, ezen belül a játékok, népszokások felelevenítésével foglalkoznak. Mások a népviseletet őrzik saját viseletben, vagy csak a gyerekeket öltöztetik be, így vonják be őket a csoportba. Sok olyan csoportunk is van, amely különféle faragások, kézműves-munkák gyűjtésével foglalkozik. Ezek összefoglaló kiállítására évente egy-két alkalommal bemutatót rendezünk, amelyen a megyei kézművesek, népművészek és hagyományőrzők mutatják be munkáikat. Pest megyében a rendezvény állandó székhelye Szob. Nemegyszer olyan gazdag anyag gyűlik össze, hogy még a szakemberek is elcsodálkoznak azon, egyáltalán honnan tudunk ilyen szép tárgyakat elővenni.
Pest megye területe meglehetősen nagy, ezért a könnyebb elérhetőség és kapcsolattartás érdekében 14 kistérségre osztottuk fel. A rendszer jónak bizonyult, ma már a többi megye is kezdi saját kistérségi területi rendszerét kiépíteni. Civil szervezetként minimális állami támogatást kapunk, ezt azonban igyekszünk a leghatékonyabban felhasználni annak érdekében, hogy elérjen a klubokhoz, és működésüket segítse. Megbeszéléseinket a kistérségekben hívjuk össze. Az illető kistérség vezetője szervezi a területi rendezvényeket, évente néhány alkalommal, általában a megyei vagy városi művelődési házzal együttműködve.
A kistérségi, területi szerveződés nagyon kedvez a klubok közötti kapcsolatok alakulásának. Akik egymás közelében vannak, egymással jobban tartják a kapcsolatot, többet vannak együtt, külön baráti találkozókat tartanak, amelyekre hívnak meg vendégeket azok közül, akikkel a megyei találkozókon megismerkedtek. A távoli vidékek közötti kapcsolatok úgy is kialakulhatnak, ahogy azt a Tolna megyeiek példája mutatja. Ők fölhívták a budapesti központunkat telefonon, és felvilágosítást kértek arról, hogy ha Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe szeretnének elmenni kirándulni, hol találnak klubot, kihez forduljanak. Ilyenkor az ottani terület vezetője megoldja nekik azt is, hogy legyen kíséretük egy idegenvezető személyében. Rengeteg nyugdíjas pedagógus tagunk van. Ők nagyon szívesen vállalkoznak erre. Rendszerint az ott élő nyugdíjas mutatja be saját települését és annak a környékét. Kirándulás után, délután vagy este fogadják aztán a vendégeket a nyugdíjasklubban. Egy teával, maguk sütötte süteménnyel megkínálják őket. Tehát, ha távoli vidékekre utaznak a klubok, ahogy Tolna megyéből kirándultak Borsodba, biztosak lehetnek abban, hogy ott fogadják őket. Ilyenkor lehetőség van arra is, hogy a csoportok a saját összeállítású műsorát bemutathassák.
A településeken a területvezetők foglalkoznak a szociális feladatokkal. Nagy hatékonysággal szervezik meg – Pest megye területét szinte teljesen lefedve, de az ország más klubjaiban is, ahol “Életet az éveknek” klub van –, hogy az egyedül élő, idős emberekre figyeljenek. Ha akár egy napig is nem látnak valakit a faluban, akkor elmennek hozzá: mi van vele, nem beteg-e. Sokszor előfordul az is, hogy valaki nem tud egyedül közlekedni. Akkor valamelyik klubtag elkíséri orvoshoz, elmegy neki gyógyszerért. Más esetben főznek neki, elviszik neki az ételt. A tápiósági területen az a jellemző, hogy ha valakinél valami elromlik, akár a tetőt kell rendbe hozni, akár a régi rakott tűzhelyeket, sparhelteket kell javítani, akkor Szaicz Miklós, a területvezető keres olyan nyugdíjast a 17 klubja közül valamelyikben, aki ehhez ért, és tud segíteni.
Ez a régen is volt ún. kaláka, abból az időből, amikor még ilyen mélységig élt a faluközösség. A mai világban – hogy némi anyagi támogatást tudjunk erre szerezni – adminisztrálni kell ezeket a tevékenységeket. Ezért 5-6 éve végiglátogattam a területvezetők polgármestereit, és megkértem őket arra, próbálják már számba venni, mi is az, amit a nyugdíjasok tesznek a közösségért. Kiderült, hogy a temető-takarítástól, a sírgondozástól, a terek takarításától a gyerekvigyázásig, a fiatalasszonyoknak szervezett főzőtanfolyamtól a gyerekmegőrzésig mindent vállalnak. Ezért aztán a nyugdíjasklubok olyan kapcsolatban vannak a települések önkormányzataival, hogy a polgármesteri hivatalok minden további nélkül segítik is őket. Pest megye négy polgármestere is klub-vezetőink közé tartozik. Arra is rájöttek a hivatalban lévő emberek, hogy a nyugdíjasklub nagy erő. Választani meg leválasztani is tud. És ez nemcsak a nyugdíjasokra, hanem a gyerekeikre és az unokákra is vonatkozik.
A Szövetség központilag nem szabályozza a klubok életét. Időnként, amikor meghívnak, elmegyek, elmegyünk és megnézzük a programjaikat. A rendezvényeikről küldött beszámolókat nyilvántartjuk, összegezzük. Pénzben kifejezett anyagi segítséget sajnos nem tudunk nyújtani a kluboknak, más módon támogatjuk munkájukat. A Pest megyei Kommunikációs és Információs Központtal van például együttműködési szerződésünk, amely alapján szakembereik öthetes kurzusokon foglalkoznak színi csoportjaink előadásaival. Eleinte az idős nénik fölmennek a színpadra, és ahogy ők arra emlékeznek, úgy énekelnek, táncolnak. Nem gondoltam én sem, mennyit segíthet a szakszerű magyarázat egy-egy előadás színre vitelében, és azt sem, hogy a nyugdíjas színjátszók ezt mekkora odafigyeléssel fogadják. Egy-egy ilyen öthetes kurzus során, amikor hetente bejönnek, és komoly szakemberekkel beszélik meg a színpadjeleneteket, szinte virágzanak.
Hat-hét éve felmerült az ötlet: köszönetképpen egy-egy oklevelet adjunk át az Országos Szövetség nevében azoknak a polgármestereknek, akik a legjobb kapcsolatot alakították ki a településükön működő nyugdíjasklubokkal. Volt, aki azt mondta, a polgármestereknek nem fontos ez, annyi kitüntetésük van már. Mégis elkészítettük és átadtuk a saját oklevelünket. Azt tapasztaltuk, hogy erkölcsi rangot jelent, mind az önkormányzati vezető, mind a település nyugdíjasai számára, ez a jelképes elismerés.
Az utóbbi időben indítottunk egy rendezvénysorozatot “Bemutatkozik a megye” címmel Budapesten. Ennek összejövetelein, amelyeket általában a Láng Művelődési Házban tartunk, a megyékből 10-12 klub mutatja be műsorát. Amikor például Pest megyének bemutatkozik Bács-Kiskun vagy Szolnok megye, a művelődési ház megtelik budapestiekkel, Pest megyeiekkel. Legutoljára Győr-Sopron megye volt bemutatkozni, és szinte mindenki elkísérte a nyugdíjas csoportokat: a megyeközpont polgármestere, a tanácsnok, az összes polgármester, akinek a klubja itt volt, és a megyei művelődési házak vezetői. Amikor kedvezően fogadták egy-egy falu csoportját, láthatóan a saját polgármestere volt rá a legbüszkébb.
Az országos szervezet kisebb egységekre, kistérségekre tagolása előnyös abból a szempontból is, hogy a területi rendezvényeken alkalom adódik arra, hogy a nyugdíjasok bemutassák tevékenységüket saját környezetüknek. Ez nagyon sokat jelent a klubtagok számára, de középkorú gyerekeiknek is, akik segítségképpen a legtöbb helyen bekapcsolódnak a munkába.
A fiatalsággal való kapcsolatfelvételre spontán módon is sor kerül. Szép példája ennek az, amikor egyik klubunk az iskolaépületben tartotta összejövetelét. Bent a klubtagok szórakoztak, kint az udvaron játszottak a gyerekek. Egyszer egyik gyerek, máskor másik gyerek állt meg az ajtóban, és ment be hozzájuk, természetesen a nagymamák rögtön megkínálták őket süteménnyel. Végül lassan minden gyerek bekerült. Ma ebbe a klubba bejárnak a gyerekek, együtt szórakoznak, táncolnak a nagymamákkal, akik előkeresték és megvarrták nekik a régi ruhákat is. A nyugdíjasok be tudják vonni a klub életébe a gyerekeket. Még a középkorú korosztályhoz tartozó, dolgozó családtagok is segítenek, abban a kevés idejükben, amijük van, amennyit tudnak.
Már hatodik éve minden tavasszal meghirdetünk egy pályázatot, amelynek lebonyolításában a Pest Megyei Művelődési Központ segít nekünk. Az első 1998-ban “A ’48-as szabadságharc nyomában” címet viselte. (Az idei téma Móricz Zsigmond élete.) A feladat lényege az 1848-as szabadságharc, más esetben a Rákóczi-szabadságharc nyomainak kutatása, gyűjtése Magyarországon. Ez történhet kirándulások alkalmával, de a közvetlen környezet tárgyai között is. Azt kérdezik az idős emberek: Milyen emléktárgyam lehet nekem? Azután kiderül, hogy majdnem minden háznál lehet találni kis poharat, rajta Kossuth-tal és más relikviákat. Csodálatos anyagok tudnak összejönni! Pest megyében a beérkezett anyagot a Szentendrei Múzeum dolgozói segítenek rendezni, a pályázatok értékelése pedig október elsején, az Idősek Világnapján történik.
Az “1848-as szabadságharc nyomában” című pályázat anyaga annyira szép gyűjtemény volt, hogy a pedagógusok, akik pályáztak, vállalták, hogy elviszik bemutatni iskolákba. A történelem órák keretén belül alkalmuk volt elmondani ismereteiket is az adott korról.
Évente jelenik meg verseskötetünk nyugdíjasok költeményeiből. Az iskolákban vannak olyan magyar órák, ahol – mint egy “gyerek-nagymama” találkozón – fogadják azokat, akik verseket, meséket írnak.
A gyerekekkel való kapcsolatunk visszafelé is működik. Nagyon sok cserkészcsapatban találkoztunk már azzal, hogy a Dorozsmán vagy Kisteleken “Rózsi néni által” írt visszaemlékezést a gyerekek feldolgozták, színpadra vitték és eljátszották. Ez egy sokat ígérő kapcsolat kezdete, aminek segítésére sajnos jelenleg nincs anyagi hátterünk.
Nagyon sok pedagógus tagja van nyugdíjas klubjainknak. Van, aki még annak idején a Klebersberg-iskolákban, egy-egy úgynevezett kőiskolában volt tanító tanyán vagy falun. Akkoriban a tanító volt a kultúra az egész környéken, felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt tudott segíteni. Aki akkor lelkes volt ebben a munkában, az most klubjainkban tevékenykedik. Sok klub van, amelyik visszanyúlik a régi Kalász-, KALOT-egyletek, énekkarok hagyományaihoz, amelyeket pedagógusok vezettek annak idején. De egyesületek, egyletek is alakulnak a régi minták nyomán, például Leányfalun, Vácon és környékén. Ezek egyike éppen a közelmúltban rendezett Vácdukán egy bemutatót, egy 83 éves néni által betanított mesét adtak elő. Hatalmas nagy próbákkal készültek az előadásra – fiatalok az idősekkel összefogva.
Majdnem mindenütt azt mondják, hogy egyedül a nyugdíjasklub mozgatja meg az egész falut. Ez olyan, mint egy család. Ha olyan a klubvezető beállítottsága, és elfogadják őt az egész faluban, nagyon sokszor előfordul az is, hogy az egyedül maradt, elzárkózott, idős emberekkel is megtalálják a hangot. Elmennek hozzá, és elviszik őt a nyugdíjas klubba. Olyanokat is be tudnak vonni, akik egyébként egyáltalán nem közösségi emberek.
Nemzetközi találkozók
Nemzetközi kapcsolataink kialakítását Knoll István kezdte el. Ő elnökségi tagja volt a FIAPA, azaz az Idősek Világszövetsége, valamint az EURAG, az Európai Idősek Szervezetének. Azóta is ezekkel a szervezetekkel tartja a kapcsolatot a Nyugdíjasklubok és Idősek “Életet az éveknek” Országos Szövetsége. Ez volt az alapja annak, hogy elkezdjünk nemzetközi nyugdíjas-találkozókat szervezni. Azóta az ország minden megyéje bekapcsolódott ebbe, így akik eljönnek hozzánk látogatóba, szinte az egész országgal megismerkedhetnek.
Miután Tápiószele Magyarország első békefaluja lett, a nyugdíjasklub-vezetőjükkel nemzetközi rendezvényt tartunk a falujukban. Tavasszal országos megemlékezés keretében anyák napját szoktunk rendezni, amit így összekapcsoltunk május 9-ével, a Béke Világnapjával. A FIAPA-n és a környező országokon keresztül juttatjuk el a meghívásokat, amelyek alapján Svédországból, Franciaországból, Olaszországból és Görögországból érkeztek és érkeznek a találkozóinkra, ma már rendszeresen, nyugdíjas-csoportok. Az elszállásolást jórészt házaknál oldjuk meg, ahol nyugdíjas klubtagjaink fogadják őket. Az utóbbi időben nemzetközi találkozóinkat a szükséges anyagi háttér hiányában kisebb helyszínekre kényszerültük szűkíteni.
Én úgy nőttem föl, hogy mivel az édesanyám falusi szülésznő volt, hozzánk odajártak az emberek. De a nagymamám, édesapám anyja is falusi szülésznő volt. Ismerték, ismert volt. Mi azt tanultuk, hogy az emberek dolgával foglalkozni kell, törődni kell velük. Ez így megmaradt a családban, a gyerekeim is ilyenek, rengeteget segítenek nekem a munkámban.
Egészségügyi dolgozóként mindig emberekkel foglalkoztam. Védőnő az alapszakmám, később szociális munkásként cigány csoportokkal dolgoztam. A kerepesi csoportom az ország egyik leghíresebb művészeti csoportja volt, amelyik nemzetközi szereplésen is bemutatkozott. Már vagy öt éve elköltöztem onnan, ezért akik most óvodás gyerekek, engem személy szerint nem ismerhetnek. És mégis, ha kimegyek Kerepesre, az óvodában rohannak az ajtóhoz, és kiabálják, hogy itt az Erzsike néni! Tehát ők a családból ismernek. Ebben az évben volt lehetőségük, alapítottak egy díjat a cigány csoportokkal foglalkozó szakemberek megjutalmazására, és azt nekem adták. Pedig megpróbálták másnak odaadatni ezt a díjat, de ők nem engedték. Az, hogy annak a cigány csoportnak minden gyereke iskolába járt, és mindegyike elvégezte a nyolc osztályt, nekem nagyon sokat jelent. Most, ha a nyugdíjasaimnak tudok segíteni valamiben, akkor az ilyen. Ilyen a természetem. Ilyen a beállítottságom. Így tanultuk. Nálunk mindig az volt, hogy történhet a családban a világon minden, de ha jön hozzánk egy ember, akinek szüksége van segítségre, akkor nálunk mindenki segít.
Szeder Erika