←Vissza

ANDRÁSSY MÁRIA

Ha nem hiszik el, járjanak utána a Világirodalmi Lexikonban, hogy Verne Gyula a huszadik század második felétől kezdve mind inkább megkapta azt a világirodalmi rangot, amit hosszú felnőtt életem során magamban, saját belső mércém szerint kiosztottam neki. A tizenkilencedik század eleji romantika erkölcsi elveit ötvözte a század második felének természettudományos racionalizmusával.

Bár gyermekkorom kedvenc regénye volt, felnőttként értettem meg, hogy ez a racionalitásba vetett hit apoteózisaként is felfogható. Elküldi az üzenetet, mert hiszi, hogy van vevőkészülék is, befogadó is. És tudja, hogy az üzenet elfogója befogadó is egyben, aki a nyomába ered, akit az üzenet cselekvésre késztet.

1992. február. A Szegedi Közgyűlés Kaszinó céljára bérbe adja a hajdani iparkamarai székházat, és a több mint húsz éve ott működő Művelődési Központot kiköltözteti onnan. A Ház partra vetett hal lett, új funkciót kellett magának keresnie. Ebből a célból született meg a Koncepcióvázlat Szeged közművelődésének fejlesztésére. Lényege: a hagyományos központi kultúraelosztó magatartás helyett szakmai elemző-segítő munkát kell végezni, amely a helyi társadalom törvényszerűségein, az ott élő emberek életszükségletein alapul.

1993. március. Vita a Délmagyarország hasábjain Szeged hosszú távú városfejlesztési koncepciójáról. A Városfejlesztési paradigmaváltást! című, a Bartók Béla Művelődési Központ véleményét tartalmazó írás kisebb vihart kavart. Megállapítja, hogy az anyag a szocialista városrendezési gondolkodás dezideologizált termése. A felvázolt új paradigma: a település népességmegtartó képessége helyett a népesség településmegtartó képességéről kell beszélni, azaz a fejlesztési koncepció elsődleges célja az emberek fejlesztése, másodsorban életminőségük és életérzésük javítása.

1993. július. Az első választási ciklus végére világossá vált, hogy egyik párt programja sem tartalmazza a fontos, humán szempontokat, a kultúráról való rendszerszemléletű gondolkodást. A Szeged folyóiratban megjelent a Városról – társadalomról – kultúráról (egy új paradigma – és néhány gondolat) című írás. Vezető gondolata: Az új paradigma a humán szempontú településfejlesztés, amely a konkrét ember konkrét – de nem partikuláris – igényeire, érdekeire reagál.

1994. január. A Kaszinó csődbe ment, és a város közgyűlése visszaadta a korábban elvett épületet a Bartók Béla Művelődési Központnak. Az intézmény újra indulása előtt a népművelők a Szempontok egy művelődési szervezet fölépítéséhez című írásban vázolták fel a Ház javasolt tevékenységszerkezetét.

1995. február. A második önkormányzati ciklus kezdetén a szakma kezdeményezte a kulturális intézmények bürokratikus struktúrájának lebontását. A polgármester részére javaslatot készítettek Az algyői, szőregi és tápéi művelődési ház önállósításáról. A korábban önálló településeket 1973-ban a városhoz csatolták, és az önálló művelődési házak a Bartók Béla Művelődési Központ tagintézményei lettek. A javaslat lényege: a kultúra demokratizálása során elengedhetetlen, hogy a helyi társadalmak beleszólási jogot kapjanak az őket szolgáló intézmények működésébe.

1995. február. A fiskális észjárás győzött a helyi társadalom és a kultúra szempontjai felett. A beadvány nem nyerte el a városvezetés tetszését, elutasították. A népművelők ismét megfogalmazták érveiket, de nem juttatták el a polgármesternek, itt azonban Egy el nem küldött válasz címmel nyilvánosságra hozták. Ebben megfogalmazták, hogy a gazdasági döntés nem számol az un. “elmaradt haszon” fogalmával, a centralizált szervezet alacsony hatékonyságú működésével.

1995. március. Az intézmények önállósítása helyett offenzíva indult az intézményrendszer szétverésére, azaz kht-vá alakításukra, illetve egyesületi kezelésbe adásukra. Válaszul megalakult a Szegedi Művelődési Otthonok Szövetsége, amely megfogalmazta Állásfoglalás-át. Ebben kifejtik, hogy a kultúra folyamat, amely a maga öntörvényű, szerves fejlődésében – a maga medrében – hömpölyög. Nem lehet négyévenként új medreket ásni, s a folyót elterelni. Aprólékos, éveken át tartó konzekvens szakmaisággal érhető el eredmény. A kultúraközvetítők ezt a folyamat-jelleget tartják meghatározónak, amelyben a kontinuitás előbbre való a szubjektív értékítéleteknél.

1998. december. Az évtized közepén a kritikai látásmódú szerzőt politikai tanácsadóként alkalmazták. Azt hitte, hogy a politika a szakértelmét kívánta, azonban ahogy keserűen fogalmaz: csak virágnak kellett a zsíros kalapra. Tanácsadói működésének terméke Az önkormányzat kulturális stratégiájának főbb szempontjai című írás, amely tulajdonképpen korábbi gondolatainak összefoglalása. Ismét kifejti a paradigmaváltás szükségességét, javasolja a centralizált szervezet lebontását, a tagintézmények önállósítását, a kht visszaalakítását költségvetési intézménnyé. Új elgondolás a javaslat a komplex intézmények létrehozására, amely a családsegítő központok szervezetét kívánja felhasználni komplex közművelődési-közösségi-szociális-mentális munka végzésére.

1999. január. Szintén a politikai tanácsadói korszak idején született Az Önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról című írás. A szerző keserű megjegyzése: “A feljegyzés – mondhatni magamnak született, sorsában osztozott a többi szakmai gondolatéval…” Központi mondandója, hogy a liberális (USA, Anglia) és az állam-szocialista direkt irányítói magatartás között a francia-német-holland gyakorlatban kikristályosodott menedzser-típusú kultúrpolitika az, amelyet a hazai gyakorlatnak követni kellene. Ebben a modellben az állam és az önkormányzat egyrészt tulajdonosként továbbra is közvetlenül segíti és befolyásolja a helyi kultúra alakulását, másrészt növekvő mértékben támaszkodik a civil társadalom erejére. Probléma: mikorra fog megszületni az a civil társadalom, amelynek igénye van arra, hogy kezdeményező legyen ebben a folyamatban?!

1999. április. Az önkormányzatok 1994 óta országszerte érdemi elemzés, modellezés illetve szakmai ellenállás nélkül alakítják át közhasznú társaságokká a művelődési intézményeket. A szakmának beszélni kell a problémákról, akár azért, hogy összegyűjtse az ellenérveket, akár azért, hogy szakmailag értelmezhető szervezetté tegye, ha erre lesz szükség. A Kinek hasznos a kht? – töprengő kérdések a közhasznú társasági formáról című írás elsősorban kérdéseket fogalmaz meg, amelyekre választ kellene adni a kht értelmezéséhez.

1999. május. A Hivatal stratégiai irodája felkérte a kulturális irodát, véleményezze az önkormányzatnál formálódó városfejlesztési stratégiát. “Itt érdemes lenne megkérdezni – írja a szerző – hogy mi lett a sorsa a város felkérésére és nyilván tetemes költségére a Délterv által 1992-ban elkészített városfejlesztési koncepciónak – de nem teszem.” A válasz Vélemények, javaslatok a városfejlesztési stratégiáról címmel született meg. Egyrészt szól a dokumentum szerkezetéről, a tervezésmetodikáról. A második részben pedig a tartalmi ügyekről tesz megállapításokat. Kifejti, hogy nagyon fontos humán ügyek hiányoznak a programból, másrészt az anyag alapvetően mennyiségi szemléletű, mintha a városfejlesztés elsősorban felújítási-beruházási program lenne. Végezetül felsorolja, hogy miről kellene még szólni a programcsomagban.

1999. július. A hivatalnok hattyúdala lett ez a vázlatos vélemény, amelyet A dél-alföldi régió területfejlesztési koncepciójáról írt. Kifejti, a szerzők arra hivatkoztak, hogy a koncepciót az EU alapelvei szerint készítették. Megállapítja, hogy imponáló a tudományos, innovációs, műszaki, logisztikai, infrastrukturális fejlesztések koordinált megjelenítése. Vonzó célok, nagy ívű feladatok. Csakhogy ez itt Magyarország, néhány száz év társadalmi lemaradással.

Végül megismétli az egész köteten átvonuló koncepcióját. A település fejlesztése nem lehet más, mint az ott élő ember és életminőségének fejlesztése. Minden ilyen terv nem önmagáért, hanem az ember által, az emberért van. Az egyén az, aki képes megtartani települését és nem fordítva. Így lehet megszerezni és megtartani a polgárok együttműködését. A szükséges és elégséges humán-erő hiányában semmilyen koncepció sem valósítható meg. Ehhez kell a kultúra-közvetítő rendszerek felhasználása.