Területfejlesztés és intézményépítés

Előadó: Virágh Rudolf, a Területfejlesztésért Felelős Államtitkárság Szakmai Titkárságának vezetője

Bevezetésként a változások lényegét úgy érzékeltetném: a közigazgatás reformja egy anyahajó. Hatalmas építmény, óriási fordulatokkal, irdatlan energia kell hozzá, hogy irányt tudjon változtatni, különösen ha lényeges kanyart akarunk csinálni vele. Tehát egy nagy, masszív szerkezet, amely nem véletlenül van kétharmadokkal is lehorgonyozva az alkotmányban és a szintén kétharmados önkormányzati törvényben. Ezek módosítása – minden újságolvasó előtt ismert – nem egyszerű dolog. A területfejlesztés ehhez képest, ha már a hajóosztályoknál maradunk, egy fregatt. Azért nem mondom, hogy romboló (az is egy hajóosztály), mert esetleg félreértik. Ez azt jelenti, hogy sekélyebb vizeken tud járni, kisebb energiával; igaz, hogy kevesebb lőszerrel és kevesebb távolságra, de kisebb folyókon is fölmegy; tehát egyszerűbb mozgatni, és “sima” törvényben szabályozott – ennek ez a végső konzekvenciája.

Ezért mondhatjuk: nekünk jutott bizonyos szempontból kicsit durván fogalmazva az “elő-dzsungelirtó” szerep. Vagyis a területfejlesztés jellegéből adódó területfejlesztési koncepciónk eleve olyan elemeket hordoz, ami -megítélésünk szerint - a közigazgatás számára is egyengeti az utat.

Eddigi együttműködésünk alapvetően erre alapozódott, és a kormányzati előkészítések is ebbe az irányba mutattak. Nem a véletlen műve, hogy augusztus elején a kormány egy csomagban tárgyalta az összes kérdést. Ezek bizonyos tekintetben tényleg összefüggenek. Ennek ellenére most alapvetően csak a területfejlesztéssel foglalkozunk, igyekezve majd átutalgatni különböző pontokon a közigazgatásra.

Vannak fogalmak: középszint, kistérség stb., amelyeket néha általánosságban használunk, nem mindenki tudja, csak homályosan érzi, hogy pontosan miről beszélünk. Amikor azt mondjuk, kistérség, nem mindig tisztázzuk magunkban, hogy mire is gondolunk igazából. Mit hová akarunk vinni? És akkor ott milyen szervezeti rendszer várja, vagy nem várja, mert ki kell építeni.

Ha a területről beszélünk – és ez persze igaz az intézményi rendszerre is – középszint alatt egy hármas tagolást értünk, ami a mi fogalmaink szerint a régió, a megye és a kistérség vagy a régi járás szintjének felel meg.

Gyakorlatilag a kormányzat és a települési szint közötti szinteket együtt középszintnek tekintjük, így fér bele a régió, a megye és a kistérség. Beszélhetünk öt szintről is, ahol egyesnek az országot tekinthetjük, ötösnek a települést.

A másik kérdés, mit értünk kistérség alatt. Nem nagyon választható el a terület és a funkció egymástól, mert ha kistérség alatt a területet értjük, akkor ezalatt ma a hatályos központi statisztikai hivatali elnöki közleményt értjük, amely először ’94-ben, majd ’98-ban módosulva jelent meg. A Központi Statisztikai Hivatal elnöke kizárólag, és ezt aláhúznám, kizárólag statisztikai adatgyűjtés céljára határolt le egy bizonyos területi rendszert.

Előzménye ennek az volt, hogy 1984. január 1-én megszűnt a járási hivatal, mint az akkori megyei tanács területi kirendeltsége, ezzel együtt megszűnt a járás, mint területi egység. Négy megyében maradt még kísérleti jelleggel városkörnyéki igazgatás, de ennek nem volt össz-közigazgatási jelentősége. 1984. január 1-től, gyakorlatilag egészen az 1994-es KSH elnöki közleményig, Magyarországon semmilyen típusú kistérség nem létezett intézményként vagy területi egységként. A ’94-es KSH elnöki utasítás 138 kistérséget hozott létre, majd ezt 150-re egészítette ki. Még egyszer mondom, kizárólag statisztikai jelentőséggel. Nem véletlen, hogy a KSH elnöke közleményében jelent meg.

Természetesen ezeknek a kistérségeknek a megállapítása nem véletlenszerűen történt: megvan a maga tudományos módszertana, hogy milyen közlekedési, foglalkoztatási, intézmény-vonzási és más kapcsolódási pontok alapján tartozik nagyjából egybe egy-egy községcsomag, település-csomag, egy kistérség.

Differenciáló tényezőként hatott, hogy nem volt általános kistérség. Nem volt járás, csak statisztikailag, ennek ellenére a kistérségen feladatot ellátó állami, államigazgatási szerveknek kellett egy kistérségi működési terület. Nem azért vagyunk mi magyarok, hogy mindenki ilyenkor elővette volna a KSH elnöki közleményt, hanem mindenki megnézte, hogy neki melyik a jó kistérségi terület. Ezzel elértük azt a 93 ezer km²-en, hogy alig van vagy volt olyan illetékességi-működési terület, amelyik egybeesett volna a KSH kistérségeivel, vagy csak véletlenszerű volt az egybeesés.

Ez azt jelentette, hogy mind területi, mind pedig intézményi vonatkozásban át kell tekinteni, mi van a kistérségben. Természetesen mind a területi, mind az intézményi vonatkozás áttekintése kapcsolódik a közigazgatás reformjához, illetve a területfejlesztési rendszer továbbfejlesztéséhez. Ráadásul – a területivel kezdjük, mert az talán egyszerűbb – valamennyiünk érdeke az volt, hogy egy áttekinthető rendszer jöjjön létre, mert egy mindenféle területi beosztáson működő közigazgatási szervezet olyan lenne, mintha különböző autógyárakban készült alkatrészekből szerelnénk össze egy kocsit. Lehet, hogy gurulna, de irdatlan lenne az üzemanyag-, a kenőanyag-fogyasztása, kopnának az alkatrészek, és lassan menne. Nem ez az igazán gördülékeny, takarékos és hatékony közigazgatás.

Amikor a közigazgatásról beszélünk, akkor a szakma általában az önkormányzatokat és az államigazgatást érti alatta, mert ez a szabvány fogalom. Amikor államigazgatásról beszélünk, akkor az önkormányzati feladatokat, szerveket nem értjük bele. Amikor tehát én államigazgatási illetékességi területeket mondok, akkor ez vagy egy körzetközponti jegyző illetékességi területe, mint az okmányközpont, a gyámügy, az építésügy esetében; vagy egy dekoncentrált szervé, mint az ÁNTSZ vagy a Földhivatal; tehát egy területi államigazgatási szerv illetékességét jelenti. Nem önkormányzati működési terület, mert ma kistérségi szinten nincs önkormányzat. Vannak települési önkormányzatok, lehetnek önkormányzati társulások, de választott testülete a kistérségi szintnek nincs.

Hol tart, milyen állapotban leledzik ma a területi rendszer felülvizsgálata? Ennek előzményeként azt érdemes megvizsgálni, honnan indul ez a rendszer. 2001-ben lezajlott egy népszámlálás, abból és több polgármester, több kistérség jelzéséből nyilvánvalóvá vált, hogy aktualizálni kellene a rendszert. A közigazgatás, a területfejlesztés, a közszolgáltatások összevisszasága nem számít jó megoldásnak, ezért egy olyan térséget kellene kialakítani, amelyik megfelel mindezen igényeknek. Ennek úgy kell lezajlania, hogy az érintettek, elsősorban a települések beleszólási lehetőséget kapjanak.

Annak a majd 3200 településnek, amely besorolást nyer a kistérségekbe, egy olyan szabályozást kell létrehozni, amely hosszabb távon stabilitást nyújt. Hiszen, ha erre rá akarunk fűzni területfejlesztési, közigazgatási, később esetleg más funkciókat, esetleg a mai országos egyéni választókerületi rendszert is ehhez akarjuk igazítani; akkor ennek masszív és biztos területi beosztásnak kell lennie. Itt aztán arról szó nem lehet, hogy fogja magát egy település, hátára veszi a kül- és belterületet, és jár-kel Szentgotthárdtól Záhonyig föl-alá az országban. Ezt nem lehet megcsinálni egy területbeosztásban, hiszen erre intézmények alakulnak, az intézmények költségvetése ezen alapul, szakmai-szervezeti kapacitásokat erre hoznak létre.

Az Országos Területfejlesztési Tanács 2001. december 13-án döntött úgy, hogy a kistérségeket felül kell vizsgálni. Ebben természetesen a KSH-nak alapvető szerepe kell legyen, hiszen valamennyi adatbázis,  a módszertan és a kapacitás a birtokában van.

Az Európai Unió statisztikai besorolására vonatkozó szabályozás, az ún. NUTS rendszer elemzése megítélésem szerint nem igazán nyert még széles körben polgárjogot. Valóban az a helyzet, hogy most már keményebb szabályozás van, mint korábban volt, ami ráadásul determinálja mind a változtatások időszakát, nagyságrendjét, mind pedig azok irányát. Nagyon fontos szabály, hogy ma, aki lejelent egy bizonyos területi beosztást, az változtatni csak az átlagok irányába tud, elfelé attól nem. Nagyon ügyes szabályozás ez, mert azt mondja: ilyen formák közé be kell férni a mostani besorolásoknak, ha azon változtatsz, akkor a stabilitás érdekében lehetőleg csak háromévenként, a változtatás pedig az összetartás irányába menjen.

Ez a szabályozás technikai szempontból is nagyon tanulságos rendezési módszer. A jelenlegi szabályozás a NUTS-1, NUTS-2, NUTS-3 szintet rendezi; a NUTS-4-et, ami a mi kistérségünk szintje, nemzeti kompetenciába utalja (bár a szabályozás elég erőteljesen rányomja bélyegét a nemzeti szabályozás tartalmára is). Szeptember 1-én született egy kormányhatározat, amely előírja, hogy a legalsó, a kistérségek szintjének szabályozása jogszabály legyen. Nagyon célszerű előírás ez, mert, ha már egyszer közigazgatási, területfejlesztési és statisztikai jelentősége van a kistérségeknek, nem csupán statisztikai, akkor az nyerjen jogszabályi rögzítést. A területi felosztás azért fontos a területfejlesztés és a közigazgatás szempontjából is, mert később ez az említett két szervezeti típus működési területére vonatkozóan meghatározó lesz.

A felülvizsgálat menete úgy zajlott, hogy a KSH elkészített egy “0 változatot”. Ezt megyei szintű egyeztetés követte, mivel a kistérségek behatárolása ma megyén belül marad, és a megyei területfejlesztési tanács az összes szervezetet összegyűjti a területfejlesztési döntésekre. A Közigazgatási Hivatal vezetője egyúttal vezetője a területi-államigazgatási szervek vezetői által alkotott megyei államigazgatási kollégiumnak is. Az ő véleményükben országosan több mint 560 területi államigazgatási szerv véleménye is benne van. Ez egy széles körű egyeztetés volt, az önkormányzatok mindegyike szerepelt benne. Akik vándorolni akartak kistérségek között, ezzel kapcsolatban elmondhatták a kérésüket és véleményüket, ami nagyrészt akceptálásra is került. Végül a megyei területfejlesztési tanács és a megyei KSH-igazgatóság elnöke – gyakran a közigazgatási hivatal vezetőjével együtt – aláírt egy megállapodást.

A szabályozás előkészítésében, a Területfejlesztési Államtitkárság, illetve a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal, a Belügyminisztérium, valamint a KSH működött együtt. Reményeink szerint október közepe körül, de legkésőbb október második felében a kormány el tudja fogadni ezt a rendeletet. Az elképzelés az, hogy január elsejével lépne hatályba, igazodva sok más jogszabályi változáshoz. Az előkészítésbe bevontuk a minisztériumokat, az országos területfejlesztési önkormányzati szövetségeket, a Területfejlesztési Tudományos Tanácsot és sok más szervet.

A szabályozás, ahogy említettem, kormányrendelet lenne. Tartalmaz egy normaszöveget, ami a kistérség fogalmát, rendeltetését, jellemzőit írja le, vagyis hogy ez egy olyan területi beosztás, amely átfedés-mentesen betakarja az országot. Olyan területi beosztás, amely mind a közigazgatás, mind a területfejlesztés, mind a statisztika számára területi alapegységet képez.

A területfejlesztés és a statisztika számára ez azonnali hatályú lesz. Az államigazgatási illetékességi területekre támpont szerepet játszik, mint mondjuk a NUTS szabályozásban a lejelentett szabályozás, vagyis ez nem azt jelenti, hogy abban a pillanatban tengelytörés jelleggel az összes államigazgatási illetékességi terület átáll a kistérségre. A kistérség megváltoztatását kezdeményezheti az érintett település, hozzá kell járulnia ehhez a befogadó kistérségnek, a területi szervek véleményét ki kell kérni, sőt még a kormánytagok is csak a belügyminiszterrel meg a terület fejlesztésért felelős miniszterrel kezdeményezhetnek változtatást. Azt szeretnénk, hogy a változtatás rendszere a stabilitás irányába hatna, jóllehet az, hogy kormányrendelet szintre emelkedik a dolog, már eleve a stabilitás irányába hat.

Az érdemi része a rendeletnek az a melléklete lesz, amely felsorolja az összes kistérséget, annak nevét, kódszámát, a hozzátartozó településeket, székhelyüket. A változások időbeni lehatárolásánál, hasonlóan a NUTS rendszerbeli szabályozáshoz, nem szeretnénk három évnél sűrűbb változtatásokat lehetővé tenni, ezért hozzákötjük a decentralizációról szóló háromévenként megalkotandó országgyűlési határozathoz ezeket a változtatásokat. Az időbeli lehatárolás szintén a stabilitás felé hat.

A területszervezésről külön törvény szól. Az ennek keretében hozott döntések természetesen kötelezőek lesznek a kistérségi beosztásra is. Most itt tart az előterjesztés.

A területi felülvizsgálat eredményei azt mutatják, hogy vannak megyék, például Veszprém vagy Zala megye, ahol jóformán semmilyen változás nem történt, de például Fejér, Hajdú-Bihar vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentősebb változások történnek. A változások mindegyik esetben területi, térségi egyetértéssel zajlanak le.

Amikor kialakul az új kistérségi-területi rendszer, akkor ez lesz a területfejlesztés, a statisztika alapegysége kistérségi szinten, ami irányadó lesz az államigazgatási területi szervek illetékességi területére. E tekintetben alapszabály lesz, hogy a kistérségi illetékességi terület férjen bele, ne metssze át lehetőség szerint, de – például az okmányközpontok közül – több is elférhet egy kistérségben.

A területfejlesztési rendszer intézményrendszeri vonatkozása is fontos. A kistérség szintjén a jelenleg hatályos területfejlesztési törvény szerint a társulás az általános feladathordozó. Ez egy rendkívül jó dolog, mert a ’96-os törvénynek ez a szabálya azt eredményezte, hogy elszaporodtak a területfejlesztési társulások. A törvény kimondja, hogy kistérségi szinten a területfejlesztési feladatok megoldása – tehát általában a kistérség számára fejlesztési koncepció készítése, ezen belül meghatározó programok készítése – a területfejlesztési társulás feladata. Ez egy ragyogó elképzelés.

Van vele azonban egy komoly gond, ez pedig a társulások mérhetetlen alkotmányos szabadsága, ami oda vezetett, hogy a 150 magyar kistérségen létrejött körülbelül 260 társulás. Ez a szám is ingott ide-oda. Volt olyan megye, amelynek hat kistérségében huszonhat társulás működött. És még több település így sem volt egyiknek sem tagja. Így az adott szituációban legföljebb kockavetés alapján lehetett volna eldönteni, hogy melyik társulás az adott kistérségnek a gazdája, amit a törvény egyébként megkövetel tőle. Az tehát nyilvánvaló volt, hogy a társulások aktivitására szükség volt a fejlesztések végig viteléhez. De a társulás – éppen azért, mert annyi lesz belőle, amennyit akarnak, akkor szűnik meg, amikor akarják, bármely tagja akkor lép ki, amikor akar, akkor lép be, amikor akar, és olyan működési területe van, amilyet akarnak – nem alkalmas arra, hogy egy rögzített térség jogszabály által megcímzett feladatainak ellátója legyen.

Ezért fontos a kistérségi vonatkozás, tudniillik, ahhoz hogy kötelezően azt mondjuk egy társulásnak, hogy ez a működési területe, “semmi más” nem kell, mint kétharmaddal megváltoztatni az alkotmányt és az önkormányzati törvényt, amelyik azt rögzíti, hogy az önkormányzat korlát nélkül úgy társul, ahogy akar. Ha tehát azt mondjuk, hogy az összes kistérségen egy társulás működjön területfejlesztési ügyben, aminek csak önkormányzati tagjai lehetnek, akkor ehhez alkotmányt és törvényt kell módosítani. Nálunk “kevésbé demokratikus” országokban, mint például Ausztriában, a burgerlandi tartományi kormánynak joga van arra, hogy kötelező társulást rendeljen el, mondjuk alapoktatás vagy alapegészségügy szintjén. Nálunk ez nem lehetséges. Ezért probléma az, ha a társulás kapja meg ezeket a feladatokat, mert hogy kaphat feladatot, ha akkor változik vagy szűnik meg, amikor akar.

Sajnos az ösztönzés esetében is ez a helyzet. Lehet, hogy egy nagyon jó ösztönző rendszerrel rá tudunk venni nagyon sok ön-kormányzatot arra, hogy a kistérségben mint működési területben működjön, de akkor lép ki jogilag, amikor akar, és nem kell, hogy az ösztönzést magára nézve elfogadja.

Addig, amíg a teljes körű társulás elterjed, illetve amíg a kötelező társulás lehetősége be nem lép legalább e tekintetben vagy a komplex társulás tekintetében, addig a kistérségi, területfejlesztési tanács intézményét javasoljuk bevezetni.

Miért jó ez, és miért fér össze a mai társulási rendszerrel? Ez egy általános szerv lehetne, amiben valamennyi önkormányzat benne van. A területfejlesztés nem önkormányzati, hanem komplex ügy: a területfejlesztés alapja a partnerség, vagyis az önkormányzatokon kívül a vállalkozó szektor, a munkavállalói szektor, a civil szervezetek stb. Ennek következtében a területfejlesztési törvényben szabályozott kérdések nem is az önkormányzati törvényben szabályozódnak. Ezért nem kétharmadosak.

Abban a kistérségben, amely most a felülvizsgálat eredményeként létrejön, valamennyi önkormányzat részvételével alakul egy kistérségi területfejlesztési tanács. De nemcsak önkormányzatok lesznek benne, hanem az ott működő gazdasági érdekképviseletek, civil érdekképviseletek, munkavállalói érdekképviseletek is. Ezzel fog először hasonlítani  a kistérség szervezete a régióhoz, a megyéhez, és az országos területfejlesztési tanácshoz; ellentétben a társulással, ami csak önkormányzati szervezet lehet, döntéshozóként nem szerepelhetnek benne mások. Ez általános lenne, bevonhatná azokat a partnereket, akiket eddig nem tudott, megfelelne mind a vertikális területfejlesztési sajátosságoknak, mind a működési területtel szembeni követelménynek. Az önkormányzatok primátusa megmaradna, hiszen valamennyi önkormányzat részt venne benne.

Ez már egy olyan szervezet, amely megcélozható az általános kistérség-fejlesztő feladatokkal, átfogó programalkotással, és természetesen, ha fölötte valamely – mondjuk regionális vagy országos szinten – kistérségi ügyben döntés születik, akkor hitelesen tud véleményt nyilvánítani.

A társulások működése, a társulások adott fejlesztésekkel koncentrálása tetszés szerinti összeállása és szétválása ezután is magától értetődő jog, ezt nem akarja senki befolyásolni. Az önkormányzatok ezután is bármilyen társulásra összeállhatnak, sőt a költségvetés több ösztönzést fog ennek támogatására tartalmazni, mint eddig tartalmazott.

Hogyan állna össze egy ilyen szervezet? Ha a polgármester az önkormányzati törvény erejénél fogva képviselője egy testületnek, akkor tessék a polgármestereket itt alapul venni, ők képviseljék a kistérségben, a területfejlesztési tanácsban az önkormányzatot.

Fölmerül az, hogy hogyan lehet a nagy önkormányzati számmal rendelkező, nagy kistérségek működőképességét bizonyítani, hiszen a zalaegerszegi kistérségben 79 település vesz részt, a kaposváriban 77, a pécsiben 64. Ugyanakkor a hajdú-böszörményiben 3. A mezőny tehát rendkívül széthúzott.

Gyakorlatilag az alföldi és a mezőföldi településszerkezet nagyjából a Hannover-vonaltól északra található településstruktúrát jelzi, a dunántúli karéj illetve a borsodi és nyírségi terület inkább a latin-Európa településszerkezetét. A működőképességet abban gondoljuk elérhetőnek, hogy a nagyobb testületek számára lehetővé tesszük elnökség létrehozását. Ha pedig az ülésen kevesen jelennek meg, könnyített határozatképességet írna elő a törvény, gyors összehívási lehetőséget a második körre, hogy akkor is határozatképes legyen a testület.

Az Európai Unió Miniszterek Tanácsán belüli szavazati arányoknak megfelelő, vagy ahhoz hasonlító degresszivitással megoldható, hogy egy nagy központ ne “nyúlja le” a kistérségi szervezetet és kapacitásokat, de egy közepes kistérségi központot se nyomjanak agyon a többiek az igényeikkel, azzal, hogy onnan láttatják el a lakosságot, de kötelező társulás hiánya révén nem szállnak be arányosan a finanszírozásba.

Nagyon fontos a munkaszervezet. A kistérségben ma kormányzati szinttől kezdve, sokféle szintről lógnak lefele madzagok, amik nincsenek egymással igazából összeköttetésben. Vidékfejlesztési megbízott, társulási-területfejlesztési menedzser, kistérségi megbízott, falugazda. A cél, hogy a munkaszervezet integrált legyen, élén a kistérségi területfejlesztési tanáccsal. Ez azért fontos, mert irdatlan nagy a különbség a kistérségek fejlesztési, területmenedzselési kapacitása között. Vannak olyan kistérségek az Alföld délkeleti csücskétől kezdve az ország észak-nyugati csücskéig, ahol rendkívül jól felépített, kiváló kistérségi munkaszervezetek működnek. Tehát amit mi megcélzunk, azok már léteznek néhány helyen az országban. Azt szeretnénk, ha olyan munkakapacitások jönnének létre kistérségenként, amelyek egyrészt ki tudják szolgálni a kistérségi területfejlesztési tanácsot, másrészt a Nemzeti Fejlesztési Terv – különösen annak Regionális Operatív Programja - keretében igénybe vehető támogatásokhoz szükséges előkészítő munkákat elvégeznék.

Azt szeretnénk, ha ezek a szervezetek valóban lehetővé tennék, hogy kistérségben föltáruljanak a fejlesztési lehetőségek és eljuttassanak addig a pontig, ahol már speciális tudású szervezetekkel léphetik át a pályázatkészítés küszöbét. Nagy különbség van a kistérségek között e téren is, és nem a fejlesztési igények, hanem az ezeket föltárni, megfogalmazni, a testületeken átgyűrni és a pályázat előkészítő szervek számára előkészíteni képes szakmai kapacitás szempontjából nagyok e különbségek.

Nagyon fontos a kistérségi területfejlesztési tanács döntési rendszere. A polgármesterek valamennyien benne ülnek, közülük választaná meg elnökét is a testület. Ott ülnének a gazdasági kamarák, munkavállalói érdekképviseletek is. Fölmerült, hogy mi legyen a civilekkel, akiket mindenképpen érdemes bevonni, ebben nagyon sok okos gondolat van. Na de Magyarországon – szerencsére – töméntelen mennyiségű civil szervezet van. Akkor azokat, akik szakmailag a területfejlesztéshez kapcsolódnak? Ki nem kapcsolódik a területfejlesztéshez szakmailag? Az ebtenyésztők nem? Hát ott futtatják a kutyákat. A bélyeggyűjtők nem? Innentől kezdve mi nem vállalhatjuk föl, hogy ebben nekiállunk “takarítani”, mert biztos, hogy bármit mondunk, lesz, aki vitatja. Ezért a következő menetrendet választottuk. Azt mondtuk, hogy  – ez egyébként az egyik civil szervezet ötlete volt – a civil szervezetek nem fognak beülni a testületbe, mert az határozatképtelen népgyűléssé változtatná a döntéshozatalt; a civil szervezetek hozzanak létre egy fórumot, és egy képviselőjük üljön be a testületbe. Az önkormányzatok országos érdekszövetsége a törvényhozás véleményezésében ugyanígy működik. Tehát ez egy követhető modellnek tűnik.

Fölmerült, hogy – mivel nagyon erőteljes a vonzódás a nagyvárosok között –  érdemes döntéshozatali biztosítékokat beépíteni, amelyek nem teszik lehetővé, hogy ráüljön a nagyváros a településekre, illetve a fordítottját sem, a túlságosan erőteljes kihasználást.

A területfejlesztési törvény rendkívüli mértékben alulszabályozza a társulásokat. Nagyon sok érdemi kérdésre nem tér ki. Ezért a jövőben behívjuk a törvénybe a meglévő, a Belügyminisztérium által annak idején előkészített és hatályos társulási törvény szabályozását, ami által világos szervezeti képletek létezhetnek. Nem kell azért verekedni két éven keresztül pályázatkiírásnál, hogy a társulás valahol egyáltalán be legyen jegyezve, vagy el kell-e fogadni bejelentkezés alapján.

A területfejlesztési törvény előkészítése ott tart, hogy az Országos Területfejlesztési Tanács már megvitatta, volt már egy tárcakörözésen. Reményeink szerint ősszel a parlament elé kerül, és szeretnénk, ha január elsejével ez is hatályba lépne.

Nagyon fontos fogalom a területfejlesztéssel kapcsolatban a forráskoordináció. A területfejlesztés forrásai rendkívüli szétszórtan vannak jelen a költségvetésben mind az egyes minisztériumi fejezetekben, mind pedig az egyes döntési szinteken. Teljesen abszurd az a helyzet, hogy egy fejlesztő négy vagy öt helyre, ráadásul különböző szintekre kell, hogy pályázzon. Összekeverjük a dezintegrációt a decentralizációval. A decentralizáció azt jelenti, hogy megmondom, hogy az ügyet melyik szinten lehet optimálisan eldönteni, és oda telepítem a döntést. Az nem decentralizáció, hogy egy lóversenyistállóhoz nyolc helyre kell pályáznom, amik különböző szinten vannak, és aki a legkisebb forrás gazdája, az is lekontrázhatja az egész folyamatot, mert úgy dönt, hogy ő nem adja meg a támogatást.

Áttekinthető döntés-telepítési rendszerre van szükség, kevesebb jogcímre, kevésbé bonyolult szabályozásra. Ennek érdekében tavaly sikerült egy kormányrendeletet keresztül vinni, ami jó néhány támogatási formával kapcsolatban már megszabja a kormányzati szervek feladatát.

 

Úgy tűnik, hogy a mostani költségvetési vita során sikerül egy költségvetési, szerkezeti változtatást is keresztül vinni, ami a területfejlesztési támogatások rendszerét áttekinthetőbbé teszi. Ennek következtében szabályozása is áttekinthetőbb lesz, és áttekinthetőbbé lehet tenni a pályázati rendszerét is.

A decentralizációnak, és az egész régióképzésnek akkor van értelme, ha kormányzati szintről megfelelő feladatok kerülnek regionális szintre, és azt kíséri a forrásrendszer is. A megyénél nincs különösebben sok feladat, úgyhogy nemigen van mit fölhozni. Tehát ez a decentralizáció azt jelenti, hogy az egyes ágazatoknál jelen lévő területfejlesztési forrásokat meg kell nevezni, és azoknak egy jó részét átadni a regionális fejlesztési tanács hatáskörébe. Ez előfeltétele annak, hogy 2007-ben, amikor az Európai Unió új költségvetési rendszere indul, ezek a régiók valóban önálló régióként tudjanak indulni a fejlesztési tervek elkészítésénél, mert egyébként ugyanaz a helyzet fog megismétlődni, mint ma, amikor Magyarország egy régiónak számít (hasonlóan a többi csatlakozó országhoz). Ha azt akarjuk, hogy valódi régióink legyenek, akkor ezeket a régiókat most kell elkezdeni felkészíteni, és ehhez feladatot, forrást kell számukra biztosítani.