MEZEI OTTÓ

Amator Artium XVIII. Országos Képző- És Iparművészeti Tárlat

Esszencia Kiállítás megnyitója

Tisztelt Hölgyeim és uraim, e megszólítás természetszerűen azokhoz is szól, akik érdeklődő kívülállóként tisztelik meg jelenlétükkel a megnyitót, s azokhoz is, akiknek egy-egy művét itt láthatjuk e helyütt, vagyis az alkotást szívvel-lélekkel végző műkedvelő művészekhez. Hadd higgyem azt a fogalomtisztázó katalógus bevezetőkhöz kapcsolódóan, hogy ez utóbbiak a – mondom így – műtárgy megalkotását, még ha az jellegénél fogva roppant időigényes is, valóban szívvel-lélekkel végzik. Ez a jóhiszemű meggyőződés lehet tulajdonképpen ez egyetlen méltányolható jogcím arra, hogy valaki a tetszése szerinti jelzővel kiegészített “művész” titulust, önmaga előtt, önnönmagára jogosan alkalmazhatónak ítélje. Ha ez a kiegyensúlyozott belső késztetés érzékelhetően jelen van és illő módon megnyilatkozik, az ezt sugárzó műnek találkoznia kell  a megbízható szemű néző részrehajlás nélküli megértésével, amely azt művészileg elfogadhatóvá teszi. Ez az érzelmi és intellektuális megértés, amely legjobb, ha ugyancsak elfogulatlan művészetkedvelőtől ered, úrrá lehet a lobogó, esetleg anyagi érdekektől sem mentes becsvágyon.

Ezt az érzelmi és intellektuális befogadást elégíti ki az itt bemutatott munkák java része, magasra tűzött mérceként fogadván el a hagyományos és a modern(ista) művészet fogalmát. Megelégedéssel tölthet el bárki etikai igényű szemlélőt az az örvendetes tény, hogy a jelen súlyos körülmények között ilyen szép számú műkedvelő, nem professzionista művész él köztünk, aki emberléte lényeges funkciójának tartja a művészet manuális művelését. Sokukban jogosan él a szélesebb körű elismertetés igénye, ám nem feledhető, hogy mindennél fontosabb az őszinte belső késztetés befolyásolatlan érvényre juttatása.

A kiállítás szakavatott rendezése szemlélteti is a belső késztetés különböző megnyilatkozásait a lehetőség szerint meghatározható témakörökhöz kapcsolódóan, sőt azon túl is, amikor már – újabb-legújabb léthelyzetünkből adódóan – a témamegjelölés szabatossága a belső látás avagy a felfokozott képzelet felszabadultságánál fogva lehetetlenné válik. A kiállítás jó néhány ilyen művel dicsekedhet, mint ahogyan dicsekedhet olyan munkákkal is, amelyek egy-egy XX. századi vagy akként ismert törekvés ismeretéről, kulturált, ízléses, mintaszerű alkalmazásáról tanúskodik.

A művészettörténet nemcsak tényszerű, hanem élményszerű, az ízlésbe, kulturáltságba épülő ismerete szemmel láthatóan javára vált a megformáltság mikéntjének. Ennek bizonyára még inkább javát szolgálná a modern, elmélyülten modern művészeti ízlésnek az irodalmival-költőivel való társulása, hiszen a felmagasztosult Kassákon kívül tudunk kortárs költőkről-írókról, akik a modern művészet egy-egy műfajában is jeleskedtek. A hagyományos művészet becsvágyó művelése érdemes tevékenység, de nem szükségtelen megjegyezni, hogy a XX. századi művészeten és netán irodalmon nevelődött lelkes, tettre kész műkedvelő bizonyára számos, gondolkodásra késztető, a civilizációs eszközkészlettel is élő munkával lephetné meg még az ilyesmitől tartózkodó műítészeket is.

Ha arra gondolok, hogy a hazai, a magyar művészetelméleti irodalom értékhierarchiája az 1930-as években még az iparművészetet részesítette előnyben az ún. képzőművészetekkel szemben, nem kell restelkednem, hogy a jelen kiállítás iparművészei előtti tisztelgésemet a megnyitó végére hagytam. Annyit még hozzáfűzök ehhez a kevéssé ismert, ám meggondolásra érdemes értékhierarchiához, hogy a XIX-XX. század fordulójának hazai művészetteoretikusai az EU alapokmányában (annak tervezetében) legújabban annyira hangsúlyozott nemzeti jelleg megnyilatkozására elsődlegesen az iparművészetet tartották alkalmasnak a képzőművészettel szemben. (Kétséges viszont, hogy erről az ún. nagyszentmiklósi kincslelet két darabja itt látható másolójának tudomása lett volna. Fettich Nándor tanítványai ugyanis az 1940-es évek elején nem kópiák, hanem stiláris változatok készítésével foglalkoztak igen eredményesen.)

 

Nos, tehát illesse még egyszer tisztelet az iparművészeti műfajok művelőit is, a textiléit is és az ősi tűz-elemmel kísérletezőkéit is, a női odaadás és türelem meg a férfias merészség nemtől független megtestesítőit, akik a megfelelő művészeti ág rendeltetéséhez híven gondoskodtak utalásszerűen, a kiállítótér dekoratív-ornamentális körítéséről, a textil ősi, hagyományos és újabb technikájához alkalmazkodóan, arra emlékeztetően talán, hogy még a XVII. században is az erdélyi kúriák termei falikárpittal voltak kibélelve a hideg ellen.