Vissza

III. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti kiállítás

A fotókulturális nemzeti örökséget határokon innen és túl egyformán gyarapítják az alkotók. Így volt ez korábban is évtizedeken keresztül, de nem volt olyan alkalom, olyan fórum, ahol összegződött volna mindaz a kulturális érték, amit a magyar fotográfusok szerte a világban létrehoztak. Nem volt szakmai és művészeti együttműködés a különböző országokban működő alkotócsoportok között. Mindez alapvetően megváltozott, amikor 2001-ben a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége és a Magyar Művelődési Intézet kezdeményezésére megnyílt az I. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállítás. A kapcsolatok elémélyítése érdekében, egy év múlva létrejött a Magyar Fotóművészek Világszövetsége is. A határainkon túl élő fotóművészek tehetségesek, szorgalmasak és ki-tartóak és – az évtizedes kirekesztés ellenére – megbocsátóak. Ennek köszönhető, hogy a hívó szóra hazatértek az anyaországba és évente egy alkalommal bemutatják legújabb vagy legsikeresebb alkotásaikat Budapesten, a Magyar Művelődési Intézetben megrendezett Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállításon. Az idén harmadik alkalommal. Köszönet érte! A III. Nemzetközi Magyar Fotóművészeti Kiállításra hét országból,  98 alkotótól, 417 fotó érkezett. Ebből a zsűri kiállításra javasolt 95 fotográfustól 95 alkotást. A Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége Vállas Antal plakettjével díjazták Udvardi Árpád AFIAP fotóművészt, aki a brassói Exdeco Fotóklub tagja. A Magyar Művelődési Intézet fotóművészeti plakettjét hárman vehették át a szeptember 26-i megnyitó ünnepségen: Henning János, a Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete tagja (Románia, Csíkszereda), Hloska Tibor Szlovákiából és Lazikuc Anna Szerbia és Montenegróból. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége díjazottja volt Bodó Attila (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Mari Morocz (Ausztrália, Sydney) és Szabó László (DMS Fotóklub, Szlovákia, Gúta-Kolárovo). A Magyar Művelődési Intézet aulájában megnyílt fotókiállításon - a díjazott alkotókon kívül - egy-egy alkotással szerepelt még Ádám Gyula (Blende Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Ambrus Imre Zsolt (Gyulai Fe-renc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Bakó Zoltán (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Balási Csaba AFIAP (Hargita Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Balázs Ödön (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), Balogh Tamás (Szlovákia, Komárno), Barabás Zsuzsanna (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Bálint Zsigmond AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Belán Zsolt (Szlovákia), Bielokostolski Anett (Szlovákia,Sturo-vo), Boldizsár Katalin (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Borbély Zoltán (Marosvásárhelyi Fotóklub , Románia), Both Gyula AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Botos Ferenc (Románia, Sepsiszentgyörgy), Böjthe Ferenc (Románia, Barót), Brassay Károly (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Czafrangó Sylvia (Szlovákia, Komárno), Deák József (Napoca Fotóklub, Románia, Kolozsvár), Egyed Ufó Zoltán (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Erdély Bálint Előd (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), Fazekas Lóránd (Románia, Szatmárnémeti), Fodor István (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Fördős Tímea (DMS Fotóklub, Szlovákia, Komárno), Frink József-Pál (Napoca Fotóklub, Románia, Marosújvár), Görbe György (Prizma Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Hadnagy Álmos, ifj. Hadnagy Sándor, Hadnagy Sándor (Orbán Balázs Fotóklub, Románia), Haragos Zoltán EFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub (Románia), Hlavathy Károly (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Incze Domokos, Incze László (Prizma Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Incze István AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Ispánovics József (Szerbia és Montenegro, Újvidék), Jakab Ervin (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), János Dénes, János Katalin, János Levente (Prizma Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Jánosi Csaba (Hargita Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Kálmán Roland (Szlovákia, Vásárút), Kerekes István (Marosvásárhelyi Fotóklub (Románia), Kerekes Péter Pál AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Kibédi Sándor (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Kolumbán Hanna (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Kósa Ilona (Románia, Ozun), Kovács László Attila (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Köntés Ernő (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Kristó Róbert Blende Fotóklub (Románia, Csíkszereda), Kucsera Jenő AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Lőrincz Csaba (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), Magyari Hunor (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), Máthé János (Románia, Kolozsvár), Moldován Mihály AFIAP (Exdeco Fotóklub, Románia, Brassó), Murvai Ervin Szabolcs, Nagy Lajos (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Nagy P. Zoltán AFIAP (Hargita Fotóklub, Románia, Csíkszereda, Nagy Tibor (Románia, Nagyvárad), Neagu Adrian (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Nemes Réka Orsolya (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Onucsán Miklós (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Orbán András, Orbán Csaba (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Oroszfáy Lajos (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Pálosi Ferenc AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Pereszlényi Árpád (Hexagon Fotóklub, Szlovákia, Érsekújvár), Péter Zoltán (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, (Románia, Székelyudvarhely), Petovská Flóra (Szlovákia, Komárno), Pieldner Martin (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Plájás István (Marosvásárhelyi Fotóklub  (Románia), Prezmeczky Péter (Szlovákia, Komárno), Puskás György (Németország, Aach), Saláth Richárd (Szlovákia, Komárno), Suciu Sándor Zsolt (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Szabó Attila (Blende Fotóklub, Románia, Csíkszereda), Szabó József dr., Szabó Károly (Orbán Balázs Fotóklub, Románia, Székelyudvarhely), Szabó Tamás (Nézőpont Fotográfiai Alkotócsoport, Románia, Székelyudvarhely), Szabó Teréz (DMS Fotóklub, Szlovákia, Komárno), Szebeni Mihály (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Szuromi Izabella (Ausztria, Graz), Tamás András AFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia), Toró Attila (Gyulai Ferenc Fotóművészek Egyesülete, Románia, Sepsiszentgyörgy), Török Gáspár EFIAP (Marosvásárhelyi Fotóklub, Románia) Varga Béla (Románia, Barót), Varga Tibor (Komárno Fotóklub, Szlovákia, Pribeta), Vas Géza (Napoca Fotóklub (Románia, Kolozsvár), Velencei Iván (Szlovénia, Ljubljana) és Zachar Zoltán (Szlovákia, Komárno).