Rögtönzött beszámoló a VII. Falusi Színjátszó Találkozó és Konferenciáról. Adács, 2003. november 21-23.
Megint november van, annak is a vége felé járunk, ebből következik, hogy Adácsról kell írnunk.
Adács kedves hely. Hogy milyenek lehetnek ott a hétköznapok, hogy milyen lehet ott élni, nem tudom, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy jó. Ahol így össze tudnak fogni, ahol így lehet mozgatni a közösséget, ahol mindenki teszi a dolgát és drukkol a másik sikeréért… ott biztosan jó lehet lenni.
A falusi színjátszók találkozójára hetedik alkalommal került sor Adácson. Nagy érdeklődés előzte meg, mint mindig – ám az utolsó pillanatban volt, aki mégse tudott eljönni. Úgy tűnik – és ez nagy fájdalom – kezd begyűrűzni Adácsra is a színjátszó fesztiválok általános szelleme, mi szerint jövünk, játszunk és megyünk. Pedig még tavaly is az volt a legjobb, hogy itt mindenki együtt volt, együtt maradt – a kényszerűség okán is, lévén a szállás máshol és buszokkal szállítják az embert oda.
Most kezd repedezni az a tökéletes kép, amelyben eddig éltünk. De azért Adács így is jó volt. A hangulat, a közönség – biztatóan pozitív.
Ráadásul sok volt a gyerek. A szereplők gyerekei kívülről fújták a szerepeket, és bizalmas közléseket is továbbítottak. Egy Dávid nevű fiatalember Szigorúan Titkosan már az egyik darab elején megsúgta, ki kibe lesz szerelmes, azt is, milyen fordulatok esnek meg közben – beavatott volt, lévén apukája és anyukája is a szerelmi viszonyokban hol így, hol úgy –, és elárulta azt is, hogy a végén (mármint a darab végén) “hármas szerelem lesz, érted?!”. Lett. És siker, és taps – szinte valamennyi színpadon elcsattanó, vagy csak készülő csóknál, végig az előadások során. Ez egy csók-sikeres fesztivál volt.
Igazán kiemelkedő színvonalú, revelatív előadást talán nem láttunk. De tisztességes, jó szándékú, működő, bizonyos színpadi erényekkel megáldott előadásokat igen.
Meglepetés is akadt – s az ilyen mindig különösen nagy öröm. Erről majd az egyes előadásokról írt sorok árulkodnak.
A bemutatók értékelésekor a zsűri – akiket inkább tanácsadó szakembereknek neveznénk, lévén versenyjellegétől inkább megfosztani szeretnénk a találkozót, mintsem erősíteni azt – nyomatékosan hangoztatta, hogy minden a darabválasztásnál kezdődik.
A zsűri tagjai: Lengyel Pál, Nagy András László és Kiss László – valamint a jelenlévő szakemberek: Máté Lajos és Tóth Zsuzsanna, egyetértettek abban, hogy a legfontosabb az, hogy kinek játszunk, kiknek játszanak a csapatok. Az örök igazság érvényesül; hol, kikkel, kiknek, mit. Ha ezeket tudják a csoportvezetők, az már fél siker.
Az előadásokról, dióhéjban, a szakmai beszélgetés sorrendjében.
Adáshiba, Eger és a Stúdió, vagy amit akartok, Gyöngyös; Galambos–Turcsán–Meskó: Második szereposztás
A közös produkcióban létrehozott musical-szerű játék zeneileg jól felépített, tartalmaz némi feszültséget. Ügyes és szimpatikus fiatalokat látunk játszani, akik már tanulják a mesterség bizonyos fogásait, mégsem születik meg igazi izgalom. Az alapmű hordoz ugyan némi ismeretanyagot a színházi világról, de alig lép túl a közhelyeken és a sablonos fordulatokon. Nem lehet elvárni, hogy még kiforratlan személyiségű emberkék hitelesítsenek egy-egy papírmasé figurát, noha csak a személyiség erejével lehetne valódi helyzetekké formálni a darab fordulatait. Mindazonáltal magukban hordják az ígéretet – lesznek ők még nagyszerűek is.
Kaméleon csoport, Baja; Vásári komédiák
Vásári komédiát műsorra tűzni általában hálás feladat – nem “vásári” helyzetben játszani azonban nagyon hátrányos helyzetet teremt. Színpadra rakva jobban “kilóg a lóláb”. Ráadásul amit most láttunk, egyveleg, dalokkal egybekötve és elválasztva – furcsa, keverék jelmezvilágban. Az értékelés során elhangzott, hogy ezekben a ruhákban egyes szövegek egyáltalán nem hangozhatnak el. Hozzá kell tennem, hogy ezek a szövegek egymás mellett sem igen, ha tiszteletben tartjuk a szerkesztés alapszabályait.
A legnagyobb probléma a tempótlansággal, a ritmustalansággal volt. Miközben nyilvánvalóan mozgatóerőként, rutinosan működik egy-egy színjátszó, a jelenetek széthullanak, a poénok előre le vannak lőve, mivel felépítésük hiányos… Jobb sorsra érdemes színjátszókat is látunk a játékban, akik ha beszélnek elevenek, ha hallgatnak, mintha kőből lennének…
Súgólyuk, Pátka; Török Dezső: Testamentum
Igazi meglepetés volt a csoport felbukkanása – és darabválasztásuk is. Poros padlásról bányászták elő Török Dezső jelenetét. A meglehetősen gyenge szöveg élő anyaggá változott a színjátszók előadásában, csupa önazonos figurát láttunk, akik hitelesítették – olykor minden színészi eszköz nélkül – a vázolt helyzeteket. Remek, bár naivan formált karakterek, igényes színpadkép, jó térszervezés jellemezte előadásukat. A főszereplő különösen, de a többiek is, tudtak élni a poentírozás eszközével – kidolgozott pontos játék részesei lettünk. (Évekkel ezelőtt már működött Pátkán egy színjátszó csoport, amelynek előadása hasonlóképpen nagy élmény volt. Öröm, hogy újra van ilyen!)
Csongrádi Színtársulat, Csongrád; Bánkuti Reiber János: A cigány és a csizmadia
A csoportot és igen képességes tagjait jól ismerjük korábbi fesztiválokról. Az egyes szereplők most is igazolták, hogy figuraábrázoló képességük jó, ám a zsűri elhibázottnak tartotta a darabválasztást. A valóban nem túl bonyolult szövetű előadás azért feslik könnyen fel, mert a színészek kicsit egymás mellett dolgoznak; hiába remek zsánerkép a csizmadia – inasával és lányával egy valódi drámát vázol – nem áll össze az egész egységgé. A máskor remekül teljesítő csapat mentségére legyen mondva, hogy előadásukra igen későn került sor, a közönség nagy része már aludni tért, kicsit légüres térben maradtak.
Ikervári Színkör; Csehov: Lakodalom
Nehéz fába vágta a fejszét az ízlésesen dolgozó csapat. Csehovot játszani – amennyire hálás, annyira nehéz feladat. A szakemberek nagy örömmel fogadták az igényes színpadképet, a jól megválasztott muzsikákat, a stílusos kezdést. A színpadi járások logikája is világos volt, még a szimmetrikus színpadképet is tökéletesen elfogadták. Amit hiányoltak, az a karakterek “élete” – a játék amplitúdói, a valóságos feszültség és humor, ami persze, kissé keserű is, ha komolyan veszik.
Kármán József Színház, Losonc; Heltai Gáspár: A nagy ő, Molnár Ferenc: Ibolya
A jövőre 15 esztendős együttes komoly színházi ismeretekről tett tanúbizonyságot. Rendező és színészek pontos, átgondolt munkával “hozták” a két egyfelvonásos darab karakteres mondandóját, ám nem teremtődtek meg minden esetben a valós élethelyzetek. Adósok maradtak valami extra varázslattal is, ami a személyiség ragyogásából adódhat, valós emberi sorsok ábrázolásakor – egyébként példaértékű játékot produkáltak. Remek nyíltszíni átrendezések, mintaszerű színpadi jelenlét – jó ritmus. Ami átgondolást igényel; egyes figurák túl reagáltak, és előfordult az is, hogy a figurában rejlő kettősséget nem sikerült megfelelően érzékeltetni. A viszonylag mélyre ható kritika megfogalmazását éppen a csapatban rejlő lehetőségek hívták elő.
Amatőr Komédiás Társulat, Hajmáskér; A lónak vélt menyasszony
Lerágott csontot dobott a zsűri elé a csoport, amikor Baranyi Ferenc “örökzöld” komédiáját, A lónak vélt menyasszonyt adták elő. Maguk is ismerték e csapdát, de vagy csak kevés ötletük volt a játékot meghökkentővé és pergővé tenni, s a meglehetősen gyenge szövetű darabot vérbővé változtatni, vagy nem maradt kellő idejük a pontos kidolgozásra, a játék ritmusának megteremtésére. Miközben a játszók kvalitásai messze túlmutatnak a megvalósítás eszköztárán, úgy érezzük, hogy – Nagy András László szavaival – jelentős alulvállalás tanúi vagyunk. Sporthasonlattal: alacsony a léc…
Alig Színpad, Veszprém; Weöres Sándor: Csalóka Péter
Kicsit hasonlóan a hajmáskériekhez, az alulvállalás bűnét olvasta a színjátszók fejére ez esetben is a zsűri. Miközben maga a “retrosprektív” rendezés működővé teszi az előadást, és a figurák többnyire remekül megszólalnak (nagyszerű például a háttér hangkulissza!) – valahogy nincs tétje semminek. Nincs igazi konfliktus, a játék túl szimpla, túlságosan gyermekded igazságokról szól. Meggyőződésem, hogy a remek karakteralkotó képességgel bíró játszóknak csak valami szikra hiányzik – egy felismerés, amitől a történetecske a légüres mesei térből valós téttel bíró, rámai töltetű eseménysorrá válna.
Amatőr Színjátszó Kör, Halimba; Hans Kehler: Autó hozományba
Szimpatikus, szépen öltözött, jó kedélyű társaságot látunk a színházteremben – érdeklődéssel figyelik a műhelymunkát, a többiek előadását, barátságosak, kedvesek és jó hangon énekelnek a buszon; ők a halimbai nyugdíjasok. Amikor színpadra lépnek, sajnos más képet mutatnak. Egy nagyon rossz, szájbarágósan sematikus és bugyutaságig egyszerű történetecskében üldögélnek – többnyire a családi asztal körül. Nincsenek karakterek, nincs a játéknak öröme, feszélyezettség, tisztázatlan színpadi járások, és sok-sok önkéntelen hiba van, ami persze abból is adódik, hogy korosztályi különbözőségeket, érdek- és valódi szerelmet kellene felmutatni, miközben egyforma korúak. (Ide sorolható az a hiba is, amikor – hasonlóképpen a gyerekszínjátszókhoz – bajuszot festenek férfi/fiúhiány miatt a nők/lányok orra alá.) Biztosak lehetünk abban, hogy egy megfelelő darab, egy színházról többet tudó rendező – és nyugdíjas színjátszó társaink sokkal több örömet lelnének szerepeikben.
Fortuna Együttes, Jászfényszaru; Illyés Gyula: Bolhabál
Nehéz helyzetbe került a zsűri, mert miközben a legmesszemenőbben értékeli a csoport vezetőjének, a Magyar Kultúra Lovagjának, Kovács Rozikának áldozatos és kiemelkedően hatékony munkáját, amivel faluközösséget épített és erősített és pedagógusok százait fertőzte meg a drámajáték és a színház szeretetével – ezt a produkciót, illetve a produkcióból látott két felvonást, nem tudta szeretni. Elismeréssel adózott a színpadi igényességgel bíró nyitóképről, és a jó szándékról, ami érezhető, a szépen éneklő és táncoló fiatalokról – de körülbelül ez volt a maximum. Az előadás végig igen kényes peremen billegett, a rendező sokszor az ízléstelenség irányába hagyta kibilleni a játszókat. A beszélgetés nem könnyű perceiben igen karakteresen és méltósággal, a jószándékú kritikát meghallva vett részt a rendező – aki elmondta, bizony kiengedte a gyeplőt. Intés ez minden rendezőnek, higgyenek önmagukban, a játszók sokszor szétzilálhatják az eredetileg jó elképzelést!
Veritas Színpad, Adács; Fényes Szabolcs: Maya
Elmondható, hogy vendéglátóinktól szinte minden évben operettet kapunk. És már várjuk. Operettet játszanak, mert szeretik a műfajt, mert már több primadonnájuk, bonvivánjuk, táncos komikusuk is akad, mert van tánckar, hangstúdió – és a műfaj szabályait már kitanult rendezőjük. Játsszanak hát operettet. A Maja nem e legkiemelkedőbb ebben a sorban – a tavalyi Bál a Savoyban után kicsit “kevesebb”, nem túl bonyolult dramaturgiájú mű, kevés benne a jó csavar –, de mindenek dacára működik, mert a játszók élvezik, amit csinálnak és így a közönség is élvezi, jól érzi magát – és vastapssal jutalmazza a csapatot.
Az ilyen csoport – ahogy az elején már feltételeződött – képes arra, hogy egy községet/közösséget mozgasson. Ennél nagyszerűbb dolog pedig aligha van.
A tervezett konferencia és a műhelymunkák nagy része nem a tervek szerint alakult. A társulatok már szombaton reggel nagy izgalommal várták a szakmai értékeléseket – nem oda terveztük, de mint mondtam, többen a pénteki játszók közül már hazautaztak szombaton. A szervezők és a zsűri pedig úgy gondolta, hogy a legfontosabb mégiscsak az, hogy a saját produkciókról elemző beszélgetéseket hallgathassanak meg a csoportok. Hátha tanulni is lehet valamit az észrevételekből.
Így a szombat délelőtt két táborra szakadt. Míg a csoportok egyik fele “szakmaizott” a zsűrivel, a másik fele tréningezett Tóth Zsuzsannával. Térhasználat, térformák a színpadon játékos gyakorlatokkal – ez volt a téma. Igen nagy számban ültek a teremben, ennyi résztvevővel nehéz aktívan játszani. De azok, akik egy-egy játékba belementek, valószínűleg nem borzadnak majd a jövőben az efféle vállalkozásoktól. (Nagy öröm volt a tréningvezető számára a jászfényszaruiak, a halimbaiak és az ikerváriak extra-elismerése, köszönete!)
Amint a szakmai beszélgetésnek vége lett, elkezdődött Lengyel Pál tréningje is. Izgalmasan indult; egy ismert darabot, Tennessee Williams: Ez a ház bontásra vár c. művét olvasták fel vállalkozó szellemű fiatalok ügyesen (jászfényszaruiak) – majd megkezdődött a darab kínálta helyzet és a szereplők elemezése. Nem lehet elégszer elmondani, hogy mennyire szükség volna arra, hogy sok ilyen beszélgetés részesei lehessenek a játszók és rendezők.
Visszatekintve a pár napra – elfelejtve, leszámítva a ködöt, amely majd végig ott lebegett a Mátra lábánál és föl a csúcs felé – mintha napsütés lett volna. Rövid ideig tartó, és talán “csalóka napfény”, mely még azzal is kecsegtetett, hogy jövőre is marad belőle. Sőt. Még “unkáink is látni fogják”. És a végén talán “hármas szerelem lesz”… Értik?
Rendező szervek:
Megyei Művelődési Központ, Eger
Magyar Művelődési Intézet, Budapest
József Attila Művelődési Ház, Adács
Zéta Kulturális Egyesület, Adács
Adács Község Önkormányzata
Támogatók:
Nemzeti Kulturális Alapprogram Közművelődési Szakmai Kollégiuma
Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
Magyar Művelődési Intézet
Megyei Művelődési Központ
Program:
2003. november 21. péntek
14.00 Fogadás az Általános Iskolában
15.00 Ünnepélyes megnyitó
15.15 Színjátszó csoportok bemutatói
Lenolaj Társulat, Szada
Molnár Ferenc: Ibolya
Súgólyuk, Pátka
Török Dezső: Testamentum
Kaméleon csoport, Baja
Vásári komédiák
Csongrádi Színtársulat, Csongrád
Bánkuti Reiber János: A cigány és a csizmadia
Kármán József Színház, Losonc
Heltai Gáspár: A nagy ő
Molnár Ferenc: Ibolya
Adáshiba, Eger és a
Stúdió, vagy amit akartok, Gyöngyös
Galambos – Turcsán – Meskó: Második szereposztás
2003. november 22. szombat
09.00 Szakmai tréningek
Hogyan vezessük (félre) színjátszóinkat? – Lengyel Pál
A térhasználat, térformák a színpadon játékos gyakorlatokkal. – Tóth Zsuzsanna
Darabválasztásról játékosan – Nagy András László
Kerekasztal-beszélgetés a színjátszás helyzetéről – Kiss László
Ebéd
14.00 Színjátszó csoportok bemutatói
Amatőr Komédiás Társulat, Hajmáskér
A lónak vélt menyasszony
Alig Színpad, Veszprém
Weöres Sándor: Csalóka Péter
Ikervári Színkör, Ikervár
Csehov: Lakodalom
Vasvári Színi Egylet, Vasvár
Machiavelli: Fráter
Fortuna Együttes, Jászfényszaru
Illyés Gyula: Bolhabál
Amatőr Színjátszó Kör, Halimba
Hans Kehler: Autó hozományba
Veritas Színpad, Adács
Fényes Szabolcs: Maya
2003. november 23. vasárnap
09.30 Szakmai tanácskozás
12.30 Ebéd
14.00 Értékelés, ünnepélyes zárás