NEMZETI ÉS REGIONÁLIS IDENTITÁS KÖZÉP-EURÓPÁBAN

A Regionális és Kisebbségi Kultúrák Kutatóműhelyének kiadványa a Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Bölcsészettudományi Kar Európa-Tanulmányok Központ gondozásában

A tanulmánykötetet a Cseh Centrum és a Visegrádi Klub által közösen rendezett kerekasztal-beszélgetésen mutatták be. Gál Jenő, a Cseh Centrum igazgatója kifejezte, mennyire fontosnak tartja az ilyen és ehhez hasonló kiadványokat, amelyek segítik egymás országainak a mind jobb megismerését.

A kötetet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szlavisztika-Közép-Európa Intézet kutatói hozták létre. Ajánlásuk szerint a történetírás új, a rendszerváltás óta elért eredményeit, nézőpontjait kívánják megismertetni egyetemi hallgatók, történelemtanárok, történészek, irodalmárok, szociológusok és politológusok körével éppúgy, mint akár a külpolitikai döntéshozókéval.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői körében a könyv szerkesztői és a tanulmányok szerzői is képviseltették magukat, így: Kiss Gy. Csaba, az ELTE művelődéstörténésze, Gereben Ferenc szociológus, a PPKE Szociológiai Intézetének oktatója, Ábrahám Barna, Illés Pál Attila, Halász Iván, a PPKE BTK Szlavisztika-Közép-Európa Intézet adjunktusai, Stekovics Rita néprajz- és társadalomkutató, Mészáros Andor, a PPKE BTK Szlavisztika-Közép-Európa Intézet tanársegéde.

 

A bevezetőben említés esett Illyés Gyula Szellem és erőszak című művéről, amely megjelenése idején figyelmeztetett arra, milyen nagy a zűrzavar a nemzet fogalma körül. A helyzet ma is hasonló. Akkoriban a fogalmat tisztázás, szembenézés helyett elhallgatták, ma annyit beszélnek róla, ettől való devalválódásától félthetjük. A szerzők kiemelték: tárgyilagosságra törekedtek, tudván, mekkora a felelőssége annak, aki ma ezzel a témával foglalkozik. Az orosz kolonizáció után fellélegző népek rendkívül sokszínű nemzeti, regionális és politikai törekvéseiről való ismeretek hiányában sztereotípiákkal élünk, és sajnálatosan éppen a környező népeket nem ismerjük eléggé. A kötet célja, hogy körképet adjon a térségről, hogy ezzel egy realisztikusabb Közép-Európa-kép alakulhasson ki a köztudatban.

 

Közép-Európa fogalmának értelmezése a történelem minden szakaszában ellentmondásos, vitákra okot adó nézeteket szült. Nyugatról tekintve az elmúlt időkig az egész “vörös” vagy “rózsaszín” tömb Kelet-Európaként lett aposztrofálva. Az elnevezés az 1989-ben kezdődött gyökeres változások ellenére máig él. De az itt élők meghatározásai is eltérőek. A különböző nemzetek Európába irányulásuk mértéke szerint definiálják saját valamint szomszédjaik helyzetét közép- vagy kelet-európainak, vagy használják a Balkán kifejezést. (Csak egy érdekesség, amely a könyvbemutatón a hozzászólások egyikeként hangzott el, hogy például a népzene területének kutatói a cimbalom és a nagybőgő alkalmazása szerint határolják a területet Közép-Európának, ennek alapján nem tartozik ide például Horvátország vagy Burgerland).

Ez a kiadvány a modern nemzetté válás útjának közös vonásai alapján használja a Közép-Európa fogalmat annyira kiterjesztve, hogy az elmúlt századok közös gazdasági, társadalmi és kulturális térkapcsolatai alapján a Magyarországgal szomszédos országok népei, régiói mellett Dél-Lengyelországot, Moldvát, Bukovinát, Galíciát és a Balkán északi övezetét is idesorolja.

Ez a hipotézis, amely megjelenik a kötetbe szerkesztett tanulmányokban, vitára adhat okot, amelytől az alkotók nem zárkóznak el.

Négy tematikus fejezetben kaptak helyet a jórészt az új generációt képviselő történész-kutatók (főként magyar, kisebb részben határon túli szakemberek) tanulmányai.

 

Az első nagyobb egység a Közép-Európa kulturális és vallási régiói címmel elméleti írásokat tartalmaz a tágabb térségről.

Berényi István szociálgeográfus Közép-Európa kulturális régióiról írva részletesen kifejti a címbéli fogalmak összetettségét, értelmezési nehézségeit. Közép-Európa keleti határai még az egzakt természeti földrajz számára is bizonytalanok. Kulturális régió az Európa Tanács 93-as deklarációja szerint az a kultúrtáj, amely megfelel az emberi (gazdasági, társadalmi, ökológiai és esztétikai) tevékenységek által kialakított természeti tájnak. Tehát földrajzi térbeli egység, amely funkcionálisan és strukturálisan homogén, és egy történelmileg kialakult közigazgatási szerkezettel rendelkezik. A kulturális régió, és az ezzel szorosan összefüggő regionális tudat (öntudat, haza, identitás) kutatásai tudományos vitát gerjesztettek, amelyben az állásfoglalók egy része a modernizálást, globalizációt gátló vagy kifejezetten annak ellenhatásaként fellépő folyamatként értelmezték a regionalizmust.

Gereben Ferenc a vallási és nemzeti identitásról, míg Tomka Miklós a térségben lezajló vallási változásokról ad szociológiai kutatásokon alapuló körképet.

A vallási és nemzeti identitás kérdése szorosan összefonódott Közép-Európában a történelem folyamán. Magyarországon a vallás erős védő és támogató szerepe a korábbi századokban is jelen volt, a 20. században pedig a trianoni rendezés következtében állammá váló, de még erősebben a kisebbségi létbe taszított népcsoportok-nemzetek számára játszott kiemelt szerepet.

A volt kommunista országokban az egyházak és vallások – túlélve a szekularizációt és vallásüldözést – megújultak. (Eközben Nyugat-Európában éppen ellenkező előjellel mutatható ki változás: az utóbbi évtizedben visszafejlődött az aktivitás e téren.) A magukat vallásosnak vallók százalékos aránya Lengyelországban a legmagasabb (94%), Románia a második (a magyarságon belül is a székely magyarság kötődik a legerősebben a valláshoz). 

A folyamat a 80-as évek végén kezdődött, amit az elemzők egy része szerint a világnézeti válság, a közeledő összeomlás által generált “erkölcsi vákuum” okozott. A tanulmány részletesen foglalkozik a megújulás relativitásával, és ellentmondásosságának kérdéseivel.

Az identitástudat, nemzeti identitás kérdéseiről szólva hangsúlyozza sok-sok összetevőjét (család, szűkebb környezet, régió, felekezeti és nemzeti közösség), amelyek ideális esetben egymásra simulva erősítik egymás hatását, és alakítják ki az önidentitás tudatosságát.

 

A kötet második fejezete – A nemzetfejlődés főbb csomópontjai – a térség nemzeteinek nemzetté válási folyamatait mutatja be. A magát történelemszeretőnek valló ember a magyar vonatkozásokon keresztül ismeri a környező országok történetét. Ezért rendkívül érdekes akár az osztrák identitástudat kialakulásának a mai napig tartó folyamatát megismerni (Ausztriában 1956 óta évenként közvélemény-kutatást tartanak arról, létezik-e osztrák nemzet.), akár a lengyel, cseh, szlovák, román nemzettudat fejlődését, vagy a volt Jugoszlávia területén élő népek nemzetté válásának küzdelmeit.

A magyar nemzettudat változásairól Kósa László tanulmánya nyitja a fejezetet.

A Regionális tudatok, kishaza-, tájhaza-kötődések fejezet vitatott kérdéseket is felvet, így a montenegroi függetlenség kérdését (Pósa Krisztián), vagy a több mai állam területén is élő ruszin népcsoport jövőjét, amellyel három tanulmány is foglalkozik (Kobály József, Juraj Vanko, Maria Soja). Itt olvashatunk még az erdélyi román regionalizmus helyzetéről a 2. világháború idején (Ábrahám Barna), valamint egy horvátországi, jugoszláv régiós áttekintést is kapunk (Jadranka Grbic Jakopovic, Gábrity Molnár Irén).

Hazai viszonylatban Gereben Ferenc – Nagy Attila egy 1970-80-as években készült felmérések alapján készült, most aktuális függelékekkel ellátott tanulmányát közli a fejezet. Magyarország olvasás- és értéktérképének egy nyugat- és egy kelet-magyarországi megyében való vizsgálata alapján tárt fel regionális különbséget a kulturális tőke, a mentalitás, az olvasás- és könyvkultúra, az értékek világa és az identitások tekintetében.

 

Az 1989 utáni politikai törésvonalak a választói magatartások tükrében nagy témaköre már átvezet a politika, az aktuális történések világába. A szociológia, politológia eszközeivel az előzőekben megismert tények, folyamatok közéleti-politikai vetületei bomlanak ki, s megmutatkozik a pártok támogatottságának háttere, országok szerinti bontásban. 

Az alábbi államok választási földrajzát ismerhetjük meg részleteiben: Lengyelország (Zdeslaw Mach), Csehország és Szlovákia (Halász Iván), Románia (Bakk Miklós), Szlovénia és Horvátország (Szilágyi Imre), Bosznia (Kiss Gyöngyi), Jugoszlávia (Gábrity Molnár Irén).

Kiss Gy. Csaba utószavában a történelmi, kulturális háttér elemzésén alapuló következtetések olvashatók.

Szeder Erika