A sikeres kistérségi programok bemutatkozása

Kazincbarcika és Térsége Közművelődési Társulás tevékenysége

Bemutatja: Sajó Attila művelődési központ vezető.

Eléggé kuriózumnak tekinthető a társulásunk, nem igazán találunk olyan pályázati kiírást, amibe beleférnénk. A megyei Maecenas-alap támogatására számíthatunk leginkább. Ez problémát jelent, és úgy gondolom, lehetne ösztönözni a társulások létrejöttét, működését művelődési-kulturális területen is, ha ehhez akár normatív támogatás, akár pályázati lehetőségek és támogatások járnának.

Az együttműködés fontos része, hogy a támogatásunkról számot adjunk. Ezt az önkormányzatok és intézmények is elvárják tőlünk, évente egy alkalommal beszámolunk társulásunk tevékenységéről.

A társulás működésének alapelveit megpróbáltuk összegyűjteni. Nagyon fontos az autonómia tiszteletben tartása. Ez tulajdonképpen megjelenik az együttműködésben úgy, hogy partnerként kezeljük a települési önkormányzatokat és intézményeket. Közös érdekek alapján lehet legjobban működtetni egy társulást, ez a tapasztalatunk, hiszen eléggé eltérő karakterű kistérségek tartoznak ehhez a társuláshoz. Nagyon fontos a rendszeres kapcsolattartás, az információk áramlása a társulás résztvevői között. A korrekt pénzkezelés, a pénzügyi felelősség fontos része a társulás működésének, és természetesen a szakmai tevékenység korrektsége.

A társulás évente megújítandó társulási szerződést jelent, tehát bizonyos fokú mozgás létrejött a résztvevő települések létszámában. Ez általában 22-24 között mozog. Társulásunk területe három járás korábbi területéből tevődik össze. Ha tovább akarjuk bontani kistérségekre, akkor a Bán-völgye, a Sajó-völgye, a Szuha-völgye és a Pitypalaty-völgy, amelyek eltérő karakterűek. De úgy gondolom, elég komoly érdemünk, hogy ezeknek az eltérő és nagyon más helyzetben lévő településeknek kulturális vonalon tudunk olyan együttműködési lehetőséget kínálni, amellyel úgy gondolják, mindenképpen érdemes élniük. Ilyen tevékenységet végzünk a társulás keretében, 24 település vonatkozásában. El lehet képzelni, hogy elég komoly munkát és nagyon sok egyeztetést kíván adott esetben.

Szakmai segítségnyújtásunk szintje: könyvtárak, művelődési házak, a többi intézmény, sőt a civil szervezetek vonatkozásában is működik. Az együttműködés keretében vállaljuk a tehetséggondozás nemes feladatait is, az amatőr művészeti csoportoktól kezdve az iskolák, óvodák szintjéig. Képzési programjaink játszóházi, módszertani foglalkozások keretében a helyi sajátosságok feltárásával zajlanak.  Az együttműködés fontos területe még a közös programok szervezése. Szívemhez nagyon közel áll a gyermekszínházi előadások területe. Úgy gondolom, szinte példaértékű, amit itt sikerült végrehajtani az elmúlt, most már közel húsz évben. A négy és tízéves korosztály tagjai  a legkisebb településről is eljutnak évente négyszer színházi előadásokra, és mindezt úgy, hogy az utaztatást megoldjuk, de olyan szinten, hogy odaáll a busz, föl kell szállni, és el lehet jönni. Ez annál is inkább fontos, hiszen ha megnézzük a települések listáját, kiderül, ez a térség a rendszerváltás óta az ipari szerkezetváltás miatt meglehetősen hátrányos helyzetű. Nagyon sok ember veszítette el a munkáját. Huszonhárom százalékos munkanélküliségről szól a fáma, de hadd jegyezzem meg, hogy van olyan település, ahol a munkaképes korú lakosság hatvan százaléka munka nélkül van. Tehát ebben az összefüggés rendszerben kap igazán óriási jelentőséget az, hogy önkormányzatokkal, iskolákkal, alapítványokkal összefogva ezt a lehetőséget biztosítani tudjuk, most már lassan két évtizede a kistelepülésen élő gyermekeknek. Még azt is hozzá teszem, hogy a települések nagy részében a művelődési házak nem működnek. Most azért tapasztalható azért némi pozitív változás, hiszen a revitalizációs alapnak köszönhetően az elmúlt időszakban nyolc település művelődési házát sikerült felújítani. A szakmai munkával és programokkal való megtöltésig azért még hosszú az út. Addig is hiánypótló funkciót tudunk betölteni.

Néhány számot szeretnék még mutatni az ez évi adatokról. 967 gyermek, ha valaki városban gondolkozik, nem sok. De ha belegondolunk, hogy van olyan kis iskola, ahonnét 3-5-10 gyermek jön, így adódik össze ez a szám, akkor azt hiszem, mindjárt más értelmet nyer. Tehetséggondozó versenyünkbe 26 iskola kapcsolódott be. Gyermekkorú “Ki mit tud?” – itt külön szeretném kiemelni, hogy egy kis falusi tanteremből egy szép művelődési ház színpadára megfelelő technikai körülmények között mennyivel másabb bemutatni a gyerekek műsorát. Nagy élmény valamennyi kollégám számára is.

És ami ebből a térségi együttműködésből tulajdonképpen kinőtt, illetve erre épül: a Borsodi Művészeti Fesztivál, 13 település összefogásával. Úgy gondoljuk, hogy ennek a térségnek egyik lehetséges kitörési pontja a kultúra. A településfejlesztéssel vagy területfejlesztéssel foglalkozó szakemberek remélem, felfedezik tevékenységünket, és belekerül a kultúra is, mint fontos lehetőség a terület- és településfejlesztésbe. Ebben bízva végezzük munkánkat.

Talán igazolnak bennünket a számok: 70 000 fő mozdult meg nyári rendezvényeink alkalmával. Ha még hozzávesszük azt a pár gondolatot, amit a térségről röviden említettem, akkor úgy gondolom, ez egy nagyon szép eredmény. Szeretnénk tovább folytatni ezt a tevékenységet, abban bízva, hogy ehhez a társulási formához, illetve az ilyenfajta együttműködésekhez a kultúra területén is – vagy normatív támogatási módon vagy pályázati pénzek útján – azért rendelődnek anyagi források is. Mert bizony annak hiánya gyakran megkeseríti az életünket.

 

A Kristályvölgy Terület- és Vidékfejlesztési Egyesület terület- és vidékfejlesztési programjai

Bemutatja: Varga Andrea térségfejlesztő szakember, népművelő.

Én egy már igazán jól működő kistérségről most nem tudok beszámolni, nem is tudom bemutatni, viszont egészen 1996-tól 2002-ig egy 43 települést összefogó kistérségnek voltam a menedzsere és kollégáim a projektmenedzserei. 2003. január elsejétől mindannyian kiváltunk ebből a munkaszervezetből, és elkezdtünk önálló életet élni. Úgy gondoltuk, hogy a terület- és vidékfejlesztés egy olyan terület, amiben még van fantázia, amibe igazából belefér minden. A területfejlesztésnek és a vidékfejlesztésnek is része a kultúra, hiszen mindig azt szoktam mondani, hogy minek az út, ha nincs aki járjon rajta. Éppen ezért az idei évtől az egyesületünk, illetve négyen, akik ebben tevékenykedünk, elindultunk, és különböző pályázatok írásával, kisebb települések összefogásával próbáljuk meg fenntartani egyesületünket. Most már beszámolhatunk több nyertes pályázatról. Elsősorban a foglalkoztatással foglalkozó és a szociális típusú pályázatokra hangolódtunk rá, hiszen ma ez az a terület, amivel leginkább a vidéken élő lakosságnak segíteni tudunk, életminőségét javítani tudjuk. Február óta áprilisi indulással a pápai kistérség 16 településén ötven ember foglalkoztatását, menedzselését; illetve Városlőd 11 településén, annak közmunka-programjában 30 ember foglalkoztatását menedzseljük. Ezen kívül rengeteg olyan dologgal foglalkozunk, amit még előzőleg hoztunk magunkkal a kistérségből, hiszen a kultúra mindig is olyan pont volt számunkra, amit soha nem hagytunk abba.

Én azelőtt nyolc évig népművelőként dolgoztam, számomra ez a terület mindig is nagyon kedves volt. Ezt a részét elsősorban a Somló környékén tudtuk kamatoztatni. Annak idején, a vidékfejlesztéssel kapcsolatban éppen volt egy felmérés, miszerint Somló a 22 történelmi borvidék között a 10. helyen áll ismertségben. Akkor elhatároztuk, hogy ezen mindenképpen szeretnénk változtatni. Kitaláltunk egy rendhagyó rendezvényt, amit már idén negyedik alkalommal tudtunk megszervezni. Ez az úgynevezett Feudális vásár – középkori forgatag. Somló igazi időszakát a középkorban élte, láttuk azt, hogy hagyományos rendezvényekkel nem lehet kimozdítani az ismeretlenségből. Ezért egy olyan rendezvényben kellett gondolkodnunk, ami érdekes, és amire érdemes ideutazni az ország más részéből is. Különböző trükköket találtunk ki arra, hogyan lehet lemérni a látogatottságot, vagy hogyan tudjuk meg azt, milyen településekről érkeznek oda látogatók. Az idén nem volt könnyű ezt megszervezni, és még most is emiatt élünk ínséges időket, mert a programokat elsősorban támogatásból, pályázati pénzekből rendeztük. Ezek elég lassan csordogálnak, és elég lassan érnek ide. Arra nem készültünk fel, hogy tőkénk is legyen, így aztán elég nehéz most az életünk, emellett azonban nagyon sok szépsége is van.

Borbáth Erika: Kultúra és turizmus, kulturális turizmus – erről nagyon sokat beszélünk. Hogyan lehet ez a kistérség mozgatóereje, ennek bemutatására kértük meg Sebe Istvánt, Magyarpolány polgármesterét.

 

Kultúra és turizmus a Magas-Bakony Kistérségben – a kulturális turizmus eredményei, a magyarpolányi Passió játékok tapasztalatai

Bemutatja: Sebe István, Magyarpolány polgármestere.

Most már lassan tizedik éve irányítok egy csodálatos kis falut a Bakonyban, illetve nem is irányítok, hanem hatással lehetek a falu életére. Igazából csak annyit szeretnék, mint amit mondtam, amikor többször megkérdezték tőlem: mi a jó a polgármesterségben: a hatalom? Igen, a hatalom, az alkotás hatalma. Egy közösségre nagyon-nagy hatással lehet lenni. Nem általam, hanem azokkal az emberekkel, akikkel együtt dolgozunk.

Nagyon rövid leszek, és csak azt szeretném tovább adni, ami esetleg kapaszkodó lehet másoknak. Hisz látjuk, hogy mindenki keresi az útját, próbálunk nagy igazságokat kimondani, mi is a helyes út.  Közben a települések apátiában vannak, napi problémát okoz egy-egy közösségnek az, hogyan találjon magára. Nagyon sok szerencsés momentum folytán eljutottunk egy pontig, ezt nagyon szívesen megosztjuk másokkal is. Nem másolható, de vannak olyan elemei, azt gondolom, amik másoknak is tanulságosak lehetnek. Természetesen én azt szoktam mondani, a szerencse is azok mellé pártol, akik valamit tesznek érte. Hát hogyan jutott el egy ezerkétszáz lelkes falu odáig, ahol még nyolc évvel ezelőtt be akartuk zárni az iskolát, Ajkára akartuk vinni a gyerekeinket, hogy ma tíz környékbeli településen tanít; hogy ezerkétszáz fős, s ennek ellenére hatszáz fős művészeti iskolája van; hogy Veszprém megye Kézműves Alkotóháza jövő májusban hatvanmillió forintos beruházással itt jön létre; hogy Magyarországot egyedüliként képviseli a passiós kultúrában.

Hogy jutott el egy falu odáig, hogy egy közös kulturális produkciót, egy passiót hoz létre? Hogy ez művészi-e vagy nem, azt gondolom, ebből a szempontból teljesen másodlagos. A legfiatalabb résztvevő két és fél éves, a legidősebb nyolcvanhárom; együtt játszik az orvos a polgármesterrel, az iskolaigazgatóval, annak családjával. Generációk fognak felnőni ezzel az érzéssel, és tudattal. Tehát, hogy juthat el egy település idáig, és hogyan mutathat esetleg példát arra, hogy igenis élni kell azokkal a lehetőségekkel, amik bennünk vannak, mert bármennyire vágyunk arra, hogy pályázati pénzekhez jussunk, bármennyire szeretnénk nagy dolgokat megvalósítani, egyetlenegy akadálya van, mi magunk. Tehát, ha nem működik egy faluközösség, akkor nincs, akit megszólítsak. Ha nem működik egy falu vezetése, akkor nincs, aki példával járhasson elöl.

Hogyan indultunk először 1984-ben, amikor a képviselőket reggel fél hétkor kivittem kaszálni a falu elejére, ahol nagy gaz volt. Ezt vállalták olyan emberek is, akik kétdiplomás pedagógusok. Kijöttek, volt aki kaszát akkor fogott életében először. Hogyan ástuk el az első fát, és hogy jutottunk el ma odáig, hogy több száz fát ültettünk. Mindenhol elmondom azt is, és talán hat: bármikor merem vállalni, hogy a mi településünkön egy reklámszatyor szemetet nem lehet összeszedni. Még szél után sem, pedig ott szokott olyan jó 100-120 km-es szél is fújni. Ez nem annak köszönhető, hogy negyven munkásunk van, akik reggeltől estig járják az utcákat, hanem mert valamit elkezdtünk.

Ma harminc lakosra jut egy kuka. Hogy ez hogy kerül ide? Ez nagyon lényeges. Hogy ad az embereknek egy otthon-érzést, hogy hatalmasodik el bennük az az érzés, amit már egy-ketten megosztottak velünk, amikor közelednek a falutáblához, és azt mondják, de jó, hogy itthon vagyunk. Egy közösség nem tud úgy működni, ha nincsenek olyan érzések, amik kapcsán, mint ahogy most is, amint beszélek, érdekes borzongás van rajtam. Nem vagyok érzelgős, tehát ne értsék félre, nagyon kemény körülmények között egy tanyán, Bántapusztán nőttem fel lovak és birkák között, életem legszebb élménye volt. Ennek is nagy jelentősége van: vannak-e olyan emberek, akik valamilyen értékeket hoznak magukkal. Vissza tudják-e ezt adni? Hisz egy falu vezetése nem abból áll, hogy azért kell szövetkezni, hogy az állam által odaadott pénzeket visszaosszuk. Ehhez nem kell képviselőtestület. Ehhez kell egy jó szemléletű ember, aki ezt meg tudja tenni, sőt amilyen kevés pénz van, igazából nincs is mit felosztani. A feladatok adják magukat, mire mit kell költeni.

Tehát, vannak-e olyan vezetők, akik valamit vissza tudnak ezekből az értékekből sugározni? Merem vállalni, hogy azt a tisztaságot, egyszerűséget és keménységet, amit a tanyasi környezetben megtapasztaltam, azt valamilyen módon közvetíteni is tudom.

Ma el tudtunk odáig jutni, hogy a saját problémáinkon kívül fel tudjuk vállalni mások problémáit is, illetve megpróbálunk segíteni. Talán pont a saját keserveink révén látjuk azt az utat, amit meg kell tenni. Ezért van az, hogy esetleg nagyobb szerepet vállalunk magának a Bakony térségének a kultúrájában, hisz látjuk a sok adottságot, amivel nem élünk; mellé adott bennünket embereket, akiknek hozzá kellene adni az egyéniségüket, személyiségüket, és ezzel lehetne valamit elérni.

Igazából én azt gondolom, nagyon lényeges egy falu életében, hogy legyenek olyan példák egy közösségen belül, amiket magukénak éreznek az emberek. Azt a csodálatos érzést én nem hiszem, hogy át tudom még egyszer élni, amikor az Európai Passió Egyesület közgyűlésén voltam, Kufsteinben. Ezen 15 országból 200 meghívott vett részt, öt nyelven szinkronban kellett tolmácsolni. Nagyon-nagy kultúrája van Európában a passiónak. Magyarpolányt felvették ebbe a szervezetbe.

Megkérdezték, mi ezt hogy csináljuk. Először művészies produkció készült. A falu nem fogadta be, mert mélyen vallásos faluról van szó, nem tudta értékelni ezt a fajta művészi megközelítését Jézus szenvedéseinek. Utána amatőr, fél-amatőr, profi színészekkel próbáltuk meg előadatni, csak mindig valami hiányzott. Éreztük, hogy valami nem stimmel. Azt mondták nekünk Kufsteinben, ahol kétszáz éves jubileumot ült a passió, ha mi is ezt szeretnénk, akkor egy út van: hogy mi játsszuk. Mi ezt felvállaltuk. Egy éve nálunk volt ez a közgyűlés májusban, decemberben még nem volt forgatókönyvünk. Azután, hogyan kezdett el azonosulni a falu ezzel a dologgal, hogy lett a végén már a kultúrház lecserélt szőnyegeiből és függönyeiből is jelmez, és hogy jutottunk el ma odáig, hogy a létszámot korlátozni kell, mert természetes környezetben játsszuk a passiót, és kicsi a Kálváriánk. 

Milyen hatással van ez a közösségre: például, hogy megy el egy falu együtt síelni. Tavaly csak hatvanan voltunk, ma százan jelentkeztünk egy sí táborba az Alacsony-Tátrába.

Nagyon kreatív a közösség, és nagyon sok ember segít nekünk, olyanok is, akik nem a faluban laknak. Segítenek felismerni, hogy a közelünkben milyen értékek vannak, mert főleg azok ismerik fel nehezen az értéket, akiknek a kezében van. Ma már elmondhatjuk azt, hogy tudatosan kezdjük fejleszteni a közösségünket, olyan alapokat tettünk le, amik érzelmekből, értékekből gyökereznek. Ez az egyetlen út, én azt gondolom.

Nem vagyok politikus. Annyiban vagyok politikus, amennyire egy polgármesternek kell lennie. De azt tudom, hogy egyetlen lehetőségünk van, ha azok a csodálatos értékek (a Bakony) és azok a szellemi energiák, amik bennünk vannak, valamilyen módon érzelmileg is helyükre vannak téve. Tehát ne csak szlogenként mondja mindenki, hogy az épített örökség és a kultúra az egyetlen utunk, hanem lépjünk ki abból a folyamatos versenyből, amit magunk gerjesztünk, amikor három-négy nap alatt meg akarom mutatni, hogy én vagyok a világ közepe. Nem. Mi azt mondtuk, hogy mi ebből kiszállunk. Egyetlen lehetőség van: ha úgy éljük meg a mindennapjainkat, hogy az kifelé programként eladható legyen. Úgy éljünk, ahogy az nekünk természetes létünk. Akkor ez kifelé úgy tűnik, mint egy olyan falu, ahol folyamatos programok zajlanak.

 

Borbáth Erika: Közösségi hálózatépítés Hajdú-Bihar megyéből – Derecske és a kistérsége tapasztalatai

A bemutatásra Jantyik Zsoltot kérjük meg, aki a derecskei művelődési ház vezetője.

Jantyik Zsolt: Derecskén, gyakorlatilag egy művelődési központban kezdődött az egész történet, úgy körülbelül 1999. október 1-től. Tulajdonképpen egy véletlennel indult. Az akkori alpolgármester felkért, hogy foglalkozzam a Saphard-pályázat humánerőforrás részével. Így ismerkedtem meg a vidékfejlesztéssel, mert nem tudott róla senki semmit, és elkezdtem térségben gondolkozni. Akit érdekel az, hogyan lehet eljutni mondjuk egy térségi népfőiskoláig, egy olyan vidékfejlesztési társulásig, ami először 5 településsel, majd 11 településsel foglalkozik, hogyan lehet belevinni a nem működő kulturális, ifjúsági és közösségfejlesztő terekbe a civilek és a szakma segítségével, gyakorlatilag egy hálózatépítési programot, akkor azok kérdezzenek tőlem majd.

Tulajdonképpen a programunk alapja négyelemű. A célja, akárhogy hívjuk is a különböző fejlesztési formákat, a népművelés (én még azért mindig azt vallom, hogy azé a nép, aki megműveli – Beke Pál után). Azt gondolom, hogy a legfontosabb a terület megtartó képességének erősítése, ezt meg lehet szakmai úton is, érzelmileg is közelíteni. Azt gondolom, mind a kettőre szükség van. Ma azok az alapvető erkölcsi normák, amelyeket az imént hallottunk, a szakmánkhoz vidéken elkerülhetetlenek. Tulajdonképpen a vidékfejlesztést, a közművelődést és az ifjúságfejlesztést próbálom mintegy háttérként a helyi közösségekkel újra indítani, hálózatba, kistérségbe tenni.

 

A művészet, mint kistérség szervező erő – A nyírségi Szárnyas Sárkány EC eredményei és lehetőségei

Bemutatja: Dózsa György, a program menedzsere.

Köztudott, hogy Nyírbátor valaha az ország közepe volt, és most – kétséget kizáróan – az ország egyik leghátrányosabb települése, és nem csak a település maga, hanem, ami ennél szomorúbb, igazából az egész régió. Szabolcs-Szatmár megyét – mivel én Hajdú-Bihar megyéből kerültem oda – egy kicsit még talán kívülről is tudom nézni. Én csak gondolatokat fogok megfogalmazni, amik nyilván bennem is felmerültek. Például, ha az ember azt mondja, hogy “Szabolcsból jöttem”, annak pejoratív vonzata van. Ez részben jogos, részben, nyilván, jogtalan. Másrészt az ember azt is tapasztalja, hogy a szegény vidékeken, hátrányos településeken élők közül nagyon sokan feladják. Ez alatt azt értem, hogy már majdnem település szinten föladják. Olyan településeket is tudnék említeni, amelyek valóban föladták. Például, éppen a Nyírbátortól négy kilométerre levő Nyírpilis. A lakosságának 95%-a cigány. Azt a települést már föl is adták. Igazából, hogy ezt a divatos kifejezést használjam, nincs az embereknek jövőképük. Se pozitív, se negatív, egyszerűen: élnek a mának. Hogyan lenne képes Nyírbátor – amely annak a területnek régi, járási székhelye, gazdasági és kulturális központja – tenni bármit azért a kis régióért, amikor azt sem hiszi el igazán, hogy önmagának is lehet jövője?! Ezek az alapkérdések, amire minden polgármesternek, testületi tagoknak kell valamilyen választ adniuk. Vagy pedig azt mondja, hogy nem válaszolom meg, és majd csak lesz valahogy, majd csak kijárunk valamit, és akkor majd csak fejlődünk.

Az utóbbi tízegynéhány évben mindig azt tapasztalom, hogy nem igazán fejlődik semmi ebben a kis régióban. Egyetlen mű-velődési ház sincs például. Nyírbátorban sincs! Akkor itt, egy kicsit a mi szakmánkról beszélve elmondhatom, hogy éppen ezért megtanultunk az utcán dolgozni. Ez azt jelenti, hogy március 15-étől október 23-áig kint vagyunk az utcán és a templomokban. Két nagyobb projektje van ennek a kis “cégnek”, amiket, mondhatnám, én verekedtem ki, hogy egyáltalán lehessenek. Az egyik a – már-már regionális szereppel bíró – Nyírbátori Zenei Napok, amely egy közel negyven éves múltra visszatekintő, komolyzenei fesztivál. Körülbelül százötven-kétszáz kilométeres körzetben kerül megrendezésre, évente változó helyszíneken. A visszatérő kis komolyzenei koncertek helyszínei pedig jelentős részben az Árpád-kori templomok. Az is a szlogenje ennek a művészeti fesztiválnak, hogy “Zenei ünnepek ősi helyszíneken”. Elhoztam néhány ilyen programfüzetet mutatóba. A másik dolog, amivel Nyírbátorhoz kötődünk, az épített környezet, a történelmi múlt, a Báthory család, a szárnyas sárkány (ez volt ugyanis a család címerállata), és hát a színházi fesztivál. A fesztivál szót használva többször – magyarul azt jelenti, hogy ünnep – az ünnepről mondanék valamit, amit tőletek is hallottam néhányszor. Azt gondolom, az ünnep az, ami segíthet abban egy kicsit bennünket, hogy ne adjuk föl. Úgy szoktam mondani, hogy Nyírbátornak, és annak a térségnek elsősorban saját magának kell “eladnia” magát, hogy elmondhassa, képes vagyok valamire. Például, a település rendezvényeinek bemutatása a Magyar Televízióban, azt gondolom, hogy fontos tényező, mert így éreznék, hogy ők is valakik.

De menjünk kicsit vissza abba az apró régióba, ahol ugyan egyetlen művelődési ház sincs, viszont volt a kétezredik év. Azt, szerintem, Nemeskürty tanár úrék sem gondolták, hogy ilyen sikeres lesz a millenniumi zászlóátadási sorozat, ami köré ünnepet szerveztek a településen. Ahol az utolsó tizenöt-húsz évben semmi sem történt, most több ezer ember ünnepelt. Jól-rosszul, ez már egy másik kérdés. A rossz ízű május elsejétől kezdve, a tényleg igényesen megrendezett falu napig sokféle program várta a közönséget. Amit a legfontosabbnak tartok, hogy kitakarítottuk, rendbe tettük a falvakat. A rendcsinálás néhány helyen abból állt, hogy eltakartunk rossz házakat, mert amikor kitakarították a falut, kiderült, hogy mennyire csúnya néhány épület. Ettől kezdve, úgy tűnik, a fejekben is valami a helyére került: újra összejöttek azok a néptánc együttesek, kórusok, amelyek tizenöt-húsz évvel ezelőtt még működtek. Szóval, maga az ünnep adott egy lendületet ezeknek a törekvéseknek. Most persze felmerülhet a kérdés, hogy meddig fog tartani ez a kezdeti lelkesedés, meg mi történik majd év közben? Erre nem igazán tudom a választ, de – mivel Nyírbátor mellett, körül-belül negyven-ötven kilométeres körzetben nagyon sok ilyen jellegű fesztiválon fejti ki tevékenységét a cégem, azt látom, hogy ezek fejlődőképes ügyek. Még azt is elmondhatom, hogy mi egyre komplexebben közelítjük meg a településfejlesztés kérdését, nem úgy, mint azok a polgármesterek vagy testületek, akik ebbe belevágtak. Ennyit akartam. Köszönöm szépen.

 

Borbáth Erika: A Zalai Falvakért Egyesület térségfejlesztő, közösségfejlesztő munkája számomra azért volt mindig is érdekes, mert igazából a célokat ennyire koncentráltan megfogalmazva a Zalai Falvakért Egyesülettől hallottam jó tíz évvel ezelőtt. Megkérem Tóth Istvánné Németh Ágnest, Teskánd polgármesterét, a Zalai Falvakért Egyesület elnökségi tagját, hogy egy kicsit mutassa be a tevékenységüket.

Szeretettel köszöntök mindenkit. Igazából az egyesületről nem is én lennék hivatott beszélni, hanem az egyesület elnöke vagy titkára, akik a kezdetektől ott vannak. Ők viszont azért nem tudtak eljönni, mert jelenleg is számtalan olyan program fut, amiken részt kell venniük. Én az egyesületben vezetőségi, elnökségi tag ’98 óta vagyok. A közösségfejlesztő munkát, partnerkapcsolat építést velük és általuk tanultam meg, tőlük fertőződtem meg, és lettem én is polgármester. Nem készültem előadással, de ma hajnalban megpakoltam a hátizsákomat, és hoztam prospektusokat, füzeteket, újságokat. Elhoztam az egyesületet bemutató tíz éves jubileumi kiadványunkat, ami mindennél jobban beszél. Szeretném, ha mindenki vinne magával ebből a kis kiadványból, hogy igazából megismerje ezt az 1990-ben alakult egyesületet. Felolvasnám, hogy mi volt ennek az egyesületnek az eredeti funkciója. Szerintem ez mindent elmond rólunk. Tehát, ’90-ben így fogalmazott az egyesület, ami 19 személlyel és 14 magánszeméllyel alapult: “ma hazánkban történelmi okok és politikai diszkrimináció következtében szakadék tátong a városok és a falvak lakosságának helyzete között. A községek lakossága az infrastrukturális ellátottság, a szolgáltatások, az esélyegyenlőség, az érdek érvényesítés terén hátrányban van a városi lakosság nagy részével szemben. A területi elhelyezkedésből fakadó hátrányokat a központi és a területi elosztási politika tovább erősítette. A rendszer léte hivatalosan deklarálta a falun élők másod-, harmadrangúságát. Az antidemokratikus közös tanácsi intézményrendszer pedig szembeállította egymással a falvakat. Egyesületünk a helyzet megváltoztatása érdekében kíván tevékenykedni azért, hogy a települések közötti esélyegyenlőség, társadalmi médium megteremtésével lehetővé váljon a magyar falvak felemelkedése.”

Azt hiszem, hogy tizenhárom év elteltével a mai napig is érvényes ez, és van még mit tenni ezeknek a falvaknak a felemelkedéséért. Az egyesület, azóta is ezen dolgozik, ezeket a programokat futtatja. Tulajdonképpen semmi mást nem tesz, mint ahogyan a polgármester úr is megfogalmazta, hogy megpróbálja a falvakat ráébreszteni arra, hogy önmaguk mit tudnak tenni a saját fennmaradásukért és megmentésükért. Kistáji meg-beszéléseket kezdeményez, vidékfejlesztési programokat futtat, a falvak térségi műhelymunkáihoz információt szolgáltat. Kialakított egy esélyegyenlőségi program sorozatot, amely a nők képzésével indult, térség-menedzsernőket mutatva be. Megpróbáltuk megtalálni azokat a szegmenseket, amelyekkel a munka-nélküliséget és női foglakoztatást tudjuk összehozni a közmunka programokban. A falugondnoki hálózatot menedzseli, irányítja, és a falugondnokokat képzi az egyesület. Gondolom a falugondnokok hálózatáról nem kell beszélnem, talán mindenki előtt ismert, hogy milyen közösségfejlesztő ereje van.

Legújabb két programunkat emelném ki. Az egyik, amelyre most nyertünk FAHR pályázatot a “Falufejlesztés határon innen és túl”. Ez egy olyan programsorozata az egyesületnek, ahol tulajdonképpen azt próbáljuk a kistelepülések polgármestereinek megmutatni, hogy miként tanulhatnak egymástól. Készítettünk egy képzési rendszert, kilenc projektet tanulmányozva. Ezeket elvisszük az ezer fő alatti települések polgármestereihez, és ki-ki megmutatja a másiknak, hogy ő mit tud tenni. Sőt, a határon átlépve az osztrákokhoz is elmentünk. Ebből a programból készül egy Falukönyv című kiadvány, ami az idei év október kilencediki zártkörű konferencián kerül bemutatásra. Ebben lefűzve benne lesznek azok a projektek, amiket megmutathatunk egymásnak. Nem másolni kell egymást, csak a kiragadható ötleteket átvéve alkalmazni, saját környezetben. Ha kistelepülésen tudnak oktatási központot létrehozni, akkor egy másiknak ne kelljen ugyanazokat a hibákat végigjárni, hanem próbáljon valamit tanulni belőle.

A másik futó programunk pedig az iskolahálózat kialakítása. Azért fontos ezt most megemlítenem, mert az iskola fenntartások mindenhol gondot jelentenek a kistelepüléseken. Zala pedig benne van abban hálóban, ahol 250 településünkből 173 háromszáz fő alatti, és az iskola fenntartás mindenhol komoly probléma. Kialakítottak egy olyan modellprogramot – Vas, Győr és Zala megyében már fut is –, amely során megpróbálják megtalálni a lehetőségeket, hogy ezek a kistelepülések hogyan tudják az iskolákat közösen fenntartani. Hogyan tudnak abból a kis pénzből minőségi oktatást biztosítani, hogy a gyerek helyben maradjon, és hogy megmaradjon az iskolának a “kultúrközpont” szerepe is?

A vidékfejlesztés – nagyon jól fogalmazott itt valaki – olyan, mint a járda: az sem járda emberek nélkül. Nagyon szeretném, ha ezt minden képviselő, és minden kis-falusi önkormányzat polgármestere is megérezné végre. Megmondom őszintén, polgármesterként ez sok fejtörést okoz nekem. Népművelő, polgármester, és szociális munkás is vagyok egy személyben,

mert meggyőződésem, hogy egy településen minden területen otthonosan kell mozogni.

Borbáth Erika: Számomra, most így egyben, nagyon érdekes volt végig hallgatni minden kistérségi programot. Azt gondolom, hogy ezeket, mint pozitív példákat, akár könyv formájában is érdemes továbbadni. Nyilván, ahány térség, annyiféleképpen, de valami megvalósul helyben, helyi összefogással.  Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat.