Vissza

FELHÍVÁS, HÍRADÁS

A Szín Illyés pályázatának díjazottja: M. Tóth Antal

M. Tóth Antal írását a veszprémi Vegyeskarról Mi a titkuk? Elmélkedés Veszprém Város Vegyeskarának múltjáról, jelenéről és remélt jövőjéről címmel, melyet a szerző abból az alkalomból írt, hogy a kórust Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjjal tüntették ki, a 7/4-es számunkban közreadott – Illyés Gyula születésének századik évfordulója alkalmából meghirdetett – pályázat kiírás feltételei szerint kiemelt szerzői honoráriummal fizetjük, és tervezzük a kötetben való megjelentetését.

Az írás szerzője, M. Tóth Antal az orvostudomány kandidátusa, az Országos Vérellátó Szolgálat Veszprémi Regionális Központjának régióigazgatója, illetve a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Transzfuziológiai Tanszékének egyetemi docense. Csaknem húsz éve tölti be a Magyar Vöröskereszt Veszprém megyei elnöki tisztét, a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségében Veszprém megyét képviseli.

Hazai és külföldi szakorvosi folyóiratokban közel száz tudományos dolgozata jelent meg, egy tudományos monográfia szerzője, három tudományos monográfia szerkesztője (részben szerzője), egy egyetemi jegyzet és egy egyetemi tankönyv fejezetének szerzője, egy amerikai transzfúziós kézikönyv fejezeteinek, a Német és az Osztrák Transzfúziós Törvénynek, továbbá több Európai Uniós jogszabálynak a fordítója. Kutatási területe a vérellátás és transzfuziológia orvos-szakmai, ezen belül jogi, etikai, közgazdasági kérdései.

Zenetörténeti témában két könyvet, több könyvfejezetet, tudományos illetve napilapokban megjelent zenetörténeti cikkeket, hangversenykritikákat írt. Kutatási területe a 18. század és a 18/19. század forduló magyar és magyarországi – ezen belül Veszprém – zenéje.

 

Durkó Mátyás munkásságának dokumentumai a Magyar Művelődési Intézetben

Dr. Durkó Mátyás nyugalmazott egyetemi tanár (Ságvári Főiskolás Népi Kollégium 1948-; Kossuth Lajos Tudományegyetem Irodalmi Intézet 1950-; Kossuth Lajos Tudományegyetem Pedagógiai Tanszék – az egyetemi népművelési tanszék vezetője 1956-1970; Kossuth Lajos Tudományegyetem Felnőttnevelési és Közművelődési Tanszék tanára 1978-1984.) a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának megkeresésére 2002. őszén úgy határozott, hogy munkásságának dokumentumait a Magyar Művelődési Intézetben kívánja elhelyezni. Az anyag 2003. tavaszán az intézet szakkönyvtárába került, és különgyűjteményként elhelyezést nyert. Feldolgozása folyamatban van, amelyet követően hozzáférhetővé válik, s szakemberek, egyetemi és főiskolai hallgatók érdeklődésére tarthat számot. (Hargitai Mária könyvtárvezető)

 

Közművelődési Társaságok Közhasznú Egyesülete

Közel másfél éves előkészítő munka után április 23-án, szolnoki székhellyel megalakult a Közművelődési Társaságok Közhasznú Egyesülete (KÖTKE, 5000 Szolnok, Hild János tér 1., Tel.: 56/514-569), amely 2003. június 13-tól kezdődően, 1884. nyílvántartási számmal, jogi személyként létezik.

Az egyesület szakmai, érdekvédelmi szervezetként dolgozik. Célja a közhasznú és egyéb gazdasági társasági formában működő intézmények markáns képviselete, érdekük érvényesítése. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Közművelődési Főosztálya az Egyesületet felvette azon partnerszervezetei közé, akiknek a véleményét szakmai kérdésekben rendszeresen kikéri.

Az Egyesület nemcsak a Kht-kat, hanem az egyéb gazdasági társasági formában működő intézményeket is várja tagjai közé.

Az elfogadott Alapszabály letölthető a Budafok-Tétény Művelődési Ház Kht. honlapjáról: www.btmuvhaz.hu.

Az elnökség tagjai:

Elnök: Szabó Lajos, Budafok-Tétény Művelődési Ház Kht., Budapest.

Alelnökök: Farkasházi István, Városi Művelődési és Zenei Központ Kht., Szolnok; Árgyelán György, Reibel Mihály Városi Művelődési Központ, Elek.

Titkár: Darócziné Szalai Edit, Paksi Művelődési Kht., Paks.

Elnökségi tagok: Fajkusz Attila, Gyermek- és Ifjúsági Köz-pont Közművelődési Kht., Sopron; Németh Kristóf, Petőfi Sándor Művelődési Központ Kht., Gödöllő; Dózsa György, Közösségi Művelődési Ház, Nyírbátor.                         (Szabó Lajos elnök)

 

Fotótréning

A Magyar Művelődési Intézet Művészeti Osztálya 2003. november 29-én és 30-án két napos fotótréninget rendez Balatonalmádiban. Ide elsősorban azok jelentkezését várják, akik szeretnének részt venni hazai és nemzetközi fotópályázatokon, de még nincs tapasztalatuk a művek kiválasztásában, a pályázatra való felkészülésben. Várják továbbá azokat is, akik az Utazás a világ körül című pályázaton kívánnak indulni, de nem tudják, mely alkotásaikat adják be. A programban szerepel képelemzés, nyilvános zsűrizés, előadás a szerzői és személyiségi jogokról, címadási gyakorlat, a hazai fotópályázatok és fotókiállítások ciklikus ismétlődésének megismerése, a képek külföldre küldésének szabályai és módszerei, a nevezési lapok kitöltése, hazai és nemzetközi fotóművészeti címek, diplomák elnyerésének feltételei, szakirodalmi tájékoztató, a 2004-es fotográfiai események előre jelzése és alkalmi fotótörténeti kiállítás is.

Jelentkezési lap és részletes tájékoztató igényelhető Győri Lajostól, az (1) 201-5692-es telefonszámon; e-mailen: gyoril@mmi.hu; levélben: MMI Művészeti Osztály, 1011 Budapest, Corvin tér 8. Faxon: (1) 225-3786-os számon. A férőhelyek korlátozottsága miatt, a jelentkezések sorrendjében regisztrálják az érdeklődőket. Jelentkezési határidő: 2003. november 15.

 

Fotópályázat általános és középiskolás diákoknak

Beküldési határidők:    I. feladat:    2003. december 20.

   II. feladat:    2004. március 1.

  III. feladat:    2004. május 1.

A Fényképezés a Vizuális Nevelés Szolgálatában Alapítvány általános és középiskolás diákok részére ismét meghirdette az egész tanévben tartó fotópályázatot, melynek során a fotószakkörök alkotóközössége, vagy az egyéni pályázók három különféle témát örökíthetnek meg.

A pályaműveket 13x18 cm-es méretben kell elkészíteni.

Fekete-fehér és színes papírképek egyaránt beküldhetők. A diákfotósok pályázatán részt vehetnek iskolai fotószakkörök (I. kategória), illetve általános és középiskolás diákok egyénileg (II. kategória). A tanév folyamán három fotós feladatot kell megoldani mindkét kategóriában. A beküldendő pályaműveken szerepeljen a szerző neve, születési dátuma, lakáscíme, az iskola (vagy más intézmény) fotószakkörének neve, címe és ha van, akkor a kép címe is.

Az 1. feladat témája a közlekedés. Ebbe beletartoznak a közlekedés eszközei – a gördeszkától a repülőgépig, a kerékpártól az autókig, a villamostól a mozdonyig, a lovas kocsitól a kamionig minden, ami segít a helyváltoztatásban, vagy az árufuvarozásban. Mindezeken túl megörökíthető az emberek közlekedési magatartása és bármi egyéb is, ami kapcsolatban áll a témával. A képi ötletek, egyéni látásmódok nagyon fontosak, ezért ki-ki igyekezzen fantáziadúsan megoldani a feladatot. Nem feltétlenül kell a teljes járműveket megörökíteni, olykor egy jól kiválasztott részlet, sokkal többet ér, mint az egész! A fotószakkörök 10-10 db, az egyéni pályázók 4-4 db 13x18 cm-es fotót küldhetnek be 2003. december 20-ig.

A 2. feladat témája az öröm, a vidámság és a nevetés. Miden olyan fotó beküldhető, amelynek szereplői arcán ez az érzés fedezhető fel. De azok a képek is beadhatók, amelyek a nézők arcára varázsolnak mosolyt. Vagyis humoros jelenetet, groteszk helyzeteket, kitalált és megrendezett szituációkat mutatnak be - feltéve, hogy azok nevetésre ingerlik a közönséget. A fotószakkörök 10-10 db, az egyéni pályázók 4-4 db 13x18 cm-es fotót küldhetnek be 2004. március 1-ig.

3. feladat: Bemutatom a családomat, vagy annak bármely tagját: aput, anyut, a tesót, a nagyszülőket, vagy más rokonokat – szabadon eldönthető! Mint ahogyan az is, hogy valamilyen tevékenység, tanulás, munkavégzés közben, vagy éppen a pihenés, szórakozás idején örökítik meg őket a pályázók. Készíthetnek portrét is, de akkor fontos, hogy valamilyen érzelmi állapotot sikerüljön a fotópapírra varázsolni.

A fotószakkörök 10-10 db, az egyéni pályázók 4-4 db 13x18 cm-es fotót küldhetnek be 2004. május 1-ig. Valamennyi küldeményt gondosan csomagolva – kemény kartonlapok közé! – és ha lehet ajánlott levélben postázzanak a résztvevők.

Mindhárom feladat értékelésére 2004. május 10-én kerül sor, ezt követően kapnak értesítést a pályázók az elért eredményekről. A fotókat 2004. őszén Budapesten állítják ki, majd egy évig vándorolni fognak a képek az országban.

Az eredményhirdetéssel egy időben (2004. május 20-ig) kapnak tájékoztatást a pályázók, a 2004 nyarán rendezendő országos diák-fotós alkotótáborról is.

Beküldési cím: Fényképezés a Vizuális Nevelés Szolgálatában Alapítvány, 1538 Budapest, Pf.: 457.

További információk kérhetők Győri Lajostól az (1) 201-5692-es vagy az (1) 213-8647-es telefonszámon, hétköznap reggel 7 és 9 óra között. Telefax küldhető az (1) 212-6258-as számra. E-mail cím: gyoril@mmi.hu.

 

Vizuális Művészeti Hónap – Fotópályázat

Beadási időpont: 2003. november 3. 11 órától 18 óráig

A Budapesti Művelődési Központ a Vizuális Hónap rendezvényeként bemutatja a fővárosban élő fotográfusok legújabb alkotásait.

A kiállításon való részvételre csak azok pályázathatnak, akik nem tagjai a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. Egyébként nincs más korlátozás sem a pályázók életkorával, sem pedig foglalkozásával kapcsolatban.

Szerzőnként öt fekete-fehér, monochrom, vagy színes papírkép adható be, tetszőleges megosztásban. Ezen belül szerepelhet egy sorozat is, amely egy képnek számít és maximum öt felvételből állhat. A szerző nyilatkozhat arról – a nevezési lapon – hogy a sorozat megbontható-e, vagy kizárólag egy műként értékelhető. A pályázatra csak olyan alkotások adhatók be, amelyek az utóbbi két esztendőben készültek és versenyen (fotópályázaton) még nem szerepeltek. A fotók elkészítésének technikája és technológiája nincs korlátozva. A fotók maximális mérete 30x40 cm lehet. Az ennél kisebb méretű fotókat 30x40 cm-es hordozó kartonra (paszpartura) kell felerősíteni. A képek hátoldalán és a hordozó kartonok hátoldalán egyaránt fel kell tüntetni – a nevezési lappal egyezően – a mű sorszámát (sorozat esetén a sorrendiséget is, például betűjellel), a szerző nevét és postacímét, a mű címét, a készítés évét.

Nevezési díj: pályázónként 500 Ft.

Nevezési lap: két példányban kell kitölteni és mellékelni a pályaművekhez.

További információkkal szolgál: Szörtsey Gábor, a 371-2783-as telefonszámon; továbbá a BMK Információs osztálya a 371-2777, 371-2778, 371-2779-es telefonszámokon.

A művek átvételének helyszíne: Budapesti Művelődési Központ, Budapest, XI. kerület, Etele út 55.

Nevezési lap és a nevezési díj befizetésére szolgáló pénzesutalvány ugyanezekről a telefonszámokról és címről igényelhető.

A beadásra szánt művek előválogatásához – igény esetén – szaktanácsot ad a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége. Időpont egyeztetés telefonon a 201-5692-es számon, hétköznap reggel 7 és 10 óra között. E-mail címen: gyoril@mmi.hu

 

A világ értünk van – nemzetközi fotópályázat

Beküldési határidő: 2003. november 7.

A mozgássérültek évében hirdet nemzetközi fotópályázatot az ONCE szervezet központja, arra kérve a fotográfusokat, mutassák be, a világ mindannyiunkért van, a mozgásképtelenség legyőzhető.

A pályázaton bárki részt vehet, foglalkozástól, életkortól és lakóhelytől függetlenül. Egy szerző maximum négy fekete-fehér, monochrom vagy színes papírképet küldhet be, bármilyen meg-osztásban, amelyek korábban még sehol sem voltak díjazva.

A művek készülhetnek hagyományos fotográfiai eljárásokkal és alapanyagokra, vagy bármilyen más technikával és technológiával. A képek mérete ne lehet nagyobb 30x40 cm-nél. Kasírozás és hordozó kartonok nélkül kell beküldeni a műveket. A fotók hátoldalán csak a kép címe szerepelhet (spanyol vagy angol nyelven). Nevezési lap kitöltése kötelező, melyen fel kell tüntetni DISABILITY szót, ha mozgássérült a kép beküldője; illetve az ONCE szót, ha nem mozgássérült a pályázó. A nevezési lapot zárt borítékban kell a pályaművekhez mellékelni. A lezárt borítékra kívül fel kell írni a beküldött képek címét, de csak azt! Nevezési díj nincs.

A rendezők öt díjat adnak ki:

I. díj: 1500 Euro,    II. díj: 750 Euro,    III. díj: 350 Euro.

Két különdíj: 350-350 Euro

Beküldési cím:  D. T. ONCE Pais Vasco, C/Pérez Galdós, 11, 48010 Bilbao, Spanyolország.

Információs vonalak: Telefon: + 00 34 944 701 163; e-mail: pcul@once.es

Nevezési lap kérhető: Magyar Művelődési Intézet Művészeti Osztályától levélben: 1011 Budapest, Corvin tér 8.

Telefonon: (1) 201-5692; (1) 213-8647; Faxon: (1) 225 3786; e-mailen: gyoril@mmi.hu

Egy százalékos közlemények

A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége ezúton mond köszönetet mindazoknak, akik személyi jövedelem-adójuk egy százalékát felajánlották a szövetség számára 2002-ben. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 266.030 Ft-ot utalt át a MAFOSZ számlájára. Ezt az összeget a szövetség a működési költségek fedezésére fordítja 2003-ban.

A Fényképezés a Vizuális Nevelés Szolgálatában Alapítvány, amely az általános és középiskolás diákok alkotó munkáját hivatott segíteni, 19.060 Ft-ot kapott 2002-ben az egy százalékos személyi jövedelemadó felajánlásokból. Az APEH által 2003-ban kiutalt összeget fényképészeti szakkönyvek vásárlására fordítja az alapítvány. A szakirodalmi kiadványokat a 2004-es diákfotós alkotótábor résztvevői kapják meg – térítésmentesen – munkájuk elismeréseként. 

 

Konferenciafelhívás

Az MTA Néprajzi Kutatóintézete Társadalomnéprajzi Osztályának II. konferenciája 2003. november 6–7. Budapest

Utóparaszti hagyományok és modernizációs törekvések a magyar vidéken

Az MTA Néprajzi Kutatóintézete Társadalomnéprajzi osztálya 1999. novemberében “Utak és útvesztők a kisüzemi agrárgazdaságban 1990-1999” című szakmai konferenciát kezdeményezvén, azt igyekezett felmérni, hogy milyen feladatai és lehetőségei vannak a néprajztudománynak az elsősorban mezőgazdaságból élők életvezetési és gazdasági stratégiáinak kutatásában, tágabb értelemben a vidéki/falusi életviszonyok rendszerváltás utáni átalakulása, változása dokumentálásában és értelmező elemzésében. E konferenciánk anyaga azóta – 2002-ben – meg is jelent, az akkori előadások – meghatározóan: témaajánlásokkal, módszertani javaslatokkal is szolgáló kutatási beszámolók – mindenki számára hozzáférhetőek.

A rendszerváltás következményeinek s az Európai Uniós csat-lakozás hatásának vizsgálata jelenleg a társadalomtudományi érdeklődés egyik fő kutatási áramába tartozik, ezért a Tudomány Napja rendezvényeihez kapcsolódva egy újabb konferencia meghirdetése mellett döntöttünk. A konferencia témájaként a rendszerváltás óta eltelt időszak jelenségeinek a hagyomány és a modernizáció fogalomkörében való vizsgálatát jelöljük meg. Meggyőződésünk, hogy minden ilyen szakmai találkozás, az egyénileg elért kutatási eredmények kritikus számbavétele, a követendő módszerről való közös töprengés jelentősen hozzájárul a “jelenkutató” magyar néprajztudomány nehezen formálódó elméleti és módszertani alapjainak tisztázásához.

Konferenciánk olyan előadásokat – a kutatói általánosítás más-más szintjén megfogalmazható kutatási beszámolókat – remél egységbe foglalni, melyek

– döntően mai tereptapasztalatokon, jelenkori adatfelvételeken alapulnak;

– pontosan körülírt lokális egység (falu/város illetve ezek valamely szegregációja) és/vagy társadalmi csoport életviszonyainak, gazdálkodási törekvéseinek, közösségi kapcsolatainak “esetleírás” szerű bemutatására vállalkoznak;

– az 1990 utáni politikai, társadalmi és gazdasági változásoknak a mindennapi életre és a mentalitás átalakulására gyakorolt hatását igyekeznek felmérni, s csak a legszükségesebb mértékig (a jelenben zajló folyamatok megértését segítendő) vonják be az ismertetésbe/elemzésbe a történelmi előzményeket.

– a néprajztudomány vizsgálati módszerein és fogalmi készletén

belül maradva közelítenek tárgyukhoz.

A társtudományok képviselőit arra kérjük, hogy elsősorban olyan – a témába vágó – kutatásaikról adjanak számot, amelyek a néprajztudomány számára is értelmezhetők.

MTA Néprajzi Kutatóintézete Budapest, Országház u. 30.

1250 Budapest, Pf. 29. E-mail: schwarcz@neprajz.mta.hu

 

XXIX. Madách Imre Irodalmi és Színjátszó Napok

2004. január 23-25. Balassagyarmat

A hagyományos találkozó elsődlegesen a kamaradarabokat fogadja, várja. Bővebb felvilágosítás: Hegedűsné Jusztin Gizella, tel./fax:35/300-622, e-mail: iszn@netposta.hu ; Tóth Zsuzsanna, tel.:201-35692, e-mail: tothzs@mmi.hu 

 

Jászsági Évkönyv 2003

A tartalomból:

Fodor Ferenc

Pethő László: Portrévázlat a Jászság monográfusáról (Eddig ismeretlen fényképek és dokumentumok alapján)

Művészet

Búzás Sándor: Adatok a Hamza-hagyaték hazakerüléséhez

B. Jánosi Gyöngyi: 100 éve született Benke László festőművész

Kennedy György: A múlt század kiemelkedő operaénekese – méltató sorok Székely Mihályról (Fordította: Kiss Henriett)

Pónyai Györgyi: Hamza D. Ákos és Karády Katalin közös filmjei

Tímár Gábor. Hagyomány és jelen a zenepedagógiában

HISTÓRIA, DOKUMENTUMOK

Erdészné Molnár Marietta. A felsőfokú státus elnyerése a Jászberényi Tanítóképző Intézetben

Földi József: Árokszállásiak nyomában Hantoson

Győri Gyula: Latin nyelvű feliratok Jászberényben

Kiss Gábor: A repülőgép zuhanásból való felvétele nem sikerült

P. Kiss Szaléz: A katolikus Jászberény

Sallai Sándor: Jászalsószentgyörgy az első katonai felmérésen

Szabó Béla: Apponyi Albert alakja a helyi sajtóban

JELEN ÉS JÖVŐ

A Jászfényszaru és vidéke Takarékszövetkezet 40 éve

Bordás Mariann: A szitakötők titokzatos birodalma

Fűköh Levente: A Jászság természettudományi kutatásának eredményei és távlatai

Gömöri Árpád: Mérlegen az anyanyelv ápolása

Szikra Ferenc: A földhasznosítás tendenciái a Jászságban

Varró Ferencé: A nem-formális nevelés elismertetése

Kitekintés

Bogoly Magdolna: A multikulturalitásról egy felmérés tükrében

Peter Nitschke: A regionális identitás és mentalitás változása az európai integráció folyamatában (Fordította: Telkes Nikolett)

Szécsi Tünde: A jászberényiek pártfogója Buffaloban

ÖrÖKSÉGÜNK

Balla Gábor Tamás: Egy történelemformáló pedagógus életpálya: Tóth Gábor

Besenyi Vendel: Arc a félmúltból: Konkoly Béla

Fodor Dénes: Arccal napkelet felé

Fodor István Ferenc: A Szent József tér kalandos negyedszázada

Koncsek Aranka: Jászberény két Szentháromság oszlopa

Uferné Sárközy Ágnes: Emlékező ház Jászberényben

Zakróczy Béla: Adatok a jászberényi kéményseprők történetéhez

2003 október végén megjelenik az új Jászsági Évkönyv. Ára változatlanul 800,- Ft, megrendelhető az 57/411585-ös telefonon vagy e-mailen. Honlap: www.extra.hu/jaszsag.