Vissza

Schéffer Anna

Pataki József, a Csokonai Vitéz Mihály alkotói díjas egri művész-tanár

Társaságunk, az Országos Képző- és Iparművészeti Tár-saság (a továbbiakban “OKIT”), nagy örömmel üdvözölte a Nemzeti Kulturális Minisztérium által alapított Csokonai Vitéz Mihály-díjat. E díj olyan egyéni alkotóknak, alkotócsoportoknak jelent elismerést, akik és amelyek a folyamatos alkotói tevékenység mellett az utód nevelés, a köz-művelődés területén is kimagasló tevékenységet folytatnak. E díj megalapítása – az Alkotó emberek című könyv megjelentetésével együtt – végre állami szinten is elismeri a magyar élő kultúra e fontos, széles társadalmi rétegeket érintő szféráját. Ez az amatőr alkotói társadalom az, amely jó értelemben véve fogyasztható közvetítője a magyar kulturális, művészeti, közösségi tradícióknak. E tény felismerése, elismerése az utolsó pillanatban történt az EU-hoz való csatlakozásunk előtt.

Számunkra ezért is volt fontos, hogy tagjaink közül jelöltet állítsunk mind egyéni, mind csoport kategóriában. Így magunkról is hírt adhattunk, miközben tudtuk, hogy a közel 400 fős tagságunkkal a magyar, nem hivatásos képzőművészeti alkotói tábor csupán kis szeletét jelentjük. E miatt nem remélt, ám így annál nagyobb örömet jelentő tény számunkra, hogy a képzőművészeti egyéni kategóriában a jelöltek közül a T. Kuratórium tagunkat, Pataki Józsefet találta e díjra érdemesnek.

Pataki József 1936-ban született Borsodszemerén. Kézügyességével, rajzkészségével már az általános iskolában kitűnt tanárai számára. Egerben tanítóképzői, majd földrajz-rajz szakon tanári diplomát szerzett. A képzőművészeti főiskola által szervezett emelt szintű rajztanári továbbképzőt kiváló eredménnyel végezte el. Itt kapott biztatást további alkotó munkájához mestereitől: Xantus Gyulától és Balogh Jenőtől.

Gyöngyöspatán kezdett el tanítani, majd rövidesen már Egerben dolgozott.

1965-ben megszervezte a megyében élő, alkotó rajz-tanárok nyári művésztelepét Szilvásváradon. Ennek a Megyei Rajztanárok Stúdiójának 20 évig volt vezetője, szervezője.

A rajz-tanárokat országos szinten összefogó Székely Bertalan Körnek is tagja volt, kiállításaikon rendszeresen szerepelt.

42 évi pedagógiai munkássága mellett, aktívan alkotott.

Művészi látásmódját, technikai ismereteit országos szervezésű nyári művésztelepeken (Szolnok, Mártély, Debrecen, Kőszeg, Salgótarján, stb.) fejleszti tovább, melyeken rendszeresen a mai napig részt vesz.

A képzőművészet számos műfajában elismerésre méltót hozott létre. Otthonosan mozog a grafika, festészet, kisplasztika területén. 10 éve tűzzománccal foglalkozik. A salgótarjáni Zománcművészeti Nyári Tábor rendszeresen meghívott résztvevője, ahol nagy méretű zománc táblaképeit készíti.

Nyugdíjba vonulását megelőzően 32 évig az Egri Gyermekvárosban tanított. Növendékei az általa szervezett, vezetett, jól felszerelt művészeti szakkörben tevékenykedtek, ahol a grafika és festészet mellett az agyagozás, textilfestés, tűzzománc készítés fogásait is elsajátították. Tanítványai művészeti munkáikkal szép sikereket értek el a hazai pályázatokon, három alkalommal nemzetközi pályadíjat is szereztek. Gondozottai, tanítványai közül többen kaptak tőle indíttatást rajztanári, grafikusi, festői pályához.

Az eltelt 50 évi alkotói tevékenysége során több mint 80 kollektív és egyéni kiállításon vett részt. Első önálló kiállítását 1970-ben Dr. Bánszky Pál a Magyar Művelődési Intézet akkori művészeti osztályvezetője nyitotta meg. Egerben, a megye városaiban, a Megyei Művelődési Központban szervezett kiállításokon, biennálékon rendszeres résztvevő. Grafikái a Miskolci Grafikai Biennáléra is eljutottak. Alkotói munkásságát számos elismerés értékeli, több első és több különdíj fémjelzi. Eger Város Díját is birtokolja. Ő talán legbüszkébb arra a kiállításra 1952-ben, ahol a megye elismert festőinek képeivel együtt egy grafikáját is kiállították, ekkor a tanítóképző második évét végezte. Valamint arra a 2002-es strasbourgi kiállításra, melyen Eger városa mutatkozott be. Ezen két nagy méretű tűzzománc képével szerepelt és aratott elismerést.

Pataki József tágabb és szűkebb értelemben is nagy patrióta. Munkássága a magyarság kultúrájának, életének tradícióit, Eger városának szépségét, történelmét rögzíti.

A város barokk épületei, történelmi hangulatot idéző létesítményei kimeríthetetlen forrásai alkotásainak. Az ezekről készített rézkarc és fametszet sorozataiból mappákat és képeslapokat adtak ki. Szeretett városa és annak történelme adja a témáját tűzzománcainak is. Az elmúlt 10 évben kizárólag ebben a témában gondolkodik és alkot. A klasszikus rekesz-zománc és azsúr-zománc magas szintű művelése mellett, az előbbiek biztos technikai tudásának hátterével bátor kísérletező. Elszakad az ötvös-zománc méreteitől, és a technika határait feszegető, a képzőművészet más műfajainak (festészet, grafika) kifejezés rendszerét né-ha meghökkentő módon alkalmazó, nagy méretű zománc táblaképeket készít. Ezek nem egyszer váltották ki a zsűrorok és kortársak vitáit, majd elismerésüket is. Ezzel az alkotói attitűddel Pataki József a kortárs művészet lépten-nyomon tetten érhető, a különböző művészeti ágakat, kifejezési formákat összemosó, mai tendenciáinak áramlatában halad.

Alkotásai állandóan megtekinthetők az egri Dobó utcai görög kávézó falain, valamint az egri galériában. Művei díszítik a Megyeháza és a Városháza falait is. Számos képe jutott el Európán kívülre, gyűjtői Hollandia, Francia-

ország, Anglián kívül az USA-ba és Dél Afrikába is elviszik alkotásait.

Pataki József pedagógiai, közművelődési, alkotói életútjával valóban méltó volt tanítványainak és kollégáinak, a város és megye vezetőinek szeretetére, tiszteletére. Ennek márciusban magam is tanúja voltam, annak a ki-állításnak a megnyitóján, melyet a Sissi étterem galériájában Budapesten társaságunk az “OKIT” szervezett számára a Csokonai Díj alkalmából. A kiállítás látogatói az ott látható zománcképek és objektek révén átfogó képet kaptak alkotójuk szakmai, művészi kvalitásáról.

Képei egri alkotótársát is megihlette. Az alábbi sorok Eger városa c. zománcképéhez íródtak.

A 2003-as év Csokonai Díjas képzőművészének, az “OKIT” tagjának bemutatását e sorokkal zárom, mert ezek a kép alkotójának, Pataki Józsefnek a lelkületét is hűen tükrözik;

Eger

Magyar Athén a lakhelyem
Minden titkodat ismerem.
Hőseid szívünkben élnek, mind nagyok.
Elszürkül a múlt, fénylők az egri csillagok.

(Nagy István)