←Vissza

Aligha van okom kétségbe vonni, hogy itt Balástyán a mai összejövetelen Kiss Pistának számos barátja, értékrendjével azonosuló és szellemével együtt érző ember jelent meg. A jelenlévők azonban nem vonhatják meg tőlem annak a feltételezését, hogy ülhetnek itt a teremben olyanok is, akik őt kevésbé kedvelték, felfogásával és nézeteivel szemben kifogásokat támasztottak. Ám mégis el-jöttek, hogy emléke előtt fejet hajtsanak, vállalták, hogy megnyilatkozzanak.

Arra sincs okom és jogom, hogy az emlékezés jegyében úgy szóljak kettőnk kapcsolatáról, személyes élményeimről, hogy azokat általános érvényű megállapításokká emeljem. Mert ugyan kinek az egyéni tapasztalata felel meg a megfellebbezhetetlen igazságnak?

Kiss Pistával 1972 tavaszán találkoztam és ismerkedtem meg. Fiatalon, tele ambícióval és “cingár pestiként” 1971 őszén kerültem a Balástyától néhány kilóméterre található Bordány községbe. Bemutatkozó látogatásaim elvezettek Zákányszékre Szabó Pistához, Mórahalomra Szabó Vilmos-hoz, Üllésre Dinnyés Gézához, Forráskútra Petres Józsefhez, Kistelekre Papp Pistához és Balástyára Kiss Pistához.

Pistáról szerzett benyomásom az volt, hogy hihetetlenül kövér ember. Ez némi gondot is okozott, amikor megismerkedésünket követően Bordányból egy trabanttal azért mentem érte Balástyára – ő abban az időben kiváló subaszőnyegeket tervezett – hogy tudását nálam is kamatoztathassa. Viszonylag rövid idő teltével és gyorsan kiderült: lebilincselő szellemiségű, világra nyitott ember. Szakmai kapcsolatunk idővel egyre tartalmasabbá és mind intenzívebbé vált. Együttmunkálkodásunk főbb állomásai: számos közös rendezvény (ifjúsági klubok vetélkedői, kiállítások), a viszontagságokkal megjelenő Klubélet, majd a 360 ^fok számainak összehozása. Számomra egyik legemlékezetesebb közös munkánk az 1980-as évek legelejére datálódik. Né-hányan kezdeményeztük a Csongrád Megyei Tanácsadó Központ megreformálását. A sokszorosított kiadványban megfogalmazottak következményekkel jártak. A Megyei Tanács Művelődésügyi Osztálya részéről Pistát (és másokat is, akik részt vettek a munkában) komoly retorziók érték.

Kiss Pista sokoldalú, sokféle érdeklődéssel bíró, tehetséggel megáldott – és talán ezért sokak számára problémás – ember volt! Mindig azt nézte, hogy szükségszerű-e a megszokott. Rengeteg mondanivalója volt, ezért állandóan építkezett és épített, miközben hatalmas energiával próbálta “repesztgetni a falakat”. Tele volt alkotói feszültséggel. Arra törekedett, hogy lehetőleg minél többet kihozzon magából, és közösségei számára hasznossá, fontossá váljon. Emlékszem, amikor a balástyai házasságkötő terem számára elkészítette alkotását, azt a szegedi művészek ellenük szóló merényletnek tekintették. “Mit képzel magáról ez a dilettáns!” – hangoztatták úton-útfélen. Publikált, rádióműsorokat szerkesztett, riporterkedett és filmeket forgatott, faragott, festett, terveket készített, ha kellett bármilyen hangszeren játszott – és tette ezt igényességre törekvően mindig és mindenkor.

Olyan, mint egy bohóc – mondták róla egyesek. Kritikusai kivételesen nem jártak messze az igazságtól. A bohóc mesterség szolgálat, tehetséget és eredeti szellemet kíván! Dacból összegyűjtötte, hogy mi mindenbe és mennyiféle foglalkozásba kellett magát “beleártania”. Amikor a kötetét megjelentette a Népművelési Intézet, akkor én már a szegedi főiskola közművelődés szakán tanítottam. Bejött a tanszékre. Mindenféléről beszélgettünk. Egyik mondata azonban fennmaradt az emlékezés hálóján. “Vádiratnak szántam a könyvecskémet!” – mondta.

Pista jól tudta, hogy a vége felé jár a klasszikus népművelés ideje. Felismerte, hogy amíg egy áttekinthetőnek tűnő környezetben élő, mindenhez értő, utat és világot mutató “prédikátor” típusú polihisztor személyiség még képes arra, hogy e-igazodjon és eligazítást nyújtson az emberek számára, addig a mind bonyolultabbá és összetettebbé váló világban már csupán afféle vaksi Diogenészként tud csak csetleni-botlani.

Pista hazája és közössége a gyűlölt-szeretett Balástya. Bosszantotta a településen lakók időnkénti kicsinyessége, a szűk látókörűség, hogy igazságtalanul megvádolják. Ő ennek ellenére is vállalta a balástyai embereket, értük perlekedett, részt vett konfliktusaik megoldásában. Röviden: tette a dolgát.

Megmaradni úgy tudott, hogy a “tenyérnyi” fizikai mozgásterét szellemi “univerzummá” bővítette. Kiss Pistának a “kisvilág” és a “nagyvilág” között feszülő híd szerepét betöltő “balástyai világpolgárrá” kellett válnia. A tehertétel óriási, szinte elviselhetetlen, még akkor is, ha mikrovilágát emberi melegséggel kibélelt közösség, egy régen óhajtott család biztosítja.

Érzékletesen fogalmazza meg ezt a helyzetet, a tragikus körülmények között elhunyt erdélyi költő, Szabédi László Hasonlatok című versében.

(Szabédi László: Enyém ez a történelem. Válogatott művek.

A mondandómat befejező gondolatok eredőjét egy má-ig érvényes tapasztalatra építem, amely így szól: “messzire kell menni ahhoz, hogy az ember látszódjék!” Az 1970-es évek elején Szegedtől néhány kilométerre, a bordányi külterület egyik dűlőjében hajdanán szebb napokat élt roskadozó tanya idős gazdája fogalmazott így, amikor a település múltját kutató beszélgetést követően elköszöntünk egymástól.

Továbbra is távozni kényszerül a településről, a régióból vagy az országból az, aki a közössége köré emelt falakat megpróbálja megrepeszteni? A szűkebb és a tágabb világ csupán akkor emlékezik rá, ismeri el eredményeit, amikor külföldön is elismert emberré válik, vagy már nincsen az élők sorában?

Egy ismert mondás szerint, akinek (aminek) nincsen múltja, annak szegényebb a jelene is! A Csongrád Megyei Közművelődési Tanácsadó Központ rendezvényével emléket állít a megyei közművelődés egyik innovatív szakemberének. A kezdeményezés akár úttörő is lehetne, ha a továbbiakban az intézmény arcképcsarnok összeállítására vállalkozna, koronként bemutatva azok tevékenységét, akik a ki-egyezés óta hatékonyan vettek részt a térség népnevelési, iskolán kívüli népművelési, népművelési majd közművelődési életének alakításában. A Tanácsadó Központ ezzel példamutató módon járulhatna hozzá egy korszerű szakmai identitáskép felépítéséhez.

Végül engedjék meg, hogy Kiss Pistára emlékezve Ady Endre Tűzcsiholó című verséből idézhessek néhány sort.

“Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.”
(Ady összes versei. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. 580. o.)

A kérdés csupán annyi, hogy meddig szükségszerű, hogy ez így maradjon ?!