Vissza

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY DÍJ 2003

FERRUM SZÍNHÁZI TÁRSULÁS, SZOMBATHELY

2003 januárjában került először kiosztásra a Csokonai Vitéz Mihályról elnevezett díj, amellyel a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma – a díj alapítója – a művészetek nem hivatásos, amatőr képviselőit – csoportokat és egyéneket, alkotókat és művészetpedagógusokat kívánt jutalmazni. A díj januárban összehívott kuratóriuma elsődlegesen a közművelődésben dolgozó szakemberek, az amatőr művészeti tevékenységek civil szervezetei és az amatőr művészekkel foglalkozó, azok tevékenységét rendszeresen értékelő szakemberek javaslatai alapján formálta meg véleményét. Az első kitüntetettek között van – a szín-játékos társadalom képviseletében –, a szombathelyi Ferrum Színházi Társulás, amely nem is oly régen ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. (Büszkék vagyunk arra is, hogy a Magyar Művelődési Intézet szakembereinek értékelése ez esetben is egybeesett a kurátori döntéssel.)

A kitüntetés apropóján e-mail interjút készítettem Török Gáborral, az együttes vezetőjével, amelyet a Játékosban megjelent írásának egyes részleteivel bővítek.

Ezzel is szeretnénk kifejezni elismerésünket, és gratulálni a kitüntetést elnyert színházi csapatnak.

Részletek a “Vasban, vértben – szilánkok a szerző nap-lójegyzetei alapján készülő, Dilettánsok ideje című, nagyobb terjedelmű esszéből” c. cikkből (= Játékos, 2001./ 1-4. 31-41.pp.)

“Ma már teljes bizonyossággal állíthatom, hogy az 1976-ban startoló Ferrum meghatározó jelentőségű, (ön)sors-formáló művészi műhely volt és maradt, noha a társulatban senkinek sem tanult mestersége és nem is első számú élethivatása a színészet. Velem együtt mégis igen sokan az élet megélésének egyik lehetséges változatára találtak rá a csoportban. Az amatőr színjátszó életvitelbe “menekülve” hatékonyabban fejezhettük ki önmagunkat, mint az élet más – látszólag jelentékenyebb – területein. Ezért is határoztam el, hogy megírom az együttes történetét. Vállalom az önfeltárás részben örömteli, részben kínos aktusait. Teszem ezt azért is, mert Grotowski által ihletetten vallom, hogy az “embernek nemcsak önnön gondolataival kell szembesülnie, hanem egész lényével, hajlamaival, tudatalattijával és legteljesebben tiszta tudatával”.

A színház – természetesen a nem hivatásos változata is – az embertársainkkal és önmagunkkal való kontaktus-teremtés egyik legfontosabb színtere. Az emlékezés célja is hasonló. Nem is olyan régen hagytunk magunk mögött egy amnéziás korszakot. A túlélés, a jövő záloga a dolgok tisztázása. A hiányos adatokból és a széttöredezett emlékképekből is kötelességünk az “építkezés”.

– Hogyan reagáltatok, amikor megtudtátok, hogy végre lesz állami elismerése/kitüntetése az amatőr művészeti tevékenységeknek is? (Persze tudom, hogy ’90 előtt” voltak nívó-díjak, kiemelt együttesek, országos minősítések stb., de mégis, azóta semmi!) És meglepetést okozott-e, hogy ti lettetek az első színjátszó csoport, aki ezt most megkapta?

– Természetesen örömmel, mert a KIVÁLÓ EGYÜTTES cím elhalását (megszüntetését) nem tartottuk helyesnek. Ráadásul az évtizedeken át legjelentősebb, majd törölt KIVÁLÓ EGYÜTTES cím helyére évekig nem került be hasonló volumenű elismerés. Az új kitüntetés fel-tételeivel megismerkedve természetesen eszünkbe sem jutott, hogy a Ferrum is ott lehet az első díjazottak között, adásul az amatőrszínházi formációk közül egyedül! Alaposan meglepődtünk, de már a Csokonai-díj átvétele előtt konszenzus alakult ki az együttes tagjaiban, hogy nem került rossz helyre ez az újsütetű elismerés.

– Szerénytelenség nélkül válaszolj, miért érdemeltétek meg ezt a díjat?

– 1976-ban alakultunk meg, de az alapítók közül néhányan már a szombathelyi Radnóti Színpadban is együtt dolgoztunk, ami azt jelenti, hogy a törzsgárda egyes tagjait több mint három évtizedes közös “mánia,” a színház-csinálás keserédes gyötrelme köti össze. Ezért emlegetitek ti, a szakma irányítói is néha, hogy a Ferrum lassanként egy őskövület! E titulust egyáltalán nem érezzük pejoratívnak. Ellenkezőleg: büszkék vagyunk rá. No meg arra is, hogy mi nem gyorsított ütemű kampányfeladatként foglalkozunk színházi alkotással, hanem hetente minimum kétszer, 6-10 órát “áldozunk fel” a színház oltárán, és nyugodt tempóban képesek vagyunk akár egy fél színházi évadot is egyetlen produkció megvalósítására fordítani. Ma már többünknek az élet megélésének egyik legfontosabb színtere az a néhány négyzetméter, amit színpadnak hívnak. Ezt bizonyítja, hogy a Ferrum eddig már 9 tagját jutalmazta “vasgyűrűvel,” ami minimum 10 éves társulati tagság esetén dukál. Most készülünk újabb két oszlopos tag “felgyűrűzésére.”

Megjegyzendő, hogy a Ferrum műhelymunkája nem csupán a produkciókészítésben merül ki, hanem a készségfejlesztésre is nagy súlyt helyezünk, főleg nyári táborokban, de a szombati próbanapjainkon is. Részben ezzel magyarázható, hogy tucatnyi jó színész nálunk ismerkedett meg a színjátszás alapjaival. Csak néhány jól csengő nevet említek: Fekete Ernő, Hujber Ferenc, Lengyel Ferenc és Molnár Judit.

– Ha összegezni kellene több évtizedes munkálkodásotokat, mit tartasz ebben a legnagyszerűbbnek általában, melyik előadást tartod a legkitűnőbbnek ennyi év alatt, melyiket a leggyengébbnek... (Nagy siker, nagy bukás?)

– A legnagyobb sikerként a 27 éves együttlétet és felelősségteljes alkotó munkát könyvelem el. Nem akármilyen a szerzők és művek listája! Vas megyében mi merészeltünk abszurd drámákat bemutatni akkor, amikor a hivatásos színházak számára ez még tabunak számított. Természetesen nem kis ellenállásba ütköztünk, és a titokrendőrség figyelmét is magunkra vontuk. Beckett, Broszkiewicz, Mrozek, Rozewicz, Örkény… Magyar drámaírók művei állandóan szerepeltek repertoárunkban: Bereményi, Czakó, Császár, Darvasi, Kárpáti Péter, Páskándi, Schwajda, Tolnai. Személy szerint arra vagyok a legbüszkébb, hogy egy kőszínházzal nem rendelkező megyeszékhelyen és kör-nyékén több mint negyedszázadon át képesek voltunk “zsilipeket nyitogatni,” azaz a konvencionális színházi stílusoktól élesen eltérő alternatívát kínálni. Főleg ennek köszönhető, hogy hamar kialakult a törzsközönségünk.

Természetesen néhány darab színpadra állítása azért okozott az átlagosnál is nagyobb örömet, mert az amatőrszínházi keretek között majdhogynem megvalósíthatatlannak tűnt. Ilyen volt például 1983-ban Rozewicz: Kotlik az öreg hölgy című kétrészes abszurd tragikomédiája, 1985-ben (a Katona József Színházzal párhuzamosan) Schwajda A szent család című groteszkje, 1994-ben a Hat szereplő szerzőt keres című Pirandello alapmű, 1999-ben Roger Vitrac Viktor avagy a gyerekuralom című szürrealista polgári komédiája.

Katasztrófával felérő nagy bukásunk nem volt, legfeljebb többször tapasztaltuk, hogy az ún. szakmai zsűrik és a közönség fogadtatása között vannak éles eltérések. A Ferrum ugyanis elsősorban a saját közegében erős, ha kimozdulunk fesztiválokra, akkor már kevésbé. Produkciókkal kétszer jutottunk el Kazincbarcikára, kétszer Balassagyarmatra, kétszer egyetemi színházi fesztiválra, tucatnyi alkalommal regionális minősítő fesztiválokra. Néha szinte visszhangtalanok voltunk, máskor ARANY minősítésekkel és különdíjakkal tértünk haza.

– Ha már itt tartunk, milyen elismeréseket kapott az együttes több mint 25 éves fennállása során, és melyik volt eddig számotokra a legértékesebb?

– A legfontosabbakat emelem ki, de még így is alaposan utána kellett néznem naplóinkban:

1991: KIVÁLÓ EGYÜTTES CÍM (a rendszerváltás előtti betiltásokat követően talán nem véletlen a dátum).

1984: ORSZÁGOS ARANY MINŐSÍTÉSŰ EGYÜTTES (talán ma is egyedül mi vagyunk ilyenek, mert 3 egymást követő minősítő fesztiválon kaptunk produkcióinkra ARANYAT).

Minősítések a 27 év alatt: 1 BRONZ, 2 EZÜST, 7 ARANY.

2003: a CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY DÍJ.

– Van-e statisztikátok arról, hogy hányan fordultak meg a csoportban, s hogy hányan lettek esetleg pályára kerülők, vagy pályaközeliek (riporterek, újságírók, előadóművészek...)?

– Bizony van! 27 év alatt 180 színjátékos vett részt az együttes alkotó munkájában, akik legalább egy produkcióban szerepeltek, további 120 fő “jött, látott és nem győzött,” mert vagy mi váltunk meg tőlük vagy ők köszöntek el. De egy-egy szakmai táborban való részvételük, vagy né-hány hónapos jelenlétük a próbákon bizonyára nyomot hagyott az ő életükben is.

Több mint egy tucat színészt adtunk a magyar színházi kultúrának. Néhány nevet fentebb említettem! De meg kell jegyeznem azt is, hogy a ma már hivatásos szombathelyi MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ minden második tagja a Ferrumban tanulta ki a színészmesterséget, és jelenleg is van “kettős életet” élő színjátszónk, aki profi státusa ellenére is aktív részese a Ferrum sikereinek. Az sem kisebb csoda talán, ha egyik-másik ex-Ferrumosból nem hivatásos színházi szakember lett, hanem például a korlátozott nyelvi kódokat használó segédmunkásból többdiplomás közművelődési szakember, egy másikból amatőrszínházak életre hívója és működtetője, fesztiválok szervezője, vagy olyan vállalkozó, aki a kultúrába is befektet.

– Nehéz-e átadni a stafétabotot a fiataloknak – lesz-e, aki egyáltalán átveszi?

– Az 1990-es évek közepétől a társulat “vasgyűrűs” tagjai közül egyikkel-másikkal mindig megosztom a rendezés felelősségét, illetve önálló rendezést is bízok rájuk. Ebben a vonatkozásban – talán – biztosított a jövő.

Súlyosabb gondnak érzem, hogy az álvalóság-show-műsorok korszakában egyre kevesebb fiatalt tudunk a csoportba beépíteni. Az érték-válság alighanem a tizenéves korosztályban a legsúlyosabb. Erős a Ferrum törzsgárda, de utána nagy a szakadék… Egyelőre a toborzókkal, felvételikkel és a személyes ráhatásokkal sem tudunk megfelelő létszámú utánpótlásra szert tenni. A Csokonai-díjas Ferrumnál itt van a “leggyengébb láncszem.” Természetesen nem nyugszunk bele ebbe a helyzetbe. Hírverő műsorokkal, rendszeres médiajelenléttel, nyilvános próbákkal és egyéb kis praktikákkal próbálkozunk. Épp most készülünk arra, hogy a szombathelyi Művészetek Házában egy fórum keretében – nem színjátékos énünket kívánjuk csillogtatni hanem – privát személyiségekként is bemutatkozzunk.

– Mi okozza a folyamatos működés legnagyobb gondját manapság, egyáltalán, lehet-e ma még igazán amatőr módon színházat csinálni?

– Az egyik nagy gondról éppen a fentiekben beszéltem. A másik súlyos probléma, hogy minél izgalmasabb színházat akarunk csinálni – pl. a látványvilágát és a zeneiségét felerősíteni egy darabnak – abban a pillanatban társművészekre lenne szükség. De van-e olyan önzetlen építész, képzőművész, zenész stb., aki jelentős időt ráfordítva “bedolgozói” feladatot vállal egy amatőr színházi formációnak. Mi azt tapasztaljuk, hogy egy Szombathely típusú vidéki városban nincs, vagy alig akad ilyen. Ezért aztán a társművészeti feladatok megoldása is ránk vár, holott e téren szinte autodidakták vagyunk. Más jellegű probléma, hogy a közművelődési intézményhálózat elszegényedésével kevesebb a meghívás. Vidéki kulturális intézmények a levitézlett profikból verbuvált hakni-előadásokat nem egy esetben szívesebben fogadják, mint egy amatőrszínházat, mert ha a profi truppban akad egy-két nagy név, akkor jobban el tudják adni az egyébként nívótlan produkciót.

Hátrányos helyzetünk ellenére is felvállaljuk ezt a furcsa versenyhelyzetet, és harcolunk a játszóhelyekért. (Ezért van repertoárunkban több szabad téren is játszható bohózat és komédia!)

– Gondolom, szívesen beszámolsz friss terveitekről – illetve a jelenlegi repertoárról.

– Jelenleg három egymástól is élesen eltérő karakterű produkciót tartunk műsoron:

Darvasi László: ARGENTÍNA avagy hogyan legyünk szentek (XX. század-búcsúztató két részben)

ISTENI-EMBERI SZÍNJÁTÉKOK (három angol misztériumjáték Határ Győző magyarításában – játszhatók együtt és külön-külön is)

“FRANCIA KAPCSOLAT” (a XV. században élt André de la Vigne két vásári bohózata

Előkészületben (most folynak a próbák) Szilárdi Béla, a részben Vas megyében, másrészt a Münchenben élő képzőművész MŰVÉSZETRE VÁRVA c. abszurdoid egyfelvonásos drámájának felolvasó-színpadi változata

EMBER(i) ÁLLATOK – ÁLLAT(i) EMBEREK (egye-lőre munkacím) Phaedrus (állat)meséiből szerkesztett játék; tervezett bemutató az augusztusi Savaria Történelmi Karneválon

Jan Schmid: TIZENHÁROM ILLAT c. két felvonásos groteszk színpadi játékának 2003 októberére tervezett bemutatója (a cseh darab színre vitelét tekintjük az esztendő legjelentősebb Ferrumos vállalkozásának)

S végezetül még egy idézet Török Gábor készülő könyvéből, amelynek szilánkjai a Játékosban láttak napvilágot 2001-ben:

“… Igazi kalákaszellem, barátságok, szerelmek, a gondolatok gyakori összeszikrázása, és sok-sok apró, leírhatatlanul parányi, ám mégis jelentős történés… De »érdemes volt-e (…) a jövő kövén csírázni, vérszagú szörnyekkel vitázni«egyéni karriert feláldozni, gyötrődni? amatőrnek maradni?

Az istenfáját, miért nem válaszol már valaki?

*

Egyharmadnyi emberöltő távlatából visszanézve, de megszeppent kisfiúként kérdezem: “Hol vannak a régi játszótársak? Mi lett velük? Mi lett velünk? Adható-e pontos válasz ezekre a kérdésekre? (…)

Az egykori Ferrumosok legtöbbje már régen és végérvényesen elszakította az amatőr színjátszáshoz fűződő kötelékeit. (…) Egyesek csak külsőleg, mások belül is megváltoztak. Többen is feladták féltve őrzött álmaikat, és manapság már nem foglalkoztatja őket a “közeg” megreformálásának igénye. Nem terjesztenek “rosszkedvet” és “váratlan húzásaikkal” nem botránkoztatják meg közvetlen környezetük tagjait. Óvatosságra, fokozott éberségre rendezkedtek be. Esténként kulcsra zárják kertes házaik kapuját. A boltokban gondosan megszámolják a visszajárót. Egyébként nemcsak a kiadásaikról vezetnek pénztárkönyvet, hanem a dolgokat is szépen beírják a tartozik és a követel rovatba. Néhányan közülük még most is darálják a szólamokat, “melyek valaha jelentettek és még mindig jelentenek valahol valamit.

*

Örkény vérrokonai mind vasutasok. Az én vérrokonaim amatőr színjátszók. Különösen az örök amatőrök. Mert azért maradtak, maradtunk még néhányan. (…) Egyesek nemcsak szeretőt, hitvest, házat, hanem hazát is cseréltek. Van, aki önként fejezte be földi pályafutását. A volt Ferrumosokat (is) alaposan szétszórta a történelmi idő. Ezen egyáltalán nem lehet csodálkozni. Évfolyam-találkozókat nem rendezünk, mégis tudunk egymásról. (…)

Az előadásokon, a nézőtéri oldalon – a belépőjegyet váltók soraiban is – sok a régi ismerős.

Talán mégis érdemes (volt)?”

Így legyen!

Az előadások többsége meghívható vendégjátékra. Pontos információk kaphatók a Ferrum Színházi Társulás vezetőjétől: Török Gábor művészeti vezető, 9700 Szombathely, Szent Flórián krt. 22. E-mail: torok@deimos.bdtf.hu

Tóth Zsuzsanna

 

 

VÍZVÁRI LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE

Ezúton szeretnénk köszönteni minden bábos kedves Laci bácsiját, azon nevezetes alkalomból, hogy elsőként a szakmában megkapta a Csokonai-díjat.

Értékes, munkás életében néhány állandó jelző a nevéhez tapadt.

“Szenvedelmes tanárember”, aki a Piarista gimnáziumban a fizikát kedvenc tárggyá tudta tenni; a “legjobb magyar bábtechnológus”, akinek árnyjáték “patentjeit” jegyzi a nemzetközi szakma. (Kombinálta a pontfényes és szórt-fényes árnytechnikát, a színes árnyat a sziluettel, stb.)

Elárulhatom: az ország kedvence Süsü, a Sárkány bábtrükkjeinek is ő volt a kitervelője, a Varázsfuvola feldolgozása pedig a papírszínház minden trükkjét megcsillogtatta.

Az Auróra, majd ASTRA bábegyüttes alapítója, több bábos generáció nevelője. Az árnyjáték, a marionett, a papírszínház-forma, az óriásbáb technikák hazai népszerűsítője, művelője.

Még az Aurórából híres alkotó partner-tanítványai: Koós Iván, Balogh Bea, a bábrendező Urbán Gyula, és sorol-hatnánk. Az ASTRA néhai kölyökcsapatából a Peharcz házaspár, a bábtervező Ősz Szabó Antónia, a Hollós fiúk (kik közül László vörös diplomával végzett később Prágában, s több szép bábfilmet rendezett a televízióban), a Pannónia filmstúdió animátor-rendezője Zoltán Annamária, Bodoky Laci, a legújabbak közül a televíziós Ősz Szabó Zoltán nála kezdték megszeretni a bábozást. Közös kalandjuk volt a Csalogány utcai műhely bábkészítő gyakorlata, s a híres ASTRA előadások, a legendás Philemon és Baucis, még Koós Ivánékkal, majd a 60-as években a kölyökcsapat marionett játéka a Bűvészinas, mellyel a TV Ki mit tud? döntőjéig jutottak, s megoszlott az ország Bóbita illetve ASTRA pártra. (Bár itt végül alulmaradtak, számos külföldi országot ismertek meg együtt, később.)

A hazai és külföldi fesztiválszereplések mellett rendszeresen felléptek, pl. a CSILI majálisokon, s számos jótékonysági rendezvényen is, súlyosan sérült, beteg gyerekek örömére, egyházi intézményekben.

1972-ben, a Charleville Mezieres-i Nagy UNIMA fesztiválon szereplésük az első nagy világbábozás bevezető élmény volt, s a 2001-es Magdeburgi Világbábfesztivál amatőr szekciójának a magyar résztvevője is (a közben többször megújult) ASTRA lett.

Meghívásukkal Magdeburgba a nemzetközi szakma elsősorban Vízvári László emberi, vezetői értékeit, töretlen ívű, fáradhatatlan alkotói pályáját, a magyar palettán az ASTRA folyamatos, igényes jelenlétét ismerte el.

Laci bácsi számos bábtanfolyamot, nyári tábort is vezetett, pedagógusok seregeinek adta tovább a gyakorlatban a bábkészítés fortélyait, a megvilágított papírdoboztól a kombinált paravánokig.

Két ízben adatott meg vele dolgoznom: az általam először szervezett, 1983-as árny-tanfolyamon a Csiliben, ahol balladákat dolgoztunk fel, miközben háromféle árnytípust ismertünk meg. Szentirmay Laci a Júlia szép leányt, a Nánásy házaspár a Dinnyelopó ördögöt, a pedagógiai fő-iskola csapata Háry János világvégi, színes sárkányviadalát alkotta újra, Laci bácsi segítő, de sosem ránehézkedő, partner-pedagógusi jelenlétében.

1986-ban Balatonalmádiban pedig – ugyancsak B. kategóriás, un. szintentartó táborban a színes, kínai árnyak készítését, mozgatását, s a sziluettjáték trükkjeit árulta el, adta tovább, Lázár Ervin mesékre komponálva.

Személyesen tanúsíthatom hát, kiváló, lelkes, önfeláldozó tanár.

Máig vezeti az ASTRÁ-t. Számomra kedves rendezései:

A Don Quijote-t láttam először tőlük, a CSILI-ben, igen kedves emlékem, akár a bájos Bartók Gyermekjátékok, a Bábcirkusz – e híres, hosszú életű marionett-show, Az állatok farsangja árny-kavalkádja, a Varázsfuvola papírszínháza, a templomi bábjátékok sora.

A Csokonai díjhoz őszintén, melegen gratulálunk, s további alkotó éveket, sikereket kívánunk erőben, egészségben!

Tömöry Márta

 

VÍZVÁRI, A BŰBÁJOS BÁBOS

Szemközt az V. kerületi önkormányzat épületével, a tér peremén állt a Vágó fivérek tervezte szecessziós Nemzeti Szalon. Mielőtt még előzékenyen 1960-ban helyet csináltak volna lebontásával a 15-ös autóbusznak: 1956 őszén váratlan művészi meglepetéssel egy frissiben megalakult marionett rajongók csoportja – az Aurora együttes – bemutatta itt Bartók táncjátékának, A fából faragott királyfinak bábváltozatát, egy műsorban Haydn Philemon és Baucis című egyfelvonásos operájával, ami eredetileg is bábszínpadra született, de nem a szocialista realista művészettel dacolva, hanem Esterházy Miklós herceg eszterházai bábszínháza számára azon alkalomból, hogy Mária Terézia császárnő leányai és fia társaságában látogatást tett 1773-ban.

A két finom bábjáték esztétikai szenzáció volt. Nyomukat csupán a gyorsan bekövetkező történelmi vihar sodorta el. Valamint azt a művelődéspolitikai szenzációt is, hogy az Aurora együttes nem állami szerveződés, hanem úgynevezett “szövetkezeti színház” volt. Mint az újságok hírlelték: a Múzeum u. 19. számú iskolaépületben alapította meg Vízvári László tanár, Balogh Beatrix írónő, valamint Koós Iván műegyetemi tanársegéd. Harminc diák, mérnök, szigorló orvostanhallgató, tanár, képzőművész és muzsikus volt a szövetkezet tagja. Évtizede nem volt és majd nem is lesz önszerveződésű társadalmi összefogás anélkül, hogy valamelyik hivatalos szervezet legalább formálisan ne támogatta volna.

Marionettbábukkal játszani bábszínházat, ha nem is esztétikai ellenforradalom, legalábbis a szocialista realizmus eredményeivel elégedetlen revizionizmus. A nagy szovjet bábszínházi példa a benyúlós bábokat és a vajang-rendszert részesítette előnyben. A zsinórokon függő bábokhoz főúri kastélybeli bábszínházak képzete tapadt. Az egykorú, földszintes eszmerendszer talán azt is kifogásolta, hogy a bábokat fölülről irányítják a zsinórok. Akárha a fából faragott személyek egy bábszínház feletti mindenható irányításában hinnének, s tagadnák az ember irányította, testközeli zsák- és vajangbábozás humanizmusának elsőbbségét.

Mi hozta össze a bábösszeesküvőket a Múzeum utca 19.-ben?

Üres zeneterem fogadta be őket. Csak nemrégiben lett

róla tudomásom, hogy ez a Lenin Intézet hátsó traktusa volt akkoron. Akkoriban kapta vissza – Nagy Imre júniusi kormányprogramját követően – a piarista rend. Az első emeleti folyosóról lebontották Lenin gipszszobrát. Azt sem tudtam, hogy Vízvári, ez a tiszta mosolyú, mindig serény és mindenkivel szívélyes tanár szerzetes volt.

Vagyis egy piarista paptanár vezetésével az alighogy visszanyert piarista gimnázium hátsó traktusában forralták ki és próbálták az orosz-szovjet bábszínház kizárólagosságával perbe szálló bábcsoportosulást.

Vízvári László tanári pályáját Debrecenben kezdi meg. Az V. osztály vezetőjeként a Sárkány őrs tagjaival eljátszatja Arany Rózsa és Ibolyájának dramatizálását. Bábszínpadra viszi a János vitézt. Békési professzortól könyvjóváírással kap egy kimustrált esztergapadot. Azon maga készíti a bábokat és a díszleteket. Mindmáig üzemben tartja esztergapadját a Csalogány utcai Astra bábműhelyben. Debreceni bábszínházában tojás a belépti díj. Hankiss János lefordítja a 24 színből álló János vitézt franciára, hogy kijussanak vele a franciaországi Cserkész Világtalálkozóra 1947-ben. Velük megy a professzor harmadéves egyetemista fia, Hankiss Elemér is. Ő játssza a János vitéz boszorkányát.

A piarista rendet államosítják. Vízvári László Endrődön lesz káplán, segédlelkész. Aratni megy a Viharsarokban. Ebből politikai vihar támad. Az a vád, hogy egy pap tönkreteszi a termést. Az endrődi plébánián ismét bábszínházat szervez. 1951-ben Sík Sándor rendfőnök behívja biológia-földrajz tanárnak. Mindmáig hét évfolyamot vitt érettségiig. Magyarországon vendégszerepel azután Skupa professzor prágai bábszínháza, Milos Kirschnerrel játsszák Spejbl és Hurvinek marionett-bábjeleneteit. Vízvárit megragadja a marionett. Elhatározzák, hogy a Piarista Gimnázium Múzeum utcai zenetermében marionettszínházat kezdeményeznek. Határ Győző első felesége, Prágai Piroska Vízvári unokatestvére. Balogh Beatrix akkoriban a rokon Koós Ivánék Moszkva téri lakásában albérlő. Véletlen verődnek össze az esztétikai összeesküvők, akik Koós nagybátyjának, Hamvas Bélának agytornájára gyűlnek össze, de marionettet találnak. Elkészítik első produkciójukat – Csodatévő ócska ecset –, zenei anyagot a kínai nagykövetségtől kapnak. Öt autóval érkeznek azután a bemutatóra a kínai diplomaták. Szelíd elnézéssel szemlélik: mint képzeli el az európai ember a kínait. Elkészítik két változatban is a Fából faragott királyfit. A második variáns kerül bemutatásra az Erzsébet (akkor: Engels) téri Nemzeti Szalonban Marek Vera, a szemorvos Marek Péter, Gruber Hugó és Urbán Gyula a közreműködők között. Oláh Gusztáv is megnézi Bartók-előadásukat, biztatást kapnak tőle. Az Aurora átalakul Astra bábegyüttessé.

1959-ben kirakják a szűrüket. Különböző kerületekben keresik helyüket. Az V. kerület művészeti csoportjaként megvethetik lábukat. Így kerülnek be a “kockás terembe”. Nevét onnan nyeri, hogy talaja keramitkockákkal kirakott. A XIX. kerületben művészeti osztályvezető Horváth István áthelyezi őket a pesterzsébeti Csili művelődési házba, ami a Csillagocska becenév rövidített alakja.

Negyven éve a pesterzsébeti Vasas Művelődési Otthonban egy piarista paptanár vezeti a munkás kultúrotthon bábkörét. A Csili fizeti a Csalogány utcai lakásbérletet, azt a lakást, amelyben meghalt az előző lakó: Szokolay Béla bábos. Itt van a bábműhelyük, itt készítik a díszleteket, a bábfejeket és a bábtesteket. Negyven éve semmi összeütközése nem volt a hivatalossággal, ha nem tekintjük annak, hogy az első bukaresti bábfesztiválra A fogoly katonával nem engedték ki.

Egyéb összeütközése nem volt. Azt mondták Vízvárinak: ne csináljon vallásos propagandát, és ne csináljon államellenes propagandát. Nem csinált. Szelíd kedvességgel, emberi bájjal, odaadóan faragja-ragasztja a bábokat, forralja a színházi szépségeket, és fáradhatatlanul uszít a jóra.

Nyolcvan felé közeledvén megromlott a hallása. Tanítani nem lehet, ha nem hallja a növendékeit. Le kellett mondania a földrajzról. Felügyelő tanár a Mikszáth téri piarista gimnáziumban. Ott is lakik. Jelenits szobája mellett az első emeleten. Pesthidegkútra jár pasztorációra. Valószínűleg álmában is mosolyog. Oka van rá: egy jól végzett szolgálat derűje tölti el. Vízvári László szeptember 17-én betöltötte 80. életévét.

Tisztelettel köszöntöm.

Molnár Gál Péter

Az írás megjelent Molnár Gál Péter Bábszínház 1949-1999. című könyvében. ( Szerk.: Balogh Géza; Molnár Gál Péter tanulmányával.) Budapest Bábszínház, 1999. 203. p.