ANDRÁSSY MÁRIA

ÖZVEGYEK DÍCSÉRETE – AVAGY AZ „ÁLLAMI SZAMIZDAT” SORSA

Kovalcsik József: A kultúra csarnokai

A Népművelési Intézetben (illetve jogutódaiban) 1964-től 1990-ig dolgoztam, az utolsó húsz évben annak – szintén változó nevű – kutatási részlegében. Könyvtáros végzettségemet nem tudván megtagadni, kényszeresen gyűjtöttem kiadványainkat. Mígnem a szó szoros értelmében véve rámszakadt a könyvespolc. Szerencsére jókora kék foltokkal megúsztam, csontom nem törött. Hirtelen felindulásban kidobtam könyveim egy részét, így kerültek szemétre az intézeti kiadványok. Saját dolgozataim mellett egyetlen művet tartottam meg, Kovalcsik József munkájának három kötetes első kiadását, besorolva azt “szociológiai gyűjteményembe”. A megjelenés óta eltelt közel két évtized már majd-majd történelmi távlat, de mindenképpen elegendő ahhoz, hogy az idő rostáján fennmaradjon a minőség. Úgy vélem, hogy Kovalcsik könyve az Intézet kutatási részlegének kimagasló (ha nem a legjobb) terméke. Másutt, mondjuk egy tanszéken, egy kutatás hasonló végtermékével nem is “csak” kandidátusi, de nagydoktori címet lehetett volna szerezni.

Miről szól ez a csaknem ezer oldalas könyv? Alcíme szerint a téma a közösségi művelődés színterei – utópiák, mozgalmak, társadalomszervezés: a művelődési otthonok kialakulása. Módszere szerint egyszerre a művelődés legátfogóbb társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseit feltáró nagyszabású történeti analízis és a korszakok, osztályok, rétegek, csoportok életformáját, szellemi arculatát, művelődési szokásait, viselkedésformáit felvillantó kortörténeti dokumentumok tárháza.

Az első rész Nemzetközi áttekintés. Ebben felvázolja azokat a történelmi folyamatokat, politikai irányzatokat, ideológiai és szervezeti törekvéseket, melyek a polgári társadalom kibontakozásától napjainkig ezeknek a kulturális intézményeknek szerveződését meghatározták, s jelzi a nemzetközi és a magyar fejlődés érintkező pontjait.

A második rész A magyarországi társadalmi-kulturális intézmények története 1945-ig. A szerző bevallottan nem vállalkozott a magyar népművelés történetének teljes körű ismertetésére, elemzésére. Nem törekedett a különböző közművelődési-, és társadalmi-kulturális intézmények, társaságok, egyesületek sokaságának, a társas élet sokféle színterének (kávéházak, vendéglők, kocsmák) szerepének részletes elemzésére sem. E vonatkozásban ugyanis a kutatások a hetvenes-nyolcvanas években nem tették lehetővé az összegző feldolgozást. Tipológiai jellegű ismertetését olyan intézményekre korlátozta, amelyek szervezeti jellegüknél fogva a mai művelődési otthonok különböző típusainak közvetlenebb előképének foghatók fel. Részletesebben foglalkozik a munkásotthonokkal, mint olyan közösségi művelődési intézményekkel, amelyeket a “szocialista kultúrpolitika” a művelődési otthonokkal kapcsolatban – időszakonként változó nyomatékkal – haladó hagyománynak deklarált. De részletesen foglalkozik ezek ellenpólusával, a Horthy-korszak állami népművelési szervezetében, vagy a gyári szabadidő-szervezetek keretében létrejött kultúrházakkal, népházakkal, a különböző elnevezésű, de hasonló jellegű intézmények típusainak jellemzésével. Bemutatja az ezekkel kapcsolatos

koncepciókat, és az intézményhálózat infrastrukturális fejlődését.

A harmadik rész A társadalmi-kulturális tevékenységek színterei a felszabadulás után, amelyben ismerteti a társadalmi-kulturális intézmények helyzetében bekövetkezett változásokat, a koalíciós időszak jellegzetességeit, a pártok, a szakszervezetek és az ifjúsági szervezetek törekvéseit, majd az 1949 óta eltelt időszakban létrehozott művelődési otthonok történetét.

A munka mögött húzódó óriási tudományos teljesítményt jelzi, hogy a kötetben összesen mintegy ezerötszáz lábjegyzet, utalás, hivatkozás szerepel.

A kötetet Beke Pál utószava, s függelékként Kovalcsik József 1989-ben írt, s az évben a Kultúra és Közösség című folyóiratban megjelent, A közművelődéstől a szabadművelődésig című tanulmánya egészíti ki, amelyben a szerző tulajdonképpen a kulturális rendszerváltozás szükségességét elemzi. Fejezetei: Miért kell kulturális reform? Miért kell új kulturális törvény? Miért van szükség új szabadművelődési rendszerre? Társadalompolitika és szabadművelődés. A szabadművelődési tanácsok helye a politikai intézményrendszerben.

És Beke Pál kissé keserű végszavával: “Aztán jöttek a választások, s aztán kialakult az a felemás rendszerváltozás, amiben éppen a közösségi művelődés szerkezete és tevékenysége maradt ugyanolyan, mint korábban volt. Kezdeményezéseink, javaslataink elhaltak, és Kovalcsik József javaslatai sem találtak meghallgatásra. … Tanulmányát sem fontolta meg, vélhetően nem olvasta senki. Már úgy értem, senki illetékes.”

*

Joggal kérdezheti a nyájas olvasó, honnan e recenzió furcsa címe?

Pár hónappal ezelőtt volt szerencsém háziasszonyként közreműködni Bauer György: A születő új tiszta pillanata című könyvének sajtóbemutatóján. Ő szintén kollégánk volt 1962-1968 között a Népművelési Intézetben. 1998-ban meghalt. Özvegye, B. Müller Magda szedte össze kéziratos vagy a nyilvánosság kizárásával itt-ott napvilágot látott írásait, és adta közre azokat.

Akkor fogalmaztam meg hozzászólásomban, hogy a hatvanas-hetvenes nyolcvanas években néhol létezhettek a “szabadság kis körei”, dolgozhattunk (státusban, vagy fél-legálisan) és írhattunk. Írhattunk, de nem publikálhattunk. Minden munkánk megjelent, de nem kapott nyilvánosságot, szép lassan el-süllyedt az intézeti kiadványok sorában, mintegy “állami szamizdatként”. Így történt ez Kovalcsik József nagyszabású munkájával is. Megjelent, visszhangtalan maradt, elfelejtődött. A könyv szerkesztője ma úgy emlékszik, hogy például könyvesbolti forgalomba soha nem került. A szituációra jellemző az is, hogy Balipap Ferenc 1989-ben, egy akkori pécsi egyetemi lap szerkesztőjének felkérésére ismertetőt készített Kovalcsik könyvéről, amely azonban általa ismeretlen okból nem jelent meg, s csak 2002-ben került közlésre a Színben.

A Magyar Művelődési Intézet igazgatója Beke Pál szorgalmazta a Kultúra csarnokai újra megjelenését, sőt ösztönözte a szerzőt a folytatásra, kiegészítésre. Sajnos a sors másként döntött. Kovalcsik József a múlt évben meghalt, életművéről a Szín 7/3. száma emlékezett.

A könyv megjelenése pedig ismét az özvegy, Edit asszony energiáját dicséri. Köszönet neki érte!

De mi lesz velünk, akiknek nem lesz özvegye?

Jó lenne átnézni a Corvin téri könyvtárat, hátha akad még benne olyan írás, amely ma is megérdemelné a megjelenést!