BEKE PÁL

MŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK KÖZÖSSÉGI KÉZBEN

Emlékeztető a dobogókői első¹ egyeztető fórumról

A művelődésiotthon-egyesületekről általában

A művelődésiotthon-egyesület olyan helyi közművelődési intézmény, amelynek tevékenységszervezését és működtetését

– az azt használókból alakult, vagy

– egy, az intézmény működtetését a helybéli közjó érdekében elvállaló egyesület, vagy

– a település (városok esetében a vonzáskörzet) kulturális egyesületeinek konzorciuma[1]

végzi a helyi települési önkormányzattal kötött szerződés alapján hosszabb használati időtartamban megállapodva. A minden helybeli (vagy egy adott korosztály minden tagja) számára nyitott, és a helybéliek igényeire, különösen a működtető egyesület(ek) tagjainak óhajaira figyelmes tevékenységű intézmény napi munkáját választott vezetőség irányítja és/vagy végzi, akik azonban a konkrét szervező- és fejlesztőmunkát szakember(ek)re bízhatják. A művelődésiotthon-egyesület épülete önkormányzati tulajdon marad, működését az önkormányzat (és remélt feladatvállalást követően) az állam anyagilag segíti.[2]

A művelődésiotthon-egyesület hazai előzményeit bizton számíthatjuk a közművelődési intézményrendszer reformkori, de különösen a Kiegyezést követő időkben történő kialakulásától, amikor a különféle kaszinók, kereskedelmi-és ipartestületek, munkásotthonok, olvasó-és népkörök stb. működése és tevékenysége, egyidejűleg sokszínű és bonyolult hálója jellemezte az iskolán kívüli tanulás, a közösségi művelődés, a szabadidő-szervezés helyben intézményesült lehetőségeit[3]. 1948-at, a pártállammá-való fordulat évét követő államosítás tanácsi művelődési otthoni intézményrendszere, az államosított szakszervezetek kezelésébe került (korábban a szabad és öntörvényű érdekvédelmi mozgalmak, vagy az általuk alakított egyesületek intézményei) irányítottságuk és központból való befolyásoltságuk miatt persze nem tekinthetők előzményeinek. A rendszerváltozást követően jobbára spontán módon kialakult művelődésiotthon-egyesületek itthon közvetlen, szervesen jogfolytonos előzményekkel (kivéve talán a '80-as évek “nyitott ház” néven közismert művelődési otthoni kísérleteit, a művelődési otthonok társadalmiasítási kezdeményezéseit[4]) tehát nem számolhatnak.            A Magyarországon manapság működő ill. a leendő művelődésiotthon-egyesületek mintáit ma a nyugat-európai lokális közösségi intézmények modelljeiben lelhetjük föl. Nem véletlen, hogy a '80-as évek első harmadában szervezett település-és közösségfejlesztési próbálkozásaink során a helyi közösségek önálló kulturális intézményre vonatkozó óhaját (Balatonszabadi 1950 előtt önálló településrészén, Siómaroson, Pogányszentpéteren és Dunapatajon) a helyben már gyakorlatilag kihalt praxis híján franciaországi (ott megmaradt és jogfolytonos) példa alapján segítettük.

A pártállami időknek az egyesületi művelődési otthonokhoz való hozzáállását jól jelzi Hódmezővásárhely tanácselnök helyettesének a '70-es évek végén elhangzott végső érve, amit az egyik külterületükön a korábbi intézménymegszüntetéseket túlélt olvasókör téesz-magtárként való felhasználását megakadályozandó tárgyalásunk során mondott, miszerint az a bizonyos köri helyiség már azért is megszüntetendő, mert “nem tudhatjuk, hogy mit és miről beszélgetnek azok ott egymással”.

 

Előzmények, vagyis művelődésiotthon-egyesületek a rendszerváltozást követően

Bár minden kezdeményezésről nem tudhatunk (így könnyen előfordulhat, hogy valamely település illetőleg egyesület ebbéli kezdeményezését tájékozatlanságunk miatt nem idézem), és mert a püspökladányi önkormányzat helyi alapítvány-vezérelte intézményi reformját nem számíthatom e körbe[5], a művelődésiotthon-egyesületek megalapítására való első (legújabb-kori) szándék 1992 - 93-ból való. Ekkor történt, hogy különféle előzmények[6] után előadássorozatot szerveztünk szerte Magyarországon a francia típusú egyesületi intézményműködtetés tapasztalataiból Bernard Kohler Languedoc-Roussillon régióban az ifjúsági művelődési házak regionális igazgatójaként dolgozó népművelő kollegánk segítségével. Célunk kettős volt: egyrészt a vagy nyolc, az ország különböző pontjain szervezett összejövetelen megjelent polgármestereket, egyesületi vezetőket és tisztségviselőket, intézményvezetőket s közöttük népművelőket megnyerjük annak a szándéknak, hogy végre a művelődők határozhassák meg saját művelődési körülményeiket, másrészt, hogy az ezzel kapcsolatos állami tennivalókra, s egyáltalán: a művelődési otthoni hálózat átgondolására egy alternatíva felmutatásával felhívjuk a kulturális kormányzat figyelmét. Az előadássorozat egyetlen hozadéka a győrvári faluház egyesületi kézbe adása, bár gyanítható, hogy ezt sem (csak) szakmai megfontolás, hanem a szimpatikus, a polgármesternek tetsző eljárásmód mellett az önkormányzat pénzhiánya okozta elsősorban. Az előadássorozatból egy, a szisztémát ismertető kiadvány született[7], és egyidejűleg  a népművelő szakmában az a tévhit, hogy az egyesületi intézményműködtetés során a népművelői munkát is önkéntesek végzik, s így a szakma teret és helyet, a kollegák állásukat vesztik. Bár ezt soha senki sem említette és nem állította, soha senki sehol le nem írta, a tévhit makacsul tartja magát, olyannyira, hogy még egy évtized múltán, a legutóbbi időkben is a szerző szemére vetették a népművelők fölszámolásának az egyesületi működtetésű intézmények szorgalmazásából eredő valótlan vádját.

A '90-es évek első harmadát követően – többek között bizonyára e tévhitek miatt – semmi sem történt. Kidolgozásra került ugyan néhány dokumentum e gyakorlat elterjesztésére, de miután mindegyikben állami szerepvállalás fogalmazódott meg, nyomtalanul tűntek el a miniszteriális fiókokban. Egyetlen érzékelhető eredményként egy zárójeles megjegyzés került be erről a többek között a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény IV. rész, I. fejezet 75. paragrafusába: Közösségi színtér, illetve közművelődési intézmény működtetője ... közművelődési megállapodás keretében... egyesület ... lehet, ha az megfelelő szakmai, személyi, infrastrukturális feltételekkel, alapító okirattal rendelkezik.

2001 októberében régi francia partnerünk révén jelen lehettünk a Franciaországi Ifjúsági és Kultúrházak Regionális Föderációjának strasbourgi Konventjén, amelyet az 1901-es franciaországi egyesületi törvény 100 éves évfordulója alkalmából rendeztek. A Konvent nyilvánossága előtt Frédéric Prelle konföderációs elnök úrral és Colette Vuille Menot asszonnyal, a Languedoc-Roussillon-i régió elnökével szándéknyilatkozatot írtam alá  a Magyar Művelődési Intézet nevében, amely szerint együttműködést kezdeményezünk a magyarországi egyesületi élet demokratikus továbbfejlesztése és strukturálása céljából. Az általuk gondozott ifjúsági és művelődési házak gyakorlatának hazai elterjesztéséről van szó ebben a dokumentumban, aminek eredményeképp a hazai helyzetet megismerendő delegációjuk 2002 tavaszán Magyarországon járt.

Mindezek után hirdettük meg a majdnem-egyesület debrecen-csapókerti művelődési házzal közösen 2002 nyarán az egyesületi fenntartású-működtetésű helyi közművelődési intézmények első, majd még az év őszén a Pécs kertvárosában, Istenkúton működtetett valóban egyesületi intézményben a második szakmai összejövetelt. Ezeken vagy két tucat, jobbára társadalmiasítottan működő intézmény képviseltette magát. Korántsem mindegyikük felelt meg a Franciaországban megismert, illetőleg a hazai körülményekre itthon korábban elméletileg elképzelt modellnek, és inkább önmaguk kizsákmányolását, lelkesedésüknek az adott önkormányzatok által történő kihasználását jelentette működésük, mégis: a szakmai ellenszél, az állami közömbösség, vagy legalább támogatásbéli hiány ellenére örvendetes volt a létükről való híradás és működésük megismerése. A rendezvényeken felbátorodva az itt megjelentek közül néhány kollegával (éppen az előbb említett francia-magyar együttműködés keretén belül, brüsszeli pályázat nyerteseiként EU finanszírozásból) 2003 nyarán franciaországi tapasztalatcserén jártunk.

A konferenciák világossá tették, hogy az egyesületi intézményműködtetés nemcsak lehetséges, hanem élő gyakorlat is Magyarországon. Bizonyosan a helyi állapotokból, a hiányból, a szükségből nőtt ki ott, ahol a markáns óhaj és akarat barátságos és előrelátó önkormányzati magatartással találkozott. Nem egy esetben közösségfejlesztői bátorítás segítette életre őket, illetőleg gyámolította azokat az első időkben; ám ennek ellenére sem tagadhatjuk, hogy megjelenésük és fennmaradásuk egy, immár szerves (a körülmények és a lehetőségek szerint hiteles) fejlődést igazol, ami örvendetes jelzés fejlődő-változó közállapotainkról. Világos volt, hogy a közösségi művelődés országos módszertani központjaként ezt az immár nemcsak megjelent, hanem helyenként évek óta működő formációt gondoznunk kell – egyrészt azért, hogy (további) sikerrel járjanak, másrészt, hogy számukat gyarapítsuk, harmadrészt, hogy a változatlanul nélkülözhetetlennek érzett állami támogatottság részleteit kidolgozzuk-megfogalmazzuk. Szándékunkat bátorította az is, hogy a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium ifjúsági ügyekért felelős államtitkárságán dolgozó kollegák ugyanekkor ismerték fel, hogy a fiatalok szabadidő-szervezéséért, kulturális-közösségi élet szervezéséért valamit tenniük kell, különösen az intézményhiányos településeken. A 2003 tavaszán a NKÖM-mel közösen meghirdetett “Kell egy hely” című pályázatuk (javaslatunkra is) többek között a társadalmiasítottan, a fiatalok egyesületei által működtetett ifjúsági házak felújítására ígért támogatást.

A pályázat kiértékelését követően kiderült, hogy az eleddig ismert, a már évek óta egyesületi kezelésben működő művelődési otthon mellett 27 olyan további helyszín (település) van, ahol rokonítható szándék munkál. Mindegyiküket egy országos szakmai tanácskozásra hívtuk (az erről készült Emlékeztetőt tartja kezében az olvasó) abból a célból, hogy egymást megismerhessék, és így egymást erősíthessék, hogy gyakorlatuk közelítsen egymáshoz, s hogy közösen megfogalmazzuk, miként lehetne működésüket központi (állami) eszközökkel és intézkedésekkel elősegíteni. Az érintetteken túl meghívtuk a tanácskozásra azokat a kollegáinkat, akikre a helybéli működés folyamatos segítését bízni szeretnénk[8], és természetesen jelen voltak azok is, akik a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumban illetőleg a Magyar Művelődési Intézetben viselt állásukból, valamint Az Ifjúságért Önkormányzati Szövetségben viselt tisztségükből kifolyólag[9] segítik majd a munkát.

 

Művelődésiotthon-egyesületek jelenleg

Ismételten szabadkoznom kell, hiszen nem bizonyos, hogy   a dobogókői egyeztető fórumra valóban meghívást kapott valamennyi olyan társadalmi szervezet, amelyik helyben nyilvános közösségi létesítményt (művelődési otthont, faluházat, ifjúsági házat, ifjúsági klubot, szabadidőközpontot stb.) működtet. Csak azokat hívhattuk el, akiket már korábbról ismertünk, s azokat, akik az említett pályázat résztvevői/nyertesei voltak. Hazai közállapotainkat (a korábban dicsérőleg elhangzottak mellett) egyidejűleg a távolságtartás és a bizalmatlanság (is) jellemzi, hiszen mi mással lehetne megmagyaráznunk, hogy a szervezők által meghívottak közül sokan nem jelentek meg. Igaz, néhányan kimentették magukat, de akadt olyan helyi önkormányzati tisztségviselő, polgármesteri hivatali alkalmazott vagy egyesületi aktivista is, aki egykedvűen vagy éppen felháborodottan utasította vissza részvételét a jelentkezésének hiányát érzékelő, ám jelenlétét szorgalmazó telefonbeszélgetés során[10].

Hiányzott tehát az egyeztető fórumról Geresdlak (Baranya megye, 962 lakos), ahol a községi Önkormányzat egy ifjúsági klub kialakítását tervezi a Német Klub Kulturális Barátsági Egyesület, s különösen az annak keretében működő ifjúsági tánccsoport számára; Gérce (Vas megye, 1.179 lakos), ahol az Önkormányzat a művelődési ház emeleti, tetőtéri részében kialakítandó színteret a fiatalok részére a helyi ifjúsági egyesület felügyelete és felelőssége mellett átengedi; Hernádszentandrás (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 400 lakos), ahol a már meglévő Gondozási Központ épülete mellé építetendő helyiségben kap majd helyet a helyi Öntevékeny Ifjúsági Csoport vezetésével a fiatalság; Jászfényszaru (Jász-Nagykun-Szolnok megye, 5.821 lakos), ahol egy helyi védettségű épület 200 négyzetméteres önálló részében biztosítanának saját terepet a helybéli ifjúságnak a Fényszaruiak Baráti Egyesülete vezetésével; Kisgyőr (Borsod-Abauj-Zemplén megye, 1.645 lakos), ahol a volt párthelyiséget használó fiatalok számára készül modernebb környezet; Kiskunmajsa-Kígyós tanyaközpont (Bács-Kiskun megye), ahol az évtizede alakult Hit és Kultúra Alapítvány újítja fel ill. bővíti saját közösségi házát; Lippó (Baranya megye, 624 lélek, a környékbeli három másik kistelepüléssel összesen 1.372 lakos), ahol a helyi Német-Magyar Kulturális Egyesület működtetésébe kívánják adni az ifjúsági ház nagytermének átalakítását követően megépülő helyiségeket; Mórahalom (Csongrád megye, 5.518 lakos), ahol a moziépületben alakítanak ki helyet a Mórahalmi Ifjúsági Önkormányzat által gondozott ifjúságfejlesztő tevékenységeknek; Nagytálya (Heves megye, 900 lakos), ahol az Ifjúsági Klub használatába adják a felújítandó helyi Népházat; Nágocs (Somogy megye, 697 lakos), ahol a Faluház pincéjében építenek ki a fiatalok szabadidő-szervezésére önálló alapterületet úgy, hogy azt a későbbiekben egy, az ifjúsági klub tagjaiból alakult egyesület gondozza és felügyelje; Oszkó (Vas megye, 700 lakos), ahol az 1985-ben alakult, a kulturális és ifjúsági programok szervezésében jártas Hegypásztor Kör és a helyi Ifjúsági Önkormányzat közös működtetésbe veszi a művelődési otthon egy részét; Őrhalom (Nógrád megye, 1.132 lakos), ahol  a művelődési otthon megújításával szeretnének ifjúsági művelődési színteret biztosítani; Szada (Pest megye, 3.300 lakos), ahol a már 5 éve működő, a színjátszásban jeleskedő Szadai Fiatalok Társasága kapott saját használatra egy mintegy 100 négyzetméter alapterületű, fűthető, 60-80 férőhelyes pincét; Szatta (Vas megye, 92 lakos), ahol a Szattai Ifjúsági Szervezet kap saját helyiséget; Újléta (Hajdú-Bihar megye, 1.081 lakos), ahol új Gyermek- és Ifjúsági Közösségi Házat hoznak létre (átalakítással) a helyi ifjúsági önkormányzattal együttműködve; Zirc (Veszprém megye, 7.370 lakos), ahol a városi Önkományzat a helyi ifjúsági önkormányzattal, a Zirci Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesületével, a Zirc Városi Ifjúsági Fórummal együttműködve teremt ifjúsági színteret egy tetőtérbeépítés során.

Visszajelentkezett, de nem jelent meg az egyeztető fórumon Tiszacsécse (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 288 lakos), ahol a korábbi iskolaépületben alakítanak ki ifjúsági színteret a helyi Ifjúsági Önkormányzat irányításával.

Megjelent az egyeztető fórumon a pályázat díjazottjai közül Előszállás (Fejér megye, 2.400 fő), ahol a helyi kulturális fejlesztőmunkát végző alapítványt már két éve anyagilag is támogatja az Önkormányzat. Működési színtérként egy régi épületet kaptak, aminek felújítását a pályázatból végzik; teleházat, konditermet, kézműves-házat hoznak létre benne. 200 fő körüli látogatót szolgálnak ki napi 6 órányi, minden esetben önkéntes munkával. Füzesabony (Heves megye, 8.332 lakos) Önkormányzata a hajdani városi mozit kiszolgáló presszót alakította át Városi Ifjúsági Centrummá, aminek felújítására kértek és kaptak támogatást. Az ifjúsági színteret a város Közhasznú Kulturális és Sport Egyesülete és a Mezőtárkányi Ifjúsági Kör önkéntes segítői az ifjúsági referens közreműködésével működtetik. Kajdacson (Tolna megye, 1.354 lakos) a helyi Gyermekekért és Ifjúságért Alapítvány keretében az egész település kulturális ellátását végzik abból a megfontolásból, hogy “a gyermekek és a fiatalok érdekében végzett tevékenység akkor lehet a legeredményesebb, ha nemcsak rajtuk, hanem az őket körülvevő embereken is segítenek”. Széles ívű tevékenységük elsősorban a helyi Teleház-ban szerveződik. Kistelek (Csongrád megye, 7.800 lakos) városban az Ifjú Kistelekiek Szervezete egyelőre különböző helyszíneken tevékenykedik, de szándékukban áll saját helyiség kialakítása, egyesületté-alakulás és kistérségi ifjúságfejlesztő szervezet létrehozása is. Mártély (Csongrád megye, 1.345 lakos) az érzékelt közösségi igényre, a szükségre szervezte meg ifjúságfejlesztő tevékenységét, amit alapítványi szervezetben végeznek elsősorban az egyház infrastruktúráján. Nyíregyházán a Kalamáris Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ifjúsági Kulturális és Diákújságíró Egyesület és a Nyíregyházi Ifjúsági Tanács 226 négyzetméteres alapterületű + 85 négyzetméter pince + udvarból álló Ifjúsági Centrumot fog működtetni önkormányzati támogatással (egyelőre a városi művelődési központ telephelyeként). Tetétlen (Hajdú-Bihar megye, 1.485 lakos) Közoktatási és Kulturális Intézménye egy tájjellegű épület megvásárlásával kívánja megoldani a helybéli ifjúsági csoportok, különösen a középiskolás korosztály kulturális ellátását. Bashalom (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 600 fő Tiszaeszlár közigazgatási területén) Közhasznú Alapítványa ifjúsági házat működtet. Szuha (Nógrád megye, 749 lakos) Önkormányzata a képviselők tiszteletdíjából palóc portát vásárolt részben helytörténeti kiállítás, részben szabadidőközpont céljából. Tevékenységük ebben egyelőre nincs, de az, hogy valamennyi községi rendezvényt a civilekkel együttműködve szerveznek, arra enged következtetni, hogy ennek működtetését is rájuk bízzák.

Megjelentek továbbá (immár az említett pályázattól függetlenül) Ajkáról (Veszprém megye, 32.176 lakos) a civil szervezetek szövetsége képviseletében. A szervezetben harmincöt környékbeli civil szervezet képviselteti magát, akik civil szolgáltató központot kívánnak létrehozni, egyidejűleg gondozni kívánják a – fenntartóiban és funkcióiban kiürült – volt szakszervezeti művelődési intézmények sorsát, amelyekből környékükön különféle tisztázatlan jogviszonyok mellett nyolc van; Derecskéről (Hajdú-Bihar megye, 9.265 lakos), ahol egy '95-ben megszüntetett mozi üzemeltetésére vállalkozott egy '89-ben a lehetőségek hiánypótlására alakult ifjúsági klub; évtizedes folyamatos tevékenységükből nőtt ki egy immár fel- és megújított egyesületi működtetésű, rendszeresen filmet vetítő, tehát változatlanul moziként működő ifjúsági ház; Jászszentlászlóról (Bács-Kiskun megye, 2.700 lakos), ahol a Jóléti Szolgálat Alapítvány szervez évtizede sokszínű, a település valamennyi rétegét érintő fejlesztő tevékenységet; Kunadacsról és Kunpeszérről (Bács-Kiskun megye), ahol egy, a Felső-Kiskunság társadalmi-gazdasági fejlesztésében érdekelt közösségfejlesztő szervezet teremtett helyi közösségi és információs lehetőségeket, egyidejűleg foglalkoztatást az általuk működtetett intézményekben; Kondorosról (Békés megye, 6.004 lakos), ahol a Faluszépítő Baráti Társaság '96-tól saját tulajdonú ingatlanban teleházi és kézműves tevékenységeket végez. Azóta felvállalták a helyi nagyrendezvényeket is, ez esetben az abban érdekelt gazdasági szektorral együttműködve (Kukorica-napok); Pécs-Istenkútról, az 1.500 fő körüli kertváros egyesületi működtetésű művelődési otthonából; a székesfehérvári Gárdonyi Géza Művelődési Ház és Könyvtár TEMI-szervezetben működő 'kényszeregyesületéből'; Szombathely-Herényből, ahol '94-ben a korábban a  városi művelődési központ külterületi klubjaként működő épület bezárását követően és eladását megelőzve a helybéliek egyesülete maga-maguknak kitűnően működő kulturotthont teremtett; Szombathely-Zanatról, ahol ugyancsak egyesületi alapon szerveződik a településrész közösségi-kulturális tevékenysége. Külön érdemel említést Mezőkövesd (Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 18.057 lakos), ahol a '90 óta eltelt bő évtizedben a számban, épületekben és különösen a különféle kulturális tevékenységek szervezésében gyarapodó helyi kulturális-művelődési egyesületek gyakorlatilag kiüresítették a város művelődési központját, ami 2004 januárjától immár közalapítványi formában alapvetően az egyesületekben aktivizált helybéliek szolgálatába áll.[11]

Látható, hogy a jelenleg művelődésiotthon-egyesületként lajstromba szedhetők fölöttébb színes palettát képviselnek; van közöttük önigazgatóvá még nem vált laza társaság, az önkormányzat vagy intézménye jószívűségéből időlegesen átengedett, ám vélhetően szorosan ellenőrzés mellett működő épületrész, miközben vannak közöttük valóban autonóm és a vonzáskörzet nyilvános közművelődési intézményét valóban saját felelősségükre működtető formációk. Jelenleg, különösen első olvasatra alig találunk közöttük a működési szisztémára, a cselekvési autonómiára vonatkoztatható legkisebb közös többszöröst. Ezt a kívánatos állapotot az érdekeltekkel közös, együttes erőfeszítéssel végzett fejlesztési folyamat során érhetjük el.

 

A művelődésiotthon-egyesületek megerősítéséhez és elterjedéséhez szükséges tennivalók

Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a Dobogókőn elhangzott (nem egyszer rokonítható) javaslatokat, amelyeket részben a helybéli munka, részben a társadalmiasítottan működő, a közösségi művelődést szolgáló intézmények együttműködése szempontjából fontosnak gondolunk.

Rögzíthetjük, hogy egyelőre nem kell törődnünk azzal, hogy hol melyik intézmény felel meg tökéletesen a korábban a művelő-désiotthon-egyesületről megfogalmazottaknak, vagy annak az ideának, amit erről ki-ki elképzel. Lehet, hogy mindegyik ma létezőben és működőben erősíteni lehet majd ezt vagy azt, az esetében a hasonlatosság miatt szükségesnek látszó elemet; lehet, hogy együttműködésünk során meg tudjuk bontani az autonómiájukkal kapcsolatos saját vagy önkormányzati félelmet; lehet, hogy a majdani közös gondolkodás eredményeképp, esetleg ma még látens szándékaikban megerősödve maguk vajúdják ki azt a kívánatos formát és jellemzőt, amivel még egyelőre nem rendelkeznek. Akkor cselekszünk helyesen, ha ez a társaság változatlanul nyitott minden hasonlónak látszó szerveződés számára, akár találkoztunk már velük, akár csak hívtuk őket, de nem jöttek el, akár majd csak később jönnének, mert még nem tudnak kezdeményezésünkről.

1. El kell viszont kezdjük az egyesületi fenntartású és működtetésű közösségi intézmények beazonosítását, meghatározását, valamint a működésükhöz szükséges körülmények és feltételek meghatározását[12]. Ennek érdekében az első egyeztető fórumon megjelentek közül a közösen gondolkodni akarókat munkabizottságokba hívjuk. Az önkéntes jelentkezések alapján működő, egy-egy témát gondozó munkabizottságok két-három alkalommal megszervezett párbeszéde már eredményezhet olyan markáns közös véleményt (és megfogalmazott egyéni különvéleményt), hogy azt a többiek nyilvánossága elé tárjuk. Rövid távú cselekvésként tehát a munkabizottsági munkaformát és egy újabb egyeztető fórum összehívását kell elképzelnünk, lehetőleg még ebben az évben.

Az elképzelhető munkabizottságoknak véleményünk szerint

– a művelődésiotthon-egyesület jellemzőinek meghatározásával;

– a szakmai feladatokat megoldó szakalkalmazott kérdéskörével;

– az önkormányzati és az állami anyagi áldozatvállalás (támogatás) kérdéskörével;

– a saját tevékenységüket fejlesztő és érdekképviselő szervezetük megteremtésével

kellene foglalkozniuk, illetőleg még mindazokkal, amire az egyeztető fórumon megjelentek jelen Emlékeztető kézhezvételét követően többségükben javaslatot tesznek. Itt jegyezzük meg, hogy a helyszínen elhangzott kérésnek megfelelően a GYISM illetőleg az MMI honlapján megpróbálunk fórumot teremteni az e szisztémáról esetleg kialakuló szakmai párbeszédnek.

2. Meg kell szervezzük a helyszíni látogatásokat azokon a településeken, ahol már régebb óta folyik ideáltipikusnak érzékelt tevé-kenység. Vélhetően Szombathely-Herény, Győrvár, Jászszent-lászló, Pécs-Istenkút, Derecske, hamarosan Nyíregyháza, Tisza-csécse, a rendezvénye miatt az első egyeztető fórumról hiányzó Hajdúbagos, a későbbiekben Mezőkövesd és még sokan mások máris meglátogathatók. A helyszíni látogatásokon a helybéli körülmények alapos és részletes megismerése a cél. Az tehát, hogy az ottani körülményeket és a végzett tevékenykedést immár ne csak egy-két, és már megismert avatottól, hanem a helyi közösségi munkákban résztvevők minél nagyobb körétől, az egyesület/alapítvány által szervezett tevékenységek (aktivitások) résztvevőitől, a helyben vagy a környéken partnerként adódó más egyesületektől és intézményektől, az illetékes önkormányzattól minél részletesebben megtudjuk. Nem az a cél tehát, hogy távolról jőve, a részleteket nem ismerve bármiféle kifogást fogalmazzunk meg, bár kérdéseink (a helyzet árnyalt megismerése végett) természetesen lehetnek. Mondanom sem kell talán, hogy a látogatást és az elhangzottakat dokumentálni kell videón, fotózva, leírva; honlapokon, folyóiratokban ill. külön füzetben közzétéve.

3. A művelődésiotthon-egyesületekben aktivizált, a tevékenységért illetőleg a tevékenység vezérletéért felelős egyesületi aktivistáknak, az általuk irányított, az intézményükben dolgozó közművelődési szakembereknek, a helyi önkormányzatnál partnerükként megjelölhető tisztségviselőknek és/vagy köztisztviselőknek nem csak egyszeri, hanem újra-és újra ismétlődő franciaországi tanulmányútra kell menniük, mert több évtizedes tapasztalatunkból tudjuk, hogy az odakint meggyőzően működő társadalmiasított intézményrendszer minden szövegnél jobban jellemzi és mutatja a szisztéma elveit, részleteit és fortélyait[13]. Az MMI-nek az FFRMJC-vel (különösen a Strasbourgban aláírt Együttműködési megállapodás óta), az IFÖSZ-nek a CONTACT 2103 európai kapcsolatfejlesztő szervezettel kiépített régi, jól működő kapcsolata ezt előbb-utóbb, vélhetően egy közös brüsszeli pályázati támogatás formájában bizonyosan lehetővé is teszi.

4. A munkabizottságok eredményeit összegző, esetleg többszöri közös összejövetel után, néhány helyszíni látogatás eredményeképp a szemléletében megerősödött, és ekkorra már bizonyára a korábban hiányolt, a művelődésiotthon-egyesületek működésére általában vonatkoztatható sajátosságok birtokában lévő társaság (reményeink szerint egy esztendőn belül) megalakíthatja saját országos egyesületét. Ezt a szervezetet nemcsak azért kell megalakítani, mert foglalkozniuk kell saját tevékenységük fejlesztésével és érdekeik képviseletével, hanem azért is, mert ennek a szervezetnek (mint bármilyen más intézményi együttműködésnek[14]) ki kell dolgoznia saját, másoktól elkülönült módszertanát, ki kell képeznie önkénteseit, a szakmailag már képzett munkatársaikat át kell képezniük sajátos, máshoz nem hasonlító feladataik ellátására stb. Meg kell teremteni tehát egy kis létszámú, néhány főállású szakembert foglalkoztató központi módszertani irodát, ami hogyan is csatlakozhatna állami intézményhez, hogyan is lehetne egy állami intézmény része, ha egyszer maga a gondozandó intézményhálózat társadalmiasított, s a tevékenységet felügyelők vagy végzők, illetőleg az abban foglalkoztatottak java része önkéntes munkás?

5. Vélhetően egyelőre az érintettek érdeklődése alapján, a későbbiekben azonban kötelezővé tett 'szakosító' képzésként a társadalmiasítottan működtetett intézményhálózat önkéntesei számára szemináriumokat kell indítson a már működő országos egyesület (avagy módszertani irodája) részben társadalomismereti (közjogi ismeretek, önkormányzatiság, civil mozgalmak, vállalkozó gazdaság, kisebbségi kultúrák, határontúli magyarok, kulturális-közművelődési intézményrendszerek stb.); részben a pályázatírásról (pályáztatók, pályázatírási technikák stb.), részben pedig a közösségfejlesztés tárgyköréből.

6. Az egyesületek által működtetett helyi művelődési otthonok (ifjúsági házak, szabadidőközpontok stb.) országos egyesületének megalakulása után azonnal kapcsolatokat kell építeni a szerte Európában működő hasonló intézményi szövetségekkel, hiszen nem lehet elegendő (már például a nyelvismereti korlátok miatt is) pusztán a francia szakmai kapcsolat. A kapcsolatfelvétel közös pályázatok, újabb együttműködések, szakember-cserék, közös programok, programcserék, kölcsönös táboroztatások, kölcsönösen előnyös (vagy éppen közös) nyári programok, testvérvárosi együttműködések bölcsője lehet. Valószínű, hogy a leendő szövetségnek rendelkeznie kell egy-két, az európai nyelvekben jártas, és az odavalósi pályáztatást is ismerő nemzetközi referenssel.

 

A művelődésiotthon-egyesületek, mint sajátos közösségfejlesztési bázisok

A helyi művelődésiotthon-egyesületekben megjelenő jelenség, szándék és akarat par exellence 'közösségfejlesztett' állapotot jelent. Néhányuk közösségfejlesztői segítséggel jutott erre és ide, míg mások erről csak olvastak vagy hallottak, és ez jelentette indíttatásukat; másutt esetleg megtapasztalt, látott minták alapján jutottak erre, megint mások pusztán a szükségre és a lehetőségre érzékenyen, egyidejűleg mindezek által vezérelve önállóan teremtették meg másokat is szolgáló intézményeiket. Bizonyosra vehető, hogy a feladatot, tehát az intézményműködtetést a település vagy a településrész polgárai, esetleg egy adott korosztály részére felvállalók cselekvő állapotban vannak; de bizonyosra vehető az is, hogy mintájuk és példájuk alapján mások is azzá vállnak. Az állami-tanácsi-önkormányzati művelődési otthonok műhelyeiből is sok kulturális, közéleti, közösségi szándék önállósult, noha a struktúra alapvetően nem erre, hanem a legjobb esetben is a 'kulturális ellátásra, kulturális ellátottságra', esetleg 'kultúraterjesztésre' alakult, működtetése hivatalszerű, legfeljebb legkiválóbbjaik esetében mondható készség- és képességfejlesztésre orientáltnak.

Az egyesületi alapon, tehát társadalmiasítottan működő intézmények esetében az egyedi művelődési folyamatok (hogy például valakik kiállítani szeretnének; táncolni, bábozni, színjátszó csoportba járni; verset, prózát mondanának; kórusban énekelnének vagy kamarazenélnének, esetleg valamilyen hangszeren tanulnának; hogy megújítanák gazdaságukat avagy modernizálnák szőlőjüket; hogy házépítési, utazási, jogi tanácsadásra volna szükségük stb.) bizonyosan csak az érdeklődők közreműködésével alakulhattak, alakulnak, alakulhatnak ki. Ha van, vagy ha lesz (és miért is ne lenne?) intézményeiknek népművelő (és szinonimái) képzettségű szakalkalmazottja, neki nem lehet ugyanaz a feladata, mint egy korábbi művelődésiotthon-szolgáltatóházban. Ahol tehát nemcsak kitalálta, hanem teljes egészében elő is állította a kívánt programot – ám hogy a megoldáshoz alternatívát, megoldási módozatokat, pályázatokat ajánljon, az már jobbára meghaladta feladatait. Világos, hogy egy társadalmiasítottan vezérelt, sok önkéntes munkással működő intézményben a kívánt programok 'előállítása' is önkéntességet kíván, és elsősorban az az iránt érdeklődőktől; ezt nemcsak a hely szelleme, hanem a szükség is parancsolja.

Nem felejtem el azt a dél-franciaországi falut, aminek egyesületi ifjúsági házában a lehető legnagyobb összevisszaság fogadott bennünket; törött bútorok, letépett függönyök, szétszórt tárgyak, játékok. Látható volt, hogy itt korábban törtek-zúztak a helybéliek (a mi fogalmaink szerint egy ifjúsági klub tagjai), s hogy az nem jöttünket közvetlenül megelőzően történt, arról a mindent belepő por árulkodott. Kérdezték is a tanulmányúton velem együtt utazó hazai ifjúsági referensek, hogy mi történt itt? Mint gondoltuk, valóban összeverekedtek a helybéliek valamin, s aztán a romok így maradtak. De hát, miért nem takarították össze? – kérdeztük. Már ki takarított volna? – kérdezett vissza a környék néhány apró falvának fiatalságát közösen (mi úgy mondanánk, hogy 'társulásban') gondozó kinti kollega. Tán  a takarítónő – mondták a bátrabbak közülünk. Kiderült, hogy az nincs. Akkor talán maga! – fogalmazta meg valaki a választ. “Én? – kérdezett vissza – miért pont én? Én tanácsadójuk, animátoruk vagyok. Meg kell szokják, hogy maguk felelősek a környezetükért annál is inkább, hiszen a család szőlőjét, kereskedését, pék-műhelyét, szerelőműhelyét majd ők öröklik; ott majd ki csinál rendet utánuk?”

A kistérség ifjúsági koordinátorának, a környék fiataljai animátorának, Boris Sirelolsnak mélyen igaza volt még akkor is, ha  a velem utazó ifjúsági referensek legszívesebben (mint otthon) azonnal rendet csináltak volna. Bizonyos, hogy művelődésiotthon-egyesületeinkben hasonló szakmai magatartást kell szorgalmaznunk.

Ha egy településen (vagy város esetén a társadalmiasítottan működő intézmény 'szomszédsági' léptékű vonzáskörzetében) lelkes önkéntesekből álló egyesület működteti a művelődési otthont, akik ráadásul a másutt történő rokon kezdeményezések, esetleg a külhoni példák ismeretében, és az erről szóló speciális kurzusok által tudatosabbak is, mint korábban, helyi közösségfejlesztőket nyerünk. Az a polgár, aki szabadidejében ilyen közegben cselekszik, avagy az a népművelő kollega, aki szakmai teljesítményét a környékbeliek óhaja alá, érdekei mellé rendeli,

bizonyos automatizmusokból is a felmerülő kérdések közösségi megoldását fogja szorgalmaztatni. A saját kézbe vett és önigazgatott intézményi tevékenységen, mint azonnal érzékelhető mintán túl tehát az abban cselekvők példája, és persze szóbeli tanácsa is azt üzeni, hogy vedd kezedbe saját sorsodat, s hogy mai lehetőségeidet meghaladd, hogy vágyaidat, céljaidat elérd, szövetkezz olyanokkal, akik hasonlót szándékoznak csinálni, tenni, tanulni, művelni, gyakorolni, megoldani, végezni, készíteni. Akár az amúgy is mindenkié-intézményben, a helyi művelődésiotthon-egyesületben.

 

*

 

Jelen Emlékeztető fogalmazója megjegyzi, hogy az általa itt vázolt (illetőleg másokkal együtt évtizede szorgalmazott) formáció, a társadalmiasított formában, tehát egyesület/alapítvány által működtetett helyi művelődési otthon, teleház, klub, szabadidőközpont stb., vagyis a helybéliek művelődésiotthont-fenntartó egyesületi összefogása, vagy az intézményt használók intézményfenntartó egyesületté való alakulása, esetleg több helyi kulturális egyesület intézményfenntartásra alakult konzorciuma és az ezek eredményeképp működő művelődésiotthon-egyesület nem mond ellent, nem tagadja, nem ellenzi és nem teszi lehetetlenné az önkormányzati fenntartású és működtetésű, az önkormányzat vagy bármely más szereplő által közhasznú társaságként üzemeltetett, vagy a bárki által vállalkozásba kivett művelődési otthont. A fentebb leírt állapotok mindezek alternatívájaként jelenhetnek meg (mint ahogy így vannak jelen az intézmények körében jelenleg is, akár a szerző vagy bárki más akaratától függetlenül) és ez akkor is igaz, ha különféle, jobbára szakmai megfontolások miatt a szerzőnek mindegyikük közül ez tűnik a legkedvesebbnek